Fordítás: Spiritufó
1972-ben megjelent egy érdekes könyv spanyolul, melynek címe az volt: Yo visité Ganímedes, a Ganümédészen voltam, egy bosnyák származású, de már rég Peruban élő teozófustól, Yosip Ibrahimtól.
Röviden összefoglalom, hogy miről szól ez a könyv.
Rögtön azzal kezdi, hogy bemutatja a legjobb perui barátját, Pepét, aki több évtizeden át szerető házasságban élt a feleségével, bár gyermekünk nem volt.
Ám a felesége néhány éve váratlanul meghalt, és így Pepe egyedül maradt. Pepe ekkor, hogy szomorúságát enyhítse, elkezdte a különböző filozófiákat és ezoterikus tanokat tanulmányozni, szinte beletemetkezett azokba.
A szerző, Josip Ibrahim, ekkor legjobb barátjának mindig segíteni akart, hogy ne érezze magát egyedül, ezért folyamatosan meghívta a saját családjához hétvégekre.
Aztán egy nap Pepe eltűnt!
Hiába várta azon a bizonyos napon is a szerző a barátját a családjához a megbeszélt időpontban, nem jött el. Telefonhívásokra sem reagált.
Ezért a szerző elment autójával Pepe főváros környéki villájához (mindketten a perui felső középoszályhoz tartoztak) de senki sem volt ott, csak az inasa, aki szintén értetlenkedett, hogy hová tűnhetett a főnöke.
Együtt végigkutatták a házat, a nagy kertet, de sehol semmi nyom nem utalt Pepére, kivéve...
" ... egy fűvel borított felület középső részén körülbelül tizenöt-húsz méter átmérőjű területen egy köralakú égett fű látványa tűnt fel, amelynek közepén valami kellően nehéz tárgy által hagyott benyomódások keletkeztek a talajon, elég nehezek ahhoz, hogy négy nagy lyukat hagyjanak a földben.
- Ki csinálta ezt? - kérdeztem a komornyiktól. - Nem tudom, uram...
- Mióta vannak itt ezek a lyukak?
- Nem tudom uram... most látom őket először."
Tehát ez volt minden, mint különös jel, ami talán Pepe eltűnésével összefügghet, de akkor még nem tudták kitalálni, hogy hogyan.
A szerző ezután visszatért a fővárosba, de állandóan a rejtélyen gondolkodott, és megpróbált racionális megoldásokat keresni a barátja eltűnésével kapcsolatban.
Két hét telt el Pepe eltűnése után, közben a szerző felesége állandóan követelte, hogy értesítsék a rendőrséget. Mikor aztán az eltűnés utáni 18. nap reggelén végül a szerző is beleegyezett abba, hogy tájékoztassák a rendőrséget...
azonnal megcsörrent a telefonjuk:
"- Helló! Te vagy az, testvér? - szólalt meg Pepe a vonal másik végén.
- Mi történt veled!... hol voltál... honnan hívsz?
- A házamból beszélek. Jól vagyok; de nem tudok neked semmit elmagyarázni telefonon. Sürgősen beszélnem kell veled, csakis neked. Ne mondj senkinek semmit. Tudsz ma jönni?
- Persze!... Amint felöltözöm, megyek... De mi történt?
- Ismétlem, hogy telefonon nem mondhatok el semmit. Bocsáss meg a kellemetlenségért, amit az inasom elmondása szerint biztosan okoztam neked. Ha itt vagy, mindent elmagyarázok neked..."
Két órával később a szerző már ott is volt Pepénél.
De először az inassal találkozott, aki rendkívül izgatott volt, és minden kérdés nélkül rögtön közölte vele:
"-Uram! Tegnap este hozták... csészealjban!... A saját szememmel láttam!... Hatalmas gép volt... olyan, amiről azt mondják, hogy egy másik világból jön...!
Majd az inas közepre, a kiégett kerek fűre mutatott:
- Emlékszel, uram, a kiégett fűre és a lyukakra, amelyek felkeltették a figyelmünket?... Az a csészealj leszállásnak a nyoma!"
Majd megjelent Pepe, aki behívta a barátját a házba, hogy ott higgadtan elmesélje neki az elmúlt 18 nap alatt átélt különleges kalandját, mivel a szerző még mindig alig tért magához a döbbenettől.
Először is Pepe közelte vele: amit imént az inasa mondott, az igaz!
"- Egy UFO-ban utaztam, egy olyan repülő szerkezetben, amelyet itt a Földön "repülő csészealjaknak" is neveznek.
...egy csodálatos világot ismertem meg... egy igazi Paradicsomot!... és vissza fogok térni oda...
- Hogyan??? - fordult le a szerző majdnem a székről.
- Igen, Yosip... Megértem a csodálkozásodat, mégis részletesen tájékoztatnom kell téged mindenről, ami velem történt; és kérem, hogy segítsél nekem elrendezni személyes ügyeimet, mert tizenöt napon belül visszajönnek értem...
De először ígérd meg, hogy a legszigorúbb titoktartáshoz tartod magad mindaddig, amíg el nem hagyom ezt a világot.
- Most komolyan beszélsz?
-Teljesen...
Marita halála óta úgy döntöttem, hogy megvizsgálom az UFO-k lenyűgöző rejtélyének a titkát - kezdte a történetét Pepe.
Különleges referenciáim voltak róluk, és a hosszú ezoterikus képzésem során a megszerzett erők védelme alatt elkezdtem keresni a módot, hogy kommunikáljak az ufókat irányító lényekkel.
Hosszú hónapokig tartó erőfeszítések után elértem az első mentális kommunikációt, amelyet később telepatikusan, meggyőzőbben és pozitívabban megismételtem.
