Elhallgatott tények

 Egy német származású amerikai kutató, Fred Steckling, aki elhunytáig, 1991-ig a George Adamski-alapítvány vezetője volt és aki a 'Földönkívüliek élnek köztünk' c. könyvet németül és angolul megírta, 1981-ben kiadott egy általa írt újabb leleplező könyvet 'Földönkívüli bázisokat fedeztünk fel a Holdon' címmel.

Fred Steckling halála után fia, Glenn Steckling, mint az Adamski-alapítvány következő vezetője, lépett apja szellemi örökségébe. Glenn Steckling egyúttal folytatta apja Naprendszerünk valódi életét és civilizációit feltáró leleplező kutatásait is.

1996-ban Glenn Steckling kiegészítéseivel újra megjelent németül a 'Földönkívüli bázisokat fedeztünk fel a Holdon' c. könyv. Jelen cikkünk e könyv 8. fejezetét tartalmazza.

 

 

( fordítás az eredeti szöveghez képest kiegészített, átírt és számadatokban pontosított változat)

A ténylegesen létező Hold-atmoszféra pontos sűrűségének és összetételének adatai, épp úgy, ahogy a Hold valódi gravitáció-értéke is, mely eltér az ortodox tudomány 1/6-jától, hivatalosan még mindig szigorúan titokban vannak tartva. Minden erőfeszítést megtesznek, a felvilágosulatlan nyilvánosság értelmét elterelve, hogy Newton gravitációs törvényét és a légkör nélküli Hold teóriáját tiszta igazságként állítsák be.

Az évek folyamán néhány lebilincselő cikk és egy nagyon jó könyv jutott el hozzám, mérnökök által írt olyan dolgozatok, melyek a saját kutatási eredményeikről számoltak be. Tehát lenyűgöző bizonyítékok vannak arra, hogy a nehézségi erő a Hold felszínén legalább a földi nehézségi erő 64%-t teszi ki, azaz majdnem négyszer magasabb, mint amit hivatalos elmélet állít. Ugyanilyen tény, hogy a Hold-atmoszféra a Föld-atmoszféra mintegy 40%-nak felel meg, azaz eléggé sűrű, hogy ott is fenntartsa az életet.

A mérnökök által írtak között is a leglenyűgözőbb a Moongate ( Hold-összeesküvés ) című könyv, amely az amerikai űrprogram eddig titokban tartott felfedezéseiről szól. A mű szerzője Dr. William L. Brian II nukleáris mérnök, aki a legmeggyőzőbb matematikai szintű leleplező bizonyítással adja meg Hold tényleges nehézségi erejének és légkörének a számértékeit. A Holdgate 1982-ben jelent meg, egy évvel ezen könyv első kiadása után.

Boys Petersen, a dán UFO CONTAUT magazin kiadója ezt írta az 1985. júniusi számában:

„Kétség sem férhet hozzá, hogy a Holdon járó asztronauták mozgását folyamatosan lelassították, mielőtt még a képeket a Földre küldték volna, azt a benyomást keltve a tévénézőkben, hogy ott csekély a gravitáció.” Ezt az imitációt az űrhajósoknak már a Földön gyakorolnia kellett, mégis John Young ( Apollo-16 űrhajósa ) egyszer tett valamit a Holdon, amit aligha lehetett előrelátni: váratlanul megkísérelt magasra ugrani, ám csak 35 cm magasságig jutott.

https://www.youtube.com/watch?v=nGMEn0FFQvw

Pedig már egy Földön végzett 15 cm-es ugrás megfelel egyhatod gravitáció eseten, ahogy ezt a Holdon feltételezik, legalább 3 méternek! ( A 35 cm pedig a 15cm-es földi ugrás valós értéke 64% Hold-gravitáció esetén! )

