(Michael Hesemann: UFOs: die Kontakte c. könyve alapján)
A világ eddig készült legjobb UFO-felvételeihez tartoznak azok a képek, melyeket a spanyol anyanyelvű amerikai, Apolinar „Paul“ Villa készített, aki 1916-ban Tijerasban született, és öt éves kora óta a földönkívüliek telepatikus módon oktatják.
És mégha ez talán hihetetlennek hangzik is, ez a gyermekkori kapcsolat, úgy tűnik, a konataktok számára teljesen „rutinszerű“ dolog, ahogy ezt már Adamskinál, Mengernél vagy másoknál már láttuk.
Paul Villának a földönkívüliekkel való első fizikai szintű találkozása 1953 jött létre, mikor szakképzett technikusként a Los Angeles-i elektromos- és vízműveknél dolgozott.
Egy napon, mikor Long Beachben dolgozott, elfogta őt egy erős vágy, hogy lemenjen az óceán partjára.
Mikor odaérkezett, egy 210 cm magas férfivel találkozott.
Paul először még megijedt és el akart futni, annak hallatán, hogy az idegen a nevén szólította és az életéből különböző dolgokat említett.
Ám Villa végül megsejtette, hogy ez az „óriás“ egy másik bolygóról jött.
Minden kérdést, amire csak gondol, úgy tűnt, hogy az óriás telepatikusan felfogja, és azonnal meg is válaszolja neki.
Amikor Villa azt szerette volna tudni, hogyan tudtak eljutni ide, az űrutazó egy sziklazátony felé mutatott, ahol egy korongalakú repülőszerkezet látszott lebegni a vizen.
Ezután az óriás meghívta az űrhajójára, amit Villa örömteli izgatottsággal el is fogadott. Az űrhajó fedélzetén Paul találkozott az irányítószemélyzetével, olyan férfiakkal és nőkkel, akik úgy néztek ki, mint a földi emberek, csak szebb és finomabb arcvonásokkal rendelkeztek.
Ott elmondták neki, hogy a Föld, sőt az egész galaxis is, amihez a Föld tartozik, csupán egy homokszem a sivatagban, ha összevetjük azzal végtelenül sok galaxissal és milliónyi lakott világgal, ami az univerzumban létezik.
Ők, a földönkívüliek, szabadakaratukból vannak itt, és készek arra, hogy az emberiségnek segítsenek. Űrhajójuk pedig képes olyan mágneses védőernyővel körülvennie magát, hogy a radarsugarak elkerüljék, így a radarok számára láthatatlanul tudnak mozogni az atmoszféránkban, de épp úgy a radarok számára észrevehetően is.
Vannak támaszpontjaik a Holdon és a Mars holdjának, a Phobosznak a belsejében is. Ugyanakkor elmondták, hogy hisznek egy magasabb, az egész univerzumban és önnön lényükben is létező intelligenciában, Aki mindent irányít.
Ezután mintegy tíz év telt el, amíg Apolinar Villa, aki időközben új-mexikói Albuquerque-be költözött, a földönkívüliekel újra találkozott.
1963. június 16-án telepatikusan kapott egy üzenetet, hogy a fényképezőgépét magával véve teherautójával menjen Albuquerque-től délre, Peralta közelébe.
Amikor odaérkezett, rögtön észrevett egy leszálló repülőcsészealjat, melynek kb. 21 méter volt az átmérője:
Kép
Villa meglepve látta, hogy ott, ahol eddig a csészealjnak csak a sima fémes felülete látszott, hirtelen egy ajtó jelent meg.
Az űrhajóból 9 személy lépett ki, 4 férfi és 5 nő, akiknek óriási méretük volt, és összeségében 210-270 cm között lehetett a magasságuk.
Mindannyian üdvözölték Villát, és elmondták, hogy a Coma Berenices csillagképből jöttek.
Közölük néhánynak szőke, néhánynak rézvörös, néhánynak fekete haja volt.
Egymás közt éppolyan jól tudtak telepatikusan kommunikálni, mint ahogy Villával tökéletesen spanyolul és angolul beszélni.
Villa megtudta tőlük, hogy űrhajójuk 9 távirányítható szondát is magával hozott, melyeket bármilyen terület felé el tudják küldeni, hogy ott kép- és hangfelvételeket készítsenek.
Különösen azon új-mexikói területek mágneses vonalai iránt érdeklődtek, melyek az indiánok egykori szent országa, Arizona, Colorado, Utah és Új-Mexikó között húzodnak.
Végül megengedték neki, hogy fényképezzen - és e célból űrhajójuk egy bemutatórepülést végzett a terület fölött. Villa világszenzációt keltő fotosorozatának első része ekkor keletkezett.
1965. április 18-án, húsvétvasárnap a Coma Berenicesből jövő földönkívüliek Villát egy újabb fényképsorozat elkészítésére hívták meg, most Albuquerque-től 40 km-re északra, Bernalillo közelébe.
Ez alkalommal a korongalkú űrhajójuk be is mutatta a képességeit, mivel egy fa felett elrepülve a csúcsát lángba borította, majd azonnal el is oltotta a tüzet, ahogy ez több Villa-fotón felismerhető.
Az űrhajót három kisebb távírányított gömb kísérte, melyeket a földönkívüliek telemétergömbnek neveztek, ahogy ezt Villa később megtudta tőlük.
Ezt az űrhajót, mely előtte három lábra támaszkodva leszállt, Villa 30 méter átmérőjűnek becsülte:
Kép
Ebből a legénység három tagja száll ki, akik kb. 175 cm magasak voltak és napbarnított bőrük és világosbarna hajuk volt. (Fordító megjegyzése: a leírás inkább a vénuszi-szíriuszi típusú földönkívüliek alkatára emlékeztet!) Velük Villa két órán keresztül spanyolul beszélgetett.
Majd Villát egy másik helyre küldték, ahol a második fényképsorozatát elkészíthette.
Paul itt igencsak elcsodálkozott egy megjelenő felhőformán, mivel az égen egy hátán fekvő indián alakja bontakozott ki.
Ekkor telepatikusan közölték vele, hogy ők, a földönkívüliek kezdetektől fogva védték az indiánokat, és hogy éppen a hopiknak és a navahóknak van most fontos szerepük az új korszak előkészítésében.
Valóban, Villát az UFO formája egy navaho-pajzsra emlékeztette.
Sőt, ezen a napon egy harmadik bemutatót is tartott a földönkívüli űrhajó: egy kisebb homokvihart támasztott, ami arra volt bizonyíték, hogy ők még az időjárást is befolyásolni tudják.
A harmadik fényképsorozat 1966. június 19-én készült el Algondones mellett, mikor Villának egy kisebb űrhajó leszállását engedték lefényképezni, melyet szintúgy kisebb gömbszondák kísértek - ezeket Villa különböző hiteles UFO-felvételeinél vettük észre.
Fordító megjegyzése: Amit Hesemann „kisebb űrhajónak“ nevez, valójában már az is valamilyen szondaszerűség volt, hiszen alig egy méter volt az átmérője, így földönkívüli nem lehetett benne. Ezt a tipikus három lábú szondát kisebb 30 cm-es gömbök kísérték, melyeknek szintén szondafunkciójuk volt:
