http://www.hir24.hu/tudomany/2011/05/26/mar-majdnem-latjuk-a-vilag-veget/

Nos, aki a fiatal éveit a hatvanas-hetvenes években töltötte, az talán emlékszik rá, hogy valamikor a hatvanas évek elejétől egészen 1973-74-ig, az első olajválságig, az egész euro-amerikai civilizációt, Szovjetuniótól az USA-ig, áthatta a természettudományok töretlen, sőt messianisztikus fejlődésében való vak hit!

Ekkor még a gyerekrajzfilmek is arról szóltak, hogy a technika mindent meg fog oldani, sőt 2000 körülre már minden fizikai munkát a robotok fognak csinálni.

Érdekes, hogy a 2000-es év, akkor, 1970 környékén is ilyen misztikus-utópisztikus dátumnak tűnt, mivel akkor teljesen természetes volt, hogy - 2000 körül - már vígan fogunk a Holdra és a Marsra utazni egy hétvégére, mint ahogy most a Balatonra utazunk - már csak azért is, mivel egyre több szabadidő lesz, és egyre kevesebb kétkezi munka, egyre nagyobb jólét, egyre nagyobb szabadság stb..

A szocializmusban pedig ezt úgy fogalmazták, hogy 2000 körülre már elérjük a kommunizmust, mivel a tudomány töretlen fejlődésének hála, az emberiség az anyagi javakhoz korlátlanul hozzá fog jutni stb... stb...

És ha megnézzük az akkori napilapokat vagy a tudományos újságok címoldalát, akkor mit találunk?

Ugyanazt, mint most!!!

Azaz :

Csak még egy kicsit tartsunk ki ( a nyomorban ), csak még egy kis türelem ( a tűrhetetlen állapotok miatt ), és eljön a jólét korszaka, a kommunizmus.

Sőt, a tudományos (k)akadémiák nagy jövőkutató központjai, ahol ( a zabhegyezésen és a prof. családjának az ingyen üdültetésén kívül ) még azt is kiszámolták, hogy hány év, hány nap, hány óra, hány perc van még hátra az eljövendő kánaánig:

Már majdnem elértük a kommunizmust

Már majdnem elértük a világbékét

Már majdnem elértük a technikai lehetőségeink határait

Már majdnem minden betegséget gyógyítani tudunk

Már majdnem ...

Nos, minden 'Már majdnem'-mel kezdődő vezércikk, kedves Barátaim, 150 év óta az újságírásban színtiszta Propaganda, semmi más!

Ilyenkor, ha ezt bevetik, akkor biztosak lehetünk benne, hogy számunkra valami még rosszabb következik, melyet a tömeg elkábításával, félrevezetésével akarnak leplezni! ( Mint pl. ahogy a szilveszteri kabaréknak is mindig is az volt a funkciója, hogy a következő napi áremelkedéseket elviselhetőbbé tegye! )

- A hivatalos tudományban az első olajválság óta egyre kevesebben hisznek - ez tény.

A nyolcvanas-kilencvenes évekre ( párhuzamosan természetesen az emberiség spirituális ébredésével ) ez a bizalom drámai módon csökkent, olyannyira, hogy az elitnek azóta állandóan kétségbeesett erőfeszítéseket kell tennie, hogy a bizalmat vesztett, unalmas, halott, száraztapló-tudomány presztízsét fenntartsa!

És ha nem lenne még az általános tankötelezettségi kényszer meg a továbbtanulási egzisztenciális kényszer, akkor a kutya sem tanulná azokat a halott, 19. századi vulgármaterialista rögeszméket, amelyekért még ma is, a 21. században fétisként tisztelt végzettséget osztogatnak!

És stílszerűen :

Mi is látjuk a világ végét, de az nem 520 millió fényév, hanem csak néhány esztendő!

Ez nem szektás világvége lesz, ( hiszen a hatalom pont azért tartja őket, mint a mostani május 21-eiket is, hogy lejárassa valódi változások lehetőségét, hogy a valódi változások készületlenül érjék az emberiséget - mert mindig is erről volt szó! ), hanem belső, spirituális átalakulás, minden hollywoodi 3D-s katasztrófafilm nélkül.