Néhány alkalommal a filmfelvételeken azt is láthattuk, hogy az asztronauták teljesen normális módon járnak a Hold felszínén, mintha a Földön lennének. Ám ez egyhatod nehézségi erő mellett még akkor sem lenne lehetséges, ha 90 kg súlyú terhet viselnének a hátukon. Minden lépésre legalább 3 méter magasra emelkednének és egyúttal legalább 14 méterre repülnénk előbbre, mielőtt még a következő lépést megtennék. Ezért ha valaki olyan reflexekkel és testi adottságokkal is rendelkezne, mint egy remegő öregember, egyhatod nehézségi erő esetén sem bukdácsolna vagy esne el úgy, mint ahogy ezt Charlie Duke ( szintén Apollo-16 űrhajós ) tette, még nehéz űrruhában sem.

https://www.youtube.com/watch?v=7ciStUEZK-Y

Az Apolló űrhajósok, mikor a Holdra ereszkedtek le, öt és fél kilométerrel a Hold-felszín felett egy masszív légkörrel szembesültek, mivel a tárgyak ilyen közegben világosan láthatóvá váltak, egyúttal az égbolt is tisztább lett. Olykor felhőket is lehetett látni a Hold-felszín felett.”

 

 

Mindezek a jelenségek vákuumban természetesen nem fordulnának elő. Egy vákuumban, írja befejezésül Boys Petersen, az űrhajósok felszereléseinek nagy része nem működne, és minden felületi kapcsolódás, amelyeken eredetileg súrlódás lépne fel, a külső molekulák hiánya miatt gyorsan szétfagyna. Ugyanezen okokból a holdautó is működésképtelen lett volna, ha a Holdon egyáltalán nem lett volna levegő. Ráadásul a leárnyékolt tárgyak olyan alacsony hőmérsékletre süllyednének, hogy azok puszta érintésre szétestek volna. Ám az űrhajósokat lobogó zászlók alatt és kísérleti műszereik ide-oda csapdosó kábelei mellett láttuk folyamatosan beszélgetni, ezért az Apollo-16-tól kezdve megerősítették a zászlókat, hogy legalább enyhe szélben ne lobogjanak.

Egy mérnökkutató, Joseph H. Cater így foglalta össze a véleményét Apollo-16 útjáról „Jóllehet ez a küldetés már történelem, mégis a szokásos ellentmondások kapcsolódnak hozzá folyamatosan, melyek egy éles szemű megfigyelőnek már tévénézés közben is nyilvánvalóan feltűnt.

Joseph H. Cater egyúttal matematikailag újra meghatározta a Föld és Hold centruma közötti gravitációs semleges pontot ( az öt Langrange-pont közül a legközelebbit ), amely miatt a Hold nehézségi ereje a Földhöz képest több, mint 60%-nak adódott, ellentétben az ortodox tudomány 16,7%-os értékével, melyből még mindig kiindul.

Ugyanakkor egy másik mérnök, Daniel Ross, aki a kaliforniai Public Interest Space Center ( Űrcentrum a nyilvánosságért ) vezetője, egyszer a következő leleplező információkat közölte egyik előadásában, melynek címe ez volt: A Hold-kutatás eddigi eredményeinek összevetése a Hold feltételezett gyenge vonzóerejével és tapasztalt sűrű atmoszférájával.

Ezzel kapcsolatban pedig vegyék figyelembe, hogy a légsűrűség, amit a meteorológiában elég ritkán mérnek, három más alapvető légköri jellemzővel van összefüggésben: a légnyomással, a hőmérséklettel és a páratartalommal. A légsűrűség és a légnyomás értéke egészen a termoszféra alsó rétegéig ( 100-120 km-ig ) ugyanolyan mértékben csökken,

 

 

vagyis a légsűrűséggel egyben a légnyomás értékét is meg tudjuk határozni bizonyos magasságig, ha szem előtt tartjuk, hogy a hőmérsékletnek és páratartalomnak helyi eltérései is lehetnek. Azonban a Hold tényleges nehézségi erejénél és atmoszférájánál ezek az eltérések csak igen csekélyek, így a légsűrűség mértéke ott csak a magasságtól függ.

