Vízöntő-tudomány

Mióta Niels Bohr atommodelljét (1913) komolyan vette a tudománynak nevezett hanta-gépezet, teljesen reménytelen helyzetben van a földi tudat, hogy megértse természettudományosan világunk valódi működését!

Niels Bohr ugyanis a Naprendszerünkről mintázta az atom elképzelt felépítését, ami azonban teljesen hamis!!!

Ez egy nagyon gyerekes elképzelés volt, ami azt jelenti, hogy ő is az adott kollektív tudatszint világképéből próbálta analógikusan értelmezni mind a mikro-, mind a makrokozmosz működését!

Ám nyilván egy halott tudománynak halott a világképe is: mint egy felhúzott zsebóra, működik a világegyetemük, mechanikusan, folyamatosan ismételve önmagát - pont úgy, ahogy a lélek nélküli tudat, amikor bezárja magát a saját fiktív világának a sötétségébe!

Vagyis halálosan unalmasan!

Ezért halálosan unalmasak a mindennapjaink is, mert nincs benne minden pillanatban az eleven FEJLŐDÉS-ELEM, vagyis állandó BEFELÉ és KIFELÉ tartó mozgás!

Amit a kettős spirál és a spirálgalaxis-forma jelképez!!!

Valójában az atom: egy spirálgalaxis!

Az ember: egy spirálgalaxis!

A Naprendszer: egy spirálgalaxis!

Akkor, ha nem redukáljuk le anyagi szintre a megnyilvánulási formákat!

Hanem EGYSZERRE nézzük a mentális-asztrális és éteri erőket az anyagi megjelenéssel!

Akkor MINDIG a kettősspirál-forma áll elő, ami egyben a Mindenség működésének a megértéséhez is kulcsot ad:

Minden atomban benne van az egész világegyetem, a teljes involúciós és evolúciós fejlődéssel, vonzással és taszítással, női és férfi oldallal, folyamatos dinamikus mozgásban, ami MINDIG ÚJ! Ebben az örvénylő mozgásban az isteni tudat > energia > anyaggá alakul folyamatosan és vissza!

A részecske fizika viszont még mindig ott tart (benne van a nevében), hogy az isteni tudat energáit millió kis részecskére osztotta fel, holott UGYANARRÓL az energiáról van szó!

Az egész elméleti fizika már 100 éve folyamatosan a spekulációk tengerébe fojtja a tudatot, hogy az ember ne lássa át világosan a Mindenség felépítésnek egyszerű és egyben hiperlogikus alapjait!

Még egyszer: minden atomban minden benne van!

Aki megérti a működésének a törvényeit, az atomból nem halálsugarat fog megnyilvánítani, nem nukleáris háborút és apokalipszist, hanem éppen ellenkezőleg:

Az emberiség paradicsomi jólétét - ingyen!