Ha valaki egy kicsit is tanulmányozta már a materialista természettudományok utóbbi 3-400 éves történetét, az bizony sokszor nevetésre ingerlő tényekkel is találkozhatott : a tudósok pökhendi magabiztosságával, ex-katedra kijelentéseivel, melyek egyértelműen a tudományuk vélt csúcsra érkezésének rögeszméjéből születtek! Különösen a 19. század folyamán.
Mert elsősorban a 19. század történései alapozták meg a modern világunk globális pénzügyi rabszolgaságát, melyet még akkor meg kellett előznie ( a szociális demagógia álcája alatt ) az emberiség termelő javaitól való teljes megfosztásának és egy olyan oldalú iparosításnak, amely révén a természetest a művi váltotta fel, hogy az emberiség köré szőtt pókhálószerű mátrix teljes legyen.
De a 19. század volt az az első ( szó szerint ) fekete korszaka is az emberiség történetének, amely a Föld legalacsonyabb rezgésű fosszilliáiból ( feketeszén, kőolaj ) nyerte azokat az energiákat, amely végül minden levegőt, vizet és talajt beszennyezett, és egyúttal a nagyvárosokra is ráterítette a munkás-rabszolgák lelkiállapotának látható megnyilvánulását : a reménytelenség szürke ködét.
A természettudomány területén pedig a newtoni mechanikus materialista világnézet belépett a végső őrület stádiumába, mivel az akkori tudósok a beérkezettség hamis illúziójában kezdték ringatni magukat.
Miért?
Mert érzékszervileg ezt tapasztalták! Mert ez volt „zeitgeist”, a korszellem!
Ugyanis az akkori társadalmi és tudományos elvárások mind afelé mutattak, hogy a newtoni természettudomány segítségével minden, de tényleg minden társadalmi és egyéb problémát meg lehet oldani!
Ha valaki ezt a naiv optimizmust ma már furcsálja, akkor olvassa csak el újra pl. Verne regényeit vagy akár Jókai Mórt! Ők a materialista tudomány ( feltételezett ) szakadatlan fejlődésének még romantikát is csináltak, mely a 20. század első felének felnövekvő ifjúságát alapvetően befolyásolta egészen a modern korunkig ívelő starwars-os sci-fi-világig.
Persze az első hajszálrepedések - ahogy mindig is lenni szokott - a kőkemény materializmus intézményesített rendszerén épp akkor keletkeztek, amikor az a győzelmi diadalát ünnepelte : az elektromosságot és a mágnesességet ugyanis nem lehetett szimplán a mechanikus világkép keretei közé beilleszteni.
Épp ezért már az első veszélyek megjelenésével párhuzamosan a hivatalos tudomány ellentámadást indított olyan fiktív törvények megalkotásával, melyeknek az volt a céljuk, hogy örökre kőbe vésett törvények révén az emberi tudományt végleg a durvaanyagi rezgésszint szűkös korlátai között tartsák.
Ezek először az úgynevezett „megmaradási törvények” voltak ( elsősorban energiamegmaradás és impulzusmegmaradás ), melyek Newton törvényeiből elméletileg következnek. Bár itt is megmutatkozik, hogy hamis alapkoncepcióból kiindulva viszonylag könnyű egy olyan bizonyítást levezetni, amelynek éppen az a funkciója, hogy a lényegről elterelje a figyelmet, azaz arról, hogy a világegyetem egyetlen forma-megnyilvánulását sem lehet csak durvaanyagi keretek közé beszorítani, és különösen nem lehet az egymásba átalakuló anyagi rendszerek energiaösszegét állandónak tekinteni - éppen azért, mert valójában nincsenek anyagi rendszerek sem, csak olyan finomanyagi ( asztrális, éteri ) rezgések, melyeknek alacsonyabb szintű vetületei, negatív árnyékai állóhullámként is jelentkeznek!
Ezek az állóhullámok alakítják ki aztán a durvaanyag viszonylagos állandóságának és tehetetlenségének az illúzióját, legalábbis olyan emberi agynál, melyet születése óta arra kondicionáltak, hogy fizikai környezetét egyetlen valóságnak tekintse.
Sőt, valójában a multiverzumban csak egy olyan rezgéssík van, amely teljesen üresnek mondható : a fizikai világ, mivel az az energia, amely létrehozta, puszta negativitásból, elvonásból, a finomanyagi erők kiüresedéséből keletkezett!
Épp ezért a hivatalos fizika azon állandó rögeszmés törekvése, hogy kőbe véssen olyan fiktív természeti törvényeket, melyek segítségével azt reméli, hogy az emberi tudatot csakis ehhez a síkhoz köti, több mint nevetséges, mivel csak egyetlen igazi illúzióvilág létezik : a fizikai!
Minden magasabb sík sokkal több lehetőséggel bír, sokkal élettel telibb, sokkal jobban átjárja a fény, pontosan azért, mert itt a közvetítő közegnek, mely sokkal finomabb, mint a fizikai, nincs annyi ellenállása.
Sőt, ha nem állunk meg a finomanyagi szintnél, hanem továbbhaladunk magasabb területek felé, akkor azt fedezzük fel, hogy valójában a Multiverzumban csak egyetlen alapvető szubsztancia van : a Fény! Minden formai és nem-formai megnyilvánulás Belőle áll.
Ott, ahol a Fény eredeti rezgésszinten sugároz, nincs tér és nincs idő - nem is lehet, mivel ott nincs olyan fénynél alacsonyabb rezgésű közeg, amely korlátozná, lassítaná a fény megnyilvánulását.
