Három történet ufó-találkozásról Vlagyimir Azsazsa 'UFO Oroszország fölött' c. könyvéből (Az orosz kiadás 1992-es, a magyar kiadás 1994-es.)
Az első:nyugtalansága fokozódott. Hátranézett és… 80 méterre egy diszkosz alakú ezüstös színű tárgyat látott meg
Színhely a Moszkva melletti Szolnyecsnogorszkij kerület. 1975. július 21-e. A 18 éves Anatolij Malisev fiatal amatőr festő az erdőbe ment festeni. Kosztino falutól fél kilométerre kinézett magának egy tisztást. Már útközben érthetetlen nyugtalanságot érzett. Este 8 körül . Átmérőben kb. 13 méter lehetett, magassága 4 méter. A szerkezetből ezüst színű szkafanderbe öltözött három emberi alak jött ki és feléje indult. Elől egy szép, kék szemű, 25 év körüli nő haladt. Mögötte két arányos testalkatú, kicsivel magasabb, de normális emberi méretű (165-170 cm) fiatalember.
Anatolijt váratlanul érte a találkozás. Feszült volt. A vendégek észrevették ezt. A nő mosolygott, a kezét feléje nyújtva, megszólalt: - Jó napot! Ne félj tőlünk. Egy másik bolygóról jöttünk. Mit csinálsz? – Tanulmányt festek. Amikor azt ajánlották, hogy menjen velük az űrhajóba, Anatolij beleegyezett.
Idézzük jegyzetei egyes részeit: ” Amikor a bejárathoz értünk, mintha valami erő beszippantott volna az űrhajóba. Belül egyenletes fény áradt. A falak mentén vezérlőpultok és műszerek helyezkedtek el. középen egy kerek asztal állt, és támla nélküli székek jelentek meg. A házigazdák hellyel kínáltak. Majd mutattak egy TV-hez hasonló képernyőt, amelyen az innen 15 kilométerre lévő Szolnyecsnogorszk város egyik utcájának képe volt látható.
Kértek, hogy vetkőzzek le. A nő elment, ködbeveszett. Levetkőztem. A mellkasomra, kezemre, lábamra érzékelőket erősítettek, a fejemre egy koronára emlékeztető valamit helyeztek. Megvizsgáltak és megállapították: nagyon erős idegrendszerem van, és közepes szellemi szintem. Csodálkoztak a testalkatomon, Mondtam, hogy sportolok. Arra a kérdésre, hogy mi az, azt feleltem: - fizikai munka.
Ezután kivezettek az űrhajóból, maguk pedig visszamentek oda. Az űrhajó körül kékes fény jelent meg, amely egyre jobban világított.
Az űrhajó felemelkedett, és 2-3 másodperc múlva körülbelül már 800 méter magasan volt. Ott 8 egyenlő részre oszlott és narancsgerezdek formáját vette fel. Majd ismét felöltötte eredeti alakját és újra leszállt. Az emberek megint odajöttek hozzám, és felajánlották, hogy repüljek velük a bolygójukra. Beleegyeztem.
Bemegyünk az űrhajóba. Kényelmes, a repülőgépekhez hasonló fotelekben foglalunk helyett. Az út 40 percig tart, és ugyanannyi visszafelé is. A távolság közel 3 fényév. Megvilágosodott ablakon keresztül mutatják nekem a távolodó Földet. Egy idő után már a világűrből szemlélem.
Repülés közben nem érzek semmilyen vibrációt, de a közérzetem nem a legjobb. Észrevették, hogy megnyugodtam és megszoktam a környezetet, és mosolyogtak.
Közeledünk a bolygójukhoz. Ködfátyol takarja. A bolygó körül egy síkban, az égitest méretéhez kicsi, fénylő gömbök lógnak. Első benyomásra a bolygó mesterséges. Közelebbről nézve a Földre emlékeztet. – A mi hazánkban nincsenek államok és határok – mondják.
Leszállunk. Kimegyünk. Körben egyenletes fehér fény, de a fényforrást nem lehet látni. A levegő tiszta, friss. Mozogni könnyebb, mint a Földön. Leszállásunk helyén, bal- és jobboldat három-három ember áll. Hasonlítanak a földönkívüli barátaimra. Kézen fognak és valahova elvezetnek. Az út köves, a fű köves, a fű a földire hasonlít. Majd valamilyen épületben találtuk magunkat. Ennek falai, ahogy haladunk előre, úgy mozdulnak el, felfelé, lefelé, oldalra. Az egyik teremben egy 3x3 méteres képernyőt láttam. A képernyőn egy ember feje látszik, amint beszélget az egyik jelenlévővel.
