Inkarnálódás a Földön
„Le tudod nekem írni az inkarnálódás folyamatát? Hogy megy végbe ilyesmi?”
„Megnyugodtál teljesen? Tudsz rám kitartóan figyelni?”
„Azt hiszem, igen, legalábbis teljesen oldottnak érzem magam és szeretnék rád figyelni. Kérlek, beszélj erről a témáról!”
„Amikor a Földön vagyunk, mindig próbálunk semlegesek lenni, egyszerűen, testvérien, megértően és pozitívan viselkedni. Ily módon nem okozunk kellemetlen meglepetéseket az embereknek vagy más bolygók lakóinak. Támogatjuk a kreatív sugallatokat és besegítünk a haladó felfedezésekbe. Az utazáshoz különböző módszereket használunk. Mielőtt az apuiak felfedezték a dezintegrációt és integrációt (a továbbiakban: de- és rematerializáció), űrhajókkal utaztak. Ez sok időt vett igénybe és nem is tett lehetővé túlságosan szoros együttműködést az emberekkel. Különböző helyeken ismeretlenekként bukkantunk fel. Amikor azonban arról volt szó, hogy pozitív irányba orientáljuk az embereket, ezen irány ellenzői üldözni kezdtek minket és ’a gonosz idegenek’-nek kiáltottak ki minket. Akkoriban kevés pozitív ion volt a Föld légkörében, ami minden haladással szembeni különösen nagy ellenálláshoz vezetett. Miután azonban Zay-nak sikerült tökéletesítenie a dematerializációt és rematerializációt, mindezeket a nehézségeket le tudtuk küzdeni. Ma az utazásokat – az űrhajós utazások kivételével – a gondolatok sebességével hajtjuk végre. Ezek olyan természetes úton történnek, hogy egy földi ember vagy más bolygók élőlényei észre sem veszik.”
„És hogy éritek el ezt a természetességet?”
„Dematerializáljuk magunkat, és amikor a Földön vagyunk, egy ember alakját vesszük fel. Vagy materializálódunk mint gyermek a terhesség alatt, aki később mint apui fog megszületni minden pozitív képességével.”
„Ó, Istenem! Lehetséges ilyen is?”
„Igen, Ivánka. Így jelenünk meg a Földön immár évmilliók óta.”
„És milyen más módokon vagytok még a földi emberek segítségére?”
„Főleg e két módon. Néha láthatatlanul is elkeveredünk a földi emberek közé és pozitív formában magnetizáljuk szellemi tartásukat azzal a céllal, hogy a közös jóra irányítsuk a figyelmüket.”
„Pedro, mi a szándéka az apuiaknak a földi emberekkel? Miért törődnek annyira a mi civilizációnkkal?”
„Ez egy jó kérdés!”, felelte Pedro és meglepettnek látszott. „Nos, a Földnek és lakóinak az eredetét már elmagyaráztam neked. És beszéltem neked különböző galaxisok más bolygóiról is. Apu egyike volt az első bolygóknak, amely életre segítette az univerzum élőlényeit. Apui időszámítás szerint sok millió év alatt intenzív kutatás által sikerült kialakítanunk olyan specifikus képességeket, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy a lehető legjobb életmódra tegyünk szert, amiben minden negatívum elképzelhetetlen. Fenntartás nélküli pozitív élőlényekké váltunk, vagy földi módon kifejezve önzetlen embergyermekekké. Mint amint mondtam már neked, nekünk természetünkké vált, hogy minden negatívumot leküzdjünk, függetlenül attól, hogy a világűrben a természet által vagy emberek által jött az létre. A mi földi emberek iránti érdeklődésünk ugyanaz, mint amilyet a széles világegyetem más élőlényei iránt is gyakorolunk. Benépesítettük a Földet, mert az Apu egy része volt. Ugyanazt tettük milliónyi más bolygóval, olyanokkal is, amelyek még sokkal távolabbra vannak, mint a Föld és más galaxisokban vannak. Nemsokára lehetőséged lesz, hogy megismerd őket. Ez az a misszió, amit nekünk teljesítenünk kell az űrbeli szomszédainkért.