A kutatásunk során felhasznált alapvető források:

- W. Brian II: Moongate ( Hold-összeesküvés ) c. könyv bebizonyítja, hogy a Hold nehézségi ereje a Föld nehézségi erejének a 64%-a.

- George Adamski ’Az űrhajók belsejében’ c. könyvében foglaltak és a későbbi előadásai rámutatnak, hogy egy Holdra látogatónak egy 24 órás akklimatizálódási időszakon kell keresztülmenni, hogy az ember a Hold ritkább légköri sűrűségéhez hozzászokjon, ami, ahogy ezt Adamski mondta, kb. 0,5kg/m3, amely közelítőleg a földi normál légköri sűrűség 40%-a.

- Herbert Riehl: Bevezetés az atmoszférába

A könyv részletezi, hogy Andokban és Tibetben az emberi települések felhúzódnak olyan magasságig, ahol a légköri sűrűség a tengerszintinek csak 60%-a.

NASA és az ortodox tudomány mégis azt állítja: a Holdnak csak egyhatod a Földhöz viszonyított gravitációja és hogy nincs légköre.

Mégis a számítások és a tapasztalat azt mutatja:

 

  Föld Föld Hold
  tengerszint egyenlítő

Andok 4000 m

egyenlítő

felszín
nehézségi gyorsulás:

9,7806 m/s2

100%

9,7683 m/s2

100% körül (99,87%)

6,2596 m/s2

64%

atmoszférikus

nyomás:

1013,25 hPa (mbar)

100%

606,3 hPa (mbar)

60% körül (59,8%)

405,3 hPa (mbar)

40%

 

     

Következtetés:

Ismeretes, hogy Tibet és Andok fennsíkjainak a lakói közelítőleg 1g nehézségi erő és mintegy 600 hPa (mbar) légköri nyomás mellett is igazán jól tudnak élni és dolgozni. Emellett azt feltételezzük, hogy a Hold lakói 0,64 g nehézségi erő és 400 hPa (mbar) atmoszférikus nyomás mellett élnek, mégis a kisebb nehézségi erő miatt az ott lakóknak kevesebb erőre van szükségük ahhoz, hogy a nehézségi erőnek ellenálljanak. Így kevesebb oxigént igényelnek az ottani emberek, hogy a tüdejük normális módon lélegezzen.

Összegezve az eddigieket, a Holdon való élet lehetőségét ilyen úton is megközelíthetjük:

 

A Hold levegő sűrűsége 400 hPa = 66,6 %
Az Andok levegő sűrűsége 600 hPa  
Ez az arány majdnem pontosan megfelel:  
Nehézségi erő a Holdon 0,64 g = 64%-nak
Nehézségi erő az Andokban 1 g és a  
Levegő sűrűsége az Andokban 60% = 0,6-nak
Nehézségi erő az Andokban 100%  
Ez az érték pedig nagyjából megegyezik:  
Levegő sűrűsége a Holdon 40% = 0,625, vagyis közelítőleg 0,6-nak
  Nehézségi erő a Holdon 64%

 

Azaz ha a levegő sűrűség/nehézségi erő arányt nézzük, az emberi szervezetnek a Holdon csupán olyan fizikai viszonyokhoz kell alkalmazkodnia, mintha az Andok vagy Tibet magasabb fennsíkjain élne.

