3. fejezet

 

Az első találkozás a Földön

 

Rafael itt volt, körülbelül 50 méterre az én helyemtől, ahol álltam. Kb. 190 cm magas volt és kora nem volt megállapítható. Az arcvonásai ugyanazok voltak, mint amikor az otthonba megjelent. Ugyanúgy nézett ki és ugyanabban a szépségben sugárzott. Így állt egyenesen az olajfák között és mosolygott rám.

Úgy éreztem, hogy vonzódom hozzá, és leírhatatlan öröm áramlott át rajtam, olyan, hogy teljesen meg voltam hatódva. Szeretettel, kedvesen üdvözölt engem. Én elmondtam neki, hogy örülök, hogy találkozok vele, majd még sok más dolgot akartam mondani neki, de a nagy izgalomtól nem voltam képes rá.

Felszólított, hogy maradjak nyugton, és elmondta, hogy lesz időnk és alkalmunk arra, hogy mindent tisztázzunk, ami szívemen van. Ekkor megértettem azt az egész felelős gondoskodást, amely ezeket a más világokból származó lényeket hatja át a Föld jóléte érdekében. Nem tudtam, hogy mit tesznek ők, de az a bizonyosság élt bennem, hogy a földlakók javára dolgoznak. Emellett a hála valamilyen élénk érzése mozgott bennem, amely keveredett azzal az izgalommal, melyet a repülő koronggal történt első találkozásomkor éreztem.

„Én akkor a fénydimenziómban mutatkoztam meg”, mutatta egy saját magára utalt kézmozdulattal. „ És most kozmikus ( megj : űrutazó ) alakomban látsz engem. Mi érthetővé fogjuk tenni számodra a valóságnak ezeket az elemeit. Már a múltkor is mondtam neked, hogy az Írás tudósít az egyik olyan küldetésről, amelyet a Földön vittem végbe. Sokan mesének tartják ezt az elbeszélést. Te azonban megerősítheted mint valóságot. A Bibliában tudósított tények közül nagyon sok történetet tekintenek szimbolikusnak és elvontnak, bár azok ténylegesen megtörténtek, és más események még csak most vagy később fognak megtörténni. Ha a Föld emberei értelmüket és szívüket megnyitják, sok ismeretet fognak még szerezni és sok igazságot fognak még megtapasztalni, amelyek most még rejtve vannak. El fog jönni az a pillanat, amikor bolygótok összességében belép egy olyan korszakba, amilyent sok ezer éves történetében még sose élt meg.”

Észrevettem, hogy ez a lény egyszerűségében és természetességében belső nagyságot és felmérhetetlen tudást rejt magában. Sajnálkozással gondoltam ezért a földlakók büszkeségére és fennhéjázására, magamat is beleértve. Ki tudja, mennyi ideig kell még fáradoznunk, hogy a jóságnak és az alázatnak erre a fokára jussunk!

„Ez nagyon szép!” mondta Rafael, miközben az előttünk lévő síkság felé fordult.” A ti Földetek az egyik legszebb a Kozmoszban. És mégis veszélyben forog, azoknál önzése és büszkesége miatt, akik belementek abba a kockázatba, hogy belerántsák a Földet egy olyan pusztulásba, mely korábban még nem fordult elő. Kezdetektől fogva azt keressük, hogy hogyan segítsünk nektek, mert azon fáradozunk, hogy megakadályozzuk azt a rosszat, amelyet most ti készíttek elő a Földön, és jó irányba próbálunk befolyásolni benneteket a cselekedeteinkkel. Ezt mindenesetre a szabad döntésetek tiszteletben tartásával tesszük. Nálunk nincs erőszakosság és uralomvágy.”

Szavainak hangja komoly volt, mégsem éreztem benne az erőszaknak még a nyomát sem, inkább egy mély fájdalmat, nagy szeretettel párosulva. És bár nem tartottam magam képesnek arra, hogy egy ilyen fontos témáról folytassak beszélgetést, mégis bátorságot merítettem, és megkérdeztem :” Azt jelenti ez, hogy segíteni fogtok nekünk, ha a Földön súlyos dolgok történnek?”

„ Mi mindannyian testvérek vagyunk” válaszolta, „ az egyetlen Egyetemes Atya gyermekei. A szeretetünk feltétel nélküli mindenki irányába, azok irányába is, akik olyat vettek a fejükbe, hogy a vész útjait járják és szenvedést és halált okoznak, mivel hogy ők ellentétben állnak a Teremtő Egyetemes Törvényeivel. Ők nem akarják megérteni, hogy a ’szabadság’ valójában azt jelenti, hogy a szeretet végtelenül sokféle útját járjuk. Mert csak ebben az irányban van az élet. Ha viszont egy ilyen jó Atya nagylelkűségével visszaélnek, akkor nagy a baj, és az kihívja az Ő igazságosságát, melyet mi mint istenit tisztelünk.

