Tartalomjegyzék


6. fejezet

A csillagokból jött anyahajó

 

Spotornón hajtottunk keresztül, és a városka nyugati kijáratánál arra az útra tértünk, amelyik egy felüljáró után meredeken emelkedett. Az az ünnepnapi és vidám hangulat volt a levegőben, amelyet ebben az igazán jó évszakban mindenki megtapasztalhat, aki kimegy a városból. A pineák és az újraébredt természet zöld lombkoronái mellett haladtunk el és jó sok kilométerre messze elmentünk.

Időközben ránk tört az éjszaka. A hegyek csúcsait az esti ég utolsó szürkületi fényében már csak gyengéden lehetett látni. A felhők eltűntek, és a csillagok léptek a helyükre. Pompás illatú volt a levegő, melyet megtisztított az eső.

A barátaink kocsiját megállíttattam egy parkolásra alkalmas helyen, és kértem őket, hogy várjanak azon a helyen, a kapott útmutatásnak megfelelően. Aztán Tinával továbbhajtottam.

Majd, a főúton kívül a fák között megtett rövid autózás után, gyalog mentünk mindketten tovább. Mivel sötét volt, a magunkkal hoztuk a zseblámpánkat, hogy fénye segítsen a gyaloglásnál. Tina azt mondta, hogy ha ezt nem a testvérekért tennénk, akkor sose merészkedne ki éjszaka egy ilyen félreeső helyre. Ráadásul csak nehezen jutott előre a cipői miatt, melyek nem nagyon voltak alkalmasak erre a célra, ezért fogtuk egymás kezét, hogy segítsünk egymásnak és hogy kikerüljük a tócsákat és a sarat.

Miután már messzire elgyalogoltunk, hangokat hallottunk. Azonnal megálltunk, hogy teljes csendben hallgatózzunk. Férfi- és női hangok voltak.

"Ők azok", mondta Tin, "biztos vagyok benne, hogy már itt vannak."

Én is bizonyos voltam abban, hogy ők azok, de mivel kozmikus kapcsolat ( telepatikus ) nem erősítette meg ezt számunkra, úgy gondoltam, jobb lesz óvatosnak lenni. Kértem Tinát, hogy ne beszéljen hangosan és hogy csak lassan menjünk tovább. Ő azonban tele volt örömmel és egyáltalán nem mutatott félelmet.

Egy hosszú bokorcsoport mellet haladtunk el, amely természetes sövénykerítésként egy széles rét határát képezte, mely még rejtve maradt a tekintetünk előtt.  Végigmentünk a bokorsövény mentén és a végénél egy meglehetősen nagy mezőre érkeztünk. Itt néha-néha éjszakai madarak szakították meg a csendet.

A levegő érezhetően frissebbé és hidegebbé vált, ezért felvettük a pulóvereinket, melyeket a biztonság kedvéért magunkkal hoztunk. A zseblámpánk fényének segítségével átpásztáztuk a mezőt, mely mezőgazdasági terület volt; közepén egy rézsű húzódott rajta végig, amely két részre osztotta a rétet. Az egyik fele magasabban feküdt, a másik alacsonyabban. Mikor kijutottunk ide, a nedves fűben továbbmentünk.

"Én érzem, hogy itt vannak", ismételte meg Tina. "Úgy vélem, nincsenek messze."

Mindenesetre magam kitartottam amellett, hogy maradjon nyugodtan, és úgy döntöttem, hogy ott fogunk várni rájuk, ahol éppen vagyunk. Majd leültünk egy lapos kőre, amely száraznak tűnt, és hallgatózva vártuk a jelenlétüknek valamilyen jelét. Ekkor Rafael hangja hallatszott nyilvánvalóan a közelünkben : "Már a talajon vagyunk", mondta, "egészen közel hozzátok."

Tina örvendezett és mondogatta, hogy ő már ezt érezte. Eloltottuk a lámpákat és Tina kézzel valami láthatóra mutatott a mező végén, ahol a mezsgyecsík megemelte a terepet. Ott, ahol a fák kivehető sötét határa kezdődött, egy gyöngéd fénylés keletkezett, amely egyre világosabb és világosabb lett. A sötétségben egy óriási "szivar" körvonalai kezdtek egyre egyértelműbben kirajzolódni, amely a mezőn feküdt.