Végül egy érthető üzenetet tudtam fogadni tőlük. majd egy konkrét és teljes mértékben érthető beszélgetést.
Így azon az éjszakán is, mikor végül eltűntem, a legmélyebb titokban felkészültem egy új üzenetük fogadására... de üzenet helyett akkor személyesen érkeztek meg... de még órákkal azelőtt megteremtettem velük a szokásos kommunikációt...
Az nap hajnalban erős fény világította meg a kertemet, és láttam, hogy egy csészealj finoman leereszkedik rá...
- Hogy néztek ki?
- Nagyon hasonlítanak hozzánk, bár körülbelül egy millió évvel fejlettebbek, mint a mi...
Ahogy kinyílt a csészealj ajtaja, két ember jelent meg ott olyan ruhákat viselve, mint a mi űrhajósaink kezeslábasai.
Megálltak az ajtónál, miközben a gépből egy mozgólépcső vetült ki a talajig.
Az agyam egyértelműen felfogta a telepatikus kérésüket, hogy menjek a csészealjhoz és lépjek be oda.
Leküzdve a félelmemet, engedelmeskedtem nekik.
Ők ezt rögtön észlelték rajtam, és boldogak voltak, hogy túl tudtam lépni a földi reflexeken.
Kedvesen bevezettek az űrhajóba.
Ez egy kör alakú jármű volt, melynek központi részét vezérlőpanelek vettek körül. Valami olyasmi volt, mint egy tengeralattjáró parancsnoki szobája vagy egy elektronikus vezérlőkabin.
Három másik űrhajós várt minket ott, és az egyik, aki a főnöknek tűnt, azt ajánlotta, hogy vegyek fel én is egy űrruhát.
Azt mondták nekem, hogy el fogunk utazni a Földről, de ne féljek semmitől, mert az ő küldetésük csak a béke és a tanítás.
És hogy ők csak bölcs parancsokat hajtanak végre, amelyek Naprendszerünk összes lakójának a javát szolgálják.
A külső nyílás közben bezárult, és láttam egy másik belső elválasztó falat is becsukódni.
Halk füttyszó hallatszott, és az egész jármű enyhén remegni kezdett. Ekkor megértettem, hogy indulunk.
Az egyik űrhajós azt ajánlotta, hogy nézzek ki ekkor egy nagy ablakon, és nagy volt a meglepetésem, amikor láttam, hogy olyan gyorsan emelkedünk, hogy a Föld teljes gömbölyűségében kezdett megjelenni előttem, miközben másodpercről másodpercre egyre kisebb lett.
Amikor megkérdeztem tőlük, milyen gyorsan megyünk, elmosolyodtak.
- Addig a lassú sebességet használunk, amíg el nem hagyjuk ennek a világnak a légkörét” – hangzott a válasz. Később az utazósebességet használjuk.
Majd egy új sípszó és egy erősebb remegés volt észlelhető, jelezve, hogy átváltottak utazósebességre.
A körülöttünk lévő tér az űrhajón kívül fekete volt, apró fénypontokkal tűzdelve.
Rövid időn belül bolygónk egyike lett ezeknek a távoli fénypontoknak...."
"A fekete űr látványától hirtelen valami hidegség járt át.
Közben két űrhajós társam állandóan engem figyelt, és egyikük ekkor a mellkasomra tette a kezét. Éreztem, hogy ezzel egy furcsa erő kezd keringeni az ereimben, olyasmi, mint a szívstimuláns hatása sokk esetén.
Az ájulás érzése eltűnt, és percekkel később reménytelin és minden félelem nélkül éreztem magam.
Felajánlották, hogy üljek le egy nagyon kényelmes fotelbe; az egésznek fémes megjelenése volt, de a testtel való érintkezési helyein puhasága és plaszticitása felülmúlt minden általam ismert anyagot.
Az órámra néztem, és láttam, hogy egy óra telt el indulásunk óta.
Pihenés közben próbáltam kiszámolni a távolságot, amely elválaszt minket a Földtől, amely csak olyan volt, mint egy nagy csillag az űrben, és döbbenetemnek nem volt határa, amikor rájöttem, hogy sok százezer mérföldre kell lennünk tőle...
Előttünk, még nagyon távol, egy gyorsan növekvő égi fényt láthattunk.
- Ez a bázisunk - mondták nekem.
Ugyanakkor észrevettem, hogy az űrhajó lelassul. Az égi fény gyorsan közeledett.
Két perc és tisztán láttam, hogy egy gigantikus gömb alakú fémszerkezet körvonalai tűntek fel.
Űrhajónk lelassította a repülését, és néhány másodperccel később már az űrben a gigantikus tömeg körül forogtunk. Különös építmények sorát lehetett látni rajta.
Űrhajónk dokkolni kezdett ezen űrállomás egyik kikötőjében, és legkisebb rezdülés nélkül leszállt egy nagy fémes négyzetre.
Akik velem voltak az utazásom során, azt mondták, hogy menjek le velük.
Megigazítottak néhány gombot az űrruhám sisakján, majd kinyíltak a tolóajtók.
Lent más, ugyanilyen ruházatú lények vártak, akik elvezettek egy félgömb alakú építményhez annak a helynek az egyik végén, ahol az űrhajónkat hagytuk.
Sehol nem láttam izzót, reflektort vagy ilyesmit. Az egész hely azonban bőségesen ki volt világítva, mintha nappal lett volna. Mintha a fény magából az épületekből áradt volna.
