Hasonlóságok az APU-n és a Földön
„Pedro, miért néznek ki a házak, a tájak és erdők hasonlóan, mint a Földön?”
„Több trillió évvel ezelőtt Apu egy óriási bolygó volt, mérhetetlen nagyságú. Földi mértékkel mérve az átmérője fényévekben 2-es és még hozzá 50 nulla."
( 200.000.000.000.000.000.000.000.000.000.000.000.000.000.000.000.000 )
( Megjegyzés : Itt Pedro most a világegyetemünk születése előtti világról beszél – ami példátlan az eddigi kontakta-irodalomban! )
Ez volt akkor az egyetlen létező galaxis, melyet néhány holdcsillag vett körül, amelyek még ősállapotukban voltak és a bolygókat csak gyengén világították meg. A nappalok végtelenül sokáig tartottak, mert a bolygók is és a holdcsillagok is alig mozogtak. Apu felületén az életet a belülről ható nagy vonzóerő tette lehetővé. Az apui civilizáció fejlett volt, és ahogy az időgépekből tudjuk, már képesek voltak űrutazásokra is. Azonban egy napon egy óriási tűz tört elő a belső magból, amelynek egy gigantikus robbanás lett a következménye. Ez szétvetette Aput különböző sebességgel forgó tört darabokra, amelyek kilövődtek a világűrbe.
Ott, ahol a katasztrófa végbement, egy nagy, égő, hatalmas lángokat kilövellő tűzlabda maradt vissza, amit ti „Nap”-nak neveztek. Azokból a részekből, amelyek szétrepültek a világűrben, alakultak ki fokozatosan a bolygók és azok holdjai. A kölcsönösen ható vonzerő által az idők folyamán végtelen sok év alatt új galaxisok jöttek létre. Az elpusztult óriás bolygó legnagyobb lerobbant része néhány százezer fényévre sodródott ki, a Naptól nagyon-nagyon messze került. Véletlenül ezen a részen néhányan túlélték a robbanást városokkal, folyókkal, tavakkal és vegetációval együtt. És bár ők már sok évszázaddal a katasztrófa előtt képesek voltak az űrutazásra, újból évmilliók teltek el, amíg leküzdötték a sötétséget és hozzászoktak az új forgási sebességhez. Így lassacskán kiheverték a szörnyű sorscsapást, amely által létrejött a Nap. Később folytatták az űrutazást és elindultak megkeresni a többi lerobbant részt. Majdnem minden nap találtak valamit. Ezek között egyesek olyan kicsik voltak, hogy nem volt érdemes rájuk települni. De találtak néhány nagyobb darabot is, és azokat benépesítették. Így évmilliók teltek el, amíg folytatták a keresést és lakhatóvá tették azokat a bolygókat, amelyeknek kedvezőek voltak az életfeltételei.
Egy napon leszállt egy űrhajó a Földön, amely abban az időben elvesztette mindazokat az életfeltételeket, amelyekkel mint Apu része, korábban még rendelkezett. De a Föld átlagos nagyságú volt, a fényt a Naptól kapta, amiért az apuiak úgy határoztak, hogy benépesítik. Abban bíztak, hogy ezáltal betekinthetnek olyan élőlények fizikai, pszichikai és intellektuális fejlődésébe, akik ennek az óriási tűzgömbnek a közvetlen közelében éltek, amely tűzlabda ekkora katasztrófát okozott a világűrben. Mesterséges csapadékokat hoztak létre, amelyek évezredekig hulltak alá a Földön, amíg tengerek keletkeztek, folyók és egy légkör. Aztán vegetációt teremtettek és Apuról embereket és állatokat hoztak a Földre. És így kezdődött egy új korszak a Föld számára a világűrben.
Kezdetben, amikor az űrhajók sebessége még épphogy csak elérte a fénysebességet, és még más nehézségekkel is meg kellett küzdeni, körülbelül csak ezer évente látogatták meg a Földet. Aztán időközben a napsugaraknak a növények, állatok és ember fejlődésére gyakorolt negatív hatása érzékelhetővé vált. Az erősen elterjedt egoizmusnak pusztító hatásai lettek és elhomályosította az Apun elért tökéletességet. Sok további végtelennek tűnő év telt el, és az egoista tudat által jellemzett civilizációs szint az embereket érzéketlen, kegyetlen és kemény élőlényekké változtatta. Ezzel szemben a technikai és tudományos területek meglehetősen előrehaladottak voltak. Különböző ideológiák jöttek létre és egymással versengő csoportokra osztották az embereket. Aki a legjobb tudományos eredményeket tudta felmutatni, annak nőtt a tekintélye és követőinek a tábora is. Ám akkor egy ismeretlen időpontban valami váratlan történt:
Egy laboratóriumban, a Föld belsejében, két tudós űrhajók számára felhasználható új hajtóanyag kifejlesztésével volt elfoglalva. Ám egy fatális tévedés következtében ez az anyag hirtelen felgyújtotta a Föld légkörét, ami az egész bolygó leégését eredményezte. A lángok akkorák voltak, hogy felértek az akkori holdakig, amelyek a Föld körül keringtek akkortájt, a tűz pedig elpusztította a Föld felszínét.
A Földön minden élet ki lett oltva és a légkör is elpusztult, aminek az lett a következménye, hogy a bolygó távolabb került a Naptól. Évezredek teltek el, mire az apuiak visszatértek. Az időgépeik által már értesültek a szerencsétlenségről, és újra elkezdték a benépesítést. Újból tartós esőket hoztak létre, jégkorszakokat és más természeti kataklizmákat idéztek elő, hogy megteremtsék a szükséges alapokat egy új kezdet számára. Másodszorra is hoztak növényeket, állatokat és embereket. Úgy tűnt, hogy a Naphoz viszonyított új, kedvezőbb állás kevésbé lesz káros, mint korábban. Ez a benépesítés is nagy eredményeket hozott az évezredek folyamán. Ugyan a napsugárzás káros hatása most lényegesen kisebb volt, az önzés azonban még mindig szélesen el volt terjedve. A készítményeket ( árukat, cikkeket ) csak azok között osztották szét, akik előállították azokat, úgyhogy a lakosság nagy része nem részesülhetett belőle. Ez az ügyintézési mód igazságtalan volt és újabb technikai versengést idézett elő, ami hátrányosan hatott az emberek együttélésére.
Aztán egy éjszaka bekövetkezett a második katasztrófa. Annak érdekében, hogy a konkurenciát kikapcsolják, néhány kémikus azon fáradozott, hogy a világűrből származó negatív ionokat üzemanyaggá alakítsa át, aminél a napenergiát használták volna az űrhajók meghajtására. Egy teszt során azonban egy súlyos következményekkel járó hibát vétettek, ami atmoszferikus labilitást váltott ki. A Föld, amely addig az egyenlítői tengely körül forgott, most a sarki tengely körül kezdett el forogni. Erre 930 éven keresztül hurrikánok, tornádók és ciklonok dúlták fel a Föld felszínét. Amikor az apuiak felfedezték a légköri zavarokat, elkezdték újra pozitív ionokkal feltölteni a Földet.
Mesterségesen előidézett viharok és vízoszlopok segítségével vonták ki az óceánokból és tengerekből a vizet, amelyek addigra elborították az egész földfelszínt, és kivezették a világűrbe. Ezt egész addig csinálták, amíg újra lehetségessé nem vált az élet a bolygón. Az emberek és az állatok nem voltak képesek ellenállni a nagy viharoknak, csak egyes növények élték túl a szerencsétlenséget. Ezek még ma is nőnek a tengerfenéken.”
„Azt jelenti ez, hogy azoknak a maradványoknak, amit ma még helyenként fel lehet lelni a tengerfenéken, apui eredete van?”
„Pontosan. Ezek különböző korokból származnak, és nem csak a tengerfenéken van belőlük, hanem sok helyen a földfelszínen is. Olyan építményekről van szó, amelyeket a Naprendszer keletkezése, tehát a nagy katasztrófa előtt létesítettek. Vannak azonban az emberi civilizációnak olyan maradványai is, amelyek a nagy égés előtti időből származnak. Művészi alkotások is vannak, amelyeken az apuiak azon bolygók és galaxisok életét és szokásait örökítették meg, amelyekkel az űrutazásaik során találkoztak. E műalkotások nagy része, amit manapság részben felfedeztek, a nagy égési katasztrófa és a légköri viharok közötti időkből származik, ami egy nagyon termékeny korszak volt tele újításokkal a legkülönbözőbb területeken.”
