Valdar

 

Egy Astrael nevű űrhajó (ez nem asztrál-hajót jelent, hanem a hajó tervezőjéről kapta a nevét, akit Astrael-nek hívtak - róla később) átjött az univerzumon keresztül és leszállt a Földre.

Akkor érkezett ide, mikor a Naprendszer egyetlen ismert és lakott bolygója űrkorszakának a napja kezdett felvirradni.

Ekkor a Szputnyik éppen a Föld körül keringett, és a kibocsátott bip-bip hangját millió földi ember hallhatta.

Megszületett a döntés is, hogy elmennek a Holdra, és az ember hamarosan kiterjeszti uralmát: egy kis lépés az űrbe.

Ez Wy-Orá-nak, az Astrael űrhajó parancsnokának a rutinútja volt – 14 fős személyzettel és egy utassal.

Mindannyiukat kiképezték erre, megtéve ezt az utazást a világegyetem időtlen folyosóin keresztül.

Nem volt újdonság számukra, hiszen őseik már sok generációval ezelőtt tökéletesítették ezt az utazási módot.

Ebből az alkalomból lehetőség nyílt egy fiatal parancsnok kiképzésére, aki kétéves gyakornokidejét a Földön töltötte.

Épp éjszaka volt, amikor leszállt erre a bolygóra, de néhányan már várták, hogy találkozzanak vele.

A landolás ugyanazon a tengerparton történt, ahol 18 évvel korábban izgatottan várták közvetlen felettese, Wy-Ora érkezését is, amikor őt is a földi gyakornokként jelölték ki. De most Valdar volt az!

Hát nem hihetetlen?

Magam, akit Valdar választott ki, hogy elmondjam ezt a történetet a világnak, komoly megbízásnak éreztem, de örültem, hogy engem választott Valdar. Sok éve érdekelnek az UFO-k, és mindent elolvastam róluk, amit csak tudtam, abban a reményben, hogy láthatok majd egyet. (Ford. megjegyzése: most a könyv írója, Carl van Vlierden beszél, aki a kezdeti események után 15 évvel, 1975-ben találkozik a fizikai kontakttal.)

De nem volt szerencsém! Aztán hallottam egy durbani fiatalemberről, aki nemcsak látott UFO-t, de találkozott és kapcsolatba is lépett egy űrhajó legénységével. Egy űrhajóból rádión keresztül érkeztek adások a Földre – sok adást rögzítettek, és egy kis csoport ember gyűlt össze tanúként, hogy meghallgassa azokat.

Több UFO-adás magnószalagát is meghallgattam, és ennek a csoportnak a tagja akartam lenni. Először is alig vártam, hogy találkozzam Edwinnel, ezzel a rendkívüli fiatalemberrel, aki rögzítette ezeket, de még így is csaknem 7 évembe telt, mire ez megvalósult. Aztán hirtelen megnyílt egy út, és meghívást kaptam ennek a misztériumnak a szentéjébe. Mielőtt beléptem Edwin házába, a háza tetejének szélére pillantottam: egy antenna volt elhelyezve egy rövid függőleges csonkon. Úgy nézett ki, mint egy közönséges FM-antenna – semmi különös. Szemem az oromzat oldalát követte, ahol a kábel áthaladt egy nyíláson. Ki hinné a Földön, hogy itt, ebben a szerény házban él valaki, aki az űrbeli lényekkel kommunikál?

Belépve azokon a hatalmas rádióteleszkópokon gondolkodtam, amelyeket a tudósok használnak. Mégis talán Edwin nyerte volna meg a főnyereményt? Megráztam a fejem e képtelenségen és beléptem a hallba, és amikor leültem egy székre, megkértem Edwint, hogy mesélje el nekem a történetét az elejétől, hogyan találkozott először egy űrből jött emberrel.

– Nagyon régen volt – mondta, és összehúzott a szemét a plafonra meresztette. - Egy délután történt... 1960-ban lehetett. Még mindig tisztán emlékszem, amikor annak a cégnek az egyik igazgatója, ahol akkor dolgoztam, megengedte, hogy magam bemutassam neki, egy új munkatársnak a céget. Magas volt, vékony, de kemény, szilárd testalkatú volt, zakót, hosszú nadrágot és nyitott inget viselt. Jó 2 méter magasnak mondanám, nyitott, kissé kerek arccal, sötét hajjal. 30 évesre becsültem a korát. Úgy mutatták be nekem, hogy Mr. George K-nak hívják. A cégünk rádiótechnikusi állást hirdetett meg az újságban, és ő jelentkezett, és azt mondták, hogy őt a jövő hónap elején felveszik. Igen, így kezdődött minden!

