Elena Danaan beszámolt a tegnapi Star Nation-híradójában arról, hogy most október 3-4. között a Marson járt.
Bár csak rövid ideig, mert a valódi cél a 3iAtlasz üstökös meglátogatása volt néhány űrbarátjával.
Egy űrsiklóval ment oda, amely először felvette a Földön, majd a Marsra mentek vele.
Elena megkapta az engedélyt, hogy a Marsra lépjen. Nem okozott neki problémát, hogy fizikailag eljusson a Marsra.
Elena nagyon izgatott volt, mert már korábban is nagyon szeretett volna a Marsra menni.
Ahogy közeledtek a Marshoz, Elena észrevett rajta növényzetet is, tehát nem volt olyan vörös, mint ahogy azt a NASA mutatja. És van rajta belélegezhető légkör is.
Bár még kell egy kis készülék segítségként az odamenő földi embereknek, hogy teljesen akklimatizálódni tudjanak a marsi környezethez, amit a galaktikus erők most terraformálnak.
(Megjegyzés: Egy újabb Elon Musk-kamu lepleződött le: 1. amit jövőben ígér a Mars vonatkozásában, az már rég folyamatban van, 2. olyan földit soha sem fognak a Marsra (sem) engedni, aki a földi elit imperialista szándékainak a szolgálatában áll!)
Majd megérkeztek Elena kozmikus barátja marsi lakhelyére, egy kupolás biodóm-házba.
Mikor Elena a Mars talajára lépett, egy átlátszó sisakot viselt, mely szabályozta a légköri nyomást és a lélegzést számára.
A Marson viszont akkor hideg volt, így ahogy kiléptek az űrsiklóból, máris a biodóm-házba mentek, hol teljesen földi körülmények voltak.
Marson kicsit gyengébb a gravitáció, mint a Földön. (Megjegyzés: de nem annyira, mint amit a hivatalos tudomány állít.) Ám ebben a biodóm-házban a gravitáció annyi volt, mint a Földön.
Két lány is volt ott, egy barna és egy szőke hajú. A barna hajú a Plejádokból jött, az Erráról, a Taygeta-csillagrendszerből, másik pedig az Alfa Centauri-rendszerből.
A lányok nagyon meg voltak hatva, hogy ilyen társaságban lehetnek. Majd rövid beszélgetés után Elena három társával megint felszállt az űrsiklóra, hogy akkor a Marstól 30 millió kiométerre lévő 3iAtlasz üstököshöz menjenek vele.
Ez az üstökös másként keringett a pályáján, mint a többi üstökös, mert hosszú, elnyújtott teste nem a Nappal ellentétes irányt mutatott, mint minden más üstökösé.
Azért, mert valójában egy űrhajó, és nem üstökös. Ezt az üstököst felfedezőnek is hívják, és egy plazmikus tudat irányítja. Milliárd évek óta nincs legénysége. Idősebb, mint a saját Naprendszerünk.
Ez egy időn kívüli plazmikus tudat, mely felfedezi a különböző galaxisokat. Ez egy jóindulatú plazmikus tudat, melynek nincs fizikai teste.
Kiváncsi, mindenhonnan gyűjti az adatokat, de nem avatkozik be semmibe.
Minden csillagrendszerben csak egyszer jár. Ahogy közeledtek az üstököshöz, a plazmikus lény kapcsolatba lépett velük.
Az űrsikló párhuzamosan helyezkedett el az üstökös mögött, és Elenáék látták, hogy az üstökösnek kis ablakai vannak, mely sötétek.
Külsőleg egy durván sziklába vésett valami, de tökéletes henger. Rögtön látszott, hogy ez nem természetes üstökös. Majd elkezdtek kommunikálni vele.
Szentségérzetet és időnélküliséget kaptak tőle. Béke és nyugalom érzése járta át őket. Elena barátja egy üzenetet kapott a plazmikus tudattól:
"Békével jöttem!" Ez azt jelenti, hogy ez üstökös valójában semmi mást nem csinál, csak a békét hozza el, de soha nem avatkozik be semmibe.
A mi csillagrendszerünket is a béke érzésével itatja át. Október 30.-án ér el a Nap mögé, majd a Vénusz mellett halad el.
Elenáék tisztelettudóan elbúcsúztak tőle, majd visszamentek a Marsra.
A Elena barátja és a két lány kiszállt ott, majd Elenát az űrsiklóval visszavitték a Földre.
Földi idő szerint ekkor október 4. hajnal 4-5 óra lehetett.