Minden hasznos vívmányt, amit az emberek eddig elértek, az apuiak inspiráltak és inspirálnak most is, hogy egy kicsit meggyorsítsák a fejlődést.Mestereink számtalan évmillió folyamán pozitívvá tették az életünket. Ezért akarjuk megmutatni a szomszédainknak, hogy hogyan küzdhetik le a nyomort, az elmaradottságot és a halált. A missziónk azonban arra is kötelez minket, hogy senkire se kényszerítsük rá a mi életmódunkat vagy szellemi tartásunkat, hogy mondjuk egyik napról a másikra változás következzen be. Mint életigenlő élőlények, az erőszak alkalmazásának minden fajtáját elutasítjuk és nem akarunk senki emberfiának szenvedést okozni. Sosem indítottunk háborút és sosem veszekedtünk egymással vagy a szomszédainkkal. Sokkal inkább az a természetünk, hogy segítsünk másoknak és útbaigazítást adjunk nekik.
Mielőtt felfedeztük a halhatatlanság lehetőségét, csak kevés bolygóközi utazást tettünk, 50 000 évenként legfeljebb egyet. És mindannyian, akik részt vettek azokban az utazásokban, soha többet nem tértek vissza Apura. Az akkoriban használt űrhajók a fénysebesség 2-3-szorosával közlekedtek. Mivel nagy távolságokat akartak megtenni, gyakran megtörtént, hogy olyanok, akik 20 évesen indultak el az utazásra, meghaltak, mielőtt elérték a célba vett bolygót. Az akkori kb. 250 földi éves életkoruk nem volt elegendő ahhoz, hogy túléljék az óriási távolságot. Amikor aztán 100-szoros fénysebességre képes űrhajók megépítésére került sor, és hozzá jött még a halhatatlanság, már folyamatos űrutazásokon vehettünk részt. Ezután már más galaxisok fejlődése gyorsabban mehetett végbe.”
„Mondj meg nekem még egyet. Milyen erő hajtja a dematerializáló készülékeket? Amennyire eddig megértettem, e folyamat pillanatában az ember már nem rendelkezik gondolkodó képességgel.”
„Elismerésem Ivánka, jó megfigyelővé váltál. Ez tetszik nekem, mert aki nem kérdez, az nem is tanul semmit. Nos, el akarom magyarázni neked. Amennyiben ez egy mentális folyamat, a dematerializálás előtt minden részletében megtervezik az utána következő materializálódást és ehhez beprogramozzák a megfelelő nagy teljesítményű készülékeket. Csak így lehet végrehajtani a pozitív ionok segítségével a rematerializációt egy bizonyos időpontban. Ha az inkarnálódott test azonban meghal, akkor az inkarnált sejtek miniusz-komponensei elhagyják a testet láthatatlan módon, azaz az emberi szem számára nem látható módon. Később aztán újra összeállnak azzá az élőlénnyé, aki az elhaltban inkarnálva volt.”
„Pedro, mit jelent az, hogy ’miniusz’?”
„Ez az anyag legkisebb része, a semmi után az első észlelhető rész. Onnantól a protonig egy 23 elemi részecskéből álló sorozat következik, az egyik mindig nagyobb, mint az előtte lévő. Ezek mind forognak az ember számára elképzelhetetlen sebességgel.”
„Hogy jöttél akkor a Földre, amikor megismertelek?”
„Többször voltam ott, az eltelt 5000 év különböző korszakaiban. Mielőtt téged megismertelek, 103 éve éltem már a Földön.”
„Hogy mit nem mondasz!”
„De, Ivánka, pontosan 103 éve; mielőtt találkoztam veled a plodzi strandon Dubrovnik közelében.”
„Ilyen sok éve?”