Edwin itt megállt egy pillanatra, mintha gondolatban visszatért volna azokra az időkre, amikor még fiatal volt és a technikusi képzését kapta. Aztán folytatta.

- Az én részlegemre osztották be, ahol szorosan együtt kellett működnünk; mindketten ugyanazon a szerelősoron voltunk, ahol a rádiókészülékeket összeszerelték. Az ebédszünetben együtt ittuk a teánkat, és már az elején nagyon jól kijöttünk egymással. Soha nem vettem észre semmi szokatlant rajta. Az angol nyelve tökéletes volt, és soha nem adott okot arra, hogy azt gondolta volna bárki is, hogy ő egy rendellenes srác. Azt hittem, Johannesburgból származik – legalábbis úgy tűnt, hogy sokat tud a városról. Technikailag nagyon hozzáértő volt, és hamarosan minden problémám megoldásában segített. Elkezdtem a motoromon szállítani, mind a gyárba menve, mind a gyárból jőve. A régi K-Hotelben lakott a durbani Smith Streeten (jelenleg lebontották), amely út az észak-durbani cukornádbirtokok felé vezetett. Mielőtt megházasodtam, a nővérem házában laktam, és George és én akkor sokat láttuk egymást.

Tudnod kell, hogy sok hétvégét töltöttünk együtt horgászattal, és George nagyon jó horgásznak tűnt. Neki magának nem volt felszerelése, ezért kölcsönkérte a horgászbotomat, és sok éjszakát horgásztunk együtt. Az egyik kedvenc helyünk a Patterson-móló volt. Ez a városi stranddal szemben van. A móló szerintem most már nincs jó állapotban, de 15 éve még igen.

Abban az időben divatos volt a világűrbeli élet lehetőségéről beszélgetni. Egy éjszaka ismét elmentünk horgászni, az ég tiszta volt, a csillagok is látszottak, amikor hirtelen megjelent felettünk egy műhold és átvitorlázott az égen. Emlékszem, azt mondtam ekkor George-nak, hogy csodálkozom, hogy manapság mindenki szputnyikokról meg a repülő csészealjakról beszél. George ez alkalommal megkérdezte tőlem:

- Szerinted mennyi az esély arra, hogy van élet a világűrben, és szerinted lehet-e élet a Vénuszon vagy más bolygókon?

Azt mondtam neki, hogy nyitott vagyok a témára, és ami engem illet, furcsának találom, hogy csak mi vagyunk az egyetlen élet a világegyetemben. De jelenleg inkább más bolygókon való horgászatra lennék berendezkedve. A téma ezzel le volt zárva, de George időnként újra elővette.

Aztán egy napon, körülbelül 3 hónappal az első találkozásunk után, George azt mondta nekem:

- Mondd, Edwin, ha valódi vizuális bizonyítékot adok arra, hogy van élet az világűrben, megmutatva neked egy földönkívüli űrhajót – akkor azt elhinnéd?

- Igen, ha a saját szememmel látnék egy űrhajót, elhinném – válaszoltam. Ekkor jöttem rá, hogy valójában egy földönkívülivel beszélek.

– Nos, akkor jövő szombat este menjünk horgászni – javasolta George.

És amit akkor szombat este láttam, arra mindig emlékezni fogok, amíg csak élek. Ez eloszlatta minden kételyemet az UFO-k létezésével kapcsolatban. A saját apám mesélt nekem egykor az űrbeli élet valószínűségéről, mielőtt meghalt, de soha nem láttam földönkívülieket vagy űrhajókat.

Szóval azon a szombat este George és én kimentünk a motorrommal horgászni. Szokás szerint magammal hoztam a csalit és a horgászfelszerelésemet, ezért meglepődtem, amikor megláttam George-ot egy kis bőrborítású dobozzal, amit még soha nem láttam nála. Megkérdeztem, hogy mi van benne, de csak annyit mondott, hogy az csak valami extra ennivaló. Annyiban hagytam a dolgot, és elmentünk kedvenc helyünkre, a Patterson-mólóra. A Nap éppen lemenőben volt, és mikor megérkeztünk, már sok más horgász is ott volt, ahogy ez szombat este lenni szokott. Aznap este különösen szerencsésen horgásztunk. Éjfél körül a többi horgász indult hazafelé. George és én lassan kettesben maradtunk a mólón, a strand is kihalt volt körülöttünk. Mikor mindenki elment, George azt mondta, hogy most hagyjuk abba a horgászatot, mert mutatni akar nekem valamit.

