(Fordító megjegyzése: ez a kis könyvecske 1957-ben jelent meg angolul /1964-ben németül/, mely röviden tartalmazza Buck Nelson farmer három égitestre történő utazását, de a könyv utolsó részei már nem ezzel foglalkoznak, hanem a személyes kapcsolatairól, USA-ban tett utazásairól és a barátai reagálásairól, melyeket már nem fordítottam le, mert ezek nekünk 68 év után nem sok mindent mondanak. Másrészt sajnos ennek a word-dokumentumnak a képeit nem viszi át a facebook, csak a szöveget, pedig a fordított szövegben sok kép is van. Megpróbálom a képi anyagot utólag mellékelni.)
Buck Nelson farmer (1895 – 1982) utazásának a röppályája, mikor 1955. április 24-27. között a Földről először a Marsra, onnan a Holdra, majd a Vénuszra, majd onnan vissza a Földre ment egy vénuszi csészealjjal.
Néhány szó a szerzőről
Egy rövid összefoglalót adok olvasóimnak az életemről.
1895 április 9-én születtem Denver közelében, Coloradoban.
Életem nagy részét egy nagy marhatenyésztő farmon éltem le. Az iskolában csak a hatodik évfolyamig sikerült eljutnom.
Már nagyon fiatalon sok közép-nyugati szarvasmarha Ranch legügyesebb kezű dolgozója voltam. Egy saját fűrészmalmot is beindítottam, ahol fűrészárut, és vasúti talpfákat gyártottam. Dolgoztam speciális rendőrként, vasútépítőként, tenyésztőként, működtettem autótelepet stb.
Buck Nelson utazásának megközelítő ábrázolása
Beutaztam az USA mind a 48 jó öreg államát, de végül nagyon belefáradtam az geészbe, és vágytam vissza újra gazdálkodni.
Nyolcvan hektárnyi földet vettem Missouri állambeli az Ozark hegységében, a legközelebbi Mountain View várostól 12 mérföldre.
Itt gazdálkodtam egy keveset, és vásároltam egy fűrészmalmot, ahol szintén fűrészárut és vasúti talpfákat gyártottam. Megöregedve, hosszas betegeskedés után nyugdíjas lettem, mégis szerencsés vagyok, hogy az Ozark hegység lett az otthonom.
- július 30-án találkoztam először a repülő csészealjakkal először a házam felett, ahogy azt majd olvashatod a történetemben is.
Tapasztalataimat megírtam a Springfield Missouri újságba, és ki is adták abban a napilapban. De nem volt gyakorlatom, mint egy írónak, vagy egy tanárnak, és nem is tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak, ennyivel el is akartam felejteni az egészet.
De Mr. James L. Hill, egy világháborús veterán Seymour-ból (Missouri) elolvasta a cikkemet az újságban, és Mr. Hill úgy gondolta, hogy a világnak meg kell tudnia, hogy mit tapasztaltam, ezért postáztunk az újság egy példányt a Keleti Repülő Csészealj nevű UFO-társaságnak.
Ők megvizsgálták a történetemet, és hívtak Keletre, hogy mondjam el az élményeimet színházakban, templomokban és iskolákban is.
A világ is, én is nagyon hálás vagyok Mr. James L. Hill-nek, valamint George Adamski-nek, hogy segítettek nekem, és azt mondták a világnak, hogy elhiszik a történetemet.
Hálás vagyok azért is, mert nem merült feledésbe azonnal a Marsra, a Holdra és a Vénuszra tett utazásom története, mint sok más űrbeliekkel való emberi kapcsolat.
Szóval itt most megállok, és hagyom, hogy az olvasó elolvassa történetemet.
Minden részlet IGAZ…
Buck Nelson
Az első kapcsolatfelvétel
Történetem 1954. július 30-án kezdődött.
Azon a napon délután négy órakor otthon voltam és éppen rádiót hallgattam, mikor az elkezdett összevissza recsegni.
Majd a kutyám őrülten ugatni, meg a pónim is kint vadul tombolni kezdett.
Rögtön kimentem megnézni, mi bajuk van az állataimnak.
Ahogy kiléptem a konyhaajtón, a fejem fölött egy hatalmas, korongszerű tárgy volt látható.
Magasan az égben meg még kettő.
Visszamentem a fényképezőgépemért, majd amikor visszatértem, háromszor lefényképeztem őket.
Amikor azonban az előhívásból a képeket visszakaptam, csak egy jó felvétel maradt meg: az, amelyen az a két „dolog” volt rajta a magasan az égben.
Akkor jobb híján neveztem „dolognak” őket, mert még azelőtt sohasem hallottam a repülőcsészealjakról.
Nem tudom, miért, de amikor visszamentem a házba a fényképezőgépért, ösztönösen magamhoz vettem a zseblámpámat is.
Mindenesetre a zseblámpával jeleztem ezeknek a „dolgoknak”, hogy jöjjenek ide és szálljanak le.
(Megjegyzés: micsoda nagy léleknek kellett lenni annak 1954-ben, aki egy teljesen megfélemlítésre épülő társadalomban, teljesen egyedül egy tanyán, addig soha nem látott égi tárgyakat ösztönösen magához hív!)
De ahelyett, hogy lejöttek volna, valami sugarat lőttek ki rám.
