Avagy a szellemi küldetésünk és az önismeretünk kulcsai
Kimondhatatlanul hálások vagyunk - mi, a spirituális társadalom eljövetelért dolgozó emberek -, hogy végre eljött az a korszak, amikor nyíltan lehet beszélni a legnagyobb szellemi titkokról is, melyek ugyan sohasem voltak titkok, csak eddig az ember lényében mélyen el voltak temetve.
És bizony magunk is olykor a hála, a csodálkozás, a hihetetlen változások feletti eksztatikus öröm és a megdöbbenés szinte percenkénti érzelmi váltakozását éljük meg, mivel annyira felgyorsultak körülöttünk az események, elsősorban szellemi szinten, hogy már mi is alig tudjuk követni őket.
Így első kézből tapasztalhatjuk meg azt is, hogy a Teremtő megnyilvánuló szeretete, bölcsessége és igaz tudása sohasem lehet pusztán elméleti, filozófiai kérdés - különösen nem teológiai.
A Teremtő ugyanis mindig a Teremtményei érzelmei, gondolatai és tettei által nyilvánul meg - ezt soha el ne felejtsük! ( Éppen az egyetemes szeretet, azaz a szabad akarat univerzális belső törvénye miatt! )
Nincs tehát elvont Isten, aki valahol kívül, a világmindenség szélén trónol, hanem a Teremtő számukra mindig az ember és környezete külső-belső tevékenysége által válik láthatóvá.
Így hiába létezik pl. az elvont gondolati világban az emberiség felemelkedésére vonatkozó tökéletes isteni terv, melynek az alacsonyabb síkokon, dimenziókban meg kellene nyilvánulnia, ha a földi ember érzelmi és gondolati élete jelenleg teljesen a testi szemlélet, azaz a mérhetetlen félelem szolgálatában áll - ezt kár is tagadni.
Ennek a hiperrealitásnak a felismerése/elismerése választ el minket még minden más nyugati eredetű, de keleti gyökerű new age-s spirituális tantól, épp úgy a legtöbb szeretetömlengő kontakszövegtől is, holott természetesen elismerjük ( hiszen mi is keresztülmentünk rajta ), hogy sok szellemi kereső fejlődésében ilyenspirituális naivitás kezdetben valóban segíthet.
Ám mi nem tagadjuk le a pokoli valóságunkat amiatt, hogy megváltottat vagy megvilágosodottat játsszuk, hanem először a Hermészi/Krisztusi Gnózis megvilágosító tudásához fordulunk, mely első fokon mindig abszolút leleplező, azaz a földi ember egy pillanatra felismeri a valódi pokoli állapotát teljesen objektíven, minden régi érzelmi dráma nélkül, és az ezáltal nyert belátásával kezdheti meg a valódi szellemi fejlődését, vagyis a kiemelkedését a földi szférából.
Viszont ha ez a belátás még nincs meg, ha a kereső ember szokása szerint még mindig a régi lénye önigazolását keresi, akkor azt meg is fogja találni többek között a keleti metafizikai tanokban, melyek pl. éjjel-nappal meditálásra fogják ösztönözni, azaz az ember alapvető tudatlanságával fokozatosan belép a Föld bolygónk óriási, Holdig érő asztrális területeire, melyek természetesen tele vannak istenekkel.
Jézusból, Buddhából, Mohamedből stb-ből pont annyiféle van ott, ahány hívő a Földön elképzelést alkotott róluk, de a kitartóan meditáló emberünkhöz guruk, tanítók és felemelkedett mesterek is jönnek majd seregestül - ahogy ezt a nyugati kontaktszövegek is monotonon, hétről-hétre bizonyítják.
Van azonban egy másik út, mely az emberben mélyen eltemetett gnosztikus tudást bizonyos feltételek mellett a felszínre hozhatja: a regressziós hipnózis. Persze csak akkor, ha mind a terapeuta, mint a páciens már elért bizonyos spirituális fokra - vagy mindig is rendelkeztek ezzel a fokkal.
