Az első világtörténelmi jelentőségű interplanetáris társadalmi kapcsolat a Föld és a Mars népei között 1956-ban

( Tanulmány )

1. rész

 

 

Egy olyan egyedülálló történet, egy 20. századi kolumbuszi küldetés részleteit tárjuk most fel, melyről nem hogy az ufó-téma iránt érdeklődő magyar emberek, de még a mi "átlagos ufó-kutatóink" sem nagyon hallhattak - az utóbbiak főleg azért nem, mert ők vagy a hálószobákba makacsul behatoló szürkékkel vannak még mindig 22 év után is elfoglalva, vagy mert a pártjuk és kormányuk, a NASA már megmondta tutit a Naprendszer bolygóiról, azaz hogy nincs élet sehol, tehát, ahol nincs, ott ne keress...

Pedig bizonyosan eljön az a pillanat az űrkutatásban is, mint 1956-ban nálunk a politikában, mikor az akkori média vezetői végre beismerték : "Hazudtunk reggel, délben, este, mindig, minden hullámhosszon!"

Mert az igazság azért hihetetlen az emberiségnek mi Naprendszerünk vonatkozásában is, mert itt isteljes a hazugság - ugyanis a tudományosnak beállított hazugságokkal sem végeznek félmunkát!

Ez abban a Holddal foglalkozó videóban jól látszik, amely az igazság-keresők számára valószínűleg már jól ismert. Ez talán az eddigi legjobb ( mármint a magyarul feliratozottak közül ) leleplező videó, melyben többek között a Hold-felvételek ( és általában bolygókutatás eredményeinek ) meghamisításáról van szó.

A videóban 1ó 00p 32mp - 1ó 00p 59mp között mondják ki azokat a kulcsmondatokat, ami most a témánk számára fontos, azaz : mindenben hazudtak!

http://videa.hu/videok/tudomany-technika/moon-rising-ebredo-hold-uj-DBrQ5Ys6kVMVkNVZ?start=23.367982

A témánk szempontjából pedig a Mars bolygó vonatkozásában is ugyanezt mondhatjuk el: a hivatalos űrkutatás és a csillagászat nagyon is jól tudja, hogy a Marson ( is ) van élet, de a hamisítások különböző szintjei, míg leérnek az átlagemberhez, már olyan átláthatatlan falat képeznek, melyet a téma iránt elfogult, lelkes amatőr kutató se igen láthat át - egy sabloniskolázottságára büszke értelmiségi meg különösen nem!

És hogy megvilágítsuk Narcisio Genovese küldetését, először is azzal kell szembesülnünk, hogy valójában minden nagyobb tudósnak volt/van egy titkos élete! Ez áll Guglielmo Marconira ( 1874 - 1937 ), a rádió Nobel-díjas feltalálójára is! Az olasz születésű Narcisio Genovese mérnök ( 1908 - 1982 ) pedig Marconinak a tanítványa volt még a harmincas években.

De hogy mit is csinált Marconi az élete utolsó öt esztendejében - melyről persze minden hivatalos életrajza hallgat - az kitűnik abból a levélből is, melyet Narcisio Genovese írt 1958-ban Eisenhower USA elnöknek. Ekkor tájékoztatja ugyanis hivatalosan a politikai hatalmat Genovese arról, hogy egy 98 fős tudós csapat élén titkos kutatásokat folytatott a negyvenes-ötvenes években Dél-Amerikában a Marconi által feltalált napenergia-generátor továbbfejlesztésére. A levélben közli Genovese, hogy tudós csapata 1955-ben megalkotott három ezen napenergia-elven működő saját, földi, interplanetáris repülő szerkezetet, azaz UFO-t!

De hogyan tudták ezeket megépíteni?

Nos, Guglielmo Marconi élete utolsó öt évében is intenzív tudományos kutatást folytatott. Ekkor a napenergia állt a kutatásainak középpontjában, melyet a legnagyobb titokban végzett. Marconi tanítványai, többek között Narcisio Genovese is, megőrizték azokat a titkokat, melyek a napenergia-kutatásának eredményeként születtek.