„És mi történt azután, hogy ezeket a hatalmas víztömegeket kivezették a világűrbe?”
„Majdnem hogy ugyanaz, mint a nagy égési katasztrófa után. A földfelszín egy része szárazra került és ezeket újra benépesítették.”
„És miért maradt vissza olyan sok tenger? Hisz a felszín kb. kétharmadát mégiscsak víz borítja …”
„Akkor még nem volt olyan sok tenger, csak idővel nőtt meg a vízmennyiség különböző hatásokra.”
„És az hogy ment végbe?”
„A Nap keletkezése által előidézett robbanás után a Földön, miután elvált Aputól, ugyanúgy, mint Apun magán számtalan rés, üreges tér és hatalmas belső rétegeltolódás volt. Ezek a nedvességgel történt telítődés és más természeti jelenségek által gyakran felszakadtak súlyos földrengéseket okozva. Nagy földbeomlások különböző helyeken egész hegyeket temettek el. Az óceánokban is elterjedtek az ilyen megrázkódtatások, és a vízfelszín úgy nézett ki, mintha forrt volna. A hullámok kiléptek a parton és nagy területeket elöntöttek. Az őskorban ezért hatalmas földrészeket víz borított.”
„Feltételezhető, hogy ezen események alatt sok ember vesztette életét?”
„Igazad van. Azok a növények, állatok és emberek, akik az elsüllyedő területeken tartózkodtak, bizony elpusztultak.”
„Melyik volt a legnagyobb katasztrófa az emberek számára, ami ilyen földbetörések által következett be?”
„Az annak a földrésznek az elsüllyedése volt, amit az emberek akkor Atlantának neveztek vagy mai szóval Atlantisznak.”
„És korábban hol létezett az a földrész?”
„Azon a területen, ahol ma az Atlanti-óceán és tengerei találhatók.”
„Azt jelenti ez, hogy az Adria ennek a katasztrófának az egyik következménye?”
„Igen, Ivánka, így van. Ennek a katasztrófának a következménye az Adriai-tenger, az Égei, az Ión-, a Krétai, a Tirrén és a Földközi-tenger, valamint az Ír-tenger, a Karib-tenger, a Mexikói-öböl, a Hudson-öböl és még sok más, ami az Atlanti-óceánhoz tartozik.”
„A nagy vész előtt nem voltak tengerek az említett területeken?”
„Nem, Ivánka. A kataklizma előtt csak a Barents-tenger és a Jeges-tenger volt meg.”
„És azokon kívül nem volt több tenger?”
„Nem, azonkívül nem volt semmilyen tenger a bolygónak ezen a részén. Tehát ott, ahol most az Atlanti-óceán van, ott nem volt tenger. A második katasztrófa után az apuiak meghagyták a Föld bolygón a Csendes-óceánt, de az akkor nem volt olyan nagy, mint most. Ott is sor került nagy földcsuszamlásokra még Atlantisz elsüllyedése előtt.”
„Le tudod nekem részletesebben írni ezt az elsüllyedést?”
„Hát jó, elmondom neked. Később megtekintheted ugyanezt a precíz adatokat közlő gépünkön, vagy ahogy te mondod, az ’Idő képernyőjén’. Melyik évet is írjuk most a földi naptár szerint?”
„Pontosan nem tudom neked megmondani, mert kicsit összezavart az, amit ott éltem át, de azt hiszem most 1913 van.”