Ami sokkal fényesebb és melegebb volt, mint a Nap.
Biztosan nem bírtam volna ki, ha az néhány másodpercnél tovább tart.
A sugár ledöntött egy hordó mögé, és megvártam, amíg ezek a „dolgok” eltűnnek, mielőtt megpróbáltam felkelni, mert eddig nehezen tudtam felkelni.
Folyamatosan szenvedtem a lumbágótól a hátamban, és ideggyulladásom volt az oldalamban és a karomban tizenöt éve.
Ám amikor kezdtem könnyen felkelni, meglepődtem, mert nem éreztem semmi fájdalmat!
Azóta, függetlenül attól, hogy milyen rossz az idő, vagy milyen hideg van, már nem fáj a hátam!
A sugár a szememet is meggyógyította, jóllehet még a látásom nem tökéletes, de már nem kell szemüveget hordanom, még olvasáshoz sem, bár korábban sok éven át hordtam.
(Megjegyzés: Aki lélekből hisz, annak adatik! Néhány másodperc alatt meggyógyították egy fénysugárral földönkívüli testvéreink az akkor 59 éves Buck Nelson farmert!)
A második kapcsolatfelvétel
A második kapcsolatfelvétel hat hónappal később, 1955. február 1-én déli 12 órakor következett be.
Ezúttal alacsonyan köröztek a házam fölött, és barátságos hangon megkérdezték, hogy a barátjuk lennék-e vagy sem.
Ezt valami hangosbemondón közölték velem, azt hiszem.
Azt mondták, hogy a legelőm szélén szeretnének leszállni, a házam mögött, ahol egy forrás van.
Meg akarták tudni, hogy megengedem-e nekik, hogy sokszor háborítatlanul leszálljanak oda, ha kell.
Jóllehet most még nem szálltak le, és csak néhány percig beszéltek.
Azután elköszöntek tőlem, és azt mondták:
„Hamarosan újra eljövünk!".
A harmadik kapcsolatfelvétel
Kicsit több, mint egy hónap telt el.
Aztán 1955. március 5-én éjfél körül leszálltak a legelőmön és eljöttek a házamhoz.
Három férfi jelent meg előttem és egy óriási kutya.
Egyikük egy földi fiatalember volt, aki két évvel korábban ment a Vénuszra.
„Little Buck”-nak vagy „Buckynak” hívták.
A következő ember egy gyakornok volt, akiről azt mondták, hogy ő az űrhajók irányítását tanulja.
Az a tény, hogy öreg és ráncos volt, úgy tűnt, ez nem számított.
(Megjegyzés: ő is egy földi volt, de idősebb korában vitték a Vénuszra kiképzésre.)
Bár barátságos és érdeklődő volt, nem igazán beszélt, és nem mondta el a nevét.
Aztán volt egy Bob Solomon nevű férfi.
Később azt mondták róla, hogy 200 éves, de semmivel sem tűnt idősebbnek, mint Little Bucky, aki 19 éves volt.
Végül, de nem utolsósorban ott volt az a „Bo” nevű óriási kutya.
Feltette a mancsát, hogy ugyanúgy kezet fogjon velem, mint az a három férfi.
Amikor később láttam, hogy a hátsó lábain áll, magasabb volt, mint a fejem.
Azt is megtudtam, hogy 385 fontot (175 kg-t) nyomott!
Körülbelül egy órát maradtak nálam.
Minden érdekelte őket, ami a házammal kapcsolatos.
Összehasonlították a dolgaikat az enyémmel, elmondták, hogy az övék kevesebb munkát eredményez.
Például az ágyam alatt por volt.
Mivel agglegény vagyok, ezért jobban érdekelnek az állataim, mint az ágy alatti por.
Elmesélték viszont, amit később láttam is, hogy az ágyukat félig a falba építik.
Nincs takaró vagy lepedő, amit ki kellett volna mosni, és még ágyat sem kellett készíteni.
Egyfajta baldachin ereszkedik le az ágy fölé a magánélet érdekében, és különböző lehetőségeket lehetett beállítani rajta, ami olyan, mint a telefon tárcsázója, a kényelem érdekében.
Még a párna is a matrac része náluk.
A tapintása a habgumihoz hasonlít, puha, sima mosható felülettel.
Mindez, magyarázták nekem, kevesebb munkát és kényelmesebb otthont eredményez.
Tüzet gyújtottam a kályhában, hogy megmutassam az űrhajósoknak, és meggyújtottam nekik az olajkályhát is.
Bob Solomon majdnem megégette rajta a kezét, mert azt hitte, hogy még nem forró.
Tudni akartak a rádiómról is, különösen a tetején lévő akkumulátorról.
Amikor elmondtam nekik, hogy az akkumulátor az áramellátást szolgálja, intettek a kezükkel a fejük fölött, és azt mondták:
- És mi van ezzel a sok energiával a fejed felett, ezt használod-e?
Aztán megrázták a fejüket.
Van egy kis villanyenergia-termelő szerkezetem, ami elektromos áramot szolgáltat a lámpákhoz meg minden máshoz.
Ők ezt látni akarták működés közben, meg azt is megtudni, hogy miért van erre szükségem.