Bevezettek abba a furcsa épületbe, és ahogy átmentünk több folyosón és szobán, amelyekben az általam ismertektől teljesen eltérő bútorokat és műtárgyakat láttam, rájöttem, hogy belül is ugyanaz a fény uralkodik, mindenféle ablak és lámpa nélkül.
Megálltunk egy boltív előtt, amelyet egy csiszolt fém válaszfal zárt le, és amikor társam felemelte a kezét, az lassan kinyílt.
A vezetőm szólt, hogy lépjenek be. Ahogy ezt megtettem, láttam, hogy ő nem követ, és a fémparaván ismét bezáródott.
Nyugtalanul néztem magam körül. Egy nagy, kör alakú szobában találtam magam, egyszerű bútorokkal díszítve, melyek mind fémes megjelenésűek voltak.
Középen egy nagy, fémes asztal volt található. Előtte az űrhajóban látottakhoz hasonló karosszékben ülve egy impozáns alakkal rendelkező férfi várt rám, aki nem űrhajós ruhát viselt, hanem inkább valami öltönyszerűséget.
Magassága nagyobb volt, mint az általam most megismert űrhajósoké. És jóval nagyobb volt, mint ami Földünkön megszokott.
Egyébként az arca nem mutatott olyan eltéréseket a miénktől, amelyek az esztétikai ízlésünknek kellemetlenek lettek volna.
A szemében inkább szokatlan fényességet vettem észre.
- Ne félj! – szólt rögtön nekem erőteljes telepatikus nyelven, egy olyan nyelven, amelyet egyre tisztábban és világosabban éreztem magamban.
- Te olyan lények közé tartozol, akik ennek a bolygórendszernek az összes humán tudományát szolgálják, ahogy ezt te nevezed.
Mi Békéért, Szeretetért és Fényért élünk.
Megkaptuk a gondolati üzeneteidet, és elemeztük őket.
Tudjuk, hogy sok olyan dolgot tudsz, amit bolygód legtöbb lénye nem tud, (Megj: eredetileg csillagot mond! Náluk a bolygók is csillagoknak számítanak!) ezért hoztunk téged ide.
Most megmutatom, hogy hogyan vedd le a védőruházatod sisakját, mert ebben a teremben pontosan reprodukáltuk a ti világotok légkörének és nyomásának viszonyait.
Később mindezt megérted, mert sok olyan tantárgyat, élet- és munkamódszert fogunk megtanítani neked, amelyekről még semmit sem hallottál az általad "Földnek" nevezett csillagon.
Majd felkelt, és egy atyai mozdulattal segített levenni a sisakomat.
Ekkor azt vettem észre, hogy a tüdőm kitágul, és az egész testem mintha balzsamos és megnyugtató fürdőt kapott volna.
Fel akartam tenni neki néhány kérdést, de beszélgetőtársam megelőzött azzal, hogy azonnal válaszolt a gondolataimra:
- Mi egy nagyon ősi faj vagyunk, amely elérte az evolúciónak azt a szintjét, ami olyan messze van fejlettségben a mai emberiségtől, mint amikor a jelenlegi civilizációtokat azzal hasonlítjátok össze, mikor még nem lakták a bolygótokat értelmes lények.
A mi Királyságunk határai azon csillagrendszeren belül van, amit ti "Naprendszernek" hívtok..
Mikor meglátogatsz minket, látni fogod, hogy a te világodból már mennyi ember él ott!
Pihenj még egy kicsit! - és egy alacsony, lapos asztalhoz hasonló tárgyra mutatott -, mert az általad ismert időponttól számított egy órán belül útra kelsz a Királyságunkba...
Szeretetteljesen elmosolyodott, majd elment.
Ahogy rádőltem a furcsa ágyra, éreztem, hogy ez a felület tökéletesen illeszkedik a testemhez, puhán alkalmazkodik a különböző fekvéspozíciókhoz, és ugyanakkor úgy éreztem, hogy egy gyenge légáram vesz körül.
Ekkor mély álomba zuhantam.
2. fejezet
Látogatás a Ganümédeszen
Pepe megállt, hogy töltsön magának egy csésze kávét.
Megkínált engem is, majd miután megízlelte az aromás forrázatot, visszadőlt a székbe, hogy folytassa a történetét.
Észrevettem, hogy már nem dohányzik.
– Így van – válaszolta.
Azóta nem dohányzom többé.
Valójában ez csak egy idegrendszert serkentő szer. Szórakoztat minket, de olyan káros hatásokat okozhat, amelyeket jobb elkerülni. Szóval ezen az űrutazásom során sok új dolgot láttam, és e Földön ismeretlen olyan éltető energiákat kaptam tőlük, amelyek több, mint helyettesítik az energiánk aktiválására használt itteni összes tonikot és vegyszert...
Az elbeszélésem során, ill. bármiről is beszélünk az elkövetkező napokban, igazán csodálatos részleteket fogsz megtudni arról, milyen az élet ott a szuperemberek birodalmában.
- De ők olyan emberek, mint mi?
- Bizonyos mértékig igen. Azt azonban már mondtam neked, hogy a hozzánk képest elért nagy evolúciós előrelépésük miatt van néhány eltérő tulajdonságuk.
Ne felejtsd el, hogy az ő civilizációjuk egymillió évvel idősebb a miénknél, és ezalatt a hosszú idő alatt két érzékkel több érzékszervre tettek szert, mint a Föld embere; az egyik a hatodik érzékszerv, amely a Földön csak nagyon kevés lényben aktív.
Az agyuk tobozmirigye majdnem kétszer akkora, mint a miénk, és az övékben egy idegköteg köti össze az agyalapi miriggyel, ellentétben a miénkkel, ami lehetővé teszi számukra a tisztánlátást - ez a "harmadik szem", amire a keletiek utalnak. - és mint a hatodik érzék, náluk közönséges és természetes.