Ugyanakkor pontosan tudják :

SOHASEM FOGJÁK SEM ŐK, SEM MÁSOK MEGLÁTNI A VILÁG VÉGÉT, KÜLÖNÖSEN NEM A TÁVCSÖVEIKEN, MIVEL ILYEN GYEREKES 13,7 MILLIÁRD ESZTENDŐ, AMELY A MI UNIVERZUMUNK KERINGÉSI CIKLUSÁNAK MÉG CSAK EGY MÁSODPERCÉT SEM TESZI KI, A KOZMOSZ VALÓDI MÉRETEIHEZ KÉPEST OLYAN, MINTHA EL SEM INDULTUNK VOLNA A FÖLDRŐL!

Kiemelt cikkek

Válasz az UFO-kutatás hét alapkérdésére 1. rész

Evukációs flották a Föld körül
Evukációs flották a Föld körül

 A kezdőlapon jó egy éve feltett hét alapkérdés megválaszolására eljött az idő :

1. Mik az ufók?

Olyan űrjárművek, melyeket a ( Földnél ) magasabban fejlett technikai civilizációk entitásai bolygók és/vagy naprendszerek közötti közlekedésre rutinszerűen használnak.

Azonban az „ufó” meghatározás természetesen nem pontos, sőt inkább cinizmusról és tudatlanságról tanúskodik, mivel ez a mozaikszó egyszerre tükrözi a mai ( bár már nem sokáig )  uralkodó, euro-amerikai típusú áltermészettudomány materialista szemléletét, másrészt azt is, hogy még a durvaanyagban észlelt jelenségeket is automatikusan letagadják, ha a mindennapi tapasztalat ellentmond a materialista elméleti rögeszméknek.

Bővebben ...

A kozmikus magyarság – a Mindenség kulcsa

A kozmikus magyarság – a Mindenség kulcsa

Most, hogy közeledünk a galaktikus együttállás sorsdöntő napjához, és az ezzel együtt járó kibírhatatlan lelki feszültségeket is megtapasztalva, melyet a remény és kétség szinte percenkénti váltakozása okoz a Fény után vágyakozó lélekben, eljött az ideje annak is, hogy beszéljünk a magyarság kozmikus küldetéséről, arról az örök és szent megbízatásról, melyet minden földi nép közül éppen a földi magyarság tagadott meg a legjobban!

Bővebben ...

Válasz az UFO-kutatás hét alapkérdésére 2. rész

Adamski találkozása Orthonnal
Adamski találkozása Orthonnal

2. Honnan jönnek?

 

Addig erre a kérdésre sem lehet kellő mélységben megadni a választ, amíg bizonyos tudati feltételekkel a kérdésfeltevő nem rendelkezik.

Mert ha az ilyen személy legalább elemi fokon nem alakított helyes képet az ufókról, hogy mik is lehetnek egyáltalán, addig a ’honnan jönnek?’ kérdésre adandó választ sem nagyon értheti meg.

Lássunk tisztán : az egész emberiség jelenlegi válságának a valódi oka magában a tudatban, az eddig évezredeken át kontrollált emberi tudatban keresendő, mely mai napig egy illúzió-világegyetemet érzékel maga körül, ami köszönő viszonyban sincs a világegyetemünkben lezajló valós folyamatokkal, a mindenséget irányító tényleges erőkkel és ezeknek a belső összefüggéseivel.

Bővebben ...

Idővonalunk csődje - és egy megoldás 1. rész

Idővonalunk csődje - és egy megoldás 1. rész

Elég furcsa idővonalon vagyunk - vagy inkább ebben rekedtünk, mivel az események itt még olyanok, mint amikor egy régi zenegép zsinórját lejátszás közben kihúzzák a konnektorból, így az utolsó, már senkit sem érdeklő zeneszám, egyre halkulva, egyre akadozva ugyan, de még továbbfolytatódik - viszont az új, korszerű lejátszó sehol sincs, így az új időknek új dalai sem hallhatóak még.

Ez a fő probléma.

Bővebben ...