A Földön a pokol és Paradicsom párhuzamosan létezik.
Ezért amit érzékelsz, eleve átverés! 0 éves korodtól vernek át a szüleid, tanáraid, kamaszkori bálványaid, barátaid, szerelmeid, ellenségeid, tekintélyeid. Mert mind azt mondta: itt kell élned! Nem, a Paradicsomban, ami szintén itt van!
A Paradicsom egy belső élet, TEHÁT a Föld belsejében (is) található. Nem csak Aghartában, a belső üreges Földön, hanem a Föld 1300 km széles héján is. Különösen Telosz a Mt. Shasta hegy alatt, Poszid a Matto Grosso alatt, és van néhány fényváros az hindusztáni síkság és Tibet alatt is.
Ezek a fényvárosok teljesen függetlenek a felszíni élettől, ahogy a Paradicsom független a pokoltól természetesen.
A pokol maga az emberi tudat, hogy egy olyan természettudományos és vallásos műveltséggel rendelkezik, ami eleve kizárja a Paradicsom párhuzamos létezését a világában! Főleg egy olyan Paradicsom létezését, amely egy hiper-hightech civilizációként működik.
A valódi tudati ébredés pedig épp azt jelenti, hogy lassan felfedezed: az egész univerzumban a Paradicsom az alapállapot, így a lábad alatt is!
Vagy láttál már egy olyan filmet is az életedben, ahol mind a kozmoszban, mind a Föld mélyén ne a szörnyek tanyáztak volna???
A pokol tehát valójában nem más, mint egy feltételezés. Egy olyan asztrális alternatíva, amelyet a tudatlanságod miatt átélhetsz - egy ideig. Ám ez nem csak rémálmokra vonatkozik, hanem a nappali tudat tapasztalataira is!
Szerinted hány olyan bolygó van az univerzumban, ahol hagyják, hogy a belsőégésű motorok milliárdjai szennyezzék hanggal, zajjal kémiai anyagokkal a környezetet??? Hogy egy utcán sem tudsz úgy végigmenni, hogy halálosan ne mérgezzenek meg??? Sejtheted: ilyen nincs sehol!!!
Hány olyan bolygó van az univerzumban, ahol a poklot az élet egyetlen lehetséges alternatívájaként vélik? Csakis az elmebetegek bolygóján, ami TÖBB, mint pokol!
A Paradicsom tehát ott kezdődik, hogy
1. tudatosan megvonod a figyelmedet a pokoltól,
2. csak annyit hagysz meg észlelni belőle, ami a biológiai test fenntartásához itt és most feltétlen szükséges, miközben
3. asztrális szinten egyre inkább a párhuzamos paradicsomi valóságokra figyelsz, ami révén
4. egy bizonyos pillanatban fizikai testben is be tudsz lépni a Paradicsomba.
Ez kezdetben persze egy óriási belső harc! Aminek a küzdelmében naponta minden percben elbuksz! Pusztán azért, mert a nem-valóságot még mindig valóságnak veszed!
Mert még nem változtattad meg a tudati fókuszodat! Mert még mindig teljesen átéled az inkarnációs szerepedet, ezért minden hangra, zajra, formára, politikai hírre, pletykára, konteóra azonnal reagálsz, mintha tőle függne az életed, pedig már rég a nézőterén kellene ülnöd, és semlegesen figyelmed épp úgy saját magadat, mint a környezetedet ÉS NEVETNI MAGADON, HOGY MEGINT MILYEN HÜLYÉN VISELKEDEL!
Ez a nevetés fog a valódi búcsúpillanatod lenni, és nem egy véres leszámolás a belső gonosszal, ahogy ezt korábban vélték.