Tovább már csak egyes részletek jutnak eszembe. Láttam, hogyan fiatalítanak meg embereket: a kezelt személy elé tesznek egy készüléket, és az arca fentről-lefelé megfiatalodik; mintha egy árnyék suhanna át rajta.
Emlékszem, hogy egy fénylő pontból ember lett. A pont, mintha egyre nagyobbodna és megjelenik a helyén egy normális ember. Megmutatták az ember eltüntetését is: először az ember helyén egy fénylő körvonal jelenik meg, míg belül van a sötét alak. Majd az alak egy fénylő ponttá alakul át. Az emberek számát így hirtelen növelni tudták – 2, 4, 6, 8… főre. Mind teljesen hasonlított egymásra.
Láttam egy Földön elhalálozott embert. Otthon nem messze lakott tőlem. Itt viszont, bár mosolygott, féltem megközelíteni.
Láttam egy méter magas embereket. Aránytalanul nagy fejük van, és a végtagjaik túl hosszúak. Látványuk először mosolyt váltott ki belőlem. Próbáltam emlékbe eltenni egy áttetsző, négysíkú, folyadékkal töltött prizmát. Kinyújtottam érte a kezem, de a házigazdák – felém sem fordulva – mondták, hogy ne nyúljanak hozzá.
Étellel kínáltak. Salátájuk olyan, mint a Földön. A vizük szódavízre emlékeztet.
Ajánlották, hogy maradjak itt, de visszautasítottam. Nekem úgy tűnt, egy félórányi időt töltöttem náluk. Majd beültettek az űrhajóba és visszatértünk a Földre az indulás helyére. Búcsúzóul azt mondták: - Mindent, amit láttál, olyan embernek meséld el, aki elhiszi.
Éjfél körül tértem haza. Röviden feljegyeztem a történteket.
Egy barátomnak elkezdtem beszélni erről az esetről, de már a kezdetén kinevetett. Többet nem próbálkoztam vele.
…1979. április 17-én ugyanazon az úton mentem, amelyen azon az emlékezetes napon. Egyszer csak odajön hozzám egy közepes termetű, sötétszürke – az évszaknak nem megfelelő – öltönyt viselő ember. (Az utcán 8 fok volt a hőmérséklet.) Azonnal megértettem, hogy arról a bolygóról való. Elegendő egyszer látni őket, hogy bármikor rájuk ismerjünk.
- Szervusz, engem Alekszandrnak hívnak. Feltehetek egy kérdést? Én: - Igen.
- Hol dolgozol?
Megnevezem a munkahelyemet.
- Kinek tehetek fel még kérdést?
- Egy barátomnak. Együtt dolgozunk.
Hallgatott, majd azt mondta: - Várj! Aztán megfordult és gyorsan eltűnt a szemem elől, pedig az erdő elég ritkás volt.
És még egy részlet. Ugyanabban az évben történt. Egy este festettem annak az űrhajós nőnek a portréját. Egyes arcvonásai kiestek az emlékezetemből, és azon gondolkoztam, hogy jó lenne még egyszer látni őt. És … egyszer csak ott látom ülni három méterre tőlem, olyan szögben, ahogy elkezdtem festeni az arcát. A korunkbeli divat szerint öltözve, nyugodtan ül, mintha ott se lennék. Nem közelítettem meg és nem is beszéltem vele. Eltelt két óra, mire befejeztem a képet. Ekkor ugyanolyan váratlanul tűnt el, ahogy megjelent.
Még két ufó-találkozásos eset Vlagyimir Azsazsa UFO Oroszország fölött c. könyvéből:
2. "1978. augusztus 30-án történt. Planerszkoj településen töltöttem a vakációt, a Kék Öböl panzióban.