Azt mondták, hogy a lámpáikat és a készülékeiket a rádiómba csatlakoztatták, hogy kipróbálják az áramellátását.
Érdekelte őket minden, ami az otthonomban volt, kérdezgettek erről is, arról is.
Viszont azt a Krisztus-képet meg más keresztény képeket, amik a falon voltak, elutasították!
Megkérdeztem tőlük, hogy ezek nekik nem jelentenek semmit, erre az egyikük megjegyezte:
- Nekünk igen, csak nektek nem!
Azt mondták, hogy teljes félreértésben vagyunk az egészről.
(Megjegyzés: a valószínűleg Jézus keresztre feszített ábrázolása a blaszfémia nekik!)
A látogatásuk vége felé közölték velem, ha akarok, elmehetek egy űrutazásra más bolygókra, ha ezt az élményt utána elmondanom a világnak is.
Majd elmentek, miután körülbelül egy órát nálam voltak.
Negyedik kapcsolatfelvétel
1955. március 22-én éjfél körül alacsonyan köröztek a házam fölött.
Nem szálltak le, hanem csak rövid időre jöttek, hogy szóljanak, hogy készüljek fel az űrutazásra.
A házam mögött távolabb három forrás található, amelyeket az űrbeliek kitisztítottak.
Engedélyt kértek tőlem, hogy azokból bármikor vizet vegyenek.
Nagyon örültem, hogy ezt megengedhettem nekik.
Valamikor, amikor ott jártak, 12 követ helyeztek el egy körben.
Ami kevés volt egy virágágyáshoz, és semmi esetre sem volt a megfelelő helyen, mert az űrhajók leszállási helyének a közelében volt.
Később megkérdeztem az űrhajósoktól, hogy elhelyezték-e a köveket a körben.
Azt mondták, hogy megvan, pont ennyi kellett, mert ez Isten 12 törvényének a szimbóluma, amely egyben az egyetlen törvényük is.
Ötödik kapcsolatfelvétel
Amikor 1955. április 24-én éjfélkor az űrbéli barátaim értem jöttek, hogy elvigyenek egy űrutazásra, nem tartott sokáig felkészülnöm rá.
Arra kértek, hogy vegyem fel azt a tiszta overallt, munkaruhát, amit ők a közelben láttak a szárítómon lógni.
Megkértek arra is, ha felveszem, ne legyen semmi a zsebeiben.
Azt mondták, hogy minden, amit magammal viszek, fel lesz mágnesezve, így az órám is tönkremehet.
Végül kiöntöttem a tejet a macskámnak, akit Krazynak hívok, és Trixie, a lovam is kapott takarmányt kint a legelőn
Ted kutyám viszont velem utazhatott.
Alig vártam, hogy hátramenjek arra a helyre, ahol az űrhajójuk leszállt.
Mégis mielőtt felkértek volna, hogy lépjek be az űrhajóba, azt mondták, hogy leírhatom Isten 12 törvényét, amelyről korábban kérdeztem.
Hozzátéve, hogy vihetek magammal egy füzetet és egy ceruzát is, hogy jegyzetelni tudjak.
Ezért megkértek, hogy először is üljek le egy nagyobb kőre az űrhajó előtt, és írjam le Isten tizenkét törvényét a nyitott űrhajóajtó és a csillagok fényében.
Majd miután lemásoltam a törvényeket, szóról-szóra, ahogy kaptam, megkérdezték, jelent-e valamit számomra az, hogy idekint a csillagos ég alatt írom le Isten törvényeit?
Azt válaszoltam, hogy talán az, hogy közel van a természethez, erre megkérdezték:
- És Isten?
Azt válaszoltam:
- Igen!
Tehát itt vannak a törvények, ahogyan azokat nekem adták:
A VÉNUSZ BOLYGÓ TIZENKÉT TÖRVÉNYE
Ezt a tizenkét törvényt a Vénusz bolygó férfiai adták át Buck Nelsonnak a Missouri állambeli Mountain View-i farmján 1955. április 24-én.
Ezeket a törvényeket a Vénusz bolygó népe hűségesen betartja, és nem csak alkalmanként említik.
SZERETET: Szeresd Teremtődet, szüleidet, felebarátodat, a bolygó minden madarát és állatát, ami a talajon, a tengerben és a levegőben van.
TISZTELET: Tiszteld Istenedet és szüleidet. Engedelmeskedj Isten törvényének, amely egyben az ember törvénye is.
ENGEDELMESSÉG: Engedelmeskedj Isten törvényének, szüleidnek és mások jogainak.
A 12 törvény
- Szeresd a Teremtődet, Istent.
- Ne ölj, beleértve a baleseteket és a háborút is.
- Szeresd felebarátodat.
- Ragyogjon világosságod az emberek előtt, hogy mindenki meglássa jó tetteidet, mely megtiszteltetés lesz neked is, és Teremtődnek is.
- Ne kövess el házasságtörést.
(Megjegyzés: magasabb bolygókon nincs házasság olyan értelemben, mint a Földön, ezért a házasságnak ott olyan felfogása van, mint a hűségnek! Légy örökké hű a duálodhoz/duáljaidhoz, és persze a belső fogadalmaidhoz is!)
- Ne lopj.
- Azt kell tenned, amit akarsz, hogy veled tegyenek meg.