( Hozzátéve, hogy most még nem foglalkozunk a holdi légkör összetételével, amely szintén tartalmaz annyi oxigént, hogy az emberi szervezetet fenn tudja tartani, sem a Hold-felszín hőmérsékletével, amely egyáltalán nem olyan szélsőséges, mint ahogy azt a hivatalos tudomány állítja, mivel valójában a Hold-felszíni környezet és klíma nagyjából megfelel a földi trópusi sivatagi környezetnek és éghajlatnak, csak a Holdon az oázisokat legtöbbször a növény- és állatvilággal rendelkező egyes kráterek biztosítják. )

Az emberi szervezet tehát könnyen tudna alkalmazkodni a Hold-felszíni környezethez, és az Adamski által is említett akklimatizálódási időszak csak azért szükséges, hogy a tüdő az alacsonyabb nyomáshoz alkalmazni tudjon, épp úgy, ahogy a mélytengeri búvárok is csak lassan emelkedhetnek fel a felszínre, hogy a tüdejük átállhasson az alacsonyabb nyomásra.

Ez az alkalmazkodási képesség természetesen minden más életformára, állatokra és növényekre is érvényes. Az élet feltételei a Hold viszonylag mérsékelt környezeti hatásoknak kitett területein a legkedvezőbbek a felszíni vizek, tavak, felhők és erdők kialakulásának, ahogy erről George Adamski már 1955-ben tájékoztatott.*Az űrkutatási adatok pedig arra mutatnak rá, hogy egy természetes planetáris egyensúly áll fenn a Hold belső nyomása és a külső atmoszférikus nyomás között.

A Moongate című könyv ebből a szempontból olyan információkkal szolgál, melyek a szerző által felvetett sok megválaszolatlan kérdést tisztáz. Megállapítja, hogy még az Apollo-program beindulása előtt hét különböző publikáció és csillagászati könyv foglalkozott a Föld és Hold között található legközelebbi gravitációs semlegespont problémájával, melyet mind 35546 km és 40561 km közé tettek, abból kiindulva, hogy a szokásos 1/6 nehézségi erőt feltételeztek a Holdnak.

A gravitációs semlegespont valódi értékét azonban már 1969. július 25-én ( öt nappal a Holdra szállás után ) hivatalosan is közzétette a Time magazin. Az újság arról írt, hogy az Apollo-űrhajósok által felfedezett semlegespont új helye valójában 70027 km távolságra van a Holdtól. Majd ezután gyorsan további kiadványok jelentek meg, melyek hasonló állásfoglalást tartalmaztak:

- ’History of Rocketry and Space Travel’ ( A rakétatechnika és az űrutazás története ) c. könyv 1969. évi kiadása a gravitációs semlegespont helyét szintén 70027 km-nél adja meg

- Az Encyclopedia Britannica 62790 km-t említ

- A ’We Reached the Moon’ ( Elértük a Holdat ) c. könyv 62629 km-t

- A ’Footprints on the Moon’ ( Lábnyomok a Holdon ) c. könyv 61180 km-t

Tehát az elképzelések 61180 és 70027 km között variálódnak, mégis fennáll egy igen jelentős különbség a korábbi adatokhoz képest: 1/6 holdi gravitáció feltételezéséből kiindulva azelőtt a Holdtól való semlegespont távolságát mindenki 35-40000 km körüli értékként határozta meg.

Viszont ha a Hold nehézségi erejét az új ismeretek alapján számoljuk ki, akkor mintegy 64% lesz az eredmény.

https://www.youtube.com/watch?v=isVO9AAAhxM

Tehát egy 100 kg-os ember a Holdon nem 16,6 kg lenne, ahogy ezt korábban feltételezték, hanem 64 kg. Ez a magasabb gravitáció tette lehetővé azt is, hogy a holdautó viszonylag nagy sebesség mellett a talajon menni tudjon és sebességét megtartva kis szögben forduljon - mely 1/6 gravitációnál képtelenség lett volna. A Moongate szerzője ugyanakkor hangsúlyozza, hogy éppen 64%-os magasabb gravitáció miatt lehetséges, hogy a Holdnak viszonylag vastag, felhőket is létre hozni tudó légköre legyen, és hogy növényi-állati élet is legyen rajta.