Augusztus 30-ről 31-re virradó éjszaka 2-2.30 óra körül arra ébredtem, hogy úszni van kedvem. A panzió a tengerparton van. Így nem volt semmi probléma, de valahova távolabbra akartam úszni, ezért elindultam a Ljagusacsaja-öböl felé. Már az öbölhöz közeledve valamilyen furcsa zúgást hallottam. Semmihez sem tudom hasonlítani ezt a zajt. A parttól 100-150 méterre a tenger felszíne felett lebegett valami trópusi sisakra emlékeztető, de annál laposabb és kerekebb tárgy. Új fegyverfajtára nem hasonlított (ehhez értek egy kicsit, mert a témával foglalkozó Intézetet végeztem). Olyan 15 percig figyeltem ezt a valamit. Majd elhatároztam, hogy megközelítem és alaposan szemügyre veszem közelről. Szerencsére nem volt sötét az éjszaka, a felhők mögül időnként kibújt a Hold.
Örökkévalóságnak tűnt, amíg úsztam. Részben indokoltan, mert nagyon lassan úsztam. A félelemtől hányinger kerülgetett.
Ahogy közeledtem, úgy vált egyre kivehetőbbé és hangosabbá a zúgás. Amikor közel úsztam a testhez, kiderült, hogy 2,5-3 méter magasan lebeg a víz felett. Már úszás közben felfigyeltem arra, hogy a tárgy alatt a víz felszíne foszforeszkál. Amikor alája értem, láttam, hogy alja a kerületén zöldes fénnyel világít. Nem tudom, mi okozta, de biztosan éreztem, hogy figyelnek.
Több mint félórai úszkálás után a part felé akartam indulni. Ekkor láttam, hogy a tárgy közepéből egy henger ereszkedik a víz fölé. Elérve a vízfelszínt a henger megnyílik: az egyik fele befordult a másik mögé. Ekkor megértettem: befelé invitálnak!
Az első pillanatban menekülni támadt kedvem, de hirtelen mintha elvesztettem volna az akaratomat, beléptem a hengerbe. A henger becsukódott, azonnal eltűnt belőle a víz, és azt éreztem, hogy emelkedem. Néhány másodperc múlva az emelkedés megszűnt, a hengert kinyitották, majd kinyílt még egy szerkezet, és azt láttam, hogy egy földi repülő szerkezetére kevéssé sem hasonlító helyiségben vagyok.
Megkerülve a helység közepét, egy szobába kerültem, amelyet nem tudni, honnan jövő fény világított meg. Itt két karosszék és egy nagy, a fal mellett elhelyezett ülés volt. A fotelek nagyon szokatlan formájúak voltak, kivágott tojáshéjra hasonlítottak. Ezekben ülve a zúgást csak nagyon halkan, lágyan lehetett hallani.
Amikor már majdnem lemondtam arról, hogy bármit is értsek, valahonnan megszólalt egy hang – minden idegenszerű kiejtés nélkül orosz nyelven. Arra kértek, hogy ne féljek. Biztosítottak arról, hogy nem okoznak nekem semmilyen kárt. Magamról nem kellett beszélnem, minden tudtak rólam. Elsősorban én kérdeztem.
Ahogy értettem, ők nem a mi galaktikánkból valók, hanem a valamilyen más csillagrendszerből érkeztek. Fejemben – természetesen – volt egy kis zűrzavar. Amit az elsötétített helyiségben bemutattak, olyan volt, mintha benne élnék: térfogata volt, hangot adott, stb. Ne gondolják, hogy a hologramra hasonlított. Nem. Ehhez hasonlót sohasem láttam, és – valószínűleg nem is fogok.
Megértettem, hogy ők irányítani tudják a gravitációt, és még sok mindent. Megértettem, hogy ez a test automatikus robot, amelyet pontosan meghatározott feladatokkal küldenek ide. Kérdésemre, hogy miért nem lépnek velünk közvetlen kapcsolatba, azt a választ adták, hogy azon a szinten, ahol mi tartunk, ez gyakorlatilag lehetetlen, mert súlyos kellemetlenségeket okozna nekünk.
A beszélgetés során – úgy éreztem – többször elvesztettem az eszméletemet, de csak rövidebb időre.
Miután több kérdést megbeszéltünk, megkérdezték tőlem, van-e kedvem elhagyni a Földet és egy magasabb civilizációban élni. Azt mondták, hogy náluk több földi ember él.
Megköszöntem és visszautasítottam az ajánlatot. Utána mégis azt mondtam, hogy szívesen, ha utána visszatérhetek a Földre. Kiderült, hogy visszatérni nem lehet, mert az a földi ember halálát okozza.
