A VÉGKÖVETKEZTETÉS
Amikor Jânsle úr kérésére ezt az élménybeszámolót megírtam, arra szorítkoztam, hogy a lehetőségeimhez mérten elmeséljem az általam tapasztaltakat, ezért igyekeztem a leghihetőbben ábrázolni az utamat egy másik bolygóra anélkül, hogy a kivételes eseményekről szóló gyakori túlzásokat belekevertem volna. Végezetül íme annak az üzenetnek a tartalma, amit Dr. Jânsle még a tervezőirodában adott át nekem:
A JÓ AKARATÚ EMBEREKNEK
1) — mindannyian szomorúan állapítjuk meg, hogy a Föld lakói még mindig helyteten életfelfogásban élnek.
2) — Imádkozunk, hogy a földi emberiség megértő legyen egymás iránt és kölcsönös elfogadásban és tiszteletben éljenek a népek egymás mellett; hogy béke uralkodjon mindannyiuk szívében, és senki ne gyújthassa lángra a gyűlölet tüzét.
3) — Felszólítjuk az igaz lelkiismeretű embereket, hogy tegyenek erőfeszítéseket a Föld lakóinak szenvedésének és megpróbáltatásainak enyhítése érdekében, akik Isten törvényeinek általános nem-ismeretétől szenvednek!
4) — Örülünk a Teremtő előtt mindannak, amit az embertársaitok javára tesznek a Földön, és a bölcs mondással figyelmeztetünk benneteket: Segítsétek egymást, hogy ti is segítséget kapjatok!
Röviden, ez a Föld embereihez intézett nagyszerű üzenet összefoglalása, amelynek szóvivőjévé én lettem kinevezve, hogy felhívjam rá minden honfitársam figyelmét a földi bolygón!
Számomra kétségtelenül ez volt a legfontosabb ok azok között, amelyek arra késztettek, hogy közzétegyem ennek a példátlan utazásnak a beszámolóját.
Sajnos hiányoznak nálam azok az irodalmi képességek, amelyekkel egy kitalált történetet tudnék alkotni, ezért e küldetésem teljesítéséhez csak a földönkívüli barátaim üdvös segítségére támaszkodhattam, akik sokat segítettek e munka megvalósításában.
Azonban ha a csekély irodalmi képességeim nem elégítették ki a kedves Olvasót, tudd, hogy őszinték voltak szavaim, de szemrehányás nélkül elfogadom a kifogásaidat is.
És Jézus szavaira gondolva: „Az én Atyám házában sok lakóhely van.” (János 14:2), hálával búcsúzom az Olvasótól.
EGY NAGYON JÓ PÉLDA
- A földi ember egyik legnagyobb gonoszsága, hogy a szavakat csak agy által mondja ki!
- És ti - kérdeztem - nem mondtok ki agy által diktált szavakat? Ezt nem értem, Dr. Jânsle!
- Igen, a szavainkat mi is az agyban formáljuk, de mielőtt kimondanák őket, a szív tisztítja meg őket!
Mondok egy nagyon jó példát ehhez:
Amikor Jézus a Földön járt, olyan ember volt, mint mi, birtokolta veleszületett érzéseinket, szükségleteinket és érezte a fájdalmainkat.
A bolygón átívelő hatalmas küldetéséhez Jézus poggyászában nem vitt magával mást, mint egy kis ládát a legtisztább, makulátlan vörös drágakövekből.
Ládája tele volt ezernyi apró drágakővekkel...
Mindazok, akik meglátták a ládát és a drágaköveket, soha nem hagyták el Jézust, mindenhová követték őt, mindig abban a reményben, hogy kapnak majd néhányat ezekből a kövekből.
És Jézus, miközben a világot járta, időnként megállt, szelíd, derűs tekintetét az őt kísérőkre vetette, majd kinyitotta azt a csodálatos ládát, kiosztott néhány követ...
A tömeg túlcsordult az örömtől, és mély hálát adott Istennek!
Távoli vidékekről, messzi helyekről más emberek is özönlöttek oda, ahol Jézus volt, abban a reményben, hogy kapnak néhányat ezekből az apró drágakövekből, amelyek életük hátralévő részére gazdagítják őket.
Ruhája nem volt több egyszerű köpenynél; soha nem ékesítette magát gazdagon díszített és csillogó, arany szegéllyel és drágakövekkel kirakott ruhákkal. Mindig gyalog járt hosszú, kies ösvényeken. Kopár, barátságtalan helyeken is Jézus kezdetleges szandálban gyalogolt, soha nem használt drága, szakértők által készített lábbelit. Soha nem viselt tiszta bársony kalapot, még kevésbé gyémántokkal, smaragdokkal és rubinokkal kirakott aranykoronát.
Fedetlen volt a feje.
Amikor megkoronázták, ő elfogadta a töviskoronát, amely vércseppjeinek legtisztább rubinjaitól ragyogott. Ez egy igazi koronázás volt, amely tovább szentelte őt az örökkévalóságra.
A fényűző lakomák helyett, ahol fácán, homár és tejszínhab bővelkedik; ahol bőséges borokat szolgálnak fel, Jézus durva kövön sült kenyeret evett.
És az Isteni Mester földi útján új utazókkal találkozott, és új drágaköveket kínált nekik.
Jézus boldog volt, amikor látta a béke és a szeretet tükröződését követőinek arcán. Ők örültek, hogy milliomosok lettek, és hogy birtokolhatták azt a mesés vagyont, amely ezekből az apró, értékes gyöngyökből származott.
Jézus Krisztus, a mi Magasztos Civilizálónk és Legfelsőbb Lelki Vezetőnk, csodálatos ládikájában, amely valóságos forrás volt, még mindig ezernyi drágakövet tartott, amelyeket Isteni Gazdaként városról városra, kisvárosról kisvárosra, faluról falura, tanyáról kisvárosra és törzsről törzsre adományozott.
Szégyenteljes módon azonban a hivatalos személyek ezt nem akarták, és határozottan meggyalázva őt keresztre feszítették.
Arra kényszerítették, hogy egy nehéz, fizikai erejét messze meghaladó keresztet vigyen, amelyet Jézus – egy újabb halhatatlan példában – segítségkérés nélkül vitt fel egyedül a Golgota tetejére.
A keresztre feszített Jézus, hatalmas fájdalom közepette, már az élet haláltusájában, ismét felajánlotta egyik drágakövét – a legnagyobbat – így könyörögve:
„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!”
És most Krisztustól meghagytuk a tanításaiban rejlő ezernyi értékes drágakövet, melyeket abból a legtisztább – megjelenésében kicsi, tartalmában végtelenül nagy – ládikából, edényéből merítettünk, ami az Ő SZÍVE volt!
Tehát ahogy látod, testvérem, hogy már nem állíthatod azt, hogy a természet sötétségben hagyott, mert Mindenható Isten elküldte neked Jézus Krisztust, azt a Felülmúlhatatlan Világosságot, hogy eloszlassa sötétségedet, és megvilágosítson téged az Élet Igazi Értelmében.
VÉGE