"Csodálatos", mondta Tina ismét. Teljesen el voltunk ragadtatva a csodálkozástól és elámultunk azon, ami feltárult a szemünk előtt. A fény erőssége növekedett, és most már jól láttuk azt a valamit. Legalább száz méter hosszú volt ( talán 100-120 m ), és azon a helyen, középen, ahol a legvastagabbnak tűnt, fölért a mögötte álló fák magasságáig is. Kerek ablakainak hosszú soraszínes fénycsóvákat bocsátott ki az éjszakába, melyek azonban nem sugároztak túl az említett sötét erdősávon. Néhány perc múlva pedig ez a valami teljesen világos lett, annyira ünnepélyesen kivilágítottnak látszott, mint egy óceánjáró, sőt még annál is jobban.

 

Vénuszi anyahajó

 

Meg voltunk igézve a színektől és a minden irányba szétáradó fénytől, mely olyannak tűnt, mintha sok forrása lenne, amiknek viszont nem tudtunk rájönni az eredetére. Tina karon fogott és azt akarta, hogy menjünk oda ehhez az "űrszivarhoz".

"Várjunk", mondtam neki." Ők biztosan fognak nekünk mondani valamit."

Éreztük magunkban a megszokott nagy békességet, melyet már minden korábbi találkozáskor is tapasztaltunk. Az űrjármű olyan lenyűgöző hatást gyakorolt ránk, hogy nem tudtuk felismerni a fénnyel elárasztott eredeti környezetet. Úgy éreztük, mintha egy csodavilágba lennénk helyezve.

A "szivar" fénysugárzása közben meg csak egyre növekedett, és a kerek ablakaiból a fénynek egy olyan játéka bontakozódott ki a szemeink előtt, mintha  szépségnek és változatosságnak egy fantasztikus ünnepen lennénk. A fénynek és a színeknek ez a ritmikus ünnepi játéka olyan mélyen megérintette a szívünket, melyet nehéz lenne szavakba foglalni. Majd ennek fénysugárhajónak az egyik végéből egymás után négy repülő korong szállt ki, melyek úgy fénylettek, mintha fehér fényből lévő gömbök lettek volna. Végül leereszkedtek a mezőre, a "szivar" előtti szabad területre.

 

A négy korong jött ki a csillaghajóból

 

Kinyílott a négy korong négy kis ajtaja, és azokból férfiak és nők léptek ki. Felismertem Rafael alakját, erre szívem majd kiugrott a helyéről a kitörő örömöm miatt. Tina integetéssel üdvözölte őket. Felénk jöttek. Testüket foszforeszkáló fény világította körbe. Rafael lépett hozzánk elsőként, és a többiek követték őt.

"Legyetek üdvözölve ennek a találkozásnak az alkalmából!", mondta Rafael kedvesen. " Ma este meg fogtok ismerni más testvéreket is, akik együttműködnek ebben a küldetésben."

Üdvözöltük Rafael, és vele együtt Orthont és Firkont is, akikkel már korábban találkoztunk. Orthon ünnepélyesnek hatott a nagy alakjával és nemes viselkedésével. Firkon szívélyességét mutatta felénk, amely korábban már jó benyomást tett ránk. Kezet nyújtottunk egymásnak. Tekinteteik tele voltak jósággal és mozdulataikon megható egyszerűséget lehetett felismerni.

Ekkor bemutattak nekünk egy további testvért, az ő haja sötét volt, és úgy tűnt, hogy neki gyakorlati tehetségei vannak. Nem kevésbé volt szép, mint a többiek, és harmonikus mozdulataiban is hasonlított rájuk. "Ő Zuhl testvérünk", mutatta be Rafael. " Igen értékelik őt, amiért olyan sok mindenhez ért és oly sokat tud."

Aztán bemutattak kettőnknek egy másik férfit is, aki nagyon szeretetreméltó benyomást tett ránk. Ő úgy mosolygott, mint aki sokat akarna mondani nekünk, anélkül hogy beszélne. "Az ő neve György", mutatta be Rafael, és rám mutatva azt mondta : "Őt is úgy hívják, mint téged. ( megj : György = Giorgio ) Ez a testvérünk egy ideig a Földön élt, ahova egy feladat miatt szállt le. Most visszatért hozzánk." ( E könyv lektorának külön megjegyzése : itt majdnem biztosan Giorgio Dibitonto George Adamskivel találkozott, persze Adamski itt már az átlényegült, megfiatalodott, a testi feltámadás utáni - Jézus-minőségű - alakjában volt! - Ezt akkor még Dibitonto nem ismerhette fel, mert 1980-ban még nem ismerte sem Adamski személyét, sem életművét. ) Egy meleg kézfogással üdvözöltük egymást. Ezután négy lány jött felénk, akiknek a bája magával ragadott engem. Közöttük a legkisebbnek kék szeme és világosszőke haja volt :

"Én Kálna vagyok", mutatkozott be. "És örülök, hogy nálatok lehetek."