- Ne legyen más Isten előtted.
(Megjegyzés: Semmilyen természetistent, semmilyen asztrál-istent ne imádj, csak a Legfőbb Teremtőt, akit Krisztus közvetít!
- Ne vedd fel hiába Isten nevét.
- Tiszteld apádat és anyádat.
(Megjegyzés: a Szellemi apádat és anyádat, vagyis Jézus Krisztust és Mária Magdolnát! – micsoda különbség!)
- Tested Isten. Ne használd helytelen módon.
Ne igyál vagy egyél semmit, ami nem ennivaló.
Semmit ne használj, ami károsítja a testet, sem belül, sem kívül.
Semmi olyat ne viselj a testeden, ami károsítja azt, vagy nem használ neki.
- Isten teremtette az eget és a bolygódat, hálát kell adnunk Neki azért, amit ad nekünk.
(Egy hosszabb megjegyzés: talán egy kicsit problémás lehetett ennek a 12 törvénynek az átadása még Buck Nelsonnak is, aki hatalmas lélek, mégis a Föld lakója; a vénuszi testvéreinknek szerintem egy kicsit át kellett formálni ezek a vénuszi törvényeket, hogy ő is megértse, hogy hasonítson a mózesi 10 parancsolatra, ez a fordításnál egyértelműen kijött!
Arról van szó, hogy az eredeti angol nyelvű szövegben már a szeretet-tisztelet-engedelmesség hármas belső törvényében a szeretetnél a „Föld” (Earth) minden madarát és állatát kell szeretni! – ami képtelenség, mert a Vénuszon, nem a földi élőlényeknek van prioritása; épp úgy a 12. törvényben is angolul azt áll, hogy Isten teremtette az eget és „Földet”, ami vénuszi szempontból szintén értelmetlenség, viszont nagyon is hasonlít a földi bibliai szöveghez!
Szerencsére a könyv német nyelvű változata is a birtokomban van, így rögtön láttam, hogy az angolból németre fordító is mennyit küszködött ezzel a szöveggel! Így pl. a német szövegben már nem a „Föld” minden madarát és állatát kell szeretni, hanem a „bolygói talaj” minden madarát és állatát! Ám már a német fordító sem merte megváltoztatni 12. törvény szöveget úgy, hogy az vénuszi szempontból is értelme legyen, így már németül is az angol nyelvű változat tükörfordítása van: „Isten teremtette az eget és „Földet”.
Az viszont nagyon is valószínű, hogy 3400 évvel ezelőtt Mózes is (Tutmózisz), aki nem volt héber, ezt a 12 vénuszi törvényt kaphatta meg, amit aztán később megcsonkítottak és átírtak a mai nevetséges formájában.
Ám ez azt jelenti, hogy ez a 12 törvény a Vénuszon is egy korábbi korszak törvénye volt, talán már millió évekkel korábban megszületett, mikor még a Vénuszon is 3D-s élet volt, és az aktuális Jézus Krisztus akkor elhozta nekik a megváltó szeretettant.
A 12 törvény 5. és 10. pontja is problémás, mert régi állapotot tükröz! Viszont nagyon is hasonlít a mai 10 parancsolatra. Az 5. pont képtelenség, mert ha magasabb bolygókon lenne házasság, akkor nem lenne szabadság!!! Semmilyen külső kötöttség nem lehet! Csak belső hűség! Csak önként, szabad akaratból vállalt belső elkötelezettség! Az viszont igaz, hogy ezt még egy mai felvilágosult földi ember sem érti meg igazán, ezért kell neki mindent egy kicsit földiesen átalakítani.
Épp úgy a 10. pontnál: magasabb bolygókon mindenki a Szellemi Szüleit tiszteli, akik legtöbbször azonosak a bolygó vezetőivel (Lásd pl. Telosz város működését!), nem a vér szerinti apját és anyját, akik esetlegesek, hiszen fejlett társadalmakban a gyerekek nem családban, hanem spirituális-, vagyon- és szexuális közösségekben nőnek fel – ez persze nem jelenti azt, hogy ne szeretnék a vér szerinti szüleiket is.)
Isten ezen tizenkét törvényével és a rájuk vonatkozó szabályokkal, amelyek mindegyike náluk egy húsz oldalas bibliaszerű könyvben található, Naprendszerünk többi bolygójának lakói képesek háborúk nélküli békében élni.
Fegyveres erők és rendőrség nélkül; dohány, kávé és fekete tea fogyasztása nélkül; alkohol és káros gyógyszerek nélkül.
A finomítatlan természetes élelmiszerek használatából adódóan a betegségek náluk nagyon ritkák, ezért nincsenek kórházaik, börtöneik vagy szanatóriumaik.
Az élettartamuk így jelentősen meghosszabbodik, a kormányzati költségeik nagyon alacsonyak, életszabályaik az igazságon és az igazságosságon alapulnak.
Miután felírtam a 12 törvényt, az űrhajósok a forrásnál megfürdették a nagy kutyájukat, Bo-t, majd utána az én kutyámat is.
Az indulás
Majd szóltak, hogy menjek be az űrhajóba.
Már az is egy csodálatos élmény, hogy az ember beléphet egy ilyen járműbe!