Továbbá az agyukban, amely miénknél nagyobb és fejlettebb, van egy számunkra ismeretlen fénylő központ a medulla oblongata és az agyalapi mirigy között, amely egy hetedik érzék székhelye. Ez azt jelenti, hogy a „teremtő szó” vagy az ige ezáltal az anyagra hangon keresztül hatni képesek, a hangrezgéseket transzmutáló és szabályozó erőként felhasználva.
Ezek a szuperemberek már nem használnak beszélt nyelvet sem.
Nincs rá szükségük, mivel hatodik érzékük, nagy agyuk és mentális erejük lehetővé teszi számukra, hogy a gondolatok olvasásával vagy közvetlen megragadásával és a telepátia használatával kommunikáljanak. Hangszervüket csak bizonyos célokra használják.
Képesek anyagi jelenségeket materializálni vagy dematerializálni, az elemeket tetszés szerint befolyásolni, formákat építeni, irányítva, megváltoztatva vagy szabályozva más kozmikus erők segítségével az anyagok atomi és molekuláris folyamatait.
A természet és a kozmosz feletti tudásuk és hatalmuk olyan fejlett, hogy sok nálunk csodának tekintett jelenség természetes és mindennapos tény a világukban.
Mindezeket és még sok minden mást is el fogok magyarázni neked az elkövetkező napokban, amikor az idő nagy részében együtt kell lennünk.
Minden ügyemet le kell zárnom, hogy ne hagyjak itt semmit függőben...
Ezután Pepe Yosip Ibrahimnak átadta a végrendeletét:
- Az összes vagyonomat rád hagyományozom.
- Ezt abszurdnak tartom, Pepe...
Mi okod van rá, hogy ezt csináld?
- Már megmondtam: tizenöt napon belül visszajönnek értem!
- Ez őrület...
- Yosip! Önként hagyom el a Földet... ráadásul nem én vagyok az egyetlen ilyen... több földi emberünk már ott él! Sok tudós és mások eltűnésének valódi oka: Ők már a Ganümédészen találhatók! (Megj: csak azok, akiket a Földön az igazságért üldöznek!)
-Ganümédész? Az micsoda?
- A Jupiter bolygó harmadik holdja.
- De a Jupiter óriási távolságra van...
-Igen, átlagosan hétszázhatvan millió kilométerre van tőlünk.
A Ganümédész a Merkúrnál is nagyobb hold, vagy ahogy ők mondják: csillag.
Több mint fele akkora, mint a Föld, és fizikai és kémiai felépítése meglehetősen hasonló a miénkhez; de az a civilizáció, amit ott találtam, annyira más, annyira fejlettebbek tőlünk, hogy nyugodtan mondhatjuk: az egy igazi paradicsomi világ!
- Nem értelek! - mondtam.
Hogyan térhetsz vissza egy olyan bolygóhoz, amely annyi millió kilométerre van tőlünk mindössze két és fél hét alatt, ha nekünk egy hétbe telik elmenni a Holdra, amely olyan közel van hozzánk?
Pepe elmosolyodott.
Olyan arckifejezéssel nézett rám, amelyben nagy atyai leereszkedést éreztem, és lassan, együttérzően és komolyan folytatta:
- Bölcseink, fizikusaink és technikusaink, orvosaink és kémikusaink, politikusaink, jogászaink, íróink, törvények vagy vallások tudósai, akik eddig azt hitték, hogy csak egyetlen értelmes lény van az egész univerzumban, és akik eddig naivan azt hitték, hogy a Föld – egy egyszerű vízcsepp az Élet és a Kozmosz határtalan óceánjában – az egyetlen lakott világ, hamarosan meg kell győzniük magukat az ellenkezőjéről!
Hogy csak olyan szinten vannak, mint az általános iskolások, ha összehasonlítjuk őket Ganümédész lakóival...
Nekik sikerült már olyan űrhajókat építeniük, amelyek képesek elérni a számunkra felfoghatatlan fényhez közeli sebességet... (Megj: valójában jóval fény feletti sebességre képesek!)
Tudnod kell, hogy az utazás a korábban említett űrbázisról a Ganümédészig mindössze három napig és négy óráig tartott... (Megj: valójában az is sok idő volt, mivel a ganümédészi testvéreink direkt lassabban mentek, hogy Pepe tudata egyáltalán elfogadja az utazás tényét! - ne feledjük: maga történet 1970-71-ben játszódik, mikor még egy nyitott elméjű és lelkű földi értelmiségi is csak max. a fénysebességig tudta értelmezni a gyorsaságot!)
A döbbenetem nem engedte, hogy egy szót is szóljak... (Megj: azért bő 50 év alatt óriásit fejlődött a földi spirituális tudat, már nem döbbennénk meg...)
Pepe töltött még egy kávét magának, majd folytatta:
- Mikor megérkeztünk a Ganümédészre, egy fantasztikus szépségű világot találtam ott.
Egy olyan világot, melynek a környezete markáns ellentétekkel teli (Megj: mély folyók, szakadékok, magas hegyek), de tele van olyan élettel, amely a béke és a harmónia olyan kifejeződése, amit semmiképpen sem lehet összehasonlítani a miénkkel. (Megj: már nagyjából tudjuk, hogyan néz ki 4D-ben a ganümédészi civilizáció és természeti környezete - mert 4D-s világ! Így Pepe amit még akkor nem tudott igazán szavakba önteni, mi már ganümédészi valóságként el tudjuk képzelni... lásd még: Link: Spirituális-UFO kutatás - Igazság a Ganümédészről )
Az utazásom során átestem egy aklimatizációs kezelésen is, amely lehetővé tette számomra, hogy űrruha nélkül tudjak lélegezni és mozogni a Ganümédészen.