"Engem Ilmuthnak hívnak", mondta a második, miközben ünnepélyesen megszorította a kezünket. "Nagy az örömünk, hogy létrejöhetett ez a találkozás. "Ő Kálnánál nagyobb volt. Ilmuth haja olyan fekete volt, mint az ében, amely szabadon a vállára hullott. Sötét szemei áthatották azt, akire nézett. Szép volt, ám ugyanakkor a legszerényebb és legegyszerűbb is, mely megmutatkozott a magatartásában és azokban a szavaiban is, melyeket hozzánk intézett.

Azután bemutattak nekünk két további barna lányt. A nevüket azonban nem mondták meg. Ők is élő példái voltak a földöntúli szépségnek, az elképzelhetetlen bájnak és kedvességnek, valamint a jóságnak. A férfiak is meg a nők is mind repülősöltönyöket viseltek egy kicsit bő nadrággal és felsőrészujjal. Mindannyian enyhe fényt árasztottak magukból.

"Ez rendkívüli találkozás", mondta Rafael puha és mély hangján. "Fontos, hogy megismerjétek azokat a testvéreket, akik meg vannak bízva ezzel a küldetéssel. De mi sokan vagyunk, akik törődünk veletek. Mindannyiunkat meg fogtok ismerni, de nem most!"

A levegőben egy finom, kellemes jó illat terjedt el.

"Ez az illat egyedüli", mondta Tina. "ez nem a Földről való."

"Én sem szagoltam még ilyen illatot soha", erősítettem meg.

A testvérek mosolyogtak. Fokozatosan egy olyan meghittség keletkezett, amely a Földön, bolygónk emberei között nem jött volna létre ilyen rövid idő alatt.

Orthon olyan jóságosan nézett Tinára és olyan kedves szavakat mondott neki, hogy Tina meghatottságtól sírni kezdett. Mindannyian leültünk körbe a fűbe, anélkül, hogy ügyeltünk volna a nedvességre.

"Azért nem fogunk megbetegíteni benneteket", mondta Rafael tréfás hangon. "Csak helyezzétek kényelembe magatokat!"

A levegő most langyosnak tűnt, mintha felmelegítette volna az a fény, amely megörvendeztette a szívünket. A mély békességben úgy éreztük, mintha egészen eggyé váltunk volna a természettel. A körülöttünk lévő űrhajókorongok pedig olyannak tűntek, mintha maguk is élő résztvevők lettek volna.

"A földlakók", kezdte Rafael, aki enyhén keresztbe tett lábbal ült a társai között, "azon vannak, hogy iszonyatos pénzösszegeket használjanak fel arra, hogy kapcsolatba lépjenek velünk a világűrben. Holott mi mindenütt jelen vagyunk a Földön is. Itt vagyunk veletek, éspedig úgy is, mint ahogy láthattok most minket, és számotokra ismeretlen módon is. Sokan tudnak a mi létezésünkről és jelenlétünkről, mégis azt állítják, hogy nem tudnak rólunk semmit ( megj : az emberiség tudományos, politikai, katonai és vallási vezetői ). Sokan azok közül, akik láttak minket, kitartanak annak állítása mellett, hogy mi ostobán és különös módon viselkedünk, sőt, hogy kinevetjük őket. Ők azonban nem hajlandók megtenni azt a kis lépést, ami rávezetné őket arra, hogy az egész megjelenésünk miértjét megértsék."

Csend következett. A belső öröm érzése járt át, mind az itt jelenlévő fény vándorai, mind e lenyűgöző éjszaka nyugalma miatt. Visszaemlékeztem azokra a szavakra, melyeket Rafael korábban a Zoagli magaslatain történt találkozásunkkor mondott, és gondolatban összehasonlítottam azzal, amiről most beszélt. Meg voltam győződve, hogy az Éden kertjét a felismerhetetlenségig elcsúfították azok az emberek, akik ellenszegültek a teremtő Atya szeretetének. Viszont az űrbeli testvérekkel töltött puszta együttlétem is már segített abban, hogy sok dolgot megsejtsek és megértsek. Ekkor igazából arra vágytam, hogy ez az éjszaka sohase múljon el.