Ahhoz pedig, hogy megértsük, hogyan jutott el Marconi és tanítványai a tiszta napenergia-hasznosítás technológiájához, természetesen először minden Atlantisz óta kinyilatkoztatott bölcsesség szent forrását, a Nagy Piramis építőjét, Hermész Triszmegisztoszt kell idéznünk : " Amiképpen fenn, úgy lenn!"

Ennél egyszerűbben és tömörebben mai napig senki más nem tudta megfogalmazni azt az alapelvet, amelyen az egész Multiverzum nyugszik!Mert hiába is tűnhet esetleg unalmasnak sok igazság-kereső számára ez a sokszor idézett mondás, de itt valójában olyan egyszerű alapelvről van szó, melyen minden magasabb lét, minden magasabb civilizáció, minden magasabb természet- és társadalomtudomány, minden angyali, arkangyali és azon túli életforma stb. nyugszik!

Marconinak ugyanez az alapelv határozta meg a természetszemléletét, így hamar eljutott olyan kulcs-működési elvek felfedezéséhez, mind az energianyerés, mind az ezt biztosító technológia terén, melyek többek között a mindenütt rendelkezésre álló tiszta napenergiával vannak összefüggésben.

Marconi tanítványainak átadott bizonyos természettudományos elveket, melyek az egyetemes elvből bontakoztak ki, pl.:

- Azok a törvények, melyek harmonikus viszonyt biztosítanak a Nap és a körülötte keringő bolygók között, ugyanazok, melyek az atommag és az atom más részei ( pl. elektronok ) között fennállnak.

- Az atom élő része egy molekulának vagy egy sejtnek.

- Minden szint egy magasabb egység része. Így például a Tejút-galaxisunk nem több, mint egy molekulája egy mérhetetlen nagyságú kozmikus-mennyei testnek, a Naprendszerünk pedig nem más, mint annak a határtalan testnek egy atomja!

( Emlékezzünk csak : ezt a kozmikus-mennyei testet az egyiptomi misztériumok egykor Nut-nak, a kozmikus istennőnek hívták :

 

 

Ez a Mindenség-test biztosítja a mindenség egységét minden szerveződési szinten! )

De folytassuk Marconi tudományos nézeteinek ismertetését :

- A fizikusoknál sokkal jobban ismerik az atom szerkezetét a csillagászok, mivel ők ismerik a Naprendszerünk felépítését.

- Egyetlen napsugárban sokkal több energia van, mint az anyag összes atomjában!

- Ahová egy napsugár eljut, oda eljuthat az ember is!

- Az atom hasítása egy tudományos őrültség, melynek következményei katasztrofálisak. ( Mondta ezt Marconi már a harmincas években! )

- A természet olyan, mint Isten : csak annak tárja fel magát, aki szeretettel kutatja őt!

- Ha van egyáltalán valami, ami abszolút lehetetlen, az az, hogy Istent tagadjuk!

Narcisio Genovese 1958-ban spanyolul megjelent 'Ho he estado en Marte' ( A Mars bolygón voltam ) c. könyve elején megjegyzi - miután már Marconi természet-felfogását ismertette az olvasóval -, hogy "teljes képtelenség, sőt inkább abszurd azt állítani, hogy a tudomány területén bármilyen valódi haladást el lehet érni addig, amíg az Univerzum Egységét, melyet a mindenütt és mindenben létező analógiák összefüggései jelenítenek meg, el ne ismernénk."

Így tehát Genovese is csatlakozik kutatómérnökként ahhoz a felfogáshoz, amelyet gyakorlatilag az európai eszmetörténet valamikor a korai romantika idején már megfogalmazott - miután csalódott az egyoldalú racionalizmusban -, jelenősen befolyásolva ezzel végig a 19. századi művészeti irányzatokat.

A probléma viszont ott volt, hogy míg a 19. században a romantikusnak/idealisztikusnak mondott analógiák tana jelentősen befolyásolta a művészeteket - ébren tartva ezért a teljesen a durvaanyagba süllyedt európai emberben a Lélek emlékezetét - az akkori hivatalos természet- és társadalomtudományokat ez a felfogás egyáltalán nem érintette meg!