És érdekességként még közöljük, hogyha a Hold felszínén annyi lenne a nehézségi erő, mint a Földön, akkor ez a semleges pont 83720 km-re lenne a Holdtól.

A Hold légköre rendkívül tiszta, mivel sokkal kevesebb vízgőzt és porrészecskéket tartalmaz, mint a miénk. Mégis úgy tűnik, ezek a részecskék a Hold-atmoszféra fénydiffúziós folyamatainál a legjelentősebb tényezők. A Hold „mare” területein már rég kiszáradtak az óceánok és a hosszú ideig tartó nappalok és éjszakák miatt is a légkörben ritkán támad fel olyan erős szél, mint ahogy ez a Földön megszokott. A kiszáradt óceáni medencék felszínét ezért a legsűrűbb levegő tölti ki, míg a magasabb holdi hegycsúcsok már tulajdonképpen levegő nélküliek.

A Moongate szerzője végezetül arra a következtetésre jut, hogy az ember számára az űrhajósruha valójában teljesen fölösleges a Hold alacsonyabb síkságain, és ezt az asztronauták csak a show-műsor ( azaz a megtévesztés ) miatt viselték! Ám ami a legfontosabb: a Hold majd’ 2/3-os földi gravitációja miatt, a NASA-nak egy tökéletesen új ( titkos ) technológiát is alkalmaznia kellett, hogy az Apollo legénysége egyáltalán vissza tudjon térni a Földre, mivel már a hagyományos üzemanyagnak a mennyisége is csillagászati lett volna, amellyel a holdkompnak fel kellett volna szállnia a Holdról! Így már az üzemanyag-probléma miatt is minden bizonnyal az egész Apollo-program kudarcot vallott volna. Éppen ezért nagyon valószínű, hogy egy 1965-ben felfedezett új elektromágneses technológiát alkalmaztak itt, amely miatt az egész Apollo-program valószínűleg csak fedőtörténet volt egy nagyobb, szupertitkos űrprogram számára.

Ennek ellenére úgy gondolom, hogy ha ezek az új felfedezések nem kerültek volna nyilvánosságra, és továbbra is csak egyhatod holdi gravitációval számolnák, a Holdon még így is lehetséges lenne az élet, ha 1/6-szabály szerint csökkentenénk hozzá a légköri sűrűséget. Ekkor a felszínen a légnyomás 166 hPa (mbar) lenne, mely az alacsonyabb gravitációval együtt élet feltételeit még valamilyen szinten biztosítaná a Holdon.

Emellett tény, hogy a Holdon szeizmikus aktivitást lehet tapasztalni, melyek hatalmas nyomással törnek a felszínre, valamint forró gázok és olvadt anyagtömegek találhatók a kéreg alatt. És ha ez a bolygói test, még ha sokkal kisebb is, mint a Föld, semmilyen alapvető légkörrel sem rendelkezne, ha nem lenne a légkör miatt elegendő nyomás és sűrűség a Hold külső oldalán, amely a belső nyomást kiegyenlítené, akkor a Holdat már nem azon a pályán találnák, amelyen most van. Az egész jelenséget pedig természetes bolygói egyensúlynak nevezik.

*Részlet Adamski Az űrhajók belsejében c. könyvéből:

"...Ebben a pillanatban a szaturnuszi pilóta megszólalt: „Nem vagyunk messze a Holdatoktól.”

Erre a bejelentésre rendkívüli izgatottság hullámai futottak át Adamskin, azon tűnődött, vajon leszállnak-e.

„Nem – válaszolta. – Most nem. Azonban azt szeretnénk, ha a saját szemeddel látnád amit a Holdról gondoltok. A Holdnak van légköre, miként azt az eszközeitek segítségével látjátok, most kellő közelségben vagyunk ahhoz, hogy észlelhető is lehessen. A légkör általában nem akadályozza meg más égitestek megfigyelését, ellentétben azzal, ahogy ezt a Földön olykor hallhatjuk. Eközben, a bolygótokról, nem láttok sűrű felhőket a Hold felszíne fölött mozogni, a tudósaitoknak lehetősége van az általuk „enyhe levegő mozgásának” nevezett jelenséget megfigyelni, különösen az általatok „krátereknek” nevezett képződmények mélyén. Amit látnak az igazából nem más, mint a mozgó felhők árnyéka.”