"Néhányan", beszélt tovább Rafael, "azt kérdezik maguktól, hogy mi egyáltalán létezünk-e, és úgy vélekednek : 'Ha a földönkívüliek léteznek, akkor ugyan miért nem mutatkoznak meg mindenkinek és miért nem lépnek velünk kapcsolatba "rendes módon"?' De a Földön sok ember már nagyon jól tudja, hogy mi valójában nagyon is létezünk és azt is, hogy nem értünk egyet e bolygó vezetőinek egoista és háborús törekvéseivel. Mert ők valójában a hatalmuk alá akarnának vonni minket, hogy olyan ismereteket szerezzenek meg tőlünk, melyek még pusztítóbb és még rettenetesebb fegyverek kifejlesztésének a lehetőségét adná a kezükbe. Ez az oka tehát, hogy a földiek által nem várt módon cselekszünk, épp azért, hogy kiiktassuk az ilyen veszélyeket, és ezért várunk arra a pillanatra - amennyiben ez lehetséges lesz -, hogy ismereteket adjunk át a földi testvéreknek, melyeket aztán az egyetemes törvényeknek megfelelően kell alkalmazniuk, ahogy ez egykor az istenfiaknak is adatott."

Az én nevemet viselő férfi eközben szeretetteljesen nézett rám. Magam nagy hálát és csodálatot éreztem iránta. Egy fülemüle hallatta a hangját az erdőben, mi meg csendben hallgattuk a művészi dalát, és egy új, kellemes illat terjed szét körülöttünk.

Rafael azt mondta : "A Föld hamarosan újra az Éden kertje lesz. Mielőtt azonban a földlakók valóban újra boldogok lesznek, a mostani keményszívűségük következtében sokat kell majd szenvedniük. Végül azonban az a szeretet, amely mindegyikükben benne lakozik, túl fog szárnyalni minden rossz szenvedélyt."

Barátságos hangjával most Firkon kapcsolódott be a beszélgetésbe : " A Bibliában azt lehet olvasni", mondta élénken, "hogy a zsidók megéltek egy kivonulást, amely kivezette őket a rabszolgaságból. Nos, ez a mi mai kinyilatkoztatásunk is : a Földnek fel kell készülnie egy új kivonulásra, amelynek nincs párja a történetében. Egyetlen egy esemény sem mérhető össze azzal, bármikor is történt a Földön, ami előtt most álltok!Hogy ezt megértsétek, ahhoz el kell olvasnotok azokat a 'jeleket', amelyeket leír a szöveg arról a kivonulásról. Felhő- és tűzoszlopokat láttak akkor az emberek az Egyiptomból menekülő héberek feje fölött, amelyeket ti ma repülő csészealjaknak és anyahajóknak neveztek. Pontosan ugyanazok a jelek és valóságok jelzik számotokra már ma előre azt az új és utolsó kivonulást, amely ki fog vezetni benneteket a nyomorúságból és elvisz az Egyetemes Szeretetbe, a valódi Ígéret Földjére. Nagyon fontos, hogy ezt mindenki belássa. Az idő sürget!"

Bár sosem olvastam el eddig az Exodust ( kivonulás, Mózes 2. könyve ) különösebb figyelemmel, mégis Firkon magyarázatával jól megértettem, hogy mit akart mondani.

"Mi fogunk kísérni benneteket", mondta Ilmuth édes hangján, " mint azt annak idején tettük, de most már sokkal nagyobb lesz a segítség. Át fogunk vezetni benneteket az Éden kertjébe. Ez a kivonulás követlenül előttünk áll, mert már készenlétben áll a bolygót érő tíz csapás, melyet azok a szellemek fognak előidézni, akik hatalmasok a gonoszságban. Ti egy olyan pusztaságon fogtok keresztülmenni, amihez képest az, amit egykor a héberek küzdöttek le, egy oázis volt. De mi fölöttetek leszünk ugyanúgy, mint akkor, és még sokkal láthatóbban és meg fogjuk adni nektek minden segítséget és vigasztalást. Minden tekintetben segíteni fogunk nektek.

 

Nappal felhőoszlopok leszünk,

 

A kivonulás kezdete 1.

éjszaka tűzoszlopok.