Azon az űrhajón, amelyen utaztam, volt olyan hermetikusan elszigetelt zárt tér, amely egészen hasonló volt ahhoz, mint amikor az űrállomáson voltam, és abban a szobában beszélgettem azzal az óriás emberrel.
Három napig maradtam ott (az órám szerint), ezalatt minden földi csírától sterilizáltak, és ezzel befejeztem a ganümédészi külső légkörhöz való alkalmazkodásomat.
Amíg ezen a helyen kellett tartózkodnom, meglátogatott közben egy csoport férfi és nő, akik egykor a Földön születettek, de már rég a Ganümédészen élnek. Elmagyarázták nekem, hogy különböző időpontokban szállították oda őket.
A Ganümédészen aztán tudományos nevelést kaptak és megfelelően gondozták őket abból a célból, hogy a következő évszázadban visszatérhessenek majd a Földre, amikor a jelenlegi körülmények ott megváltoznak, és így eljöjjön az ideje egy új, Krisztus-szerető faj kialakításának a Földünkön.
Emlékszel, Yosip, hogy egyszer azt mondtam neked: a civilizációnk a végéhez közeledik. Hogy Kelet és Nyugat szent könyveinek próféciái szerint élünk.
A földi emberiség már átélt mindent, amit a Biblia szimbolikus és allegorikus nyelvén Szent János apokalipszise megjövendölt!
„Eljöttek az idők”, és a civilizációnk haldoklik. A prófécia allegorikus és katasztrofát jelentő lovai közül három már szabadjára engedte a dühét világunkban.
Ezért tapasztalható ilyen szörnyű káosz; az egész emberiséget megmozgatják az alantas ösztönök, a túláradó szenvedélyek, bűneik és brutális étvágyuk legcinikusabb és legszégyentelenebb feltárása.
Soha a mai napig nem voltunk tanúi a szellem legmagasabb értékeinek ilyen teljes mértékű összeomlásának!
Az erkölcs, a szépség és a harmónia magas követelményei feledésbe merültek, nevetést és gúnyt szülnek...
minden a saját pusztulása felé menetel az önző, szadista és undorító materializmus állati megnyilvánulásában; a barbárság és a vágy katasztrofális kitörésében, amely megfeledkezik a szépségről és a szerelemről, és csak az orgazmus és az orgia brutális, mulandó érzését keresi, egy drogok és erőszak által uralt környezetben és persze a bűnözés...
És így vonul az emberiség, mint egy dühös nyáj, a szakadék felé...
Az apokaliptikus negyedik lovasa pedig majd elpusztítja a Földet, amikor kitör a harmadik és egyben utolsó világháború, és mindenféle kataklizmák és természeti csapások lesznek, teljesen elpusztítva mindent!
Mert fajunknak sem emberileg, sem erkölcsileg, sem intellektuálisan nem sikerült olyan szintre lépnie, amelyen önzésük, kapzsiságuk, gyűlöletük helyett a magasabb felfogásoknak, a bölcsebb és altruisztikusabb intézményeknek, testvéribb és békésebb együttműködésnek adtak volna teret.
A tudományt és a technológiát csak a haszonszerzés, az önző versenygés és nem a hasznos együttműködés érdekében fejlesztették ki.
Az eredmény pedig az állandó megosztottság, az egyik ember a másikkal való folyamatos szembenézése, és ezért van háború...
Tudnod kell, hogy abban a világban, ahová vissza fogok térni, nem ismerik a háborúkat, sem a harcnak vagy az ellentétnek a legkisebb formáját sem a lakói között.
Olyan intézményeket alakítottak ki, amelyek lehetővé teszik számukra a kölcsönös együttélést a globális együttműködés tökéletes rendszerében egy egész bolygót átfogó kormány bölcs irányítása alatt.
Már sok-sok ezer évvel ezelőtt ez a faj olyan fejlettségi fokot ért el, amely lehetővé tette számukra, hogy meglátogassák a Földet.
Mindazok az utalások, amelyek az általunk ismert legrégebbi írásokban szerepelnek a „tűzszekerekben ülő istenek” bolygón tett látogatásairól, mind a görög mitológiáiban, mind Egyiptom, Perzsia, India és Tibet papiruszaiban; a maják, az aztékok és az inkák mesés legendái; a mexikói Palenque piramis alatti sírban talált "Jade maszkos ember" 1952-ben, amelynek kő szarkofágján egy űrhajó kezelőszervénél ülő embert ábrázoltak...
mindezeket civilizációnk hajnalán azoknak a látogatásai motiválták, melyeket e ganümédeszi fajhoz tartozó férfiak és nők hoztak létre, akik időről időre ellátogattak a világunkba.
És ezek az utak többet jelentettek számukra, mint csak tanulmányi látogatás vagy puszta tudományos kíváncsiság.
Tízezer évekkel ezelőtt, amikor még a fáraók Egyiptomja helyén is vad törzsek csoportja élt, a Ganümédészen már létezett egy olyan bölcs és hatalmas civilizáció, hogy lehetővé tette számukra, hogy értelmezői és végrehajtói legyenek Naprendszerünk Kozmikus Tervének.
És ennek a Tervnek a beteljesüléseként jöttek a Földre, amikor jelenlétük szükséges volt e világ lényeinek előrehaladásához.