És még szinte ott se voltam, máris azt mondták, hogy irányíthatom a hajó felemelkedést, ezért rögtön a vezérlőpulthoz irányítottak.
Na, én biztos nem éreztem magam erre képesnek...
Tudok autót meg teherautót vezetni, de istenem…, ez egy gyönyörű űrhajó, amely képes egyik bolygóról a másikra menni!
Mert arról tudtam, hogy a mi földi űrhajóink vezetését megtanulni hosszú kiképzési időt vesz igénybe; így látták a tétovázásomat, de biztosítottak arról, hogy semmi baj nem lesz, csak üljek le, és megmutatják, hogy milyen könnyű egy ilyen űrhajót az űrbe emelni.
(Megjegyzés: egy isteni civilizációnak a technikája is isteni: azaz egyszerű!)
Így hát bátran leültem, és megmutatták nekem, hogy milyen könnyű azt irányítani.
Majd miután az űrhajót felvittem az űrbe, azt mondták, hogy a vezérlőkkel „játszani” is lehet.
Közben mindnyájunknak be kellett kötni a biztonsági övet, amiről azt mondták, hogy ez három év után először fordul elő.
Ez szükséges is volt, mert a hajót fejjel lefelé fordítottam, majd minden irányba.
Megnyomtam minden gombot, amit csak magam előtt láttam, és minden tárcsát elforgattam.
Minden, amihez csak hozzányúltam, rögtön kihatott az űrhajó mozgására.
Amikor fejjel lefelé fordítottam a hajót, nem kaptam rögtön segítséget, csak az űrhajósok nevettek jót rajta.
De amikor bajba kerültem, mert rájöttem, hogy valamit rosszul csináltam, általában az ellenkezőjével korrigálták.
Azt mondták, hogy nem tehetek semmi olyat, ami kárt tenne a hajónak vagy a legénységének.
Akaratlanul is bekapcsoltam a rádió- és a TV-vezérlőket, azt gondolván, hogy hajóvezérlők.
A paneleken rögtön megjelentek az űrhajó navigációs utasításai.
Nagyon jól szórakoztam.
De ha kíváncsi vagy arra is, hogy mi történt azzal a két kutyával, miközben ez a sok dolog zajlott, akkor elmondom.
Bucky nagyon is tisztában volt azzal, hogy mi fog történni, így a nagy Bo-nak volt egy ketrece egy ilyen vészhelyzetre.
Volt egy tartalék ketrec a kutyám számára is, de Teddy megijedt, és felugrott Bucky ölébe.
A hajó tökéletesen stabil volt, amíg nem voltam az irányításnál.
Azt hiszem, a nagy Bo élvezte a hajó kilengéseit, amit a vele való „játékom” okozott.
Amikor először beléptünk az űrhajóba, mérőműszerei úgy voltak beállítva, hogy a légnyomása megfeleljen a Mars bolygónak, a következő megállónk légnyomásának.
Egyszer lekapcsolták a belső világítást is, hogy megmutassák nekem tintafekete űr látványát.
Az űrhajó belsejének alaprajza, amelyben Buck Nelson utazott. A vénuszi csészealj felülnézetből, különböző helyiségbeosztásaival!
A vénuszi csészealj irányító panelje, melyhez Buck Nelsont is odaengedték.
A Marson
Úgy tűnt, többet kell aludni az űrben.
Alvásomból Bucky felébresztett fel, és azt mondta, hogy éppen leszállni készülünk a Marson.
Mielőtt azonban leszálltunk volna, az űrhajó egy kissé megdőlt, hogy lássam a Mars csatornarendszerét, mert meg akarták mutatni, hogy...
(Megjegyzés: vagyis Buck Nelson is észlelte a mars-csatornákat, mint mindenki az ötvenes évektől visszamenőleg 80 évvel folyamatosan!)
Miután közelebb értünk az űrhajót újra megbillentették, hogy megláthassam a lovakat és szarvasmarhákat is a lenti mezőkön.
Végül 5-6 méterre szálltunk le, igen közel egy „uralkodó otthonának” a bejáratához.
Finom étel kaptunk itt, és a legénység közben papírokat cserélt.
A kis kutyámnak, Teddynek, halat adtak, ami láthatóan ízlett neki.
Ez az épület, amelybe beléptünk, kívülről sziklából épült, amiről azt mondták, hogy az a kőzet a Holdunkról származik.
A belső teret mintha valamiféle acél borította volna.
A zsanérok azt a részét, amiket mi csavarokkal az ajtóra rögzítünk, közvetlenül az ajtóba volt öntve.
Az egyetlen kis különálló rész, ami számunkra a zsanérok lennének, a csap volt.
Egy nagy gyémánt fedte az egyik ilyen csapot.
Az ott lakók nem tudták, hogy földi vagyok, amíg be nem mutattak nekik földi emberként.
Ezután a gyerekek odajöttek hozzám kérdéseket feltenni.
Azt mondták nekem, hogy vannak ott más fajok és más színű emberek is, de engem oda vittek, ahol az emberek leginkább hasonlítanak azokhoz, akikhez a Földön hozzászoktam.
A Mars nagyon színes bolygó.
Nem tudtam volna megmondani, hol végződik az egyik és hol kezdődik a másik szín.
A Marson élők napenergiát és elektromos energiát használtak.