 

 

Mi nem hagyunk benneteket sose magatokra, és úgy lesztek védelmezve, ahogy még sosem volt védve egy teremtmény sem e megviselt bolygótokon. Mert óriási lesz a pusztulás ezen a Földön."

Ezután Kálna vette át a szót, és elragadó hangját a fülemüle kitartó éneke kísérte :

"A hébereket", mondta, "egy mindenségből származó nagy testvér vezette, aki erre a fontos küldetésre közétek született. Az ő neve Mózes volt. Titeket egy új Mózes fog vezetni, akit mi mind szeretünk és imádunk. Ő utolsó kivonulásotok alatt minden népet jó testvérként és Atyaként fog vezetni. Mindenki eljuthat az előre meghatározott céljához, aki bízik benne, és őt akarja elfogadni vezetőnek. Senki sem lesz magára hagyva, ha ezt nem akarja. Ez az a kinyilatkoztatás tehát, melyet a mindenségből hozunk most nektek, a megmentés reménységének a hirdetése, miközben a bolygótok horizontján sötét felhők gyülekeznek."

"Fel fogjátok fedezni ", mondta Orthon ünnepélyes hangon, "hogy mennyi Szép és Jó van Bennetek és abban a Teremtett Világban is, amely körülvesz titeket. Előbb azonban a gonosz mindannyiatoknak meg fogja adni a vészterhes leckéjét, hogy aki a Jót akarja, meg tudjon szabadulni attól és ki tudja törölni azt a saját szívéből. Amíg ez nem történik meg, addig a földi ember veszélyes lesz saját maga és az egész Kozmosz számára is. És mi, ahogy meg van írva, állva maradunk a kihúzott kard lángjával Éden érintetlen részének a megvédésére. Mi, a Kerubok, mindazok számára meg fogjuk akadályozni az Édenhez való hozzáférést, akik pusztítást és halált akarnának magukkal hozni. Majd csak akkor, ha újra elnyertétek az eredeti ártatlanságot és a gonosz többé már nem talál szállást bennetek és a bolygótokon, akkor lesznek feltárva számotokra újra a világmindenség kapui! Ez egy nagyon dicsőséges nap lesz, és hamarosan el fog jönni."

Ezek a testvérek reményt ébresztettek a szívünkben. Tina fel akart tenni egy kérdést :

"Miért csak a bibliát idézitek", kérdezte. "Nincsenek más szövegek is, amelyek ránk hagyományozták azoknak a dolgoknak az Igazságát, amelyeket tanítotok nekünk?"

"Az évezredek folyamán", felelt Rafael,"sok kinyilatkoztatás adatott az embereknek, és ezeket különböző hitelt érdemlő tanuk adták tovább. Aztán az Atya a héber nép kiválasztásával, melyből később meg kellett születnie Jézus Krisztusnak, különös módon akart beavatkozni az emberiség történetébe. A Biblia tartalmazza azt a kinyilatkoztatást, amely Istennek a földi emberek történetébe való beavatkozásáról szól. Mi az ő akaratát teljesítjük, és azóta állhatatosan követjük a dolgok menetét, amelyek immár nem csak azt a népet érintik, hanem a Föld minden nemzetét. Más népek más utat választottak, és nekik is segítünk. Ami a Bibliát annyira fontossá és időszerűvé teszi, az attól van, amit Jézus Krisztus mondott és tett.

Az egész szöveg bevezetés ahhoz a nagy kinyilatkoztatáshoz, amely az Apokalipszisben össze van foglalva. Abban újra fel van véve az Isten által az idők jeleként kiválasztott nép régi és új történetének minden fontosabb kinyilatkoztatása. Abban le van írva az a kivonulás, amelynek közvetlenül előttünk álló beteljesedését hirdetjük nektek. Mert a szenvedések azok, melyeket ki kell állnia a Földnek, hogy el tudjon szakadni a gonosztól az Édenbe való visszatérés érdekében. Az összes jövendölés újra és újra beigazolódott. Most ennek az utolsónak a megvalósulása előtt állunk. Ezzel kapcsolatban fogunk nektek mondani el azokat a dolgokat, melyeket számotokra és földi testvéreitek számára hasznosnak tartunk. Túl sok ember olvassa ma a Biblia sorait csupán a továbbképzés szellemében, de száraz szívvel, és elvakított értelemmel. Ezáltal elvesztették azt az egyszerűséget, amellyel azok a sorok adva lettek, és már nem tudják megérteni azokat"

Most abbahagyta Rafael, és azt mondta, hogy a biztonság miatt néhányuknak újra az űrhajók fedélzetére kell mennie.