Letette a horgászbotot, és kinyitotta a dobozát. Felkapcsoltam a zseblámpámat, és meglepődve egy rádiót láttam benne. George kihúzta a teleszkópos antennát, amely két rúdból állt és amelyek középen vízszintes voltak összekötve. Elcsavarta a vezérlőgombokat, hogy bekapcsolja a hangszórót.

- Ez egy vevőkészülék – mondta George.

Hirtelen furcsa hangok jöttek ki a hangszóróból. Ez nagyon különbözött bármilyen nyelvtől, amit valaha is hallottam!

- Minden el van intézve - mondta George, aki egyértelműen elégedett volt azzal, ami történik.

Kíváncsi voltam, mire való ez a szerkezet. Rövid várakozás után azt mondta, hogy körülbelül 15 perc múlva látok valamit a tenger felett. Aztán úgyis lett, mert a legnagyobb csodálkozásomra, egy erős fényt vettem észre a víz felett, amely egyre közelebb került hozzánk. Nagyobb lett, és ahogy közeledett, megállt, majd tőlünk körülbelül 3 km-re délre irányt változtatott. A fény most a partnál tűnt fel, amíg merőlegesen fölénk nem került. Itt lebegő állapotban maradt, és úgy nézett ki nagyságban, mintha egy teniszlabda lenne karnyújtásnyira. Kékesfehér fény vette körül, körvonala egyenletes, de lüktető volt. Gyönyörű látvány volt. Ám eléggé meg voltam ijedve.

A rádió újra életre kelt, de ezúttal sokkal erősebben. George, úgy tűnt, mindent megértett, amit a hang mondott. Nem nagyon figyeltem arra, amit mondtak, miközben a fényt néztem. Biztosan az egyik űrhajó, gondoltam magamban. George azt mondta, hogy figyeljek a rádióra. Közelebb léptem a készülékhez, de továbbra is a felettünk lévő tárgyon tartottam a szemem. Aztán újra hallottam ezt a hangot. Ezúttal angolul beszélt, és én megértettem. A hang, miután a nevemen szólított, azt mondta, hogy ő a felettünk lévő űrhajó parancsnoka, a neve Wy-Ora. Ezután elmagyarázta, ki az a George, hogy ő is közéjük tartozik, és azért jött, hogy néhány évre a bolygónkon éljen, hogy tanulmányozza a körülményeket, az embereket, a szokásaikat és így tovább.

Egyik feladata George-nak az volt, hogy találjon valakit, aki hajlandó lenne egy csoportot alapítani, hogy a világűrbeli életről információkat kaphassanak a földi érdeklődők. Azt is elmondta, hogy George valódi neve Valdar, és engem választott a csoport alapítására. Azt mondta, hogy a Koldas bolygóról jöttek, amely egy másik univerzumban van, és reméli, hogy átveszem ezt a munkát, és létrehozok itt egy ilyen csoportot.

Meg voltam döbbenve! Akkor még csak 16 éves voltam, és úgy éreztem, hogy kevés vagyok egy ilyen feladatra, még nem vagyok alkalmas rá. Mindenestre azt mondták nekem, hogy képzésben fogok részesülni, és minden valószínűség szerint találkozni fogok másokkal is, akik segítenek nekem, amíg dolgozom.

Az űrhajó felszállása előtt Wy-Ora bejelentette, hogy végrehajtanak néhány légi manővert, amit előre leírt nekünk. Először az űrhajó kelet felé indul, bizonyos távolságra a tenger felett, majd visszajön.

Azután nyugatra repül, a szárazföld felé, ugyanilyen távolságra. Majd végig parton, és vissza hozzánk. Végül egy körpályát rajzolnak felettünk, majd elrepülnek. Ezt Wy-Ora azzal kijelentéssel fejezte be, hogy megmutatják, hogyan néz ki a földfelszínről nézve, amikor egy űrhajó nagy gyorsulással mozog. Elköszönt, és néhány szóval azon a furcsa nyelven (később rájöttem, hogy koldasi volt) befejezte a rádióadást. Majd feszülten figyelni kezdtük az űrhajót. Az meg hirtelen elszisszent felettünk, hihetetlen sebességet mutatva. Az egyik pillanatban itt volt, a másikban meg eltűnt!

Szóval George olyan ember volt, akivel együtt dolgoztam, horgásztam, motoroztam, mégis egy ember, aki a világűrből jött! Az elmém egészen összezavarodott mindattól, ami aznap este történt. Néztem George-ot a zseblámpámmal, ahogy összepakoltuk a felszerelésünket. És azt gondoltam magamban: ’ teljesen emberinek tűnik, vajon mindez lehetséges?’ Biztosan csak álom volt, és én mégis láttam! Egy dolog biztos: ami 1960-ban a Patterson-mólón történt ezen az éjszakán, arra emlékezni fogok, amíg csak élek.

