BEVEZETÉS

Vajon a világ kormányai visszatartanak drámai bizonyítékokat – vagy akár perdöntő bizonyítékot – arra vonatkozóan, hogy az UFO-k komoly valóságként léteznek? Ezt a kérdést ismételten feltették, amióta a „repülő csészealjak” címlapra kerültek világszerte 1947-ben. A hivatalos cáfolatok gyanút ébresztettek, miszerint kevesebbet mondanak el nekünk, mint az igazság, és hogy széles körű eltussolás van folyamatban. 1981 októberében, egy a hírszerző közösség UFO-kutatásban való részvételét firtató megkeresésre válaszul a következő választ kaptam a brit biztonsági és titkosszolgálatok jól ismert szaktekintélyétől, Chapman Pinchertől:

Semmiképpen sem tudok segíteni önnek UFO-ügyben, mert meggyőződésem, hogy azok teljesen mitikusak. Biztosíthatom önt, hogy a „világ titkosszolgálatai” a legkisebb erőforrást sem pazarolják a megfigyelésükre. Sok éven át bejárásom volt a Védelmi Hírszerzés legmagasabb szintjeire mind Nagy-Britanniában, mind az Egyesült Államokban. A legcsekélyebb bizonyíték sincs ott, amely alátámasztaná az UFO-k létezését, kivéve azokat, amelyek normális módon magyarázhatók – meteoritok, műholdak, repülőgépek stb. . . .¹

Bármennyire is tisztelem Mr. Chapman Pinchert, ebben az esetben egyértelműen félretájékoztatták, mivel az USA-ban például az információszabadságról szóló törvény (Freedom of Information Act) rendelkezései alapján hozzáférhetővé tett dokumentumok – amelyek közül sok bemutatásra kerül ebben a könyvben – döntően bizonyítják, hogy az UFO-k a második világháború óta továbbra is az amerikai hírszerző ügynökségek intenzív titkos kutatásának tárgyát képezik.

Kevés kormány tagadja az azonosítatlan repülő tárgyak létezését per se. Lord Strabolgi, aki Őfelsége Kormányát képviselte a Lordok Házának történelmi jelentőségű vitájában a témáról 1979 januárjában, a következőt mondta: „Kétségtelenül sok furcsa jelenség van az égen, és készséggel elfogadható, hogy a legtöbb UFO-jelentést nyugodt és felelősségteljes emberek teszik. Azonban általában kézenfekvő magyarázatok vannak a jelenségekre.”

Lord Strabolgi ezután felsorolta azt a sok „kézenfekvő magyarázatot”, amelyek a jelentések többségéért felelősek. Ezen a ponton kevesen vitatkoznának vele. Az UFO-kutatók egyetértenek abban, hogy az összes észlelés hetven-kilencven százaléka téves azonosításnak, hallucinációnak, téveszmének és csalásnak tulajdonítható. A megmagyarázhatatlan észlelések kérdésében, amelyek az ügy lényegét alkotják, Lord Strabolgi úgy érvelt, hogy ilyen esetekben „a leírás túl homályos, vagy a bizonyíték túl távoli, amihez talán különböző jelenségek egybeesése és kivételes körülmények társulnak.” Bizonyos esetekben ezzel kevesen vitatkoznának, mégis Lord Strabolgi kényelmesen figyelmen kívül hagyta a tényt, hogy észlelések százait, sőt talán ezreit tették magasan képzett megfigyelők, akiknek a leírásai mindenek, csak nem homályosak, a bizonyítékok pedig meggyőzőek.

Ami az eltussolás feltételezését illeti, Őlordsága hajthatatlan volt:

Felmerült, hogy Kormányunk részt vesz egy állítólagos elhallgatási összeesküvésben. Biztosíthatom Lordjaitokat, hogy a Kormány nem vesz részt semmilyen efféle összeesküvésben . . . Nincs miről elhallgatási összeesküvést szőni. . . . Nincs eltussolás és nincs biztonsági zárlat. . . . Semmi sem utal arra Őfelsége Kormánya számára, hogy az ilyen jelenségek idegen űrhajók lennének.

Egy valódi UFO azonban nem feltétlenül jelent földönkívüli űrhajót. Hipotézisek széles körét javasolták a megmagyarázhatatlan jelentések indoklására, amelyek közül a földönkívüli hipotézis csupán egy. Így a kérdés valójában ez kellene, hogy legyen: Vannak-e olyan megmagyarázhatatlan jelentések, amelyek a jelenlegi tudásunkon túlmutató dolgot képviselnek, és a kormányok eltitkolják-e azt, amit megtudtak? És ha a válasz igenlő, pontosan mit tudtak meg, és miért van szükség a titkolózásra? Ez a könyv megkísérli megválaszolni ezeket és más, a mindenütt jelenlévő UFO-jelenséggel kapcsolatos kérdéseket – egy olyan jelenséget, amely a világ számos kormányának magas szintjein súlyos aggodalmat keltett, az ellenkező értelmű nyilatkozataik dacára.