A Hold elülső és hátsó oldalán
Visszamentünk az űrhajóba, és a műszereit most arra állítottuk be, hogy fokozatosan felkészítsük a hajót a Hold vonzására.
Következő állomásunk a Hold látható oldalán volt.
Ismét egy uralkodó lakhelyéhez mentünk el, és ott is ettünk.
Ennek az uralkodónak az otthona egy kráter közepében épült.
Az első szoba, ahová beléptünk, úgy tűnt, mintha közvetlenül az uralkodó otthona mellett lett volna, és volt bent egy távcső.
Voltak ott még nyitott és zárt üveges polcok és kőzetmintákat tartalmazó asztalok.
A Holdon található kőbányákból származnak azok az ásványok, amelyek különböző bolygókon lévő épületek újjáépítéséhez használnak fel, amelyek már rég összeomlottak és a földdel egyenlővé váltak.
Nem láttam növényzet sem a Hold elülső, sem a hátsó oldalán.
(Megjegyzés: valójában vannak, csak elkerülte Buck Nelson figyelmét!)
A holdi otthonokban lévő víz viszont a környező hegyekben lévő hóból származott.
Ezek a házak hatalmas hangárok köré csoportosultak, amelyek, mint mondták nekem, bázisként használnak a bolygóközi utazásra.
A Föld az egyetlen bolygó a Naprendszerünkben, amelyen a lakosok nem utazhatnak egyik bolygóról a másikra!
Azt mondták, hogy a Hold másik oldalán folyók és tavak is vannak, de amikor megálltunk ott, nem láthattam őket, mert nagyon párás volt minden, de láttam a hegyeket, melyek nagyon magasak voltak.
Ezen a túlsó oldalon lévő holdi állomáson ismét ettünk.
Bár az első holdi bázisnál is étkeztünk, erre is teljes mértékben szükségünk volt.
Érezhetően egy ilyen bolygóközi utazásnál a szervezetünknek sok ételre és alvásra van szüksége.
Úgy tűnt, kicsit több idő volt itt számunkra a Holdon nézelődni, mint a Marson vagy a Vénuszon.
Sétálhattam kint a Holdon, nézelődve, jól megnézve magamnak egy környező épületeket, hogy el ne tévedjek, mivel idegen területen voltam, de a nagy Bo, az űrhajós kutyája elkísért Teddyt és engem a sétámon.
(Itt is bebizonyosodik, hogy mennyire nagy átverés a földi kamu-tudomány részéről, hogy a Hold felszínét élet-idegennek írja le! Utcai ruhában most is sétálhatnál rajta! Buck Nelson még a gravitációs különbséget sem veszi észre, pedig van, de csak minimális.)
Az űrhajósok egyáltalán nem utasították Bo-t arra, hogy menjen velünk, de éreztem, hogy ösztönösen azért jött velük, hogy vigyázzon ránk.
A gyerekek közben több méretű és fajtájú kutyával játszottak.
Majd amikor visszatértünk, úgy lovagoltak nagy Bo-n, mint egy pónin, és ő is játszott velük.
A Vénuszon
Ismét felszálltunk az űrhajónkkal, majd egy idő múlva megérkeztünk a Vénuszra.
Mivel az órám felmágneseződött volna, mint erről már korábban írtam, nem vittem magammal az utazás során, így egyszerűen elvesztettem az időérzékemet, ezért fogalmam sem volt, mennyi időbe telt, míg végre leszálltunk a Vénuszra.
A Vénuszon egymás után ismét két helyen szálltunk le.
Ez minden alkalommal egy uralkodó (megjegyzés: egy bolygói vezető) otthona mellett volt.
Három holdat láttam fenn az égen, és nagyjából olyan világosak voltak, mint a földi Hold nappal, bár ködösek és felhősek voltak.
(Megjegyzés: ez egy rejtélyes kijelentése volt Buck Nelsonnak, amit a mai napig nem tudnak megfejteni! Ami kétségtelen egy valós tapasztalata volt, de amit nem tudnak hová tenni, mert a Vénusz körül eddig még egy holdat sem észleltek, nem hogy hármat – legalábbis fizikai szinten! De az viszont tény, hogy a Vénusz környezetében a 17.-18. században észleltek az akkori csillagászok fényes tárgyakat, amik egy része persze anyahajó volt, de valójában CSAK a mi parallel-Földünknek, a Gore-nak/Glóriának van három holdja!)
A házak szintén kőből épültek, acélszerű belsővel.
Az uralkodó az egyik leszállóhelyen éppen festett, és overallban volt.
(Megjegyzés: ez a kijelentés is teljesen érthetetlen lenne a földi elmének, ha nem tudnánk, hogy egy fejlett bolygón a fizikai és a szellemi munka ugyanolyan értékű, másrészt a bolygóközi kapcsolatok ott mindennaposak, így mind a vezetőségnek, mind a lakosságnak hétköznapi dolog, hogy más bolygóról meglátogatják őket.)
Az overallján nem volt semmilyen csat és kapocs, mint a miénknél, és más anyagból készült.
A Vénusz egyik leszállóhelyén három autó parkolt annak a ház közelében, amelybe beléptünk.