A Holdnak az az oldala, amelyiket a Földről megfigyelhettek, különösebben nem sok eséllyel bír arra, hogy valódi felhőket mutasson, melyek tényleg jelentős méretűek. Miközben a Hold pereme után közvetlenül, azon a részen kissé túl, melyet hőmérsékleti zónának lehetne nevezni, a berendezéseink révén már sokkal kiterjedtebb felhők kialakulását is megfigyelheted, mozgásukat és felbomlásukat, igen hasonlatos viselkedésüket a Földön megfigyeltekhez.”

„A Holdnak a Földről látható oldala igen nagy hasonlatosságot mutat az földi sivatagokkal összevetve. Forró, miként azt tudósaitok helyesen állítják, hőmérséklete azonban nem annyira extrém, mint amennyire gondolják. Mindeközben az általatok nem látott oldal hűvösebb, ám nem annyira hideg, mint amennyire hiszik. Érdekes látni, a földi emberek miként fogadhatnak el ilyen kijelentéseket azoktól, akik a legtöbbször fel sem néznek az égre, és kérdéseket sem tesznek fel korlátozott tudású embertársaiknak.”

„Van egy szép sáv a Hold Középső vidékén, melyen növényzet, fák és állatok tenyésznek, és ahol emberek is kényelmesen élhetnek. Még ti, földi emberek is élhetnének a Hold ezen vidékén, mivel az emberi test az egyik legalkalmazkodóképesebb szerkezet a Világegyetemben.”

„Ti földlakók igen sokszor jelentitek ki egyes dolgokról, hogy ’lehetetlenség’. Semmit, ami az emberi képzelet számára elérhető nem lehetetlen megvalósítani. Azonban visszatérve a Holdra; mint ahogy minden test a világűrben, legyen az forró vagy hideg, rendelkezik egyfajta légkörrel, miként azt nevezitek, vagy gázokkal, melyek mindezeknek a jelenségeknek színtérül szolgálnak. A tudósaitok pedig, miközben kihangsúlyozzák, a Holdnak nincs légköre, elfogadják, hogy forróság és hideg egyaránt létezik azon az égitesten! A Holdnak nincs olyan mértékű légköre, mint a Földnek, vagy a mi bolygónknak, mivel lényegesen kisebb égitestről van szó, Mindezek ellenére, rendelkezik légkörrel.”

„Talán kicsit jobban tudnám érzékeltetni az álláspontomat a következőkkel – folytatta a szaturnuszi. – Tegyük fel, hogy a Földön egy kis szigeten vagy az óceán közepén. Ameddig csak ellátsz, sehol sem tűnik fel másik szárazulat, habár élnek emberek nagyobb szárazulatokon is, amit ’kontinenseknek’ neveznek. Az égitestek a világűrben olyanok, mint a szigetek. Némelyik nagyobb, mások kisebbek, ám valamennyit körülveszi és segíti ugyanaz az energia, amely egyben életet is ad nekik.”

„Sok tudósotok vallja azt a nézetet, hogy a Hold halott égitest. Ha ez igaz lenne, és a Hold valóban halott lenne, a szó jelentésének megfelelően, már réges régen eltűnt volna a világűrben, széthullott volna. Nem! Nagyon is élő égitest és támogatja a életet, beleértve az emberi életet is. Hatalmas laboratóriumunk van közvetlenül a választóvonal mögött, ahol már nem esik a Földről látóvonalba, a mérsékelten hideg és hűvösebb régiójában az égitestnek.”

