4. Fejezet
Egy másik világ csodái
Aggódva indultam el a gép belsejében található egyik kilátóablak felé.
Lábujjhegyre állva megpróbáltam megvizsgálni a külvilágot, de a készülék kiszámíthatatlan sebessége miatt nem tudtam kivenni a váratlan panoráma részleteit.
Bár a látásom normális volt, nem tette lehetővé, hogy alaposan megvizsgáljam, amit láttam, vagy hogy egy pillantást vethessek rá.
Egy bizonyos pillanatban azonban megláttam egy várost, amely az űrhajó felé magasodott, mintha hihetetlen erő hajtaná oda.
Ahogy a látómezőm befogta az egésznek a kierjedését, rájöttem, hogy városaink alakjával ellentétben ez ovális alakú.
Úgy tűnt nekem, mint egy olyan oválisszerű kör, amelyet lenyűgöző módon rajzoltak ki számos részletében.
Hirtelen anélkül, hogy bármit is éreztem volna, hatalmas sebességcsökkenést vettem észre. A sebességkülönbség annyira feltűnő volt, hogy azt hittem, az űrhajó megállt.
Vízszintes irányban kezdtünk repülni csökkentett sebességgel körülbelül 100 méteres magasságban!
Most a város felett siklottunk, amely nekem úgy tűnt, mintha teljes egészében üvegből lenne, és tökéletesen láttam a kertekkel tarkított házakat, mind szimmetrikusak és egyforma méretűek voltak, üvegkupoláikkal ellátva.
Szimmetrikus vonalban keretezett, kifogástalan összképű utcái a végtelenségig nyúltak a város mélyébe.
- Mik azok a mozgó tárgyak ott lent? – kérdeztem kétségbeesetten.
- Ezek a mi autóink!
- De hát azoknak nincsenek kerekeik! – tettem hozzá. (Megjegyzés: 1954-et írunk! Antonio Rossi ott lát és hall először antigravitációs autóról!)
- Igen, nincsenek. Valójában 1980-ra, vagy akár még korábban is a Földön, az autóknak nem lesznek kerekeik, és vízszintesen, 2 méter magasságban fognak haladni a talaj felett, és függőlegesen landolni, mint a hópehely, és a zajszint 80%-kal fog csökkenni. (Megjegyzés: de jó lett volna, ha azon az idővonalom maradtunk volna, ami az ötvenes évekből következett! A földönkívüli testvéreink mindig az adott időpillanatból vetítenek előre a jövőre lehetséges eseményeket.)
A világotok tudományának alig van szüksége többre, mint hogy tegyen egy újabb lépést e fejlesztések felé!
Ezek az „autók” vagy „autó-repülőgépek” ütközés-elhárító berendezéssel lesznek nálatok is felszerelve. -
Kitartóan a posztomon állva figyeltem – most, hogy a jármű lassan mozgott –, ahogy a lakosok a széles járdákon sétálnak, és ahogy elhagyják otthonaikat. Előretekintve egy hatalmas sötét foltra figyeltem fel, és mivel nem tudtam fékezni a kíváncsiságomat, megkérdeztem:
- Mi az?
- Azok a mi embereink, akik ránk várnak.
A Légi Kísérleti Téren gyűltek össze, különösen azért, hogy üdvözöljenek téged – válaszolta beszélgetőpartnerem nyugodtan és lassan.
- Mit tehetnék, hogy örömet szerezzek nekik?
Szótlanul rám nézett, és együttérzően elmosolyodott:
- Biztos vagyok benne, hogy nem lesz szükségük arra, hogy nyakláncokat, fülbevalókat vagy amuletteket adj nekik, csak tiszteltd meg őket az őszinte jelenléteddel!
Jól megértettem a célzását, és elmosolyodtam. Abban a pillanatban rájöttem, hogy ugyanabba a helyzetbe kerültem, mint Goia dzsungeléből Rio de Janeiróba hozott őslakosok. Ez biztosan szenzáció, újdonság lesz azok számára, akik tömegekben arra vágynak, hogy tanúi legyenek egy ritka példány, az ember érkezésének.
Kétségtelenül a pillanat vonzerejévé válna, és kielégítené az emberek spontán kíváncsiságát.
Természetesen közelebbről is meg akarták vizsgálni azt, amit már a nagyon hatékonyan tudtak videoképernyőiken keresztül megnézni!
Az emberi hiúság természetes logikája szerint a helyzetem kevésbé lett volna rosszabb, ha legalább jól öltözött vagyok, de az állapotom, amiben voltam, elkeserítő volt!
Horgásznadrágot viseltem, ami nagyon rossz állapotban volt.
Ráadásul hátul szakadt ingben, feltűrt ingujjakkal, régi gumicipőben, és a kezemben tartottam azt a nélkülözhetetlen övkést: egy machetét.
Ebben a rongyos állapotban igazi vizuális csemegévé fogok válni a hatalmas tömegnek, ez túlságosan is nyilvánvaló volt számomra.