E magas lelki szint nélkül a regressziós hipnózis legtöbbször csak az előző életekbe való betekintés lesz, vagy ha a terapeuta/kérdező eléggé kíváncsi, akkor az eljövendő életek is bejönnek ( azért azt hozzá kell tennünk, ehhez a Magasabb Én engedélye is kell! ), mint ahogy erre az előző cikkünkben Éles István munkásságával kapcsolatban is utaltunk.
Mégis figyelemre méltó, hogy modern korszakunkban megjelenő új spirituális technikák, mint a regressziós hipnózis-módszer ( vagy a halál után tudati tapasztalatok kutatása, a spirituális UFO-kontakta kapcsolatok stb. ) legalább fél évszázada alapvetően felülírták mind a régi transzcendens tapasztalatokat, mind az ebből eredő évezredes emberi kultúrát, azaz egész civilizációnk érvényes voltát!
Ezért folyik a jelen pillanatban is a süketek párbeszéde a két olyan alternatív tudományos kutatótábor között, melynél az egyik következetesen leszámolt az emberi kultúra minden múltból visszamaradt tényezőjével, azaz minden olyan visszahúzó, reakciós eszmével, ami nem egyeztethető össze a nem-háromdimenziós fényéter-testű Vízöntő korszak rezgéseivel, míg a másik, a többség, még mindig folyamatosan kiegyezést keres, mivel egzisztenciálisan és érzelmileg ( régi tudományos és metafizikai tekintélyek, régi erkölcsök, szokások stb. ) a múlthoz is kötve van.
Az új spirituális technikákkal szerzett tudati tapasztalatok ugyanis egyre inkább napvilágra hozták az emberben mélyen eltemetett eredeti isteni tudását, a valódi szellemi küldetését és az önismeretének a kulcsait, melyhez képest minden régi bölcsesség legjobb esetben is csak gyerekmesének nevezhető!
Itt van pl. a keleti-nyugati ezoterikus tanokban közhelyként visszaköszönő karma vagy reinkarnáció tana, mely azt mondja, hogy az ember inkarnációról inkarnációra változik, fejlődik aszerint, hogy erkölcsileg milyen minőségű életet élt az adott megtestesülésében - nos, ez is egy olyan tipikusan végtelenül naiv gyerekmese, amelyet egy szellemi kereső ember akár igaznak is ismerhet fel addig, míg a mindennapok pokoli valósága olykor kétséget nem ébreszt benne a Bika korszakból visszamaradt hindu metafizikai tanok érvényessége iránt.
De ugyanez volt a helyzet már 2000 évvel ezelőtt is, csak akkor ezt az alapproblémát még nagyon kevesen, csak egy-két isteni küldött ismerte fel, mint pl. Jézus is!
Felhívnánk a figyelmet ezzel kapcsolatban 'A Három Próféta könyve' második, Megváltóról szóló részének 14. fejezetére, mely így kezdődik:
„A Kereszt Tanát csak az tudja megérteni, aki rájön arra, hogy itt a Földön valami nem stimmel. A gonoszok nem sűrűn nyerik el méltó büntetésüket, de a jó cselekedetek sem eredményeznek föltétlenül boldogságot.
Már nem érvényes a „szemet szemért” törvénye. Vagy mégis, de nem úgy, ahogy az ember azt elsőre gondolná.
A Káli-yugában, azaz a Sötét Korszakban a törvény azoknak mutatkozik meg, akik távozni akarnak a földi világból. Azok képesek felismerni azt, amit Jósua is felismert, nevezetesen, hogy az emberi sorsokat a hajlamok irányítják. Ha valaki gonosz és hatalomsóvár, annak sem jelen életében, sem az elkövetkezendőben nem kell „megfizetnie” ezért. Ha uralkodnia akar, megteheti. Hajlamai életről életre újra uralkodói pozícióba helyezik. Nem fog vezekelnie tetteiért, mert nem akar vezekelni értük. Jogosnak érzi, amit csinál. Számtalan ideológiával támasztja alá saját szerepének jogosságát. Az elnyomott ember sem vigasztaltatik meg, mivel hajlamos az eltiportságra. Gyenge ahhoz, hogy lábra álljon, és minden csapás csak mélyebbre taszítja. Vagyis nem fog helyet cserélni az úr és szolga, hogy egymásnak visszaadják „tartozásunkat”. Mindkettőt sajnos megerősíti a saját magáról alkotott képben minden újabb konfliktus.
