Vénusz-kapcsolat

III.

 

 

Valiant Thor

 

 

" 1957-ben különös dolog történt Amerikában. Március 16-án egy ufó szállt a washingtoni Pentagon Boulevardtól mintegy 14 mérföldre délre, két körzetbeli rendőr szeme láttára. A két rendőr csodálkozva lehetett tanúja annak, hogy amint az ufóból egy magas, jóképű, fiatal férfi száll ki, és egyenesen a rendőrautóhoz sétál. Az ufonauta kifogástalan angolsággal üdvözölte a két rendőrt, és megkérte őket, hogy vigyék el a hadügy-minisztériumba, közismertebb nevén a Pentagonba.

Rövid utánajárást követően az egyik hadügyminiszer-helyettes ráállt, hogy találkozzék a földönkívülivel, akit be is vittek a Pentagonba. Az itteni tárgyalások után a földönkívülit átkísérték a Pentagont a Fehér Házzal összekötő titkos föld alatti folyosón keresztül az akkori amerikai elnökhöz, Eisenhowerhez, aki alelnöke, Richard Nixon társaságában FOGADTA az ufóval érkezett férfit. A furcsa "csúcstalálkozó" közel egy óráig tartott, és a megbeszélések végeztével Valiant ( Val ) Thor-t - így hívták a földönkívülit - VIP-nek, vagyis kiemelt fontosságú személynek nyilvánították és visszakísérték a Pentagonba, ahol az első emeleti 4D-717-es szobában szállásolták el, amely e naptól a Val Thor otthona lett. Szobája ajtaja előtt őrök álltak. Azt azonban még így sem tudták elérni, hogy Val Thor - ha akart - ne legyen képes észrevétlenül elhagyni a Pentagont.

Jó néhány helyen megfordult, és még az ENSZ-ben is járt, ahol legnagyobb titokban előadást tartott.

Val Thor elmondása szerint ő a Vénuszon él, ahol a felszín alatti településeken élnek az emberek. Ez a fajta életmód a Vénusz-lakó szerint a Galaxisban nagyon elterjedt.

A Pentagon titokzatos vendége pontosan 3 évig, 1960. március 16-ig maradt a Földön, és ittlétéről a titok fátylát a Pentagon egyik tisztje, Harley Andew Byrd rántotta le."