– Edwin a székében ült, kezét és karját energikusan használta, mikor elbeszélte az élményeit. Szokatlanul élénk volt a szeme.

- Attól az éjszakától kezdve, amikor egyedül maradtam vele, az igazi nevén szólítottam – Valdar. Sokat magyarázott nekem szülőbolygójáról, a Koldasról és bolygója szövetségéről más bolygókkal.

Addigra már igazán meg voltam győződve arról, hogy van élet a világegyetemben, és nem a mi bolygónk az egyetlen lakott hely az univerzumban. Élő bizonyíték volt előttem: Valdar maga! Nem álom volt – igaznak kell lennie. Valdar később elmagyarázta nekem, hogy Wy-Ora is korábban két évet töltött itt, és éppen most dönti el, hogy mely koldasiak lesznek kijelölve arra, hogy Földön maradjanak egy ideig. Valdar azt is mondta: - Ha ti, földiek tudnátok, hány csillagnemzet tagja élnek most is közöttetek, igencsak meglepődnétek! (Ford. megjegyzése: legalább 500-1000 között!)

Elmondta, hogy szinte minden földi országot felkerestek már! A koldasiak önként jelentkeznek erre a küldetésre, akiket először alaposan kioktatnak a meglátogatandó ország nyelvéről és szokásairól.

Amikor a Földre jönnek, egy távoli, lakatlan helyen landolnak, és olyan földönkívüli emberekkel találkoznak, akik felkészültek az érkezésükre. Aztán közénk költöznek, köztünk élek néha évekig.

Nyilvánvalóan el kell rejteniük valódi kilétüket, hogy földönkívüli lények. Ezt megkönnyíti az a képességük, hogy azonossá tudják tenni magukat velünk.

Honnan tudhatjuk, hogy szándékaik békések? Valdar nem egyszer hangsúlyozta, hogy békében jöttek. Hogy több ezer éve itt vannak. Ha ellenséges szándékaik lennének, már régen megszállhatták volna a bolygónkat. De léteznek ellenséges lények is a világűrben, erre számos alkalommal figyelmeztettek. Ezek a lények nem a 12 Bolygó Szövetségéhez tartoznak, ahonnan Wy-Ora és Valdar is származnak.

És így telt az idő. A hetek hónapokká, a hónapok pedig évekké lettek. Ezalatt Valdar a durbani könyvtárakból és múzeumokból információkat gyűjtött össze. Elvittem találkozókra, előadásokra és különböző templomokba. Különösen érdekelték a vallásaink; számos istentiszteleten vettünk részt, beleértve néhány spiritiszta összejövetelt is. Szerintem nem hagytunk ki semmit. De nem tudtam rávenni Valdart, hogy véleményt mondjon a különböző vallásokról. Azt mondta, nem neki kell kritizálnia a különböző istentiszteleti módjainkat. Rosszallóan megrázta a fejét veszekedések, verekedések és részeg emberek látványán.

Olykor mesélt nekem a 12 Bolygó Konföderációjának vallásáról. De hangsúlyozta: nem azért ad ilyen információkat, hogy a Földön ismertté tegye őket.

Kifejtette, hogy sok ősi civilizációnk tudott a vallásukról, mert ők körülbelül 70.000 évvel ezelőtt a Föderáció tagjai révén már eljöttek a Földre. Úgy hiszik, hogy létezik egy Isteninek nevezett legfelsőbb lény. Ez a LÉNY végtelen és mindenható, és mindent, láthatót és láthatatlant megteremtett. Egy fiút is teremtett. Amikor az ember létrejött, a Legfelsőbb Lény az ember fizikai testébe olyan szellemet vagy lelket helyezett, amely soha nem hal meg, vagyis örökké él. Az ember lelkének feladata, hogy a fizikai testet az anyagi vágyak legyőzésére vezesse. Amikor ez megtörténik, a lélek a nagy forráshoz hívódik, és tökéletes örömben és boldogságban él. Azt is hiszik, hogy az emberiséget ugyanez az isteni erő teremtette, ezért az egész emberiség egy testvér. Ez vallásuk rövid vázlata; de sokkal több van itt. Például a reinkarnációba vetett hitük.