„Hihetsz nekem! Nem ismert, hogy egy apui valaha is hazudott volna. És én se tudnék ilyet tenni …”
„Kérlek bocsáss meg, Pedro, ne érezd úgy, hogy megtámadtalak volna. Biztos észrevetted, hogy mi, földi emberek szkeptikusak vagyunk. Általában nem hiszünk semmi ismeretlenben, amit nem mi hoztunk létre. Közülünk csak kevesen gondolkoznak el a világűr dolgain vagy akarnak behatolni a származás mélységeibe. Azok a nehézségek, amelyekkel nekünk kell küzdenünk, elnyomják az ilyen érdeklődéseket. De hisz te ismered a földi életet. Mindenki csak azzal törődik, hogy pénzt szerezzen a létfenntartásához. Ez olyan, mint egy megszállottság, amely mindenkiben kifejlődik, amint egyedül kell megállnia a helyét a társadalomban. Egy nem önkéntes, groteszk és szomorú szenvedés, az egoizmus következménye és mindenféle emberi bánatnak az eredete, egy emberek által létrehozott pokol”, mondta Ivánka, miközben tekintete tarka pillangók egy csapatára tévedt, akik a pislákoló csillagocskák között repkedtek körbe személyek, virágok, állatok és madarak körvonalait leírva. Úgy tűnt, mintha egy meghatározatlan hatalom irányította volna a röppályájukat.
Ez a csodás színjáték olyan nagy benyomást tett Ivánkára, hogy legszívesebben örömkiáltásokat hallatott volna. A pillangók leírták az összes földi abc betűit, apui írásjeleket, színpompás virágokat, madarak és emberek képeit, és mindezt egy csodaszép zene titokzatos hangzásaival összhangban, ami összességében a jólét leírhatatlan érzését keltette benne.
„Pedro, nézd már a pillangókat! Milyen elbűvölőek.”
„Igen, valóban csodaszépek, de ez még messze nem minden. Még ezernyi csoda vár reád.”
„Ki tanította meg nekik ezeket a nagyszerű dolgokat?”
„Senki, Ivánka. Ez is azoknak a pozitív ionoknak a hatása, amelyek körbeveszik a bolygónkat. Ezeken a pillangókon kívül, akik nem mennek keresztül metamorfózison, más rovarok nincsenek Apun. És nincsenek patkányok, egerek, legyek és férgek sem. De helyettük élnek itt más állatok, amelyek a Földön veszélyeztetnék az emberek életét, mert a negatív ionok hatására túl agresszívekké válnának”, mondta Pedro, míg a pillangók tovább táncoltak a zene harmonikus hangzataira. A helyiség felső terében terjengett titokzatos színpompás köd és az a sok színes, csillogó fényrészecske, amelyek csodás szépséggel töltötték meg a teret, bizonyára mindenkiben csak egy vágyat ébresztettek: hogy mindig ezen a helyen legyenek.
Ivánka befejezte az evést. A beszélő gép automatikus kezeivel beszedte a tányérokat és egymásra rakta őket a pulton a fal mellett. A terembe időszakonként kis csoportok léptek be, férfiak és nők. Ahogy pontosabban odanézett, Ivánka észrevette, hogy mindaz, amit Pedro mesélt neki a földi emberek eredetéről, megfelelt az igazságnak. A belépők különböztek a földiektől kiegyensúlyozott testfelépítésük által, ami olyan arányos volt, amilyennel Ivánka csak ritkán találkozott: karcsú derék, magas növés, enyhén hajlott vállak és jó alakú csípők alkották a finom, karcsú testeket, amelyeket a természet sok eonon át egyre nagyobb tökéletességgel áldott meg. Együtt mentek, beszélgettek és nevettek, majd leültek és gesztikuláltak, csoportokban vagy párosan. Egyedül Ivánka senkit sem látott. Egyre másra megteltek a különös kabinok és olyan színt vettek fel, ami a látogatók számára épp a legkellemesebb volt. Egyszer csak az óriási terem egyik fala is megváltoztatta a színét. Addig Ivánka azt hitte, hogy csak a kabinok falai képesek arra, hogy a színüket kívánságra megváltoztassák, de íme ez nem így volt. Ezen a