GORLOJ ÜZENETE AZ EMBERISÉGHEZ

2005. január 8.

Helyszin: Ceska Lipa

„Kedves Ivo!

Én, Gorloj, a Bolygók Galaktikus Szövetsége Magas Tanácsának tagja hívlak téged. Azonnal tájékoztatni szeretnélek egy alapvető fontosságú eseményről, amely éppen mi tanácskozásunk idején történt és amelyen a fény számos kozmikus civilizációjának a képviselője is jelen volt. Határozatot hoztunk, hogy a Föld bolygót befogadjuk a Galaktikus Szövetség tagjai közé és ezzel párhuzamosan még olyan döntés is született, hogy az AZ ARRA ÉRETT FÖLDLAKÓKAT FELVESSZÜK AZ ŰRHAJÓINKRA. Mert A FÖLD ÚJ TÁRSADALMA napjainkban már kialakulóban van, mivel megközelítően 150.000.000 ember fejlődött odáig, hogy az új társadalomban éljen. A többiek azonban később csatlakozhatnak hozzájuk. Ugyanakkor mindent OKTATUNK, amire az új emberiségnek az IGAZ ÉLETBEN szüksége van. Igen, ők a galaktikus család testvéreitől segítséget kapnak, olyanoktól, akiknél a bölcsesség és a szeretet áll a középpontban. Ma már más tananyag is: elmondjuk, hogy milyen az élet az Új Földön; leírjuk az új társadalom szerkezetét; megtanítjuk a kozmikus űrhajók irányítását; megtanuljátok a galaktikus nyelvet, a KOSAN-t; megnyílnak a magasabb tudati képességeitek; folytatjuk a testeitek átalakítását, melyben a biológiai-orvosi szakágunk kutatói segítséget nyújtanak nektek. Igen, mindezeket már vállaltátok, és azt is, hogy kiálljátok a próbákat. Mert a Föld minden igaz emberét tájékoztatni fogjuk az Új Hazájáról. Az Új ötdimenziós Föld ugyanis már létre jött a Mennyben, ott, ahol mindenütt a szeretet uralkodik. Tehát itt egy nagyon jelentős eseményről van szó. És ami azt illeti, erre az eseményre mi már évezredek óta várunk, arra ugyanis, hogy a földi emberiség elérje új társadalom fejlettségi fokát. Igen, add át ezt az üzenetet minden embertársadnak. Így ezzel kihírdetjük, hogy a világotokban mennyi sötétség rejlik, mialatt más földlakók a menny felé tartanak. A választás az emberek kezében van: vagy a Mennyet, az Igaz Társadalmat választják, vagy a sötét világokat, a földalatti nyomornegyedeket. Mindenki a döntését a mindennapi életében hozza meg, mely lehetőséget biztosít neki, hogy jobbá váljon és a Teremtője előtti tiszteletét a látogatásával fejezze ki. Kedves Ivo, vidd el ezeket a híreket ebbe a sötét világba: az Új Föld bizonyosan fel fog emelkedni és következetesen segítséget fognak nyújtani ennek a planétának

Ez az üzenet mély szeretettel Gorloj, a GALAKTIKUS SZÖVETSÉG MAGAS TANÁCSÁNAK a tagja közvetítette.

” Köszönöm, kedves Gorloj, továbbítom ezt az üzenetet a régi Földre. Ivo.

 

_______________________________________________________________

 

 

A TEREMTŐ ÜZENETE AZ EMBERISÉGHEZ

 

 

2005. január 8

Helyszin: Ceska Lipa

 

„Kedves Ivo

Én, mindennek és mindenkinek az Első Teremtője beszélek hozzád: fontos üzenetem van a földlakók számára.

A Sötét erők uralta emberi társadalom, az előző és a mostani nemzedék döntései következtében, a szakadék szélére jutott. Ez nem is lehet másképp, mert az emberek többsége nem akarja, hogy az Én belső hangom, azaz a SZÍVE IRÁNYÍTSA. Hallgatnak viszont azokra a hangokra, melyek a Sötét erőktől jönnek; ezek az erők makacsul a társadalom megragadásán dolgoznak. A földi emberiségnek csak egy kis része ( jelenleg megközelítőleg 150 000 000 ember ) találja meg az utat a SAJÁT SZÍVÉHEZ, épp ezért ők meg lesznek védve a sötét erők őrült terveivel szemben. Ezek az igaz emberek többsége a közeljövőben, egy tökéletesen nyugodt éjszaka alatt FELVÉTETNEK az Igaz Teremtésbe, a Föld ötödik dimenziójába. Őket hamarosan egy gyönyörű és harmonikus környezettel ajándékozom meg, mivel a SZERETETTELI ÉLETET VÁLASZTOTTÁK és EGYÜTTMŰKÖDTEK VELEM – minden és mindenki Első Teremtőjével. Ez a választás lesz az eljövendő életük kulcsa, és éppen ezért meg fogják ismerni a választásuk eredményét és azokat az eljövendő eseményeket, melyek végbemennek a Földön. Igen, azt szeretném kívánni mindannyiuknak, hogy a teljes életükkel Hozzám közeledjenek – azaz a SZERETETET ÉS A POZITÍV ÁLLAPOTOT válasszák, melyek kulcsok a valódi mennyei élethez – az Igaz Teremtéshez – Atyai Házam számtalan lakóhelyéhez, melyek már időtlen idők óta fennállnak. Ugyanakkor mindenkinek kész vagyok segíteni, aki a helyes úton szeretne járni és AZ IGAZSÁGOT, A SZERETETET, A JÓSÁGOT, A BÖLCSESSÉGET, A HARMÓNIÁT, A BÉKÉT, vagy az Igaz Teremtés Igaz Életének sok más fontos tulajdonságait választja. A földi emberiség azon része, akik ezekkel az igaz tulajdonságokkal szembehelyezkedik, a saját kárán fogja megtapasztalni választásainak a következményeit.