„Ez ráadásul stimmel, Ivánka, nem tévedtél”, somolygott Pedro majd folytatta. „Sok ezer évvel ezelőtt volt egyszer a Földön egy iszonyatos méretű földrengés. Az akkori atlantiszi kontinens alatt a Nap keletkezése óta létezett egy roppant nagy üreges tér. Az Athena és Greca folyók vizei, melyek észak-dél irányban szelték át Atlantist, az egyik földnyíláson keresztül benyomultak ebbe az üregbe, és így okozták a katasztrofális földrengést. Úgy táncolt a Föld, mint egy hópehely a szélben. Az első rész ott süllyedt el, ahol ma Európa és Ázsia között a Márvány-tenger van. Mivel az a terület nem volt benépesülve, nem vette észre senki, hogy keletkezett ott egy szintsüllyedés, amelyet lassan kitöltött a két folyó vize. Két hét múlva ugyanez megismétlődött más határos területeken, melyeket akkor Agisának és Adrisnak hívtak. Az a terület viszont már lakott volt, és a főváros, Atlanta fejlett civilizációja gyökeret vert ott figyelemre méltó alkotásaival.”
„Igaz az, hogy azok voltak akkor a Föld legfejlettebb emberei?”
„Igen. Atlanta volt a negyedik leszállóhely, ahogy ti mondanátok, ahol az apuiak megérkeztek az utolsó katasztrófa, az özönvíz után. Tőlük származik az összes ma ismert emberi faj a Földön.”
„Hol voltak még leszállóhelyek ezen kívül?”
„Az apuiak különböző helyeken tették le az embereiket. A legfontosabbak voltak: a manapság elsüllyedt Atlanta, aztán Nazca a mai Peru területén, Chichen Itza Mexikóban és Chou Kou Tien Kínában. Végtelenül sok évvel azután, hogy legutoljára betelepítettük a Földet, visszatértünk és Atlantisz lakóinál egy rendkívül magas technikai fejlettségi színvonalat találtunk. Így például uralkodni tudtak az ionok koncentrációján, ezzel üzemanyagot biztosítva nekik a világűrbeli utazásokra; gyakorolták a gondolkodás nevelését; ismerték az ásványok megolvasztását; voltak hajóik, amelyekkel átszelték a Jeges-tengert és a Csendes-óceánt és repülőgépeket is szerkesztettek.”
„Akkor miért nem tettek valamit azért, hogy biztonságba menekítsék magukat a közelgő katasztrófa elől?”
„Amikor a tengerszint elkezdett emelkedni a nevezett területeken, megpróbáltak menekülni, de minden olyan gyorsan történt, hogy nem maradt elég idejük. 13 nappal azután, hogy Agisa és Adris elsüllyedtek, elsüllyedt a nagy Atlantisz kontinens is, ami akkor a Jeges-tenger, Amerika, Európa és Afrika között terült el. Az egész kontinensből csak egyetlen kis sziget maradt fenn Görögországgal szemben. A Sarki tengerek elárasztottak mindent. Amerika, lakosaival együtt szétválasztódott Európától és Ázsiától. Ez a földi civilizáció számára majdnem egy egész korszaknyi haladás elvesztését jelentette. Ezenkívül a földrengésnek még az a következménye is volt, hogy elállítódott a Föld forgástengelye, miáltal megváltozott a Föld Naphoz viszonyított állása, ami meglehetősen kedvezőtlenül hatott az akkori lakosokra. Mi évszázadok óta megpróbáljuk ezt korrigálni, és egyes pozitív eredményeink vannak is e területen. Reméljük, hogy a következő évszázadokban szintén sikeresek leszünk, hogy újra béke költözhessen erre a bolygóra.”
„Vannak még valamely nyomai annak a civilizációnak?”
„Mindezekből a korszakokból és kultúrákból vannak maradványok. Amint már említettem, Atlantisz elsüllyedésének vannak még nyomai Görögországban, Egyiptomban és Észak-Európa egyes vidékein. De mivel azok keveredtek a rákövetkező korokkal, ma már alig-alig lehet megkülönböztetni őket egymástól és nagyon hasonlítanak egymásra, mivel mind ugyanattól az emberi fajtól származnak. A Földnek a Naphoz viszonyított kedvezőtlen állása miatt annak sugarai nagyon negatívan hatottak a földlakók gondolkodására. Atlantisz és más kultúrák legtöbb maradványát elpusztította az utókor, csak nagyon kevés anyag maradt fenn. A fejlett kultúra legfontosabb bizonyítékai ott fekszenek az Atlanti-óceán és a csatlakozó tengerek mélyén elrejtve.”