Így a tér és idő illúziója csak az Eredeti Fénynél alacsonyabb rezgésű területeken lehetséges, jóllehet a legelső kozmikus téridő-keretek, melyek a multiverzum keletkezésének hajnalán isteni gondolatként megszülettek, a mi fizikai világunkhoz képest még mindig halhatatlan fényterületeknek számítanak.
Majd a társteremtők fokozatos belépésével létrejöttek az egyre alacsonyabb rezgésű területek, legvégül pedig, mint végső állomása a zsákutcás fejlődéseknek, a fizikai világ.
Az egész Teremtés kulcsa tehát a Fény. Mivel más nem létezik, még akkor sem, ha mi már olyan alacsony rezgésszinten vagyunk, hogy per pillanat látszatra ennek a teljes ellentétét tapasztaljuk meg.
De nem csak azért van fontos szerepe a fénynek, mert alapvető építőelem ( egy civilizáció tulajdonképpen akkor lép át egy magasan fejlett fázisba, ha felfedezi, hogy az elemi részecskéknél is sokkal kisebb fény-atomokból, mint univerzális építőelemekből áll az egész mindenség ), hanem azért is, mert a téridő-mindenség rezgéskulcsait tartalmazza, azaz a valóságteremtés számkódjait.
A nirvánikusnál alacsonyabb rezgésű területeken ezért mindig a fény relatív sebessége határozza meg, hogy az eredeti téridő-nélküli birodalomhoz képest mennyire közel vagy távol került az a viszonylagos valóság, melyet az adott társteremtő létrehozott.
Az alábbi ábrán a fény sebességének értékei láthatóak különböző rezgési síkokon :
A függőleges tengelyt metsző piros vonalak 5 jellegzetes helyen mért fénysebesség-értéket mutatnak. A szokásos „c" fénysebesség-betűjelzésen kívül ( ez itt most nagybetű ) alsó indexben még olyan betűjelőléseket is használtunk, hogy egyértelmű legyen, az adott fénysebesség-érték melyik rezgéssíkra vonatkozik :
FM = felsőmentális
AM = alsómentális
FA = felsőasztrális
AA = alsóasztrális
FF = felsőfizikai ( fizikai vákuum )
Ha viszont ismerünk már néhány fénysebesség-adatot a magasabb síkokról, akkor egy táblázatot is szerkeszthetünk, mellyel be lehet mutatni, hogy különböző fénysebesség-értékekkel a világegyetemük néhány ismert objektumát mennyi idő alatt lehet elérni :
Fénysebesség-határértékek különböző rezgéssíkokon és a megtett idejük néhány csillagászati objektumokhoz - összehasonlítva a Voyager sebességével | V (Voyager- 17 km/s) | CFF (fényév) | CAA (CFF)2 | CFA (CFF)4 | CAM (CFF)8 | CFM (CFF)16 |
Proxima Centauri | 75. 000 év | 4,2 év | 7 p 20 mp | 5 x10-9 s | 6 x 10-31 s | 9,3 x 10-70 s |
Galaxisunk magja | 4,4 x 108 év | 25. 000 év | 31 nap 6 óra | 3 x10-5 s | 3,7 x 10-27 s | 5,6 x 10-66 s |
M 87 galaxis | 9 x 1011 év | 5,3 x 107 év | 178 év | 0,062 s | 7,6 x 10-24 s | 1,16 x 10-62 s |
Legtávolabbi észlelt objektum | 2,4 x 1014 év | 1,37 x 1010 év | 44.000 év | 16 s | 2 x10-21 s | 3 x10-60 s |
Ehhez még a táblázat második oszlopába beiktattunk a Voyager-szonda sebességét is, hogy érzékeltessük, a hívatalos kamu-űrkutatás immár hat évtizede milyen "fejlett technikát" használ a kozmosz felfedezésére ( körülbelül olyan fejlettet, mint a SETI-átverés a kozmikus intelligencia keresésére ).
A hagyományos űrkutatás által használt eszközökkel tehát csak 75.000 év alatt érnénk el még a legközelebbi csillagot, a Proxima Centaurit is! Viszont alsóasztális fénysebességgel ez az érték már csak 7 perc 20 másodperc lenne, felsőasztrálissal pedig 5 nanoszekundum!
Ugyanakkor a fizikai/spirtuális kontakták már legalább 60-70 éve beszámolnak arról, legtöbbször személyes tapasztalat alapján, hogy a földönkívüli testvéreink milyen gyorsan közlekednek a kozmoszban, sokszor néhány perc alatt megtéve sok száz vagy sok tízezer fényévet.
Nos, egy fizikai kontaktának legtöbbször ez lesz az első megdöbbentő tapasztalata ( a második meg az, mikor megérkezik egy pénz-nélküli társadalomba ). És talán nem véletlen, hogy ilyen szintű tapasztalatot csak egy teljesen elfogulatlan földi személy bírhat ki, mivel a legtöbb földi ember, aki már teljesen azonosult a társadalmi szerepével, ilyen tapasztalattal eleve léte alapjaiban érezné magát megtámadva. A földi lét alapja pedig ( ma még ) a beszűkült materializmus, még akkor is, ha egy személy esetleg idealistának mondja magát, és mivel a "társadalmi elvárások" gyakorlatilag mindent felülírnak, különösen egy értelmiséginél, ezért az a fénysebesség-dogma, amely immár 100 év óta a hazugság-világrendünk alapja, csakis az alapvető társadalmi és dimenzionális változásokkal fog úgy eltűnni örökre, mint a lapos Föld képzete.