Adamski megkérdezte, vajon a hajó elegendően közel megy-e ahhoz, hogy a láthassa kísérőnk felszínét saját szemével.

Mosolygott és azt mondta: „Nem lesz rá szükség. Gyere és nézd – e készülék segítségével igen közelre tudjuk hozni a Holdat, mintha csak ott lennénk mellette, így tehát olyan tisztasággal figyelheted meg, akár csak a felszínén sétálnál.”

Adamski megkérdezte, mekkora távolságban vannak jelenleg a Holdtól, mire azt a választ kapta: „Negyvenezer mérföldre”

. Erősen szerette volna, ha körülrepülik a Holdat, hogy a saját szemével láthassa, mi van a másik oldalán, a mérsékelten hűvös zónában, amit említettek neki. Ugyanebben az időben az is megfordult a fejében, talán lehetnek olyan dolgok is, melyeket jobb lenne, ha nem látna. A felvetődött gondolatra gyors megerősítés érkezett a szaturnuszi pilótától.

„Tesztelnünk kell az eddig számodra átadott információk miatt a viselkedésedet, mielőtt újabbakkal szolgálunk. Mi megtapasztaljuk, talán nálad is jobban, az emberi gyengeséget, még azok körében is, akikben erős vágy él a helyes cselekvés iránt. Nagyon óvatosnak kell lennünk, hogy ne járuljunk hozzá a Föld további rombolásához.”

Amikor beállították a berendezéseket a Hold közeli megfigyeléséhez, Adamski megdöbbenéssel tapasztalta, mily teljes mértékben hibás a legközelebbi égi kísérőnkre vonatkozó elmélet-rendszer. A legtöbb kráter valójában kiterjedt völgynek mutatkozott, szélén – valamilyen természeti jelenség miatt – felgyűrődött hegyvonulatokkal.

Egyértelmű jeleit figyelhette meg annak, hogy a Hold a Földről látható innenső oldalán, számos nyoma van hajdani nagymennyiségű víz létezésének. Zulu azt mondta: „Továbbra is bőven van a túlsó oldalon, miként mélyen a hegyek mélyén elrejtőzve is, az innenső oldalon.” Azután Adamskinak rámutatott a krátereket övező hegyekre, azokon belül pedig az ősi vízfolyások nyomaira.

Igaz, a kráterek egy részét a Hold felszínébe csapódó meteorok hozták létre, minden ilyen esetben a kráterek alsó része egyértelműen tölcséres szerkezetű. Ahogy a közvetlen előtte felbukkanó Hold felszínét tanulmányozta, Adamski mély bemaródásokat vett észre a felszínen, ezek közvetlenül beágyazódott hatalmas sziklákhoz vezettek, a természeti forma tehát semmiféle más módon nem jöhetett létre, mint hatalmas erejű víz lezúdulása következtében, mely maga előtt görgette a méretes sziklákat – valamikor a múltban. Ezeken a helyeken ma is igen szerény vegetáció fejlődött csak ki. A felszín egy része finomnak és porszerűnek tűnt, míg más része láthatóan nagyobb darabokból épült fel, hasonlatosan a durva homokhoz, vagy kisebb kavicsokhoz. Ahogy figyelte a felszínt, kis állat szaladt keresztül a látómezőn. Annyit tudott csak kivenni belőle, hogy négylábú, szőrös, a sebes mozgása azonban meggátolta a pontos felismerését. Az a kevés, amit láthatott, igen különös volt Adamski számára, mivel éveken át, nem ilyen elképzelésekkel rendelkezett és beszélt róluk.

A szaturnuszi láthatóan érzékelte a zavart, és megjegyezte, éppen ez volt az egyik ok, ami miatt lehetővé tették számára a közelebbi szemrevételezést most. Megígérte, hogy valamikor később, megmutatja Adamskinak a Hold túlsó oldalát is. „Ez is – tette hozzá -, jelentősen fog különbözni attól, ahogy azt korábban elképzelted..."