Tartalomjegyzék

 

1. fejezet

A fényszárnyú lény

 

Azon a délután otthon voltam. Amikor egyszer épp felemeltem a fejemet, egy fényt vettem észre a szobában, amely lassan egyre erősebbé vált, végül sokkal intenzívebb lett, mint a természetes fény. Ennek a világosságnak a közepén egy különleges szépségű fiatalember alakja jelent meg. Csodálkozva figyeltem őt, és láttam, hogy lábai kissé felemelkedtek a földtől. Mezítláb volt, szikrázó tunikát hordott és két világító szárnyat viselt. Arcvonásainak kedvességétől és magasztosságától elragadtatva sokáig csodáltam őt. Ez a látomás egész hosszú ideig tartott, mígnem végül eltűnt, ugyanúgy, ahogy megjelent.

A rákövetkező napokban nem tudtam elűzni a gondolataimból ennek a jelenségnek a szépségét és az édes béke érzését, amely ebből a fényből áradt. Olyan volt, mintha ez az élmény szótlanul mindenhova elkísért volna. Fiatalkorom óta már nem hittem abban, hogy a víziók valamilyen realitást képviselnének; ezeket mindig az izgatott fantázia termékének tartottam. Most azonban arra gondoltam, hogy ez az ifjú épp akkor mutatkozott meg előttem, mikor nyugodt és kipihent voltam, mentes bármiféle izgalomtól.

Az a bennem lévő nyugalom, amely az átélt esetet kísérte, olyan nagy volt, hogy képes voltam  arra, hogy annak, ami feltárult előttem, minden részletét teljesen egyértelműen észlelni tudjam. Nem tudtam felfogni, de amikor annak az élőlénynek a szárnyaira gondoltam, újra és újra csodálkozva mondogattam magamnak, hogy bizony az angyalok valójában mégiscsak léteznek.

Húsvét előtt egy este éppen hazaérkeztem, és a szokásos dolgaimnak akartam szentelni magam, amikor újból látni lehetett a jelenséget ugyanazon a helyen és ugyanolyan módon, mint az első alkalommal.

Fénye szétáradt az egész szobában, és úgy tűnt számomra, mintha a lelkem legmélyéig hatoltak volna le a sugarai. Ennek a lénynek a sugárzó szépsége egy édes, belső borzongást keltett bennem és azt a vágyat, hogy bárcsak sohase szűnne meg a fénye. Annyira megragadott ez a látomás, hogy arra sem voltam képes, hogy megmozduljak, és arra sem, hogy valami másra gondoljak.

Majd erőt vettem magamon és megkérdeztem Tőle, hogy ki ő. A fénylény elmosolyodott és kedves hangon válaszolt :”Rafael vagyok.” Ezután kifejeztem azt a vágyamat, hogy egy kicsit többet megtudjak róla. Ekkor azt mondta :” A Szentírásban megtalálod Tóbiás könyvét, azáltal jobban megismerhetsz engem. Hamarosan újra látni fogsz.”

Ott állt még mindig előttem áthatóan fénylő és kellemes tekintetével. Aztán eltűnt, és vele együtt feloldódott egyre jobban az egész fényjelenség is.

A könyveim között volt egy Biblia is. Felütöttem, és mintha véletlenül történt volna, egy olyan oldalon, amelyen Tóbiás története volt. Meglepődtem; olyan volt, mintha egy láthatatlan kéz úgy irányított volna engem, hogy rögtön megtaláltam azt a helyet. Elkezdtem olvasni, és azonnal felismertem, hogy Rafael ”orvosságot” és „Istentől jövő gyógyulást” jelent. Az arkangyal egykor azért szállt le a Földre emberi alakban, hogy elkísérje a fiatal Tóbiást a világ útjain. Elvezette őt menyasszonyához és meggyógyította azt, valamint Tóbiás édesapját is. A végén, amikor pénzzel akarták jutalmazni a tetteit, az angyal felfedte magát, majd felemelkedett és eltűnt a jelenlévők szeme elől.

 

Tóbiás az angyallal

( Gustav Doré : Fiatal Tóbiás és az angyal )

Mindent, ami velem történt, megőriztem a szívemben, abban a reményben, hogy viszont fogom látni Rafaelt, ahogy megígérte.