Mi lehet ennek az oka?

Az uralkodó materialista felfogás! - vághatnánk rá kapásból, de nem ilyen egyszerű volt a helyzet, mert ez az "uralkodó materialista felfogás" nem a semmiből keletkezett.

Az, hogy végül a Fény és sötétség egész emberiségtörténeten végigvonuló gigantikus eszmei harca 17. század vége felé Newton árulásával ( és a mögötte lévő London City ideológiai és pénzügyi támogatásával ) a sötétség, a materializmus irányába dőlt el, egyáltalán nem jelentette azt, hogy az eszmei alapon nyugvó természettudomány végleg a süllyesztőbe került volna! Ezt csak a mi oktatási rendszerünk és korunk "hivatalos tudomány-népszerűsítői" próbálják sugallni.

Mert ideje végre szembesülnünk azzal ( mikor máskor, ha nem 2012-ben? ), hogy az Eredeti Igazság mindig él, és mindig is élni fog, mivel azt lehetetlen elpusztítani : "Amiképpen fenn, úgy lenn!"

Mert ahogy az egyetemes, mindent átfogó világosságot sem lehet soha sötétséggé változtatni, úgy a Logosz eredeti világosságából, az Igéből született eredeti tudat Fényét sem! És ez az eredeti Tudat mindig fénylik a sötétségben...

Hermész Triszmegisztosztól Püthagoraszon, Szókratész-Platónon át egészen Giordano Brunoig és Johannes Keplerig tiszta, világos tanokban adták át az emberiségnek az eredeti igazságot! Úgyhogy a 17. század elejére, már Kepler idejében megérett volna az emberiség arra, hogy a valódi természettudomány alapjait befogadja!

Ezt viszont manapság már nagyon nehéz megérteni, hiszen a modern iskolai oktatás és a durvaanyagi szemlétmód gyakorlatilag már minden embert károsított lelkileg - szerencséje legtöbbször csak azoknak van, akik valami testi-lelki baj miatt hamar kikerülnek a modern oktatás öncélú taposómalmából, és így nagyobb eséllyel kezdhetik szemlélni-vizsgálni elfogulatlanul a természetet!

Az elfogulatlanság - amely egyben tudati tisztaságot is jelent - aztán törvényszerűen magával hozza az ilyen ember számára a szív gondolkozását, a fejlett intuíció kifejlődését, azaz : felfedezi a világunkat minden szinten átható Isteni Jelenlét nyomait az analógiák, kapcsolatok egyre mélyebb szintű feltárásával!

És ha akármilyen csekély mértékben is, de jelen van egy embernél ez az intuíció, akkor az megértheti, mert tapasztalja, hogy pl. a mi materialista természettudományunk is alapvetően hibás elméleti alapokon nyugszik!

Ha most ezért a példa kedvéért a fizikánál maradunk és egy szokásos 9. osztályos középiskolás fizika tankönyvet a kezünkbe veszünk, akkor a newtoni mechanisztikus világkép besulykolása után azt látjuk, hogy valahol a vége felé a nebuló olyannal is szembesülni fog, mint a kepleri törvények - azután persze, hogy már katekizmusszerűen be kellett magolnia a newtoni törvényeket.

A kepleri törvények azonban abszolút ellentmondanak a newtoni törvényeknek!!!

Vajon miért nem vette ezt észre senki? - legalábbis hivatalosan? Mert nem-hivatalosan számos alternatív kutató észrevette már a századok során. ( Kivétel persze itt is a magyar alternatív kutatóknak mondott megélhetési próféták internet-tévéken meg bulvár-ezoufós újságokban ajnározott hada, akik legtöbbjénél Newton, vagy Einstein, vagy általában a modern ál-természettudomány megmondóemberei még mindig fellebbezhetetlen tekintélyek. )

Nos, az ellentmondás ott van, hogy Keplernél minden tiszta matematika! Mégpedig eszmei, püthagoraszi-platóni matematika, a világegyetem harmóniáját kereső matematika! Ez a matematikai szemlélet határozza meg tehát nála a Nap körül keringő bolygók mozgását leíró törvényeit is!