Valdar elmagyarázta, hogy a vallásukat itt a Földön is gyakorolták, de különböző okok miatt az idő múlásával visszaéltek vele, megváltoztatták, félreértették, így ma már sokféle vallás létezik ezen a bolygón. Egyes vallásokban látjuk a hasonlóságokat – mondta –, de óriási különbségeket is, ha azt az ő bolygószövetségük vallásával hasonlítjuk össze. A Szövetségben nincsen válás vagy házaspárok különválása. Van egy rendszerük, amellyel az ideális párokat összehozzák, így a válás soha nem fordul elő náluk.

Igen, ezalatt az együtt töltött 2 év alatt Valdar sok mindent elmesélt bolygó-szövetségük életéről, de közben sok hétvégét napoztunk a tengerparton is. Derűs, vidám embernek ismertem meg őt. Mindig optimista volt – kedvenc mondása: „soha ne aggódj”. Barátságos volt, de egyben megfontolt is. Ha találkoznál vele egy társaságban, hallhatnád, ahogy a legmulatságosabb vicceket meséli. Fizikailag is nagyon erős volt. Emlékszem egy helyzetre a gyárban, egy nagyon nehéz gépet kellett mozgatni. Általában 4 ember kellett hozzá. Valdar azonban nem értette, mi itt a probléma, egymaga felkapta a gépet, és elhelyezte, ahova kellett.

- Ezután Edwin elmeséli, hogyan találkozott Wy-Orával.

Wy-Orával összesen háromszor találkoztam. Első alkalommal Valdar szállodai szobájában, másodszor, amikor tüdőgyulladással voltam kórházban. Ez 1966 novemberében történt a durbani St. Augustin kórházban. Wy-Ora a felvételem utáni napon, reggel 9 óra körül bejött hozzám, hogy beszéljen velem. Egy 4 ágyas félig privát szobában voltam, de akkoriban én voltam ott az egyetlen beteg. Körülbelül húsz percig beszélgetett velem. Furcsa módon utána rohamos javulást éreztem az állapotomban. Az utolsó alkalom 1973-ban volt. Kaptam egy üzenetet a rádiómban, hogy találkozzak vele Stanger közelében, ami Durbantől kb. 70 km-re északra van az N14-es országúton. Mikor odaértem, Wy-Ora már ott volt. Egy autóban ült, a vezetőülésen valaki mással, és a sáv szélén parkoltak. A robogómmal mentem oda. Leültem a kocsi hátsó ülésére és körülbelül fél órát beszélgettünk. Ennek a beszélgetésnek a fő célja az volt, hogy felvilágosítson egy kozmikus esemény eljöveteléről. Egy esemény – mint mondta –, amely hatással lesz az egész univerzumunkra, és akár meg is akadályozhatja, hogy ők eljussanak ide hozzánk. Ez az esemény 1976. június 26-án kezdődött. (Ford. megjegyzése: egy olyan kozmikus eseményről volt szó, ami miatt a két világegyetem kapcsolata ideiglenesen megszakadt 1976 június és 1981 januárja között.)

Hogyan szereztem meg a rádióvevőt? Mielőtt Valdar 1962 húsvétján végleg eltávozott, ő adta nekem ezt a rádiót. Valójában ez egy erősítővel használt tuner volt. Ez volt az egyik standard modellünk (gyárilag) akkoriban; semmi különöset nem lehet róla mondani. Valdar saját maga építette át szabványos alkatrészekből, és ma is ezt a vevőt használom.

Nem sokkal azután, hogy Valdar visszatér a világába, rendszeres adásokat kaptam tőle és Wy-Orától. Később felvettem ezeket kazettára. Úgy gondolom, hogy a mai napig közel 1000 rádióadást kaptunk a Szövetségtől. Eleinte nagyon gyengék voltak a jelek; néha alig volt hallható a háttérzaj miatt, de idővel javult a minőség, és jelenleg ezek az adások kiváló minőségűek.

Gyakran megkérdezték tőlem: mások miért nem hangolhatnak rá, hogy hallják ezeket az adásokat? Nyilvánvalóan meg kell érteni, hogy ezek nem ugyanazok az adások, mint ami saját nemzeti műsorszolgáltatóinktól jön. Bár normál vevőt és antennát használok, van egy alapvető különbség. Ebben az esetben az antenna nem az elülső (RF fázis) csatlakozik, mint általában, hanem a vevő tápegységéhez (hátsó vég). Úgymond fejjel lefelé. Míg ez a vevő és magnó tranzisztorokat használ, csak 12 volt szükséges a működéséhez. Így távollétemben rögzíthetők a bejövő üzenetek. Mindig hagyok egy üres kazettát a magnóban úgy, hogy a felvétel gomb le van nyomva, de a főkapcsoló "off" állásban van.

Valdar úgy módosította a rádióantennát, hogy a koldasiak távirányítással felülírhatták az áramkört, így azon adásokat továbbíthattak. Ezt később olyan férfiak kobozták el, akik azt állították, hogy a hatóságtól jönnek.

Az átvitelhez az űrhajó közvetlenül a házunk felett helyezkedett el. Körülbelül 520 km magasságban, de szabad szemmel nem voltak láthatóak. Néha ugyan lentebb jöttek, hogy megmutassák magukat, de az üzeneteknél ilyen magasan maradtak. A kommunikációhoz keskeny, nem látható fénysugarat küldtek le. Azt hiszem, hogy ez a rádióvevő áramellátásának a módja, és hogy a sugár továbbítja ezt az üzenetet. A vevőt nem kell semmilyen frekvenciára hangolni. Hozzáadtam egy kapcsolót, hogy levágjam RF-fázis elejét. Ez az oka annak, hogy egyetlen másik vevő sem tudja fogni ezt az adást, csak ha pontosan ismeri a helyzetét és az antenna az utolsó fázisához van csatlakoztatva.

Majd Edwin emlékezésében visszatért Valdarra.

Miután Valdar körülbelül 2 évig itt tartózkodott, egyszer azt mondta nekem: - Itt az ideje, hogy visszatérjek. Nagyon szomorú nap volt ez számomra, mikor a húsvét előtti nap elvittem őt autóval a tengeröbölhöz. Volt nála 2 bőrönd és az a rádió, amit azon az emlékezetes éjszakán is használt a Patterson-mólón. Amikor dél körül odaértünk, előkészületeket tett egy sátor felállítására a strand melletti kempingben. Valdar azt mondta, hogy este 10 órára bizonyos sziklák közelében kell lennie. Majd megjegyezte, hogy apály van, így a strand most nagyobb lesz. Közben rámutatott egy helyre, magam pedig elcsodálkoztam, hogy mennyire jól ismeri ennek a strandnak minden részletét. Az volt a benyomásom, hogy nem egyszer volt már itt.

A délutánt egy kis horgászattal töltöttem, de a szívem nem volt benne. Valdar észrevette a levertségemet, és miközben teáztunk, azt mondta felvidításképpen, hogy majd még találkozunk. Hozzátéve azt is, hogy gyakran fel fogja venni velem a kapcsolatot a rádión keresztül. Így az utolsó néhány óra gyorsan telt el vele, és elérkezett az indulásának a megbeszélt ideje.

Este10 óra volt. A tengerpart kihalt. Ezt a partszakaszt gyakran látogatták a nyaralók, de most olyan közel a húsvéthoz azon az éjszakán egyedül voltunk. Valdar rászabott világoskék öltönyszerűséget viselt.

De nekem úgy nézett ki, mint egy tréningruha, amelynek egyik oldalán felülről lefelé cipzár van. Azt mondta, hogy ez egy speciális anyag, ami védelmet nyújt az űrben lévő sugárzás ellen. Egy-egy bőröndöt cipeltünk, és Valdar még mindig azt a rádiót tartotta a másik kezében. Ez a rádióvevő ugyanaz volt, mint amivel a Patterson-molónál 2 éve a koldasiak üzenetei eljutottak hozzánk. Csak néztem, és képtelen voltam megérteni őt.

– Itt az ideje, hogy felkészüljünk – mondta Valdar, és ezzel elindultunk a sziklák felé. Gyönyörű, szélcsendes éjszaka volt. Az ég tiszta, a fejünk felett ragyogtak a csillagok; apály volt. Valdar bekapcsolta a rádióját, és mi a homokban leülve vártunk. Körülbelül 10 perccel később egy fehér fényt láttunk felénk közeledni a tenger felett, amely egyre nőtt és nőtt. Most már tisztán láttam a formáját, olyan volt, mint egy korong, tetején kupolával. A kupolában ablakok voltak, amelyeken ragyogó fény szűrődött ki. Felismertem egy alakot az egyik ablakban.

Mielőtt az űrhajó túl közel került volna hozzánk, Valdar azt mondta, hogy tartsam magam a lehető legtávolabb tőle, mivel nem viselek védőruhát. Így hát behúzódtam a dűnék oldalába. De mielőtt elváltunk, kezet fogtunk, és Valdar utolsó szavai ezek voltak: - Most elmegyek ugyan, de még találkozunk.

Ezzel a dűne oldalához kúsztam, ahonnan jó rálátásom volt az űrhajóra, amely éppen a parton landolt.