A mitikus és jeles Hermész Triszmegisztosz, aki egykor az egyiptomi bölcsesség és sok ezoterikus irányzat alapköve volt, ezek közé tartozott... Illés próféta „tüzes szekéren” való felemelkedése a „mennyországba”, amint a Biblia elmondja nekünk, ez nem volt más, mint a Kozmikus Terv számos küldetésének egyike, amelyet e szuperember-faj lényei hajtottak végre...
A barátom ekkor megint elhallgatott. Töltött még egy kávét, és miközben ivott, nyugodtan, de kitartóan nézett rám.
Elmerültem a gondolataimban, nem tudtam, mit mondjak. Furcsa érzést éltem át. Nekem úgy tűnt, hogy a szeméből egy fénysugár indul ki, ami belém hatolt és betöltötte az agyamat.
Zavartnak éreztem magam.
De ő csak mosolygott.
Felállt, odament az íróasztalához és kinyitott benne egy fiókot; egy kis fémtárgyat vett ki belőle, ami méretében és alakjában egy kisebb fényképezőgéphez volt hasonló.
- Ezt a mostani utazásomról hoztam, és ha végleg elmegyek, ezt nálad hagyom.
Ez egy adó- és vevőkészülék, amellyel közvetlenül lehet kommunikálni a ganümédésziekkel.
Azonban nem szabad fölöslegesen használni, mert puszta kíváncsiságból nem lesz pozitív és hasznos eredmény.
Megtanítalak ezt a szerkezetet kezelni és amikor kapcsolatba kell lépnem velük, te jelen leszel, és így többé nem fogsz kételkedni a szavaimban.
- De mi hasznom lesz vele, ha elmész?
- Folytathatjuk a kommunikációt.
Ez olyan kiváltság lesz számodra, amelyet mégis a legszigorúbb titokban kell tartani, mind a saját, mind az ő érdekükben...
Talán később találkozhatsz velünk is...
- De amikor lemerül? - Nem merül le, folyamatosan van energiaellátása.
Kozmikus energiával működik, mégis az egyetlen dolog, amire szüksége van az az, hogy hetente legalább egy órára kitegyed a napfényre.
A szerkezet arra jó, hogy majd a Ganümédészről segítsek neked, hogy pozitív irányban befolyásoljad a jövődet...
Ne felejtsd el, amit korábban mondtam:
Elérkeztek az idők, beteljesedik az Apokalipszis, és ez a civilizáció kialszik, amint azt az egyiptomi Kheopsz Nagy Piramis és Szent János próféciái szimbólumok és allegóriák jelzik, és ez a század utolsó évtizedeiben fog megtörténni...
Krisztus ígérete megvalósul: a híres Arany Jeruzsálem, az új faj szimbóluma, amely a mennyből fog a Földre szállni, hogy ott megalapítsa Királyságát, a következő évezredben kézzelfoghatóvá és valósággá válik.
De e világ minden gonoszságának el kell tűnnie. A bolygó emberiségét újjá kell teremteni, hogy a Ganümédesz mintájára épülő új civilizáció felválthassa azokat a romlott és korhadt struktúrákat, amelyeken minden jelenlegi hiedelem és intézmény nyugszik.
A Főnixmadárhoz hasonlóan ez a faj és ez a civilizáció is meghal, hogy megtisztuljon, hogy végül újjászülessen a hamvaiból egy új világ, egy új faj születésének a hajnalán, amelynek első szülei azok a férfiak és nők lesznek, akiket a ganümédészi életük választott ki erre, akik tulajdonképpen „a Királyság fehér ruháját viselik”, akikről az Apokalipszis és az Utolsó Ítélet is beszél nekünk, azokról a földiekről van szó tehát, akiket több hullámban már elvittek a Ganümédeszre, hogy aztán felkészülten térjenek ide vissza, ha eljön az ideje, hogy újra benépesítsék a Földet a ganümédészi tanítók szerető és bölcs irányítása alatt..."
- Azt mondod, hogy a ganümédészi férfiak és nők újra eljönnek ide a következő évszázadban... de hogyan tudnak annyi évet élni és hogyan válhatnak az új faj szülőivé?
- Ne lepődj meg szavaimon: a ganümédésziek ismerik a testek fiatalon tartásának tudományát!
A sejtregenerációt, tehát az öregséget okozó szklerózis nélküli test-megújítást ott mindenki ismeri és használja.
A több évszázadon át élt bibliai pátriárkák titka általánosan ismert abban a világban…
3. Fejezet
Az utazás
Azok a bizonyítékok, amit Pepe adott nekem e tizenöt nap során, végül meggyőzött.
A csodák, amelyekről naponta beszélt nekem, apránként azt a vágyat ébresztette fel bennem, hogy megismerjem azt a paradicsomi világot...
Viszont a legnagyobb akadályt számomra a családom és az igazságra való felkészületlenségük okozta.
Végül arra jutottam, hogy el kell titkolnom a családom elől, hogy Pepe a Ganümédészre készül, ezért egy indiai utazását találtam ki. A családom ennek a hírnek nagyon megörült.
Mégis percről percre, óráról órára egyre nyugtalanabb lettem, mert Pepe egy olyan elképesztő világot tárt fel a lelkemnek, ami nem hagyott nyugodni.
Magyarázataiból, az elmúlt néhány nap alatt átélt számtalan elbeszéléséből olyan fény áradt ki, ami teljesen átjárta a lelkemet.
Egy olyan világról hallottam, amelyben a gonosz semmilyen formában sem létezik.
Mintegy gigantikus méhkaptár, ahol mindenki boldogan és az igaz testvérek örömével és szeretetével dolgozik.
Egy olyan világról hallottam, melyben a bölcsességük, valamint a tudományuk és a technológiájuk révén az ősidők óta sikerült felszámolniuk minden betegséget, minden földi emberiségre jellemző szenvedélyt, a viszályt vagy megosztottságot.