Úgy határoztak, hogy Rafael, Orthon és Firkon még egy kicsit velünk maradnak. A többieknek három diszkosszal vissza kellett térni az anyahajóba, egyet azonban ott kellett hagyniuk a földön Zuhl felügyelete alatt.

Azok, akik újra a fedélzetre mentek, szívélyesen elbúcsúztak; mind azt mondták nekünk, hogy hamarosan viszontlátjuk egymást, és biztosítottak minket szeretetükről és segítségükről. Tina meg volt rendülve, és azt mondta, hogy ő nem akar megválni tőlük. De Rafael még egyszer kinyilvánította, hogy az szükséges.

A mindenségbeli testvérek visszamentek mindhárom koronghoz, majd miután oda beszálltak, felemelkedve azonnal eltűntek a sugárhajóban. A fényeket letompították, mint egy nagy ünnepség befejeztekor, mikor mindent újra a szokásos állapotba helyeznek vissza. Már csak egy alig látható, finoman fénylő csillámlás vált el észlelhetően a háttértől. És a mezőn maradt korongból is alig lehetett már látni azt a fényt, ami a kerek ablakaiból világított.

Rafael meghívott minket, hogy egy rövid sétát tegyük velük. Firkon a zsebéből egy kis világító rudat vett elő, amely körbeszóródó fényt bocsátott ki. Átmentünk a fák között. Tina belém karolt, és a mindenségből jött három férfi mellettünk ment, Rafael a jobb oldalamon, Orthon és Firkon pedig Tina oldalán.

"Amikor azt mondjuk nektek, hogy nincs megengedve számotokra a világűrbe való behatolás", mondta Rafael, "akkor azt a jövendölést valósítjuk meg, ami a Genezisben van, ahol az áll, hogy az Isten, az Úr hogyan állított be minket Éden őreiként, hogy az ember számára akadályozzuk meg az ismeret fájához való hozzáférést, hogy azt ne fertőzze meg a gonosszal. A gonosz gyakorlása, melyet bolygótok történetében szaporítani akartatok, hamarosan ki fog merülni, mert meg fogjátok látni, hogy a gonosz útjai, amelyeket jártatok, ellenetek fordulnak. Csak a Jónak és az Egyetemes Szeretetnek az útjai nem ismernek késlekedést és rossz visszahatást. Aki kitartóan téves utakon jár, annak meg kell látnia, hogy azok egy napon hogyan fordulnak saját maga ellen. Ez egy fontos intézkedés, hogy azok a gyermekek, akik tévedésben vannak, ne veszítsék el visszafordíthatatlanul a Jó Atyához visszavezető utat."

"Ha jól értem", mondtam,"akkor tehát a Föld közel van a dolgok jelenlegi állásának a végéhez."

"Ti eljutottatok a dolgok jelenlegi állásának a végéhez", válaszolta Firkon, miközben megállt és rám nézett.

"Hamarosan abban a csodálatos korban juttok, amelyre utalnak nektek az összes korok írásai. De aminek még azelőtt kell megtörténnie, az nagyon szomorú lesz. Ezért sürgetően szükséges, hogy az emberek a lehető leggyorsabban felfogják ennek a nagy kinyilatkoztatásnak az egyszerűségét, amelyet most átadunk nektek. Az Írások ugyan ezt már hosszú ideje hirdetik, viszont a valódi jelentését, ami elmondatott és leíratott, az írástudóknak kellett volna elmagyarázni nektek, ám azok elvesztek ő elvakított értelmük fondorlataiban."

A velünk lévők testvérek, és mindaz, amit egy ideje láthattunk és megélhettünk általuk, a legkézenfekvőbb bizonyítékai voltak annak az igazságára, amit itt közöltek nekünk.

"Szeretném megtudni", kérdezte Tina egy kicsit vonakodva, " hogy miért nem a nagy hatalommal rendelkező, meghatározó embereknek mondjátok el mindezeket? Hisz sokkal valószínűbb, hogy ilyeneknek hisznek majd az emberek. Ők ezeknek a beteljesülés előtt álló Igéknek a terjesztését, annak nagy munkáját véghez tudnák vinni."