Kiemelt cikkek

Telosz város bemutatása

Telosz, földalatti városról részletesebben:

Telosznak 1,5 millió lakosa van.

A város a Mt. Shasta (Saszta) hegy gyomrában kupola alakú.

Mérete: 2,4 km széles és 3,2 km mély

5 szintből áll.

1. szint:

Ez a legfelső szint a kereskedelem, az oktatás és az adminisztráció központja.

Található itt egy piramis alakú templom is, mint a központi építmény, befogadóképessége 50.000 fő.

Körülötte kormányzati épületek vannak, a feljegyzés csarnokai, művészeti és szórakozási létesítmények, egy szálloda az ide látogató küldöttek számára, egy palota, amelyben Ra és Rana Mu uralkodópár él (30.000 év óta ők az uralkodók itt), egy kommunikációs torony, egy űrkikötő, iskolák, élelmiszer- és ruhaelosztó pontok, valamint sok lakóhely is.

2. szint:

Előállító üzemek találhatók itt és egyben lakószint is.

A házak kerekek, ezért pormentesek.

Mint a felszínen, itt is vannak házak egyedülállók, párok és nagyobb családok számára.

3. szint:

Hidropónikus kertek.

A fejlett hidropónikus technológia látja el az egész ötszintű várost zöldséggel és gyümölccsel, és elegendő termést biztosít a városközi kereskedelem számára.

Minden termesztett növénynek nagy és ízletes a gyümölcs-, zöldség- és szójatermése, így sokoldalú és változatos étrendet biztosít a telosziak számára.

Minden Belső és Közép Földi város lakossága vegetáriánus, de Teloszban a húshelyettesítő növényeket is termesztik, amikkel hús nélkül húsízhatást tudnak elérni.

4. szint:

További hidropónikus kertek és azokkal összefüggő feldolgozó létesítmények, valamint néhány természeti park is itt található.

5. szint:

Ez a vadaspark szintje.

Körülbelül 1,7 km-rel a felső szint alatt található, ez a szint egy pompás természeti terület.

Élőhelyként szolgál számos állatnak, köztük sok olyan fajnak is, amelyek a Földfelszínen már kihaltak.

Itt minden állatfajt erőszakmentes légkörben nevelnek fel, azokat a fajokat is, amelyek a felszínen ragadozóknak számítanak.

Őket húspótló szójával etetik, ezért ezek az álatok is szelidek lesznek és szabadon érintkezhetnek az emberekkel.

Itt pl. szabadon kóborolhatsz a vadonban egy kardfogú tigrissel is...

Másrészt ez a szint különösen sok oxigén termelésével járul hozzá a teloszi bioszféra egyensúlyának a fenntartásához.

Telosz nyelve:

A lemúriai Solara Maru (a fény nyelve) nyelvet beszélik, ami szent nyelvenek számít. Telosziak úgy tartják, hogy az ő nyelvükből alakult ki a szanszkrit és a héber is.

Kormányzata:

Telosz legfőbb uralkodója 30.000 év óta egy isteni királyi pár.

Mellettük van egy Kormányzó Tanács 12 főből, 6 nőből és 6 férfiból.

Komputerek:

Minden háztartásban van egy aminósav-alapú szuperintelligens komputer, ami napi személyes problémáktól, az oktatásig ,az egészség megőrzéséig ad jó tanácsokat, de épp úgy galaktikus szintű kommunikációt is lehet folytatni vele.

Pénz:

Pénz Teloszban sincs, mivel mindenki mindent alanyi jogon ingyen megkap - ez galaktikus törvény!

Közlekedés:

Városon belül a mi drótkötél pályáinkhoz hasonló kabinszerű eszközökkel közlekednek, de a Közép és Belső Földi városok között hipergyors vákuum maglev-vasútakkal, melyekkel elérik a 4500 km/ óra sebességet.

Szórakozás:

Természetesen vannak színházak és koncerttermek is, vannak kivetítőfalak, amin bárki bármit megnéznet - de leginkább azt, amiből tanul, pl. a Föld valós történetét.

Szülés:

A terhesség 3 hónapig tart fájdalom nélkül. Ezt szent folyamatnak tekintik, mert rögtön a fogantatás után a nő bemegy 3 napra egy fénytemplomba, ahol a megszületendő gyermekének szép zenéket és szeretetteljes gondolatokat kezd küldeni.

Teloszban a vízben szülés az apa jelenlétében általános.

Magasságuk:

Teloszban a nők átlag 2 méter, a férfiak 2,3 méter magasak, ám a Belső Földön, Aghartában 3,7 méter az átlagos magasság.

Életkoruk:

Nincs halál!!! Örökké élnek! Például a királyi pár már 30.000 éve él egy testben.

Egy átlag teloszi leginkább 30 év körülinek szeret kinézni.

Ugyanakkor bárki újrainkarnálhat, ha akar.