Egy olyan világról hallottam, ahol nincsenek határok vagy eltérő hitvallások, sem olyan kicsinyes gazdasági érdekek, amelyek szembeszállnak és ellentétesek a lakosság érdekével.
Egy magát felsőbbrendűnek tartó vallás, abszurd vagy szeszélyes dogmák nélkül; mégis egy olyan hit, amely a Kozmosz, az Élet és az Örökkévalóság mélyreható ismeretéből született, nem szavakkal és fenyegetésekkel, hanem nagy szellemi és kozmikus igazságok tudományos ismeretével; nem engedelmes, halandó és tökéletlen lényeknek szólva, akik gyakran hamisak és képmutatóak, hanem olyan felsőbbrendű entitások érdekében, akiknek bölcs és szerető uralkodóinak közvetlen megbízatása, akikre Krisztus sokszor utalt, amikor ezt mondta:
"Az én országom nem e világból való".
Egy világ, amelyet bölcs és magasztos tanítók csoportja vezérel, akik hosszú fejlődésen keresztül készültek fel, hogy a népük vezetői legyenek.
Egy világ, amelyben a hatodik és hetedik érzékkel felruházott nép soha nem tudja becsapni magát vagy elrejteni a gondolatait, és ezért – immár tudatos és veleszületett képességként – csakis jót tehet, és nem eshet olyan hibába, amely kárt okozhat.
Egy világ, ahol senkinek nincs szüksége semmire, hogy boldog legyen, ahol mindent mindenki megelégedésére állítanak elő, olyan rendszereken keresztül, amelyekben mindenki a legteljesebb tudással, a kölcsönös segítségnyújtás és a legfinomabb kommunikáció lehetőségén belül végzi a küldetését.
Ellenben ennek a földi világnak a helyzetét szemlélve, amelyet nagyrészt a legszomorúbb helyzetben lévő anyagi és erkölcsi állapotú lények laknak, akiket sokszor gonoszul kihasználtak arra, hogy kis polipcsoportok vagyona érdekében dolgozzanak;
melyet egy heterogén sokaság népesít be őket, amelyben a folytonosan alantas ösztönök a legalázatosabb tettekre, a legaljasabb csalásokra, a legaljasabb árulásokra, a legkegyetlenebb visszaélésekre és a legutálatosabb bűncselekményekre késztetik őket...
Aztán ilyen lelkiállapotban jött el számomra az a pillanat, olyan szorongással és lelki szomjúsággal, mint aki elveszett a sivatagban, amikor Pepe meg akarta mutatni nekem a kommunikációját a Ganümédesszel.
Öt nappal az indulása előtt délután bezárkóztunk a házába.
Leült mellém.
Elővette azt a kis készüléket, amit előző alkalommal már megmutatott; Bekapcsolt rajta egy kis kapcsolót, aztán mélységes csendben vártunk.
A szerkezet enyhén zümmögni kezdett, majd az adó képernyőjén, hasonlóan a mi fényképezőgépeink objektívéhez, megjelent egy fénypont, amely másodpercről másodpercre egyre nőtt, amíg be nem töltötte az egész teret.
Aztán Pepe egy kis gombra helyezte az ujját, és megláttunk egy képet, amely eleinte elmosódott, de aztán egyre tisztább lett: egy olyan régió panorámája volt, amely nem a Földön lehetett.
A kép egyre közeledett, és láttam rajta a növényzetet, amely másfajta volt, mint amit a Földön ismertem.
Közben valami lágy, harmonikus zenét hallottam, balzsamos hatásút.
A vetítés olyan volt, mintha azon a helyen repülnénk át, és láttuk, hogy egy furcsa, félgömb alakú, szokatlan fényű épülethez közeledünk.
A látvány áthaladt a falakon, és egy helyiségben találtuk magunkat, amelyet számos vezérlőpult és villogó képernyők vettek körül, különféle mozgóképekkel.
Középen, egy furcsa fémasztal előtt, számos gombbal és kulccsal, egy kissé gömbölyded fejű férfi volt látható.
Az arca elfoglalta az egész képet, egészen addig, míg csak a szemét láttuk.
Ritka, mély intenzitású szemek ragyogtak fel. Láttam, hogy a barátom ezekre a szemekre összpontosítja a figyelmét, és néhány másodperc múlva hozzám szólt, anélkül, hogy levette volna a tekintetét a készülékről:
- Azt mondja, hogy köszönjek neki, és próbáljam a szemére összpontosítani a figyelmemet.
Nagyon igyekeztem így tenni. Úgy tűnt, ezek a szemek hullámokat bocsátanak ki, amelyek behatolnak az agyamba.
Abban a pillanatban arra gondoltam, hogy egy nap talán megismerhetem ezt a csodálatos világot, és ekkor rögtön tisztán és pozitívan éreztem magamban, majd egy hang megszólalt a fejemben:
- Hagyd, hogy barátod vezessen! Megtanít mind arra, amire felkészülésed érdekében szükséged van, és ha készen állsz, majd te is idejöhetsz!
Ekkor Pepére néztem, aki mosolygott.
Jelzett nekem, hogy megszünteti a ganümédészivel való kapcsolatomat és visszatért vele a néma beszélgetésre való összpontosításhoz.
Eltelt néhány perc csendben.
Majd Pepe kissé hátralépett, és azok a szemek ismét rám szegeződnek:
- Higgy, és hamarosan találkozunk! - és tisztán meg tudtam érteni, amit mondott nekem.
A barátom levette a kezét a készülékről.
A kép a képernyőn kikapcsolt.