Ezt a tudósítást minden földlakó iránti örökkévaló szeretetével, minden és mindenki Első Teremtője küldi.

Köszönöm, kedves Teremtő, továbbítom ezt az üzenetet a régi Földre. Ivo.

 

_____________________________________________________________

 

Az Új Földre felkészítő oktatás

 

2005. január 5.

Helyszin: Ceska Lipa

 

 

„2004 karácsonya óta az éjszaka hozzánk látogató embereket intenzíven oktatjuk az alábbi területen:

(1) Megtanítjuk Nektek, hogy hogyan éljetek a szeretet SZENT HÁROMSÁGÁBAN.

(2) Az Úr Jézus Krisztus Szellemi Iskolájában lelki oktatásban vesztek részt.

(3) Ismertetjük az Új Társadalom szerkezetét, felépítését ( lásd még a Foundations of human spirituality – Az emberi szellemiség alapjai című könyv harmadik részét ).

(4) A Bolygók – 5 000 000 pozitív társadalom – Kozmikus Szövetségének a Magas Tanácsa segítségével képzünk benneteket.

(5) Ismereteket kaptok a fény erői által kialakított a pozitív társadalmak szerkezetéről, speciális tulajdonságairól, ezen bolygókon létező fejlődési lehetőségekről, melyek minden és mindenki Első Teremtőjével való egyesüléshez vezetnek.

(6) Megtanítjuk a Kozmikus Emberek meditálását, mely óriási szeretetenergiát ad a Földbolygónak.

(7) Ez a szeretetmeditáció rendkívül fontos a Föld regeneráló, megtisztító, megújító folyamatai számára, mivel a bolygónk energiaforrásként hasznosítja a természet megújítása érdekében.

(8) A Föld ezoterikus történetét oktató-nevelő szándékkal tanítjuk, hogy a jövő fejlődési lehetőségei közötti választásaitokban segítséget kapjatok.

(9) Átalakítjuk a gondolat- és fizikai testeiteket, valamint megkapjátok a mindenséggel való eggyé válás képességét.

(10) Felkészítünk benneteket – személyes tanulmányozás keretében – a fejlett technológia kezelésére.

(11) Megtanítjuk a kozmikus űrhajók irányítását.

(12) Ismertetjük a Sötétség Erőinek terveit és szándékait.

(13) Leírást adunk a legközelebbi naprendszerekről.

(14) Tanultok a bolygókról.

(15) Megtanítjuk a galatikus nyelvet, a KOSAN-t.

(16) Felkészítünk benneteket a másnapi küldetésetekre a régi Földön.

(17) Ismertetjük – személyesen meglátogatva őket - a kozmoszban élő, a Fény Erőihez tartozó nemzetek kultúráját, mindennapi életét; a velük való kötetlen társalgás, szórakozás, zene, tánc, közös munka, kirándulás stb. alatt meg tudjátok szerezni a személyes tapasztalatokat.

Az ismeretek átadása változatos módon fog történni: a hagyományos oktatási módszerek használatától – szövegek, képek, filmek, személyes bolygói látogatások, világmindenség jelenségeinek megfigyelése, majd ezen események magyarázatai – egészen a földi ember által ismeretlen, bár nagyon hatékony módszerek alkalmazásáig – GONDOLATÁTVITELLEL – , mely speciálisan magától az Úr Jézus Krisztustól jön. Így a kívánt eredmény VILÁGOSAN MEGMUTATKOZIK: vagyis a tananyag tartalmát mesterfokon tudjátok elsajátítani.”

Az evakuáció és az Új Föld témaköréről még az Üzenet az emberiségnek I,II. című könyvekben is olvashatunk; az első levél részletesen ki van fejtve az AZ EMBERI SZELLEMISÉG ALAPJAI harmadik részében, lásd még:

www.universe-people.com

 www.cosmic-people.com  honlapon!

