Új spirituális szemlélet

Csillagközi Civilizációk Fényszövetsége

A szíriuszi Sandara és Kalestra előadása

 (A cikk szövege korábban a földicsillagok honlapon megjelent szöveg módosított változata.)

Jó napot! A nevem Sandara, én vagyok most az egyik előadójuk.

Az űrhajónk jelenleg a Lant csillagképben található Vega naprendszerébe tart, a Csillagközi Civilizációk Fényszövetségének otthona felé. Eddig szemtanúi voltak ebben a galaxisban zajlódó néhány történésnek, továbbá megtudták, hogyan is működik egy galaktikus társadalom. Most azonban ideje megismerni azt is, hogyan működnek együtt harmonikusan különböző galaktikus társadalmak, egy közös cél érdekében.

Bővebben ...

Az anyahajók belső és középső gyűrűje

Szeretnénk újra emlékezetébe idézni néhány fénymunkásnak, csillagmagnak és szellemi keresőnek - azoknak tehát, akik valóban komolyan veszik a Felemelkedés eszméjét, mint egyetlen valódi megoldást hozó realitást - korábban már magyar spirituális honlapokon is megjelent két Sheldan Nidle-cikket, melyek még ennek a szíriuszi kontaktának a korai csatornázásai időszakából valók. Ekkor Sheldan többek között sok tényszerű galaktikus információt is közölt, nem csak a 2007 óta folyamatosan megjelent heti kontakt-szövegeiben készíti fel lelkileg a csoportját az Első Kapcsolatfelvételre.

 

Azt ajánljuk, hogy olvassuk el figyelmesen e két cikket, mert a Felemelkedés gyakorlati részéhez, annak hamarosan bekövetkező tapasztalatához ad kulcs-információkat!

 

Spirituális Hierarchia és a Galaktikus Föderáció

Sheldan Nidle közvetítése

Bővebben ...

Astar Seran mint korszakunk Krisztusa 2. rész

Astar Seran földi emberiséggel való modern kontakta-kapcsolata három korszakra osztható :

1. Az ötvenes évekbeli klasszikus kapcsolata George Van Tassel-lel és néhány más kontaktával,

2. A hetvenes-nyolcvanas években "Tuellával", Thelma B. Terrill-lel,

3. Ivo A. Benda körével 1997-2005 között.

Az első híres kapcsolat George Van Tassel-lel 1952. július 18-án jött létre, mikor is Astar Seran telepatikusan jelentkezett be nála, jóllehet Tassel már azon év januárja óta kapcsolatban volt Astar-flotta különböző tagjaival.

Bővebben ...

Astar Seran mint korszakunk Krisztusa 1. rész

Az előző cikkünk folytatásaként további részleteket kell feltárnunk Astar Seran személyével és tevékenységével kapcsolatban. Tisztában vagyunk ugyanakkor azzal is, hogy már pusztán a fenti cím is provokáló olyan embereknek, akiknek anti-spirituális, földhöz kötött, materialista tudományszemlélet által egyenirányított a szemléletük - vagy éppen a vallásos szemléletük miatt a bálványimádás érzelmi narkózisa a mindennapi kenyerük.


Már sokszor leírtuk, hogy Magyarországon különösen nagy a sötétség és a tudatlanság az ufológiai témakörben -  meg minden más alternatív tudományos területen -, mivel már az álrendszerváltás idején is minimum 30 évvel le voltunk maradva a korszakalkotó nyugati alternatív tudományos művek megjelentetésétől és megismertetésétől! És ebben még egyes kelet-európai országokhoz képest nagy volt az lemaradás! Gondoljunk csak pl. Lengyelországra, ahol már a hatvanas években megindult az ufó-kutatás, míg Magyarországon a nyolcvanas évek közepéig tilos volt mind publikációkban, mind nyilvánosan előadásokon olyan szavakat kimondani, mint pl. "ufó",  "Däniken", "szabadenergia", "asztráltest" stb. - kivéve ha ez nem elítélően és gúnyolódva történt valamelyik főideológus megbízott csicskásától !

Bővebben ...