Ezek az autók egy kicsit hasonlítottak a mi újabb modelleinkre, csakhogy nem volt kerekük és sárhányójuk.
Három-öt lábnyira (1-1,5m) siklanak a talaj felett, és ugyanolyan meghajtásúak, mint az űrhajók.
(Megjegyzés: Buck Nelson nyilván még először látott antigravitációs autót, és megpróbálja földi fogalmakkal körülírni.)
De nem arra készültek, hogy kimenjenek az űrbe.
Úgy készültek, hogy ugyanúgy használjuk őket, mint mi egy autót.
Az ilyen típusú autóknak nincs szükség utakra.
De amúgy sincsen itt semmi: nincsenek utak, nincsenek rendőrség, nincsenek börtönök, nincsenek kormányzati épületek és nincsenek háborúk.
Nem nehéz megérteni, miért olyan kevés az adójuk a miénkhez képest, mint egy cent száz dollárhoz.
(Megjegyzés: semmilyen adójuk nincs!)
Kép: Egy irányítóépület a Vénuszon
Amikor kezdtem gondolatban összekapcsolni ezt a megtakarítást azzal a ténnyel, hogy az általuk használt dolgok örökké tartanak, vagy legalábbis sokkal tovább, mint a miénk, és hogy a betegség náluk szinte ismeretlen fogalom, akkor nem volt olyan nehéz megérteni, miért általában csak egy órát dolgoznak egy nap, de sohasem többet napi három óránál.
Az űrhajósok elmondták, hogy még a házimunka sem igényel többet napi egy-három óránál.
Ez rengeteg szabadidőt hagy nekik egymás meglátogatására, és sokszor szívesen is teszik ezt.
Valóban Isten törvényei szerint élnek.
És bár csak húsz percet maradtunk a Vénusz minden leszállóhelyén,
Buckynak sikerült megmutatnia nekem azt a szerkezetet, amit én „könyvgépnek” neveztem el.
Ez úgy működött, hogy egy könyvet tettek bele, ami rögtön felolvasta az oldalt, amit hallani akartak, lejátszotta a zenét vagy megjelenítette a benne lévő képeket.
Akkora volt, mint egy tévékészülék.
A Vénusz mindkét leszállóhelyén volt egy óra, amelyen a számlap 17 részre volt osztva.
A vénuszi számok a kínai írás jeleihez hasonlítottak, de én inkább macskakaparásnak tartottam őket.
Mivel azonban az űrutazásomra csak íróeszközt vihettem magammal, nem tudtam semmit lefényképezni, így csak lerajzoltam az óra számlapját.
Azt mondták nekem, hogy 17 óra nappal és 17 óra éjszaka van a Vénuszon, és hogy az ő órabeosztásuk kedvezőbb a miénkhez képest.
Kép: 17 órás beosztású vénuszi óra
A Vénuszon mindkét leszállóhelynél ettünk egyet, bár itt is, akárcsak a Holdon, nagyon rövid telt el a megállók között.
Az ételem húsból, tejből, tojásból, halból, sokféle salátából és sok főtt zöldségből állt.
(Megjegyzés: A Vénuszon nem esznek húst, ezt a speciális ételt csak Buck Nelsonnak készítették el, aki húsevő volt.)
A kukoricát jó állapotban kaptam, mert a főzés során nem tört fel.
Bár sokat aludtunk utazás közben, az űrhajósok közben beszélgettek velem, és meséltek más bolygók életéről.
Utána, mikor visszatértem, az emberek itt a Földön sok kérdést tettek fel az utazásomról, ez segített felidéznem sok mindent, amit ezek az űrhajósok mondtak nekem.
Ezenkívül segített felidézni néhány megtörtént dolgot is.
A rövidség kedvéért itt a sok kérdés közül csak néhányra adom meg a választ.
A Földre való visszatérésünk valójában éjfélkor történt 1955. április 27-én.
Hazatérésem után a rádióból tudtam meg, hogy milyen nap van, de naptáramból kellett kikeresnem a dátumot, ahol egyszerre csak egy nap volt látható.
Annyira meglepődtem, hogy ilyen rövid ideig voltam távol, el sem hittem.
Három napig, két éjszakáig tartott az utazásom úgy, hogy április 24-én éjfélkor indultam, és 27-én éjfélkor érkeztem vissza.
A KÉRDÉSEKRE VÁLASZOLVA
Az emberek a Marson, a Holdon és a Vénuszon úgy néznek ki, mint mi itt a Földön, de általában sokkal jobban néznek ki.
Egyszerűbben öltözködnek, mivel nem használnak nyakkendőt, csatot, gyöngyöt, karperecet, fülbevalót, karkötőt stb.
Semmit nem viselnek, ami bármilyen módon korlátozná a testet.
Isten tizenkét törvénye közül az egyik szabályozza ezt nekik.
A férfiak egy általános típusú nadrágot viselnek, de csatok és szegecsek nélkül, ami nálunk megvan.
Az anyaga viszont más volt, mint a mi overalljaink.
Csak kevés húst ettek. Legalábbis én úgy láttam, úgy éreztem, hogy az hús.
(Megjegyzés: az nem hús volt, hanem növényi anyagokból készült húspótlék, mint nálunk a szójakocka.)
Úgy tűnt, hogy az ételeik főként gyümölcsökből és zöldségekből állnak.
