Alex Collier, fizikai és telepatikus Andromeda-kontakt 1995-ös előadásából, ami ma is aktuális, és jóval mélyebb tudásról tanúskodik, mint amit az utóbbi 25 évben Steven Greerék elértek: MEGÁLLAPODÁS ÉS SZERZŐDÉS A SZÜRKÉKKEL

"1954 májusában az Egyesült Államok kormánya megállapodást kötött egy földönkívüli fajjal. A megállapodás kitételei közé tartozott antigravitációs technológiák, fémek, ötvözetek, környezetijellegű technológiák, szabadenergia és olyan gyógyászati technológiák cseréje, amelyek kimondottan az emberi testtel kapcsolatban használhatók.

A Szürkék mindössze annyit kértek ezért, hogy cserébe tegyük lehetővé számukra, hadd tanulmányozhassák az emberi fejlődést a tudat illetve az érzelmi felépítés szempontjából és hogy engedjük meg nekik, hadd maradhassanak itt a Földön.

A megállapodás aláírására a Holloman Légibázison került sor.

Ez az egyszerű cselekedet - aláírni egy szerződést egy földönkívüli fajjal - a legjelentősebb esemény volt az emberi történelem során, mert egy olyan irányba indította el az emberiséget, ahová az soha sem akart menni.

Ez egy olyan szerepbe tolt minket, amire nem voltunk felkészülve - hogy vendégül lássunk egy földönkívüli fajt.

Ez a cselekedet továbbá „megbilincselte" az Androméda Tanács és azon jóindulatú földönkívüli fajok kezét, akik képesek lettek volna aktívabb szerepet betölteni az evolúciónkban.

A szerződés aláírása a gyakorlatban minden terhet egyenesen az emberiség vállára helyezett, mert ettől kezdve saját magunknak kell felvilágosítani magunkat a tényekről és tudatosan, egyénenként kell megteremtenünk a felemelkedés lehetőségét, mert a külső segítség innentől kezdve elérhetetlenné vált.

Ez a bizonyos megállapodás a földönkívüliek és az NSA-n belül létező Ultra egység között köttetett meg – ez a csoport valójában már önmagában is egyfajta kormányzatnak tekinthető.

Ez a bizonyos dokumentum és az eredetileg kicserélt anyagok ma az NSA „Blue Moon" vagyis Kék Hold nevű létesítményében található a Kirtland Légibázison, Új-Mexikóban. Ennek a bázisnak a bejáratai a Manzano-hegységben találhatók. Ugyancsak ezen a helyen található az amerikai Energiahivatal (Department of Energy – DOE) saját technológiai bázisa.

Jelenleg az űrben használatos szabadenergia-készülékek gyártása folyik ebben a létesítményben. A földönkívüli technológia nagy részét felújítják és egy összekötő alagúton keresztül továbbítják Los Alamosba, illetve egy olyan területre, ami a Los Alamos kanyon sziklafalai alatt található, ahol a földbe hatalmas pincéket építettek.

Ez a létesítmény 2700 négyzetméter alapterületű és laboratóriumai a fény, a gondolat és a tiszta energia tanulmányozására lettek kialakítva.

Ez a létesítmény egyben börtönként is szolgál olyan földönkívüliek számára, akiket a sötét kormányzat frakciói foglyul ejtettek.

Az NSA minden törvény alól mentesül az USA-ban, kivéve azokat, amelyeknél a törvényalkotás során név szerint meg van említve. Mindez a földönkívüliekkel való interakció végett van így, és ezt az eljárást az amerikai emberek polgári és alkotmányos jogaiba történő szükséges beavatkozásnak tartják."

 

https://www.youtube.com/watch?v=cXJtJTEZN7s&ab_channel=Jorge&fbclid=IwAR3KYyC2QJ9lqV0YOq7xdg2i3e00gl74rKCYaH4guV1mRcCyj4ERasHlzXA