A fenti cím modern mártix-létünk lényegére próbál rámutatni : az vagy, amit gondolsz.

Ám hogy most ne legyen semmi áthallása valami new age-s szentenciának, melyet unalomig hallunk/látunk ismételni ezoterikus honlapokon minden eredmény nélkül, ezért rögtön azt is megállapítjuk, hogy a földi ember általában képtelen kiemelkedni a sajátjának vélt gondolatéletéből.

Ahhoz ugyanis elsőfokon a saját külső világától kellene elidegenedni - másodfokon pedig a saját belső aurikus világától is!

Ekkor lehet ugyanis csak a gondolatokat uralni, vagyis úgy nézni magunkat kivülről, mint minden más külső személyt!

És csak ettől kezdve beszélhetünk önismeretről is : az ember belsőleg feismeri ( Buddha-megvilágosodás első foka ), hogy eddig teljesen egy volt ezzel a karaténbolygó minden jó-rossz eszméjével és rögeszméjével, akkor is, ha okos volt, és akkor is, ha buta; akkor is, ha szent volt, és akkor is, ha bűnöző; akkor is, ha lázadt, és akkor is, ha meghunyászkodott!

A felemelkedés fogalmának eredeti értelme tehát az, hogy az emberiség a Vízöntő-korszakba lépve végleg megszabadul önmagától, önmaga primitív, 3D-s Földhöz kötő, évezredeken át kultikusan gyakorolt minden jó-rossz gondolatától!

Az alapvetően megváltozott, azaz megtisztult gondolkodás pedig automatikusan meghatározza azt a tiszta bolygói létterületet és azt a mindenség-dimenziót is, ahol az emberiség tovább fog élni, mert nyilván senki sem gondolhatja komolyan, hogy az új korszak eljövetele pusztán egy politikai-társadalmi reform lesz, ami abból fog csak állni, hogy az eddig összemocskolt börtöncellánk falait majd újrafestjük és újra kitapétázzuk - ahogy ezzel évezredeken át próbálkozott az emberiség a tudatát folyamatosan elhomályosító önfenntartási ösztöne miatt.

A galaktikus tudatot ugyanis ( a régi teozófikus bölcsesség ezt Jupiter-tudatnak nevezi ), amellyel az emberiség rendelkezni fog, lehetetlen bármilyen 3D-s korlátok közé szorítani, sem fizikailag, sem gondolatilag, éppen ezért az ilyen tudattal rendelkező civilizáció gyakorlatilag már nem kötődik egy bolygóhoz sem, mivel magasabb dimenziós, paradicsomi anyabolygóját is inkább csak kiindulási bázisként használja, viszont a legfőbb motivációja, a végtelen kozmosz felfedezése, megismerése és megtapasztalása miatt ( ezért vannak ilyen minőségű kozmikus lények ismeretlenül mindig köztünk is ) óriási anyahajóikon, milliós népességű mozgó űrvárosaikon állandóan úton vannak, hogy többek között egy adott bolygó felemelkedésénél is segédkezzenek.

Ezért vannak olyan hihetetlenül nagy számban a mi Naprendszerünkben is ezek az anyahajók, és bizonyosnak mondható, hogy a felemelkedő, azaz a régi gondolkozásától örökre búcsút mondó földi emberiség első állomása ezek az anyahajók lesznek, melyeken testileg-lelkileg is átharmonizálják őket az új élet követelményeinek a szintjére.

Kiemelt cikkek

Válasz az UFO-kutatás hét alapkérdésére 1. rész

Evukációs flották a Föld körül
Evukációs flották a Föld körül

 A kezdőlapon jó egy éve feltett hét alapkérdés megválaszolására eljött az idő :

1. Mik az ufók?

Olyan űrjárművek, melyeket a ( Földnél ) magasabban fejlett technikai civilizációk entitásai bolygók és/vagy naprendszerek közötti közlekedésre rutinszerűen használnak.

Azonban az „ufó” meghatározás természetesen nem pontos, sőt inkább cinizmusról és tudatlanságról tanúskodik, mivel ez a mozaikszó egyszerre tükrözi a mai ( bár már nem sokáig )  uralkodó, euro-amerikai típusú áltermészettudomány materialista szemléletét, másrészt azt is, hogy még a durvaanyagban észlelt jelenségeket is automatikusan letagadják, ha a mindennapi tapasztalat ellentmond a materialista elméleti rögeszméknek.

Bővebben ...

A kozmikus magyarság – a Mindenség kulcsa

A kozmikus magyarság – a Mindenség kulcsa

Most, hogy közeledünk a galaktikus együttállás sorsdöntő napjához, és az ezzel együtt járó kibírhatatlan lelki feszültségeket is megtapasztalva, melyet a remény és kétség szinte percenkénti váltakozása okoz a Fény után vágyakozó lélekben, eljött az ideje annak is, hogy beszéljünk a magyarság kozmikus küldetéséről, arról az örök és szent megbízatásról, melyet minden földi nép közül éppen a földi magyarság tagadott meg a legjobban!

Bővebben ...

Válasz az UFO-kutatás hét alapkérdésére 2. rész

Adamski találkozása Orthonnal
Adamski találkozása Orthonnal

2. Honnan jönnek?

 

Addig erre a kérdésre sem lehet kellő mélységben megadni a választ, amíg bizonyos tudati feltételekkel a kérdésfeltevő nem rendelkezik.

Mert ha az ilyen személy legalább elemi fokon nem alakított helyes képet az ufókról, hogy mik is lehetnek egyáltalán, addig a ’honnan jönnek?’ kérdésre adandó választ sem nagyon értheti meg.

Lássunk tisztán : az egész emberiség jelenlegi válságának a valódi oka magában a tudatban, az eddig évezredeken át kontrollált emberi tudatban keresendő, mely mai napig egy illúzió-világegyetemet érzékel maga körül, ami köszönő viszonyban sincs a világegyetemünkben lezajló valós folyamatokkal, a mindenséget irányító tényleges erőkkel és ezeknek a belső összefüggéseivel.

Bővebben ...

Idővonalunk csődje - és egy megoldás 1. rész

Idővonalunk csődje - és egy megoldás 1. rész

Elég furcsa idővonalon vagyunk - vagy inkább ebben rekedtünk, mivel az események itt még olyanok, mint amikor egy régi zenegép zsinórját lejátszás közben kihúzzák a konnektorból, így az utolsó, már senkit sem érdeklő zeneszám, egyre halkulva, egyre akadozva ugyan, de még továbbfolytatódik - viszont az új, korszerű lejátszó sehol sincs, így az új időknek új dalai sem hallhatóak még.

Ez a fő probléma.

Bővebben ...