Úton egy étterembe
Amikor Ivánka megállt, Pedro kézen fogta és kimentek, ahol egy jármű várta őket. Ez ahhoz hasonló volt, amelyik a városba hozta őket, azzal a különbséggel, hogy ebben csak három ülés volt. Ahogy közelebb léptek, az ajtók érintés nélkül automatikusan kinyíltak. Pedro szállt be először, majd Ivánka, és egymás mellett foglaltak helyet. Az ajtók önmaguktól bezárultak és a jármű megemelkedett majd elindult a tarka gyeputcák egyike fölött. Közepes sebességgel haladtak. Néha találkoztak egy másik járművel, ami tőlük bizonyos távolságban közlekedett és furcsa módon nem volt se kormánya se sofőrje. Ivánkára nagy hatást gyakorolt a közlekedés precizitása, mégis félt attól, hogy nekiütköznek valamelyik gyorsan közeledő másik járműnek. Pedro vette a gondolatait, megfogta a kezét és megnyugtatóan a szemébe nézett:
„Nem kell félned, nem történhet semmi, a járműveink maximális biztonsággal közlekednek.”
„Hogy lehet biztonságos egy ilyen jármű, ha ekkora sebességgel közlekedik és még sofőrje sincs?”
„E járművek mindegyike un. ’mágikus szemek’-kel rendelkezik, amelyek több mindent képesek érzékelni, mint a mi szemeink. Egy veszély érzékelése esetén azonnal működésbe lép egy bonyolult mechanizmus, ami azonnal korrigálja a jármű mozgását. Ez a folyamat a gondolat sebességével megy végbe, úgy, hogy nem kell félned semmitől. Nálunk minden kiválóan működik a legnagyobb tökéletességgel.”
Ivánka nem válaszolt. Földi gondolkodásában keveredtek a haladás eddig átélt csodái a Föld satnya eredményeivel. A járművük fölött egyre másra repültek el baráti társaságok, ki tudja hová. Aztán áthaladtak egy alagúton, ami egy hegyoldalon keresztül vezetett. A hegyen tarka fák nőttek, amelyek leírhatatlan örömöt sugároztak a szemlélőre. Ilyet Ivánka még nem élt meg a Földön. Belül az alagút virágokkal és színes ágakkal volt díszítve, amelyek bódító illatot árasztottak magukból. Néhány perc múlva a másik oldalon elhagyták az alagutat. Ivánka most egy finom, színes szitáló esőre lett figyelmes, ami tarka cseppjeivel benedvesítette a környezetet és egyfajta szivárványba borította azt, amelynek a Földön ismert 7 színen kívül még sok ismeretlen színe is volt.
„Pedro, ez mi? Miért színes az eső?”
„Csak nem félsz tőle?”
„Nem, ez gyönyörű látvány, és a szép dolgoktól nem ijedek meg. De mond meg nekem, hogy miért van ez így!”
„Épp azon vagyunk, hogy megtisztítsuk a légkört …”
„Megtisztítsátok? Mitől?”
„Minden bolygó légkörének összetételében van néhány részecske, ami káros a növények, az ember és az állatok fejlődésére. A különböző légáramlatok által ezek egy bizonyos távolságban ott lebegnek a bolygók körül. Ha azonban lejutnak a felszínre, ott kárt okozhatnak és betegségeket válthatnak ki, ami minden élőlény számára hátrányos. Tudósaink felfedeztek egy vegyületet, ami azonnal megkezdi a légkör tisztítását, amint az ellenőrző műszerek e részecskék növekvő koncentrációját jelzik.”
„Ez nagyon érdekesen hangzik”, mondta Ivánka és tovább kérdezett: „És hogy állítjátok elő ezt a szitáló esőt?”
„Egész egyszerűen. Bizonyos számú konténert helyezünk el a Föld kerületén. Az ezekből kiáramló anyag felhőket képez, amelyek finom csapadék formájában szállnak alá és megszüntetnek minden légszennyeződést.”
„És elérhetnék azok a bizonyos részecskék mégis a felszínt, amivel növényeket és állatokat károsítanának meg?”
„Egyáltalán nem. Már néhány száz kilométerre a felszíntől neutralizáljuk őket. Minél közelebb kerülnek, annál inkább életbe lép a tisztító funkció.”
„Meg lehetne ezt csinálni a Földön is?”
„Természetesen! A Földnek sürgősen szüksége lenne egy ilyen kezelésre. Pont ezek a szennyező anyagok az okai sok környezetszennyezés által létrejött betegségnek, amelyeket nehéz leküzdeni. Amíg az orvosok azzal foglalkoznak, hogy meggyógyítsanak egy pácienst a betegségéből, már fejlődik egy másik, még ismeretlen betegség.”
„Minden bolygónak mikrobák által szennyezett légköre van?”
„Nem közvetlenül a mikrobák, hanem kozmikus porrészecskék azok, amelyek az élőlények és növények testével érintkezve különböző betegségeket okoznak. Ugyanilyen módon keletkeznek többé-kevésbé káros mikrobák és mikroorganizmusok”, magyarázta Pedro.
