Stephen Michalak híres esete jó példa arra, hogy mindig az ember belső lelki értettségének a szintje fogja meghatározni az esetleg kialakuló ufós találkozás milyenségét.
Michalak, aki lengyel származású volt és a 2. világháború idején emigrált Kanadába, 1967. május 20-án winnipegi otthonától mintegy 120 km-re keletre, a Falcon tó környéki erdőkben túrázott, mikor leszállt előtte egy csészealj. Az alábbi 1992-es film részletesen beszámol erről a találkozásról:
https://www.youtube.com/watch?v=KKgPvmCpPpM
(a video feltöltése folyamatban)
A film jól bemutatja minden lényeges mozzanatát annak, amikor egy földi, még ufók realitásával nem számoló személy, hirtelen egy pozitív civilizáció űrhajójával találkozik, melyet persze ő véltetlen eseményként él át.
Azonban a kozmoszban olyan, hogy "véletlen", nem létezik - különösen igaz ez a pozitív földönkívüliekre, akik mindig előre megtervezik a tudatlan földi emberrel való találkozás körülményeit.
A tervezés pedig azért különösen fontos, mivel a földi ember alapvetően egy félelempszichózisnak alávetett lény, mely terheltsége miatt nem csak az érzelmi, de a tudati és érzékszervi képessége is alapvetően torzult!
Ugyanakkor ahhoz, hogy egy találkozás egy pozitív civilizációval egyáltalán létrejöhessen, a földi személynek legalább 4. fokozatú érett lélek-típust kell képviselnie, vagyis egy olyan embert, akinek a szívében már alapvetően a szeretet él, bár ezt tudatilag még nem tudja teljesen kezelni és értelmezni.
Stephen Michalakot is azért választották ki a földönkívüli testvéreink, mivel alapvetően pozitív lény volt, hiszen éppen azért túrázott az erdőben, mivel nagyon szerette a természetet és mindent, ami benne él.
Tehát a kapcsolat első fázisa természetszerűleg adva volt.
A probléma csak a másodiknál kezdődött, mikor felnyílt a csészealj ajtaja, hiszen Michalaknak intuitíve fel kellett volna ismernie, hogy itt őt beszállásra ösztönzik, azaz el akarták vinni egy rövid körutazásra!
A csészealj pedig azért volt üres, vagyis távirányított, mert Michalak akkori tudatállapotában még nem volt képes értelmezni a földönkívüli életet, ezért kellett volna neki először egy távirányított ufóutazás élményének pozitív sokkját átélni, hogy azután a tudata teljesen elfogadhassa a földönkívüli élet realitását.
( Gondoljanak arra, hogy szinte ugyanez történt Dr. Daniel Fryjel még 1949. július 4-én, csak ő be mert lépni - lásd erről egy korábbi cikkünket:
http://spiritufo.ditro.hu/valodi-ufo-kutatas/8-kontakta-kapcsolatok-a-kozmikus-fenytestverekkel/204-ut-a-csillagok-fele )
( a cikk még nem került viisza a honlapra)
Van még persze a történetnek egy olyan előzménye is, amely annyira típikus, annyira a manipulált földi tudat reflexszerű reakciója, hogy bizonyos fokig még humorosnak is lehet tekinteni: a leszállt csészealj értelmezése!
Ez szinte rutinszerű, amely sok kontakt-történet kezdetén lezajlik, miszerint a kontakt személy a számára ismeretlen járművet valamilyen titkos, földi fejlesztésű repülőgépnek nézi.
A történet problémásabb része ( mely szintén tipikus ) csak ezután következik: ahhoz, hogy egy földi ember tudatilag teljesen kezelni tudja egy repülőcsészealj előtte való megjelenését, elvileg alapvető ismeretekkel is rendelkeznie kellene - amivel persze nem rendelkezik, mert nem is rendelkezhet, mert az egész földi társadalom azért dolgozik, hogy soha ne is rendelkezzen vele!
A földönkívüli testvéreink ilyenkor, a távirányított találkozás idején, az anyahajójukból pontosan megfigyelik a tudatlan földi személy minden mozdulatát, és ha veszélyes helyre nyúl vagy lép, akkor azonnal beavatkoznak.
Mivel Michalak előtt a csészealj központi antigravitációs mezőt generáló forgástengelye leállt, ezért az űrhajót körülvevő mágneses mező már nem volt telítve a földi életet veszélyeztető antirészecske-sugárzásokkal. Mikor pedig az égi testvéreink meggyőződtek róla, hogy Michalak nem mer beszállni a csészealjba ( sajnos Michalaknak nem igazán tudatosodott, hogy a csészealj belsejében milyen magas fokú spirituális légkör van! ), az ajtó bezárult. Így az űrhajó oldalának a megérintése ( bár még forró volt ) sem jelenthetett ekkor igazán veszélyt.* Ám amikor újra beindult az űrhajó forgástengelye, melynek sugárhatása halálos veszélyt képez az űrhajó külső környezetében az oldalától számított kb. 2 méteren belül minden földi élőlényre, a földönkívüli testvéreink nem tehettek mást, mint egy taszító sugárral ellökték Michalakot.
* Vannak azonban olyan fizikai tapasztalatok is, melyek azt bizonyítják, hogy a földönkívüli űrhajó-fémtest közvetlen érintése még inaktív állapotában is életveszélyes, ha ez a kontaktus néhány másodpercnél tovább tart. Ezért az is lehetséges, hogy Michalak előtt az űrhajó fémteste valójában hideg volt, de hogy a földönkívüli testvéreink megelőzzék a bajt, csak azon a ponton forrósították fel a fémet, ahol azt Michalak megérintette, éppen azért, hogy azonnal vegye le róla a kezét!