Ahogy közelebb ért, láttam, milyen hatalmas. Kb. 50 méter átmérőjű lehetett. (Később ezt mérőszalaggal leellenőriztem, mikor visszatértem erre a helyre, és megmértem a távolságot néhány kő között, melyekre még emlékeztem.) Az űrhajó ekkor emelkedni kezdett. Halk zümmögést hallottam, majd rájöttem, hogy egy oszlopszerű sugár jön ki alul, és a hajót maga fölé emeli, ahogy kitágul. Valdar még előtte részletesen leírta, mit fogok látni, és ezt a sugarat – mondta – hidraulikusan használják, és volt benne valamilyen lift a hajó különböző szintjeihez. Amikor a sugarat visszaemeljük a hajóba, az liftként szolgál a személyzet számára.

Láttam egy nagy nyílást a sugároszlop alján, feltételeztem, hogy ez a tolóajtó. Valdar felkapta a két bőröndjét és a rádióját, és láttam, hogy búcsúzóul int a karjával, majd bemegy a sugároszlopba. Az ajtó bezáródott, és a sugároszlop visszaemelkedett a hajóba, amely most ismét a tengerparti homokon állt. Egy perc alatt lejátszódott az egész. Majd a hajó a levegőbe emelkedett. Az űrhajó egyik kimeneti nyílása felém nézett, érezvén ez által, hogy erős hőáram jön felém, felkavarva így a laza homokot. Mielőtt a hajó elrepült volna, jól látszott az az alak a vezérlőkupolában, aki folyamatosan integetett felém, és mindent megfigyelt. Később azt mondták nekem, hogy ő volt Wy-Ora. A hajó most egyre magasabbra emelkedett a hullámok fölé, és láttam a zöld azonosító lámpáit az alján.

Maga a hajó nem bocsátott ki több fényt. Az egyetlen megvilágítása a vezérlőkupola fénye volt, amikor még közel volt a strandhoz. A külseje acélszürke, de fényes volt. Nem lehetett látni szegecseket vagy hegesztéseket rajta – teljesen egységes formának tűnt, mintha két csészealjat egymásba illesztettek volna.

És bizony eltartott egy ideig, míg alkalmazkodni tudtam a Valdar távozása utáni helyzethez. Körülbelül két éve volt velem, sok időt töltöttünk együtt a munkahelyen és a hétvégéken; az idő nagy részét ünnepnapokon és vakációkon is. Nagyon közeli barátom lett, és bár voltak más barátaim is, még mielőtt megjelent volna, de úgy tűnt, hogy azok ez alatt a két év alatt fokozatosan elhalványultak. Amikor elment, annyira magányosnak éreztem magam, ahogy csak el tudod képzelni. Úgy tűnt, hogy egyáltalán nincsenek is barátaim. Annyira kötődtem a társaságához, hangjához, jelenlétéhez… Annyit mesélt nekem a bolygójáról, az ottani életmódról, hogy nehezen tudtam visszatérni a normális, mindennapi, nagyon felszínes emberi kapcsolataimhoz, amivel korábban rendelkeztem.

Egyszerűen nem volt senki más, akivel megoszthattam volna a Valdarral töltött tapasztalataimat. Úgy gondolom ezért, hogy ezek a rádiós űrkapcsolatok, amik helyettesítik ezt, és így azóta fontos szerepet töltenek be az életemben.

Körülbelül egy hónap telt el Valdar távozása után, amikor megkaptam tőlük az első üzenetemet a rádión keresztül. De nem Valdar volt, hanem Wy-Ora. Az volt a benyomásom, hogy Wy-Ora volt az egész művelet felelőse, és Valdar a főnökének tekintette. Felvétel közben nagy volt az interferencia, ezért hosszú, függőleges antennát kellett használnom. Ezalatt a cukornádbirtokunkon éltem a húgommal, aki közben férjhez ment. Ezek a rádióadások még általános jellegűek voltak, és két-három hetente vették fel velem a kapcsolatot.

Ez volt tehát a kezdet, és minden úgy történt, ahogy leírtam. Később megtudtam, hogy e Föderáció népeinek az ősei nagyon régen már jártak itt a Földön, ősi civilizációjukból átjőve ide. De a világ leghihetetlenebb történetének nagyrésze még mindig ismeretlen – pedig ma is itt vannak köztünk!

 

 

 

Kiemelt cikkek

Telosz város bemutatása

Telosz, földalatti városról részletesebben:

Telosznak 1,5 millió lakosa van.

A város a Mt. Shasta (Saszta) hegy gyomrában kupola alakú.

Mérete: 2,4 km széles és 3,2 km mély

5 szintből áll.