Orthon vette át a válaszadást : "Mi kinyilatkoztatásainkhoz mindig egyszerű embereket választunk ki," mondta,"akik nem helyezik szavaink valódi értelme elé a képzettségüknek megfelelő ismereteiket és hozzá a saját gondolataikat. Mert egy előítéletek nélküli nyitott értelem alkalmasabb arra, hogy hűen közvetítsen egy mindenségből jövő kinyilatkoztatást. És az a tény, hogy a földi emberek csak azért nem hisznek valakinek, mert a közvetítő egyszerű személy, semmi mást nem bizonyít, mint egy igazságtalan megkülönböztetést, amelyből csakis azok ő büszkeségükre lehet következtetni. Mi azonban tudjuk, hogy aki hallani akarja a kinyilatkoztatást, és szereti az igazságot, nem lesz nehézsége. Mindenki vagy a saját szívében fogja megérezni és megtalálni az igazságot, amit közölnek vele, vagy ez nem jön létre. Az Írás pedig tanúbizonyság próbájaként szolgálhat mindannak a valóságos voltára, ami végbe megy a ti világotokban. Mi minden emberhez szólunk, aki jóakaratú.

"Meg van írva", folytatta Rafael szépen csengő hangján, " hogy az Úristen világméretű vízözönnel büntette meg az embereket, és megígérte, hogy ez sohasem fog még egyszer megtörténni. A Biblia továbbá tudósít arról, hogy Isten Noé által szövetséget kötött minden emberrel, azokkal is, akik majd a jövőben fognak megszületni. Isten adott Noénak egy jelet is a vele és minden leszármazottjával kötött szövetségének a megerősítésére : jelként a szivárványt ültette rá a felhőkre. Világos, hogy az Úristen számára nem a szivárvány volt a fontos, amit egy zivatar után láttok, hanem ezt az égi jelet az emberiséggel kötött szövetségének a szimbólumául választotta, azzal az emberiséggel tehát, amely fellázadt ellene és amelyet megbüntetett a vízözönnel. A szivárvány íve annak a szövetséghídnak a jele volt, amely két partot kötött össze, az istenit, a hű gyermekeivel, és földit-emberit, azokkal a gyermekekkel, akik ellenkeztek az ő szeretet-törvényével. Ezt az ívet azonban az ég felhőire ültette, és pontosan meghatározta, hogy a nagy áradat vizei sose ömöljenek többet le az égből a földi emberek megbüntetésére. Na és, ha nem voltak ott felhők, amelyek esőt hozhattak volna - miről beszélt az Atyaisten? Arról ugyanis, hogy a 'felhő' szó, repülő hajókat, űrhajókat és csillaghajókat jelenti, azaz az Atya szövetsége ránk, az Ő űrhajósaira lett bízva, és mindenekelőtt Arra, Aki közöttünk van és Aki egykor a Földre lett küldve, éppen azért, hogy most új Mózesként vezesse ki a Földet a gonoszságból az Éden megígért országába.

Ézsaiás rólunk beszélt, amikor azt kérdezte : 'Kik azok, kik felhőként szállnak tova, mint a galambok a dúcaikba?' Ő a repülő korongjainkról beszélt, melyek az anyahajóhoz repültek, mint ahogy ezt ma ti is láttátok. A 'felhő' kifejezés állandóan előfordul a Bibliában : Ezékiel egy nagy felhő alatt állt, és leírta a csillaghajót. Olvassátok el, amit rátok hagyott. És mik voltak a felhőoszlopok nappal és a tűzoszlopok éjjel, amelyek a héberek feje fölött álltak, mikor menekültek a pusztában? Mindez Istennek, az Úrnak a kozmikus dicsősége, az Ő mennyei serege. Ő, a Seregek Ura réges-régen cselekszik általunk ezzel a jellel. Mondtam már nektek," hangsúlyozta Rafael, "hogy az Úr a felhőkből szólt, amint az a zsoltárokban is meg van írva."

Rafael megfordult, hogy visszatérjen a mezőhöz, ahol Zuhl várakozott a diszkosszal és mögötte a sugárhajóval, majd azt mondta : "Meg van írva : 'Szivárvány ívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, melyet én a földdel kötök' ( Móz. 1. könyv 9 :13 ) Ez a jel előttetek van, és meg lett mutatva milliónyi embernek. Nagyon fontos," erősítette meg szilárd hangon," hogy aki meg akarja érteni a dolgokat, megértse az Írások igazságát is. Az igazság megvilágítja az értelmet és lelkesíti a szívet. Mi ezért fáradozunk és kérünk sok földi embert erre az együttműködésre.