Arca gondterhessé vált, anélkül, hogy emiatt elvesztette volna a tiszta, fenséges kifejezését. Aztán mosolyra derült, és ezt mondta :

„ Mi sok dologban akarunk tanítani benneteket. Érthetővé fogjuk tenni számotokra, hogy az egész teremtésben a szeretet erősebb minden más valóságnál. Ez az Atyaisten végtelen könyörülete miatt van így. A földi embereknek majd be kell látniuk, hogy milyen veszélyes az, ha nem engedelmeskednek az egyetemes, az ő szeretetéből ajándékozott törvényeknek és felborítják azokat az alapokat, amelyek a Kozmoszt kormányozzák, és mindenütt életet keltenek. Amennyiben ők ezt nem akarják belátni, akkor tévedéseiknek megfelelően tapasztalni fogják a szenvedés tisztító erejét.”

Még ezt is szomorúan és bánatosan mondta. Aztán hozzátette : „ Most menj, és nézz egy fedél után, mert erősen esni fog.”

Csak most vált világossá számomra, hogy a korábban beborult idő továbbromlott és a Toscana-emiliai Appenninek hegyei esőfelhőkbe burkolóztak, melyekből a csapadék mindenhova eljutott. El kezdett esni, és kis idő múlva egy olyan záporeső ömlött arra a helyre, hogy már egyáltalán nem láttam semmit.

Siettem, hogy menedéket találjak egy közeli kápolnánál, de ez majdnem fölöslegessé vált, mivel a bőrdzsekim teljesen vizes lett és ugyanez történt a hajammal is. A cipőm, a táska, amely a vállamon lógott és a nadrágom is csuromvizesek lettek. Zuhogott, mintha dézsából öntötték volna, és kellemetlenségem egyre nőtt, úgyhogy arra gondoltam, hogy leereszkedem a hegyről és keresek valami menedéket, ahova beállhatok, vagy valakit, aki csereruhát tudna nekem adni. Elhagyatottnak érzetem magam és belülről is viaskodtam, ugyanis meghasonlottnak éreztem magam a között a szándék között, hogy bízzak-e Rafaelben és várjak rá ott fent a hegyen, vagy a biztos elázástól menekülve valahol máshol keressek menedéket.

Teljesen átáztam és már fáztam is. Az elcsüggedéstől gondterhelten egy kéréssel fordultam a látogatómhoz, hogy tegyen már értem valamit, amennyiben ez megengedett lenne számára.

Ekkor válaszként a magasságból hallottam lejutni hozzám a hangját : „Gyenge hitű vagy”, mondta nekem.”Rövid időn belül meg fognak nyílni a felhők és a Nap fel fog melegíteni téged.” Az eső kezdett is alább hagyni, mintha azok a szavak váltották azt volna ki. Fokozatosan egyre tisztábban láthattam a fákat és a dombokat.

Eltelt néhány perc, és a felhők mögül, melyek mintha megszűrték volna a fénysugarakat, előbukkant a Nap. Az ég gyorsan kivilágosodott. Csodálkozva figyeltem a természetet, amely most úgy tűnt, törődik velem, miután egy kemény próbának vetett alá. Mindenesetre fáztam, és nem tudtam elképzelni, hogy hogyan is tudna engem megszárítani a Nap, amely már lemenőben volt. Még egyszer egy kérést intéztem Rafaelhez, hogy mentsen meg e bajtól. Aztán hallgattam és csendben vártam.

Nem sok idő telt el, csak néhány perc, amikor a Nap felől egy fényt láttam jönni, amely közeledtekor a repülő diszkoszkorong kupolás alakját vette fel. Magasan a síkság fölött volt és gyorsan mozgott előre, amíg fölöttem megállt. Aztán elkezdett megint lassan süllyedni, míg kevéssel a fejem fölött nem lebegett. A távolságot néhány tucat méterre becsültem.

„Más testvérek is a Földről”, mondta a hang,”hozzád fognak csatlakozni a következő találkozásunkkor. És mellettem is lesznek más testvérek. Hamarosan újra találkozunk. Viszontlátásra!”

A fényes repülőtárgy felszállt a magasba, átlósan elbillent, majd egy hihetetlen pályát leírva eltűnt az égen. Ezután végignéztem magamon, és láttam, hogy teljesen száraz vagyok, mintha egyetlen egy vízcsepp sem ért volna. Ettől jó kedvem lett.

Ekkor hirtelen, magasan fenn a kék égen repülő korongok három hulláma jelent meg jól láthatóan, melyek az én látószögemből oválisnak látszottak. Aztán eltűntek a hegyek mögött.

1980. április 27. volt, két nappal a Finaléba történt utazásom után.