Vagyis : a tömegtől függetlenül határozta meg a bolygók mozgását!!!

Mi következik ebből?

Először is az, hogy nincs általános tömegvonzás, másodszor a szokásos F = ma newtoni alapképlet sem igaz!

A gravitációs erő ugyanis független a tömegtől!

És ha valaki ezeket az új összefüggéseket most egy kis intuitív gondolkozás után megértette, akkor visszatérhetünk ahhoz a szemlélethez, mely Narcisio Genovese tudós csapatát is jellemezte a negyvenes-ötvenes években, azaz :

az UFO világűrbeli korlátlanul szabad közlekedésének elvi lehetősége már adva van, most már csak kifogyhatatlan energiát kell hozzáadni a működéséhez!

Kiemelt cikkek

Válasz az UFO-kutatás hét alapkérdésére 1. rész

Evukációs flották a Föld körül
Evukációs flották a Föld körül

 A kezdőlapon jó egy éve feltett hét alapkérdés megválaszolására eljött az idő :

1. Mik az ufók?

Olyan űrjárművek, melyeket a ( Földnél ) magasabban fejlett technikai civilizációk entitásai bolygók és/vagy naprendszerek közötti közlekedésre rutinszerűen használnak.

Azonban az „ufó” meghatározás természetesen nem pontos, sőt inkább cinizmusról és tudatlanságról tanúskodik, mivel ez a mozaikszó egyszerre tükrözi a mai ( bár már nem sokáig )  uralkodó, euro-amerikai típusú áltermészettudomány materialista szemléletét, másrészt azt is, hogy még a durvaanyagban észlelt jelenségeket is automatikusan letagadják, ha a mindennapi tapasztalat ellentmond a materialista elméleti rögeszméknek.

Bővebben ...

A kozmikus magyarság – a Mindenség kulcsa

A kozmikus magyarság – a Mindenség kulcsa

Most, hogy közeledünk a galaktikus együttállás sorsdöntő napjához, és az ezzel együtt járó kibírhatatlan lelki feszültségeket is megtapasztalva, melyet a remény és kétség szinte percenkénti váltakozása okoz a Fény után vágyakozó lélekben, eljött az ideje annak is, hogy beszéljünk a magyarság kozmikus küldetéséről, arról az örök és szent megbízatásról, melyet minden földi nép közül éppen a földi magyarság tagadott meg a legjobban!

Bővebben ...

Válasz az UFO-kutatás hét alapkérdésére 2. rész

Adamski találkozása Orthonnal
Adamski találkozása Orthonnal

2. Honnan jönnek?

 

Addig erre a kérdésre sem lehet kellő mélységben megadni a választ, amíg bizonyos tudati feltételekkel a kérdésfeltevő nem rendelkezik.

Mert ha az ilyen személy legalább elemi fokon nem alakított helyes képet az ufókról, hogy mik is lehetnek egyáltalán, addig a ’honnan jönnek?’ kérdésre adandó választ sem nagyon értheti meg.

Lássunk tisztán : az egész emberiség jelenlegi válságának a valódi oka magában a tudatban, az eddig évezredeken át kontrollált emberi tudatban keresendő, mely mai napig egy illúzió-világegyetemet érzékel maga körül, ami köszönő viszonyban sincs a világegyetemünkben lezajló valós folyamatokkal, a mindenséget irányító tényleges erőkkel és ezeknek a belső összefüggéseivel.

Bővebben ...

Idővonalunk csődje - és egy megoldás 1. rész

Idővonalunk csődje - és egy megoldás 1. rész

Elég furcsa idővonalon vagyunk - vagy inkább ebben rekedtünk, mivel az események itt még olyanok, mint amikor egy régi zenegép zsinórját lejátszás közben kihúzzák a konnektorból, így az utolsó, már senkit sem érdeklő zeneszám, egyre halkulva, egyre akadozva ugyan, de még továbbfolytatódik - viszont az új, korszerű lejátszó sehol sincs, így az új időknek új dalai sem hallhatóak még.

Ez a fő probléma.

Bővebben ...