Röviddel ezután ki tudtam venni az emberek csoportjait, akik integettek az űrhajónak, amely lassan ereszkedett le, hogy leszálljon. Miközben finoman landolt egy fél méter magas peronon, és az ajtaja azonnal kinyílt.
Két legénységi taggal együtt elindultam az ajtó felé, miközben remegtem a szorongástól.
Azt hiszem, soha nem leszek képes leírni azt, ami velem ezután történt!
Az egyik személy, a fáradhatatlan vezetőm, kinyújtotta a kezét felém, és megkért, hogy távozzak.
Az ajtó felé indultam, de rögtön megálltam, amikor megláttam az űrhajót körülvevő tömeget.
Mindenki – férfiak, nők és gyerekek, kortól függetlenül –, akik ott voltak, boldogan üdvözöltek és mosolyogtak rám.
Körülbelül öt méter távolságból testvérien integettek, arckifejezésük meleg és barátságos volt, és örömmel üdvözöltek minket.
Abban a pillanatban, a különös világhoz tartozó különös lények hatalmas tömegén kívül, a legjobban a zaj teljes hiánya döbbentett meg, mintha mindent finom és titokzatos zene vett volna körül!
Mert miközben egy tömegnyi ember mozgását láttam, akik kiadták a szavaikat az örömtől, a csend mégis teljes volt! Csak a fenti zene töltötte be a légkört, melynek lágysága sem akadályozta meg a csendet.
Társam támogatásával lementem a lépcsőn, hogy fogadjam a felém közeledők üdvözlését és ölelését.
Kétségtelenül előre figyelmeztették őket arra, hogy a földiek hogyan üdvözlik egymást, ezért ők is így tettek.
Áthatotta őket a vágy, hogy örömet szerezzenek nekem, mert földi szokásaink szerint melegen megöleltek!
Ünnepélyesen viszonoztam a köszöntésüket, amennyire csak tudtam. A fogadási szertartásom sokáig tartott.
A jelenlévők hosszasan üdvözöltek, majd, azt hiszem, a vezetőm jelzésére, tiszteletteljesen két részre váltak, hogy áthaladhassunk közöttük, amíg el nem értük az utcát.
Aztán a vezetőm, ismét rám nézve, vizuális nyelvén ezt mondta:
- Nézz és figyelj! És tegyél fel annyi kérdést nekünk, amennyit csak szeretnél, hogy később válaszolni tudj azokra a kérdésekre, mikor visszatértedkor a honfitársaid tesznek fel neked!
E javaslat után még inkább arra kényszerítettem magam, hogy jobban figyeljek mindenre, így lelkesen megfordultam, hogy megtekintsem ennek az utcának a csodálatos látványát.
Nehéz lenne leírni a szemem elé táruló káprázatos látványt. Teljesen elbűvölt a táj, amely minden képzeletemet felülmúlta!
Lassan elindultunk, és először arra döbbentem rá, hogy itt minden ugyanabból az anyagból készült.
Egy üvegszerű, viszonylag átlátszó anyagról van szó, amely mindenféle alakban és formában van jelen!
Lehetetlen volt megértenem, hogyan sikerült mindezt előállítaniuk! Milyen technikát alkalmaztak erre a tökéletességre, amikor ugyanazt az anyagot ennyi különböző célra használták fel!
Ez kétségtelenül egy igazi rejtély volt számomra!
Az utca mindenekelőtt lenyűgöző építészeti alkotás volt. A miénkkel ellentétben egy gigantikus méretű, kettévágott csőalakú volt. Körülbelül 180 méter széles, szélesen homorú volt, és a számításaim szerint az üreg közepén a mélysége elérte a 12 métert!
Járdái teljesen simák és tiszták voltak, mentesek mindenféle lyuktól, repedéstől vagy barázdától.
A járdák körülbelül 40 méter szélesek voltak.
A járda egy hatalmas, kifogástalanul lerakott és soha nem használt műanyag lapra hasonlított, művészien megmunkálva. Lekerekített szegélye egy hosszú cső látványát alakította ki teljes hosszában, ameddig a szem ellátott.
Néztem a házakat, melyek következetesen kerekek voltak, egyenlő távolságra egymástól, pompás, gondosan ápolt virágos kertekkel tarkítva, de ablakaik nem voltak!Csak a házak félkör alakjait követő bejárataikat láttam!
Minden lenyűgözött a tökéletességével, a konstrukciók és arányok fenséges nagyszerűségével, összességében mérhetetlen szépségű, szinte aerodinamikus vonalakkal.
Folytattuk utunkat az utcán, ami valójában egy igazi sugárút volt. Találkoztunk más lakosokkal is, akik miután rápillantottak a vezetőmre, kimondhatatlan boldogsággal üdvözöltek engem.
Ekkor jutottam el arra pontra, hogy össze tudtam hasonlítani a testalkatukat a miénkkel azáltal, hogy részletesen megfigyeltem őket, ahogy előttünk az utcán sétáltak!