Ugyanazon az úton, nagyon kedvesen visszavittek a vízbe, és úszva elindultam a part felé. Amikor kiléptem a partra, vakító fény árasztotta el a környéket, és könnyen el tudtam menni."
3. "1989. szeptember 13-án, este 9 óra után a Moszkva környéki kisváros, Protvino fölött megjelent egy repülő csészealj. L. asszony, negyven év körüli, kétgyermekes anya, protvinoi lakos, aki semmilyen ördöngösségben – beleértve az UFO-kat is – nem hisz, hazafelé tartott. Egy épülő ház vezető út kereszteződésénél, két nagy kőhalom mögül, kijött két magas termetű (két méter körüli), feszesen simuló ezüstös ruhába öltözött nő.
Korukat L. asszony 30 évesre becsülte. Szőke hajuk kontyba volt fonva. Fejükön kis sapka volt két kis antennával. Nem érzett sem félelmet, sem pánikhangulatot, sem megdöbbenést. L. szerint olyan érzése volt, mintha két régi barátnőjét látná. Hirtelen az egyik nő éles hangon, ajkait mozgatva, tiszta orosz nyelven – L-nek úgy tűn, kissé erőlködve – azt ajánlotta, hogy menjen velük. 80-100 métert ment velük ellenkezés nélkül az úton, míg meg nem látott az út mellett, a transzformátor-házzal szemben egy nem nagy méretű repülő csészealjat. Nem volt ajtaja, de a fala hirtelen, és a nők – anélkül, hogy meghajolnának – bementek a belsejébe. A csészealj két méter átmérőjű lehetett, magassága két és fél méter körüli. Fémből készült talapzata egy méter vastag lehetett. Belül a központban 70-80 cm átmérőjű hajóablak áttetsző, ismeretlen anyagból. Körben vezérlőpult. Három, egymástól egyenlő távolságra elhelyezett fotel. Az egyikben, háttal L.-nek, egy ember ült. Széles válla után ítélve férfi volt, és aki L. ott tartózkodása ideje alatt egyszer sem szólalt meg.
- Repülj velünk – mondta az egyik nő. L. zavarba jött és azt mondta, hogy sok dolga van: ellenőrizni kell a fia leckéjét, vacsorát kell főzni.
- A kenyeret is már megvettem… - és egy ideig tartó hallgatás után – Megkínálhatom magunkat?
- Mi nem esszük a kenyereteket – válaszolták teljes jó indulattal, ugyanakkor éles hangon – de megkóstolhatod a miénket.
És a földönkívüli nő valamilyen kemény kis darabot nyújtott oda L.-nek, aki átvette és megette. Íze túl édes fehér kenyérre emlékeztetett.
Rendben van. Akkor repülünk egy kicsit - mondta ugyanaz a nő.
A csészealj zajtalanul szállt fel. Az ablakból L. Protvinot látta, amely gyorsan forgott alattuk és egyre kisebb lett. Olyan tíz percet repülhettek. Ez idő alatt végig állva maradt, az egyik fotel háttámlájába kapaszkodott. Repülésük egyébként egyenletes és nyugodt volt. Végül L. kérte, hogy vigyék vissza a földre.
- Hol lakik? – kérdezték tőle.
- Az egyik panelházban Protvino egyik külső kerületében.
- Melyik emeleten?
- 14.-en.
- Rendben van, elvisszük az erkélyére. - L.-nek volt annyi józan esze, hogy tiltakozott:
- Mit szól majd a férjem és a gyerekek? - A csészealj ezután egy parkoló mellet szállt le.
- Még találkozunk! – mondták L.-nek a vendéglátói.
- Rendben. A legközelebb több időm lesz, és akkor többet repülünk – válaszolta a hősiesen viselkedő L. Kiszállt a csészealjból és hazament. Egyáltalán nem volt kedve hátranézni."
Érdekesség még, hogy az utolsó Protvinoi esetet feldolgozta az a videó is, ahol 7 esetet ismertet, és amelyben ez a 7., utolsó esete (1:06:56-tól 1:11:05-ig).
A videó 7 esetének rövid összefoglalása a YouTube-videón:
Albert Lancashire-i fedélzeti UFO-találkozása. 1942 egyik estéjén a 27 éves katonatiszt, Albert Lancashire, egy titkos radarállomás őrfülkéjében állt Newbiggen-by-the-Sea, Anglia közelében. Hirtelen egy fény jelent meg, és felé mozdult, amely korong alakú járműnek bizonyult. A jármű fénysugárral érte, és elvesztette az eszméletét. Amikor felébredt, a jármű eltűnt. Ezt UFO-álmok, paranormális események és egy újabb UFO-észlelés követte. Sok év után felidézte, hogy felemelték a járműbe, megvizsgálták, majd visszatért.