Időközben a jármű csökkentette a sebességét és egy kanyarban repült a házak között, amelyek viráglevél alakban helyezkedtek el. Aztán egy nagy, fűvel, vízmedencékkel és virágokkal díszített térre értek. És ezek is olyan színekben mutatkoztak, amelyek a szemlélő szeme számára kellemesek voltak. Úgy tűnt, mintha a térben a gondolatok állandóan valami hatalmas erőforrással lettek volna kapcsolatban, ami a szem számára azonnal a legkellemesebbet nyújtotta.
A jármű lejjebb szállt és a tarka gyepen állt meg egy egyemeletes ház előtt, ami úgy nézett ki, mint egy repülő madár szárnya. A ház színárnyalatai a fű, a gyógynövények és a virágok tónusaival együtt leírhatatlan harmóniát sugároztak magukból, ami Ivánka lelkét örömmel töltötte el. Sose gondolta volna, hogy a titokzatos univerzum mélyén ilyen csodálatos és szép valami létezik. Amikor a jármű ajtaja kinyílt, Pedro és Ivánka egymás után kiszálltak. Azután két másik személy szállt be, és repült tovább.
„Pedro, mit csinálunk itt?”
„Eszünk valamit, vagy nincs étvágyad?”
„Egy napja nem ettem semmit, de az a sok csoda, amivel találkozom, annyi örömmel tölt el, hogy nem érzek éhséget.”
„Lépj be! Kíváncsi vagyok, hogy vajon az apui konyha ízlik-e majd neked. A látogatóink kezdetben egy kicsit hadilábon állnak vele, de ha megszokják, már semmi mást nem szeretnének enni. Na, meglátjuk, hogy mit tartasz te az ínyencségeinkről.”
Mielőtt beléptek volna, három apuit láttak leszállni és az majdnem úgy nézett ki, mintha a tetőről estek volna le.
„Csodás lehet az, hogy akkor repülhet valaki, amikor épp kedve van hozzá”, fordult Ivánka Pedróhoz. Ő kacsintott a bal szemével és felelt:
„Te is hamarosan meg fogod tanulni. És akkor együtt repülünk majd oda, ahova csak szeretnél.”
Az ajtó kinyílt és kéz a kézben beléptek. Egy óriási, kerek helyiség belsejében voltak immár, amelynek mennyezete és falai egy habszivacshoz hasonlító anyaggal voltak burkolva, ami mindenkori színét a szemlélő kedvéhez alakította. Több alacsonyabb kabinnak a mennyezete hullámos díszítésű volt és egy hosszában felhasított csőhöz hasonlított. A kabinok egymástól el voltak választva és hosszabbik oldalukon ki voltak toldva egy hosszú, spirális és fantáziadúsan ívelt felszolgálóasztallal. A kabinok belsejében kerek asztalok voltak max. 10 székkel, amelyek ugyanolyan puha kialakításúak voltak, mint a járművekben és a bejelentkezői irodában lévő ülőhelyek. Az átlátszó falakon sok készülék volt különböző gombokkal, amelyek úgy ragyogtak, mint a csillagok a tiszta égen egy esős nap után. Pincéreket sehol sem lehetett látni. Ivánkában ez a helyiség egy vallásos templom benyomását keltette.
Nem messze a bejárattól az ívelt fal egyik kanyarulatában volt egy nagy kerek asztal. Azon volt egy készülék, amely tudott beszélni, kérdéseket válaszolt meg, számlákat kezelt, eseményeket jelentett be, és mindenkit ellátott mindenféle elképzelhető szolgáltatással. Ivánka már a bejelentkezéskor megcsodálta ezt a fajta készüléket. A mellette lévő falba különböző kisebb készülékek voltak beépítve képernyőkkel és billentyűzettel, amelyeket kényelmesen el lehetett érni az íróasztaltól. A terem hátsó részén néhány kabin foglalt volt. A bennük lévő asztalok azonban nem úgy voltak megterítve, mint ahogy azt a Földön szokták. A kabinok és a felső nagy mennyezet közötti szabad teret világító köd töltötte ki, amelyben számtalan színes kis részecske csillámlott és rezgett. Ezek egymás után különböző virágok, emberek és állatok alakját vették fel. A falakból, a padlóból és a mennyezetből csodaszép hangzások hallatszottak, a földi hegedűkre hasonlítottak, de még sokkal kellemesebbek voltak. A fülbemászó dallamok a megelégedettség és jó közérzet érzését keltették, úgy, hogy mindenről elfelejtkezett az ember és csak az a vágya maradt, hogy addig tartózkodjék a helyiségben, amíg csak lehet. Amíg Ivánka a megelégedettségnek ezt a mesterművét csodálta, az asztalon lévő készülék beszélni kezdett:
„Lépjetek beljebb és legyetek üdvözölve!”
Pedro megérintette Ivánka karját és kérte: „Kérlek, a kártyádat, igazolni kell magunkat.”