 

___________________________________________________________

 

Az új társadalom

 

2005. Január 8.

Helyszin: Ceska Lipa

 

 

„Új társadalmat építünk;

tagjai a boldogságot és a szeretetet hívják életre,

és szelíden hordozzák szívükben a szeretetet:

a bölcsesség menyegzőjét az igazsággal.

Az Új Föld napjainkban már felépült,

azok segítségével,

kiknek az éjszakai órák alatt

átvibrál a testük különböző bolygókra és űrhajókra.

 

Sok ember halad az élen,

és számuk egyre növekszik,

ám mások még folyamatosan csatlakoznak hozzájuk,

hogy itt hagyják ezt a sötét világot.

 

Szeretet Földünk történetére

egy fontos folyamat fénye vetül:

140 000 000 földlakó átszállítása

hamarosan teljesül.

 

Mindenki, aki szeretetre vágyik

és felebarátját is szeretni akarja,

már az új társadalmat építi,

jóllehet még a régi földön van.

 

Ez egy mágikus pillanat:

Mi, kozmikus emberek, segítséget nyújtunk mindenkinek,

kiknél legelső a szeretet,

és rajongva várják az új életet.

 

A mi bőségünk így a tiétek is.

És örömmel segítünk nektek,

Hogy megtaláljátok a boldog életet,

és elmúljon az ellenőrzés felettetek.

 

Kedves Ivo, tudjuk, eltölt a vágy,

Hogy az Új Földet lássad,

És hogy a boldog emberek körében éljél,

És hallgassad az örömteli éneküket.

 

Ezt a verset, mindenki iráni szeretettel a szívében

, Astar Seran közvetítette.”

 

Köszönöm Neked, kedves Seran;

Örömmel és szeretettel fogom átadni az üzenetedet mindenkinek.Ivo.

Kiemelt cikkek

Válasz az UFO-kutatás hét alapkérdésére 1. rész

Evukációs flották a Föld körül
Evukációs flották a Föld körül

 A kezdőlapon jó egy éve feltett hét alapkérdés megválaszolására eljött az idő :

1. Mik az ufók?

Olyan űrjárművek, melyeket a ( Földnél ) magasabban fejlett technikai civilizációk entitásai bolygók és/vagy naprendszerek közötti közlekedésre rutinszerűen használnak.

Azonban az „ufó” meghatározás természetesen nem pontos, sőt inkább cinizmusról és tudatlanságról tanúskodik, mivel ez a mozaikszó egyszerre tükrözi a mai ( bár már nem sokáig )  uralkodó, euro-amerikai típusú áltermészettudomány materialista szemléletét, másrészt azt is, hogy még a durvaanyagban észlelt jelenségeket is automatikusan letagadják, ha a mindennapi tapasztalat ellentmond a materialista elméleti rögeszméknek.

Bővebben ...

A kozmikus magyarság – a Mindenség kulcsa

A kozmikus magyarság – a Mindenség kulcsa

Most, hogy közeledünk a galaktikus együttállás sorsdöntő napjához, és az ezzel együtt járó kibírhatatlan lelki feszültségeket is megtapasztalva, melyet a remény és kétség szinte percenkénti váltakozása okoz a Fény után vágyakozó lélekben, eljött az ideje annak is, hogy beszéljünk a magyarság kozmikus küldetéséről, arról az örök és szent megbízatásról, melyet minden földi nép közül éppen a földi magyarság tagadott meg a legjobban!

Bővebben ...

Válasz az UFO-kutatás hét alapkérdésére 2. rész

Adamski találkozása Orthonnal
Adamski találkozása Orthonnal

2. Honnan jönnek?

 

Addig erre a kérdésre sem lehet kellő mélységben megadni a választ, amíg bizonyos tudati feltételekkel a kérdésfeltevő nem rendelkezik.

Mert ha az ilyen személy legalább elemi fokon nem alakított helyes képet az ufókról, hogy mik is lehetnek egyáltalán, addig a ’honnan jönnek?’ kérdésre adandó választ sem nagyon értheti meg.

Lássunk tisztán : az egész emberiség jelenlegi válságának a valódi oka magában a tudatban, az eddig évezredeken át kontrollált emberi tudatban keresendő, mely mai napig egy illúzió-világegyetemet érzékel maga körül, ami köszönő viszonyban sincs a világegyetemünkben lezajló valós folyamatokkal, a mindenséget irányító tényleges erőkkel és ezeknek a belső összefüggéseivel.

Bővebben ...

Idővonalunk csődje - és egy megoldás 1. rész

Idővonalunk csődje - és egy megoldás 1. rész

Elég furcsa idővonalon vagyunk - vagy inkább ebben rekedtünk, mivel az események itt még olyanok, mint amikor egy régi zenegép zsinórját lejátszás közben kihúzzák a konnektorból, így az utolsó, már senkit sem érdeklő zeneszám, egyre halkulva, egyre akadozva ugyan, de még továbbfolytatódik - viszont az új, korszerű lejátszó sehol sincs, így az új időknek új dalai sem hallhatóak még.

Ez a fő probléma.

Bővebben ...