Egészséges, boldog emberek voltak.
Azt mondták, hogy a betegségek ritkák náluk, és amennyire én láttam, szép fogaik is vannak.
Az egészségről és a betegségek gyógymódjairól kérdeztem őket, mert tudtam, hogy mindenki ezt fogja kérdezni tőlem, ha hazatérek.
Csak azt mondták nekem, hogy Isten törvényei szerint élnek.
Ezért nincsenek orvosaik úgy, ahogy mi ismerjük itt őket.
Ők a saját maguk orvosaik, és az általam természetesnek tartott gyógyszereket alkalmazzák, ha időnként szükség van rájuk.
Valami tejfűféle krémet adtak nekem, hogy használjam, mivel a vízháztartásom miatt kiütések jelentkeztek a testemen.
Egy dolgot mondtak nekem, hogy a Földön hipnotizálást kellene használnunk a fájdalom megszüntetésére, de soha nem szabadna a hipnózist szórakoztatásra használni.
A versenysportot sem helyeslik, mert megterheli az egész testet, és főleg a szívet.
Azokkal, akikkel beszélgettem, nagyon jól beszéltek angolul.
Úgy tűnik, ők megtanulják azoknak az embereknek a nyelvét, akikkel kapcsolatba fognak lépni.
Azt mondták nekem, hogy tőlük sokan vannak itt köztünk.
Még néhány kormánytisztviselőnket is felvittek a hajóikra, de a tisztviselők félnek beszélni erről, mert túl sok vesztenivalójuk van.
Nekem viszont nincs családom, amely félne azért, ami történhet velem.
Azt nem mondhatom, hogy bizonyos erők megfenyegettek, de felajánlottak egy ezer dolláros csekket annak fejében, hogy soha többé nem mesélem el a történetemet.
Ezer dollár sokat jelentett volna itt, a hegyekben, de nem akarok semmi olyan pénzt, amit ilyen módon szerzek meg.
Az egyik dolog, amit az emberek itt a Földön olyan nehezen fogadnak el, hogy az űrbeli emberek miért pont olyan szerény embert keresnek fel, mint én.
A másik pedig, hogy miért kell egy olyan elszigetelt helyre jönniük, mint az én tanyám.
Mert erre volt szükségük!
Ha máshova mentek volna, kétségtelenül lelőtték volna az űrrepülőiket, és utána megpróbálták volna kivallatni őket.
A másik ok, amiért idejöttek hozzám, vagy inkább az országnak erre a részére, az az, hogy a mágneses áramlatok pont itt vannak.
(Ez az ország azon része, ahol barlangok találhatók; ez mondhat talán valamit egy tudós számára.)
Az űrhajósok azt mondták nekem, hogy azok a helyek, ahol a mágneses áramok keresztezik egymást, egy útkereszteződéshez hasonlítható.
(Megjegyzés: Itt természetesen Ley-vonalakról van szó, de ez még Buck Nelson számára ismeretlen fogalom volt.)
Ezek az áramlatok vagy erővonalak náluk meg vannak nevezve és számozva.
A Hold energiája is hatással van az utazásaikra.
Feltételezem, hogy ez akkor lehet, amikor a Föld közelében vannak, de igazából nem tudom, hogyan.
Nem mondták meg, hogy a Hold milyen távolságig hat.
A technikai részletek és a távolságok adatai egyébként nem sokat jelentettek volna számomra.
Közben sokszor landolnak a telkemen, de erről csak később értesülök.
Akkor veszem észre őket, ha egy oszlop tetején egy fektetett követ találok, vagy valami hasonlót.
A szobám mennyezetére felfüggesztett mágnes keringéséből meg tudom állapítani, hogy vajon űrhajó van-e a közelben.
Sokszor láttam forogni, de közben soha nem próbáltam felvenni velük a kapcsolatot, mivel megígértem nekik, hogy semmiképpen sem zavarom őket a tevékenységükben.
Maga az űrhajójuk is figyelemre méltó.
Körülbelül 50 láb (15 m) átmérőjű és valószínűleg nyolc-kilenc láb (3m) magas.
Ezek a hajók egyenesen felfelé vagy lefelé szállhatnak, és bármikor bejuthatnak a légkörünkbe, de leginkább éjfél körül hagyják el azt.
Leszállás nélkül folyamatosan lebeghetnek is.
Az az űrhajó, amelyen voltam, nem ment be olyan nagyobb szállítóhajóba vagy „anyahajóba”, mint amelyekről az utazásom óta olvastam.
Saját erejéből utazott a bolygók között.
Megemelt középső része volt, amely üvegszerűnek tűnt sima felülettel, kúposan megemelkedve, alatta a két körkörös résszel.
A szélei keskenyek voltak és fokozatosan emelkedtek a középső kúpig.
A mozgás irányának megváltoztatásához csak a középső részt kellett elfordítani.
Ez az egyik oka annak, hogy ilyen gyorsan tudnak elröppeni tőlünk.
Az űrhajó automata vezérléssel és pilótairányítással is működik.
Tökéletesen stabil volt, kivéve, mikor játszottam vele.
(A fordított szövegnek vége.)
Kép: A vénuszi csészealj alaprajza oldal és felülnézetből.