titokzatos bolygón egyszerűen mindennek, amit a bolygó lakói állítottak elő, meg volt az a tulajdonsága, hogy a szemlélő kedve szerint megváltoztassa a színét. Nem játszott szerepet az, hogy egy házról volt-e szó, egy járműről, egy hídról vagy valamilyen szerszámról. Korábban ez nem tűnt neki annyira fel, és elhatározta, hogy megkéri a kísérőjét, hogy magyarázza ezt el neki. Miután értesült a kísérője mesterséges származásáról, kezdetben egy kis félelmet és ellenszenvet érzett vele szemben. De minél többet tudott meg ezekről a különös dolgokról, annál hamarabb tűntek el ezek a kellemetlen érzései. Minden új csodával, amit megismerhetett, csökkent az a kellemetlen nyomás, amit az ő különös származása miatt érzett. A kezdeti ellenszenve fokozatosan megszűnt és helyébe egy óvatos bizalom lépett. Odafordult hozzá, megfogta a kezét és azt mondta:
„Tudod Pedro, kezdetben egy kicsit féltem, amikor megtudtam, hogy mesterséges úton jöttél a világra. Olyannak tűntél nekem, mint egy emberi vonások nélküli készülék. De minél több ilyen válogatott szépséget és csodát látok és ismerek meg, annál inkább azon a nézeten vagyok, hogy ezen a bolygón valóban minden lehetséges, és hogy nem vagy más, mintha egy anya szült volna meg téged.”
„Örülök annak, hogy ez tudatosodik benned. Ez egy jó jel. Már sokkal pozitívabb lettél, és már majdnem azt hiszem, hogy nem lesz szükség speciális kezelésekre. Mert nem minden földi ember tudta megszokni az apui életet. Sokuk szervezete kizárólag negatív ionokból állt. Átalakításuk az érintett személyek számára egy nagyon kellemetlen kezelést jelentett volna. Ha csak lehetséges, minden pozitívumnak pozitív módon kell létrejönnie, spontán módon, mindenfajta nyomás nélkül. Az ilyen személyeket ezért visszavittük a Földre.”
„Kérlek Pedro magyarázd el nekem, hogy minden általatok előállított dolog miért veszi fel azt a színt, ami a szemlélő számára a legkellemesebb.”
„Röviden akarom összefoglalni, mert ahhoz, hogy részleteket is elmagyarázzak, sok demonstrációra lenne szükség, mert ez egy külön téma. Minden Apun előállított tárgy pozitív és érzékeny ásványokból áll, amelyek a szemlélő felfogott kisugárzásában az illető számára még ismeretlen ízlésirányultságokat fedeznek fel.”
„Ezt nem egészen értem. Nem is tudtam, hogy számomra a színek megváltozása kellemes lenne, mielőtt itt észrevettem ezt különböző tárgyakon.”
„Itt minden alkalmazkodik a te személyes ionjaid körfolyamához. Igaz, amit mondasz. Látod, hogy értelek téged. Másrészt világos számomra, hogy csak lassan, fokozatosan foghatod fel a mi életünket. Ez az, amiért el is kísérlek, hogy fokról fokra mindent elmagyarázzak neked. Ennyi minden újdonságot nem lehet egy pár nap alatt megtanulni és feldolgozni, de hetek, sőt hónapok is kellenek hozzá. Minél nagyobb benned a pozitív ionok aránya, annál könnyebben vagy képes mindent elfogadni, amíg csak egy napon teljesen hozzá nem szoksz a mi életmódunkhoz. Itt minden más, mint a Földön, és mégis sok közös dolgunk van. Ami a tudományt illeti, az a földihez képest évmilliókkal előbbre jár. A színek játéka többé-kevésbé a következőképpen megy végbe:
Minden tárgy tartalmazza pozitív ásványoknak egy bizonyos összetételét. Ha egy színreflex jut el a kötőhártya fényérzékelő sejtjeire, ott egy olyan reakció keletkezik, aminek a szín megváltozása a következménye, amíg csak a pillanatnyi színkombinációt a fényérzékelő sejtek abszolút kellemesnek nem „érzik”.
De valami mást még - ízlett az ebéd?”
„Igen, nagyon kiváló volt. Ízletesebbet még sose ettem.”