Pamela Wimmer fedélzeti UFO-találkozása. 1975-ben Pamela Wimmer (22 éves) otthonában volt Drezdában, Maine államban, amikor meghallotta gyermeke sikolyát az udvarról. Kirohant, és egy hatalmas, csészealj alakú járművet látott. Az elindult, de ez eszébe juttatta, hogy 10 éves korában őt és egy barátját hazaűzte egy jármű. 14 éves korában három apró szürke lény húzta ki az ágyából egy, a háza előtt parkoló űrhajóba. Bent fizikális vizsgálaton esett át, furcsa csillagtérképeket látott, és megmutatták neki a Földet az űrben lebegni. A földönkívüliek megkérdezték tőle, hogy szeretne-e velük menni. Pamela visszautasította, és hazavitték.
Susan fedélzeti találkozása. 1968-ban „Susan” (9 éves) a barátaival játszott a dél-ausztráliai Port Augustában található otthonuk közelében, amikor furcsa fényeket láttak lebegni a fejük felett. Egy évvel később a hálószobájában volt Adelaide-ben, amikor három alacsony és egy magas alak érkezett, és felvitték egy űrhajó fedélzetére. Fizikailag megvizsgálták. Megmutatták neki egy világméretű katasztrófát sújtó bolygó képeit. Azt mondták neki, hogy fontos feladata van a Földön. Ez volt az első a sok találkozás közül, köztük néhány, amely egy magas szürke lényrel való intim viszonyt is magában foglalt.
Roberla T. fedélzeti UFO-találkozása. 1973. június 23-án este, phoenixi arizonai otthonának verandájára lépve, Roberla egy csillagszerű fényt látott leszállni. Ahogy közeledett, látta, hogy egy furcsa jármű. Egy ajtó kinyílt, és egy magas humanoid alakot látott. Elájult. Évekkel később hipnózis alá került, és felidézte, hogy az alak odament hozzá, és lebegtette a járműbe, ahol fizikailag megvizsgálták.
Francesco Ojeda fedélzeti UFO-találkozása. 1976. március 3-án a tizenkét éves Francesco Ojeda eltűnt otthona közelében, a brazíliai Fortalezában. Két nappal később szülei találták meg, amint az erdőben bolyongott, megégett és láthatatlan volt. Visszanyerte a látását. Azt mondta, hogy iskolából hazafelé menet egy leszálló járműre és két kis humanoidra bukkant. Beléptek a járműbe, ami egy fénysugárral világította meg. Elájult, és a jármű fedélzetén ébredt fel. A földönkívüliek megvizsgálták, azt mondták, hogy nem akarnak neki ártani, és elmondták neki, hogy földönkívüliek nagy számban látogatják a Földet.
Dr. Simon Taylor és Reza fedélzeti UFO-találkozása. 1976. szeptember 16-án Simon Taylor és barátja, Reza kempingezni mentek az Elburz-hegységbe Teherán közelében, Iránban. Az éjszaka közepén három sötét öltönyös, nagy szemű alak ébresztette fel őket, akik egy űrhajóba vezették őket. Bent egy perzsa szőnyegen ültek, miközben a űrhajó körútra vitte őket a Föld bolygó körül. Mérföldekre visszahozták őket onnan, ahonnan elvitték őket. Mindkettőjüket örökre megváltoztatta a közös találkozás.
Tatiana Mikhaylovna fedélzeti találkozása. 1989. szeptember 13-án este, oroszországi protvinói otthonába sétálva, Tatiana Mikhalovnát megijesztette két magas, ezüst overallos nő, akik közeledtek felé. Nem tudott ellenállni, amikor egy leszállt repülő csészealjhoz vezették, és felvették a fedélzetre. Megkérdezték, hogy szeretne-e egy rövid utazásra menni. Tatjana nem akart, de a lények meggyőzték. Tatjana elámult, amikor kinézett a jármű ablakán, és meglátta maga alatt a város fényeit. Egy 10 perces utazás után visszavitték a Földre, és megígérték, hogy újra találkoznak vele.