- Nem szabad elfelejtened - szólt Pepe -, hogy ezt a kis eszközt, amit itt hagyok, csak te használhatod, és rajtad kívül senki más! Különben minden kommunikációnk megszakad!
Ám amikor már eleget tanultatok ahhoz, hogy rendelkezzenek olyan elemi tudásbázissal, különösen metafizikai tudással, amely lehetővé teszi molekuláris felépítésetek jelentős átalakulását, hogy rezgési frekvenciáitokat megemeljük az egész testetekben, képesek leszünk a Ganümédészen befogadni titeket, és élvezni fogjátok ezt az áldott birodalmat, ahol továbboktatnak és megfelelő kezelésben részesítenek benneteket, hogy újra benépesíthessétek a Földet, mint sokan mások is veletek együtt az új korszak kezdetén...
Pepe az elutazása estéjén meghívott engem a családommal együtt vacsorázni a házába.
Nem mertem elárulni sem a feleségemnek, sem a gyermekeimnek, hogy mi fog történni hamarosan Pepével, hogy nem Indiába utazik, ahogy azt addig hitték.
Csak azt mondtam nekik, hogy aznap este utazik el repülővel.
A vacsora élénken zajlott és jól éreztük magunkat.
Még arra is ügyeltem, hogy a feleségem és a gyerekeim italjaiba egy kis idegcsillapítót csúsztassak.
A fiaim közben kitartóan kérdezősködtek arról az országról, ahová Pepe megy, meg mindenről, ami egy normális utazási ügyben felmerül.
- Nagyon messze van az az ország?
- Igen, nagyon messze...
- És nagyon szép?
- Gyönyörű! Szavakkal nem is lehet leírni!.
- És mehetünk majd meglátogatni?
- Remélem. Csak jól kell viselkednetek! És engedelmeskednetek kell a szüleiteknek... és nagyon szeressétek őket, és tanuljatok meg mindent, amit apu holnaptól megtanít nektek...
Lassan haladt az idő. A beszélgetés a feltételezett indiai utazás körül forgott.
Közben Pepével sokat mondó pillantásokat váltottunk, és ahogy közeledett a megbeszélt időpont, úgy nőtt bennem az idegesség, pedig titokban magam is bevettem a jó adag idegcsillapítót.
Aztán megláttuk:
Hajnali kettő volt, mikor az ebédlő ablakain keresztül... a kertet felülről erős fénysugár világította meg...
Pepe kivételével mindannyian az ablakok felé rohantunk.
- Micsoda fény ez??? - kiáltott fel a családom kórusban.
Pepére néztem, aki szenvtelenül a helyén maradt.
- Legyetek nyugodtak, és ne féljetek! - mondta határozottan, mely mögött azonban mély érzelem volt - értem jönnek...
- De hogy!... Ilyen módon? -kiáltott fel a feleségem csodálkozva.
- Igen, de ne féljetek attól, amit látni fogtok... ők barátok, és eljött a távozásom ideje...
Ebben a pillanatban kitört a sikoltozás a feleségem és gyerekeim szájából...
Egy gigantikus lencse formájú szerkezet ereszkedett le finoman a kertbe, miközben erőteljes fénysugarat vetített ki a közepéből.
Pepe derűs kedéllyel felállt és lassan az ajtó felé vezetett minket.
– Eljött az idő – mondta olyan hangon, amitől mi remegni kezdtünk.
- Ismétlem: ne féljetek semmitől! Ők barátok, és ők voltak azok is, akikkel az előző utam során együtt voltam.
Yosip már mindent tud, és majd mindent elmond nektek, ami történt, őszintén.
El kellett lepleznem előttetek ennek a csodálatos ténynek a valóságát, mert egy elmaradott világban élünk, ahol még mindig a tudatlanság és a hitetlenség uralkodik...
Én nem Indiába utazom, csak eddig hazudni kellett nektek, mert soha nem fogadtátok volna el azt az igazságot, hogy végleg egy másik bolygóra távozok, amely nagyon távol van a miénktől...
Ám most már el fogjátok hinni!
Te pedig, kedves Testvérem, Yosip: soha ne hagyd abba a kommunikációt velem!
Már tudod, hogyan kell csinálni.
Tanítsd meg a családodat, akiket mindketten annyira szeretünk, mindazon tanításokról, amelyeket a világunkat elválasztó hatalmas távolságon át küldök neked...
és egy napon majd követhettek engem ebbe a csodálatos világba...
És most, kedves testvéreim - remegett a hangja és két könnycsepp gördült le az arcán - lelkem testvérei!...
Isten oltalmazzon bennetek, és engedje meg, hogy újra egyesüljünk abban a Béke, Fény és Szeretet világban, ahová ma önszántamból megyek!
Mindannyiunkat homlokon csókolt és határozott léptekkel a kert felé vette az irányt.
Közben a csészealj fémfalában kinyílt egy ovális ajtó, és két, kezeslábasba öltözött ember várt rá egy mozgólépcső tetején.
Pepe lassan felment a lépcsőn, majd felénk fordult, akik megálltunk a kertkapunál.
- Hamarosan újra találkozunk, kedveseim!... - hallottuk a kiáltását, miközben áldást intett felénk; majd eltűnt a csészealjban, a másik kettő űrhajós pedig követte.
A nyílás bezárult, és egy perccel később, ami úgy tűnt, mint egy évszázad, a furcsa űrhajó, amely körös-körül tűzsugarat okádott, emelkedni kezdett...
Eleinte nagyon lassan emelkedett, majd gyors kanyart téve kilőtt az ég felé, míg nem szem elől tévesztettük az égbolt sötétjében...
Vége