Most pedig anatómiai áttekintést adok a testalkatukról:
Jól láthatóan a fejük, a törzsük és a végtagjaik arányaiban megegyeznek a miénkkel, de bizonyos részletekben jelentősen különböznek tőlünk, mivel egyes testi részletek hiányoznak náluk!
E bolygó lakói fogatlanok, ám szájuk ugyanolyan alakú, mint a miénk, de vastagabb és gyönyörű ajakjuk van!
Orruk apró, kissé lapított, csak enyhén kiálló és kissé közelebb helyezkedik el az ajkukhoz, mint nálunk. Fülük nagyon kicsi, mint egy újszülötté, viszont a miénknél valamivel nagyobb fejük van. Kerek arcuk vonalaival összhangban a fejük hangsúlyosan ovális.
Érdekes módon nincs hajuk, sem szörzetük, beleértve a szemöldöküket is!
A legszebb bennük a szemeik, amelyek nagyon élénkek, tiszták és mélyen kifejezőek!
Túlzott méretük ellenére szépségükben páratlanok, és olyan különös vonzerővel rendelkeznek, amelyet még nem láttak a Földön!
A lányok szeme sárgás árnyalatú, halvány világosszürke átmenetben, és bár nincsenek olyan szempilláik, mint amilyenek díszítik az emberi szemet, tekintetüknek van egy bensőséges szépsége, amely felmagasztalja őket, és egy együttérző és felsőbbrendű lény jelenlétet sugározza róluk, amellyel lenyűgöztek engem.
Testükön, melyek tele vannak izmokkal, nem látszanak csontok vagy bordák, sem a mellkason, sem a háton, sem semmilyen kidudorodás. A duzzadó izmaik viszont jól láthatóak!
Fürge, erős lábaik hosszabbak és gömbölydedebbek; karjaik is hasonló jellemzőkkel bírnak.
Alig észrevehető a derekuk, és a sokkal kevésbé hangsúlyos fenekükön alig látszanak a szokásos ívek.
A kezükön csak két ujj van, mindegyik akkora, mint a miénk, melyek lapítottak, mégis hosszúak és lekerekítettek a végeiken.
Azonos arányú és alakú lábfejük, mint a miénk, de ott is csak két lábujjal, amelyek mindegyike mégis kétszer olyan hosszú, mint a mi nagylábujjunk, mindezt testük felépítésével van összhangban!
Később megfigyeltem, hogy a lábujjaik nem rendelkeztek ujjpercekkel, hanem egyfajta nagyon erős izomból állnak, benne erős inakkal.
Azt is láttam, hogy az ujjaik alakja és felépítése miatt könnyebb számukra bármilyen tárgyat megfogni, függetlenül attól, hogy ez kevesebb ujjal történik, és csak egy kézzel, míg nekünk, embereknek, gyakran kettőre van szükségünk!
Ujjaik szinte anatómiailag idomulnak a tárgyak formájához (amit mi semmilyen körülmények között nem tudunk megtenni), így sokkal könnyebb számukra bármit megfogni.
Ezért kétségtelenül szilárdabb fogást és nagyobb biztonságot nyújtanak, hogy bármit is megtartsanak!
Nincsenek mellbimbóik vagy melleik, nincsenek nemi szerveik, nincsenek körmeik, de nyakuk formája és mérete normális!
Bár a női nem itt nem rendelkezik azokkal a külső tulajdonságokkal, mint nálunk, a kecsességük alapján azonnal megkülönböztethető a másik nemtől, a mozgásuknak kecsessége, végtagjainak finomabb formája és a férfiaknál harmonikusabb vonalaik alapján.
Míg a földi emberi fajok sokféle típusra oszlanak, egyesek különálló csoportokat alkotnak, mivel tulajdonságaik/fiziológiájuk nagyon eltérő, odáig menően, hogy valódi rendellenességeket okoznak, ennek a világnak minden lénye egységes, azonos fajú típus.
Még a felnőtt kor végén sem alakulnak ki náluk petyhüdt végtagok vagy az emberi fajra jellemző elhízás. Ezért ami megjelenésükben kiválóvá teszi őket, a végtagjaik folyamatosan fennálló rendkívül szabályos felépítése!
Könnyedén és elegánsan mozognak, gerincük merevsége nélkül, szinkron-mozdulatokat hajtanak végre.
Testmagasságuk körülbelül két méter, bár kissé kerekdedebb, mint a miénk, ami harmóniát sugall, és józan, sőt méltóságteljes megjelenést kölcsönöz nekik!
És ha figyelembe vesszük ezek után még azt a tényt is, hogy ruhátlanul járnak, a testük inkább a felsőbbrendűséget fejezi ki!
Később, amikor kórházban jártam náluk, az egyik orvosuk azt mondta nekem, hogy testük három létfontosságú szervből áll:
A szívből, a gyomor-bélrendszerből és a keringési rendszerből.