"Olvassatok!" hangsúlyozta ismét. "Olvassatok el minden szót és gondolkozzatok el rajtuk. Isten azt mondta Noénak : 'És történjen meg, hogy amikor egy felhőt vezetek a Föld fölé, akkor bizonyosan meg fog jelenni a szivárványív a felhőben. És én bizonyosan emlékezni fogok arra a szövetségemre, amely fennáll közöttem és közöttetek, valamint minden élő lélek között, amely hústestben él; és sose válnak többé özönvízzé a vizek, hogy elpusztítsanak minden hústestet.'

Nem úgy vélitek ,hogy űrhajóink feltűnése egeteken egyre gyakoribbá válik? Biztosítunk benneteket : Isten, az Atya mondta nekünk, hogy ez most már az az időpont, amelyben szándéka felszaporítani a Föld fölött a hű gyermekeinek repülő hajóit, és hamarosan a szivárványív is látható lesz fölöttük, hogy a köztünk és az Atya közötti szövetség mindenki számára ismeretessé váljék, egy olyan szövetség, amely ki lesz terjesztve a Föld gyermekeire is.

Szivárvány-ufók

 

Ezeken az égi hajókon fogunk tartózkodni, és ott lesz mindenekelőtt Az, Aki megígérte, hogy újból eljön az ég felhőin nagy dicsőséggel és hatalommal. Ő velünk együtt vissza fog benneteket vinni az Édenbe, hogy újra benépesítse az Ő kertjét."

Időközben a mező közelébe értünk, és a háttérben láttam a csillaghajó enyhe fényességét, valamint azon diszkoszét, amelynél Zuhl várt türelemmel. Firkon vette át a szót :

"Jó, ha nyomatékot helyezünk arra, hogy nyíljanak meg a szívek arra a kinyilatkozásra, amely az Írás szavaiban van, és hogy azok kapcsolatban állnak az idők jeleivel. Sokan mindent az ő logikus következtetésükkel szeretnének megoldani és tanult értelmük felfedezéseivel, az igazság azonban sokkal egyszerűbb és mélyebb, mint az ő szőrszálhasogatásuk. Az Atya igazságot akaró gyermekei viszont érezni fogják, hogy az hogyan érinti meg a szívüket, mert mi mindig segíteni fogunk nektek."

Rafael egyik kezét a vállamra tette, barátságosan rám nézett és azt mondta nekem :

"Azok a kinyilatkoztatások, amelyeket ma feltártunk nektek, sokakat meg fognak lepni, mint ahogy most megleptek titeket. Ezek sok meg nem értést és szenvedést fognak nektek okozni. De szükséges, hogy ez megtörténjék, hogy sok dologról lehulljon a lepel. Sok jóakaratú ember hinni és segíteni fog nektek. Ők ezzel azon Személy jó ügyének segítenek, aki nem hazudik, és mi is velük leszünk. Most mennünk kell. Üdvözletünk pedig így szól : viszontlátásra!"

A legszeretetteljesebb testvéri öleléssel köszöntünk el egymástól. Ők hárman odamentek a diszkoszhoz, melynek a fedélzetére léptek, majd egy pillanat alatt a korong eltűnt a csillaghajó belsejében, mely most még nagyobbnak tűnt. Egy zümmögő hangot adott ki magából, míg világító ereje megnőtt, és megváltoztatta a színét, és a fehérből, amilyen volt, narancssárga lett. Aztán nagyon gyorsan felemelkedett a csillagokhoz és eltűnt onnan, mint a villám.

A mi barátaink nem távoztak el arról a helyről, ahol korábban hátrahagytuk őket. Roberto megjelenítette azokat a képeket, amelyeket telepatikus úton kapott, és pontosan azt a csillaghajót és a négy diszkoszkorongot rajzolta le. Nico arról a dombról, amelyen sétálgatott, látott egy fényt, amelyik különös módon mozgott az égen. Ennek a fénynek a cikkcakkpályája nem hagyott kétséget eredete felől.Anna és Paolo telepatikus kapcsolatban követte a beszélgetés egyes részleteit. Mindannyian olyan jeleket vettek, melyek annak a tapasztalatnak feleltek meg, melyeket Tina és én szereztünk a mindenségből érkezett testvérekkel átélt közvetlen kapcsolatban.

Belsőleg meghatottan és boldogan hajtottunk le a Riviérára, hogy rátérjünk a Genovába vezető útra.