Ezért nevezik a földi világot az írások börtönnek.
Csak kétféle ember él itt, a börtönőrök és rabok. Amíg valaki itt akar boldogulni, addig e két szerep közt választhat, bár a kettőjük közti különbség inkább látszólagos. Főleg annyi, hogy a rab könnyen elfogadja a tanításokat saját helyzetének reménytelensége miatt. A börtönőr jól érzi magát, így kifejezetten bosszantja a Tanítás minden szava. Mégis közös bennük az, ami itt tartja őket.
Az egyik a tudatlanság.
Nincsenek tisztában az újraszületés tanával. Ezért nem értik, hogyan lehet két ember élete és a hozzá rendeltetett feltételek ennyire különbözőek, akár születésüktől fogva. Nem értik meg a betegségeik és az őket érő csapások okait. Nem értik, miért halhat meg valaki születése után néhány perccel, hisz ugyan mit vétett az az „ártatlan” ilyen rövid idő alatt. Nem értik, hogy egy születésétől vak ember hogyan álmodhat képeket emberekkel és tájakkal. És tudatlanságuk miatt hisznek a halálban, mint megsemmisülésben, ezért bármikor megfélemlíthetőek a halál lehetőségével. S a halál szorításán még papjaik sem enyhítenek, sátáni tannak bélyegezve az újraszületés tényét. Bár az is újraszületik, aki erről nem tud, az is, aki tagadja, s nem akarja észrevenni, hogy nyomorúságából kivezető út első lépcsőjére nem akar rálépni.
Mindketten - rab és őre - porból lesznek és porrá lesznek, s nem hisznek a lélek halhatatlanságában. Mivel nem tudnak az újraszületésről, törvényszerűen nem tudhatnak arról, hogy más világok is léteznek, ahova át is lehet születni. Nem tudhatnak arról, hogy ők maguk sem mindig ennek a bolygónak a lakói voltak, s nem igazán tudják, mit higgyenek helyette. Hosszan tartó fejlődés eredményeként küzdjék le magukat a fáról, vagy egy gondos Atya teremtette őket, majd űzze ki az Édenkertből, amelynek ugyancsak szigorúan a Földön kellett lennie. Gondolkodásuk minden fogalma be van zárva a Földre. Ez az a tudatlanság, mely a közös vonásuk.”
Az új spirituális technikák tehát, és főleg az ezek által szerzett ismeretek közvetlenül olyan igazságokkal szembesítenek minket, melyek minden évezredes metafizikai rögeszmét egy pillanat alatt szertefoszlatnak.
Különösen pedig egy olyan spirituális regressziós hipnózis-technika segített sokat önmagunk és szellemi küldetésünk mélyebb megértésében, melyet Dolores Cannon alkalmaz.
E amerikai hölgy mélytudati kutatásai végre világosan feltárják számunkra egyrészt a csillagmagok Földre születésének valódi okait, másrészt az ilyen karma-nélküli lények ezen elme-bebörtönzött bolygón sorozatosan elszenvedett igaztalan fájdalmaiknak és szenvedéseiknek a magasabb, belső, isteni értelmét!
Ezt a beavatással egyenértékű, a Vízöntő korszaknak megfelelő korszerű tanítást Dolores Cannon egy 2009 októberi rádióinterjújában is szépen összefoglalja ( köszönet a magyar fordítónak is a nem kicsi munkájáért ) :
https://www.youtube.com/watch?v=0R8sMSBlC1A
( Megjegyzés: a fenti videó magyar szövegfeliratában - ha helyesírási hibáktól eltekintünk - a "konzulátus" kifejezés természetesen a Tanácsot, a Galaktikus Tanácsot jelenti, az "alien"-nek fordított angol E.T. kifejezés pedig egyszerűen a földönkívüliekre utal. )