1. szint:

Ez a legfelső szint a kereskedelem, az oktatás és az adminisztráció központja.

Található itt egy piramis alakú templom is, mint a központi építmény, befogadóképessége 50.000 fő.

Körülötte kormányzati épületek vannak, a feljegyzés csarnokai, művészeti és szórakozási létesítmények, egy szálloda az ide látogató küldöttek számára, egy palota, amelyben Ra és Rana Mu uralkodópár él (30.000 év óta ők az uralkodók itt), egy kommunikációs torony, egy űrkikötő, iskolák, élelmiszer- és ruhaelosztó pontok, valamint sok lakóhely is.

2. szint:

Előállító üzemek találhatók itt és egyben lakószint is.

A házak kerekek, ezért pormentesek.

Mint a felszínen, itt is vannak házak egyedülállók, párok és nagyobb családok számára.

3. szint:

Hidropónikus kertek.

A fejlett hidropónikus technológia látja el az egész ötszintű várost zöldséggel és gyümölccsel, és elegendő termést biztosít a városközi kereskedelem számára.

Minden termesztett növénynek nagy és ízletes a gyümölcs-, zöldség- és szójatermése, így sokoldalú és változatos étrendet biztosít a telosziak számára.

Minden Belső és Közép Földi város lakossága vegetáriánus, de Teloszban a húshelyettesítő növényeket is termesztik, amikkel hús nélkül húsízhatást tudnak elérni.

4. szint:

További hidropónikus kertek és azokkal összefüggő feldolgozó létesítmények, valamint néhány természeti park is itt található.

5. szint:

Ez a vadaspark szintje.

Körülbelül 1,7 km-rel a felső szint alatt található, ez a szint egy pompás természeti terület.

Élőhelyként szolgál számos állatnak, köztük sok olyan fajnak is, amelyek a Földfelszínen már kihaltak.

Itt minden állatfajt erőszakmentes légkörben nevelnek fel, azokat a fajokat is, amelyek a felszínen ragadozóknak számítanak.

Őket húspótló szójával etetik, ezért ezek az álatok is szelidek lesznek és szabadon érintkezhetnek az emberekkel.

Itt pl. szabadon kóborolhatsz a vadonban egy kardfogú tigrissel is...

Másrészt ez a szint különösen sok oxigén termelésével járul hozzá a teloszi bioszféra egyensúlyának a fenntartásához.

Telosz nyelve:

A lemúriai Solara Maru (a fény nyelve) nyelvet beszélik, ami szent nyelvenek számít. Telosziak úgy tartják, hogy az ő nyelvükből alakult ki a szanszkrit és a héber is.

Kormányzata:

Telosz legfőbb uralkodója 30.000 év óta egy isteni királyi pár.

Mellettük van egy Kormányzó Tanács 12 főből, 6 nőből és 6 férfiból.

Komputerek:

Minden háztartásban van egy aminósav-alapú szuperintelligens komputer, ami napi személyes problémáktól, az oktatásig ,az egészség megőrzéséig ad jó tanácsokat, de épp úgy galaktikus szintű kommunikációt is lehet folytatni vele.

Pénz:

Pénz Teloszban sincs, mivel mindenki mindent alanyi jogon ingyen megkap - ez galaktikus törvény!

Közlekedés:

Városon belül a mi drótkötél pályáinkhoz hasonló kabinszerű eszközökkel közlekednek, de a Közép és Belső Földi városok között hipergyors vákuum maglev-vasútakkal, melyekkel elérik a 4500 km/ óra sebességet.

Szórakozás:

Természetesen vannak színházak és koncerttermek is, vannak kivetítőfalak, amin bárki bármit megnéznet - de leginkább azt, amiből tanul, pl. a Föld valós történetét.

Szülés:

A terhesség 3 hónapig tart fájdalom nélkül. Ezt szent folyamatnak tekintik, mert rögtön a fogantatás után a nő bemegy 3 napra egy fénytemplomba, ahol a megszületendő gyermekének szép zenéket és szeretetteljes gondolatokat kezd küldeni.

Teloszban a vízben szülés az apa jelenlétében általános.

Magasságuk:

Teloszban a nők átlag 2 méter, a férfiak 2,3 méter magasak, ám a Belső Földön, Aghartában 3,7 méter az átlagos magasság.

Életkoruk:

Nincs halál!!! Örökké élnek! Például a királyi pár már 30.000 éve él egy testben.

Egy átlag teloszi leginkább 30 év körülinek szeret kinézni.

Ugyanakkor bárki újrainkarnálhat, ha akar.