Tartalomjegyzék

 
13. fejezet
 
 

Tartózkodás a világűrben

 

Most egy további űrutazás rendkívüli eseményeit írom le, melyet Tinának, Paulnak és nekem a csillaglátogatókkal együtt volt szabad megtennünk, miután az új megbeszélés szerint a kerek gép várt ránk a leszállóhelyen, beszálltunk és lebegve felemelkedtünk.

A repülő korong megállt a felmérhetetlen világűrben. Égitestek milliói és milliárdjai tűntek fel mindenfelé, és sokkal nagyobbak voltak, mint amilyennek a csillagok a földről látszanak; úgy ragyogtak és szikráztak, mintha minden alkalommal egy tarka tűzijáték lobbant volna fel.

Izgalmam olyan nagy volt, hogy egy félelemérzés vett rajtam erőt, annyira apró picinynek éreztem magam ezzel a végtelen színjátékkal szemben. Az Atya végtelen nagyságára gondoltam, aki mindezen nagyszerűségnek a Teremtője, és kértem Őt, tanítson Ő engem, hogy testvéreimben és minden általa alkotott élőlényben Őt szeressem.

Abban a bizonyosságban, hogy hall engem,azt mondtam Neki, hogy leghőbb vágyam lenne, hogy eléggé ismerjem a végtelen Egyetemes Szeretetet és annak törvényeit ahhoz, hogy a Kozmosznak az összes terén át felemelkedhessek az égi sorompó átlépéséig, hogy odaállhassak az Ő öröktől fogva meglévő szépségének csodálatára. Dadogni kezdtem, mert attól féltem, hogy imám követelődző volt egy ilyen felmérhetetlen lényhez képest.

Rafael jóakaratúan nézett rám és mosolygott.

„Nem”, mondta, „az az őszinte kívánság, hogy elérjük Isten mennyei atyai házát, nem vakmerőség. Hisz magának az Atyának is az a leghőbb vágya, hogy minden gyermeke, aki a Kozmoszon keresztül vezető úton van, visszatérjen Őhozzá.”

Az a kozmikus térség, amely tekintetem elé tárult, nemcsak pulzáló fények hatalmas színjátéka volt, hanem tele volt vonuló világítótestekkel is, amelyek pályájukat követték, láthatatlan erő által vezérelve és színpompás energiamezőkkel körülvéve. Ezek a tér sötét mélységeiből bukkantak fel.

 Rafael arra a hatalmas, szivar alakú csillaghajóra mutatott, amelyik nem tudom, milyen távolságban lebegett előttünk a térben. Ez egy fehér fényárban úszott, melyet két színárnyalat hatott még át, egy kék és egy mély narancssárga.

A kerek ablakok olyan fényt sugároztak széjjel, amely a ’szivar’ fényáradatát még jobban megvilágította. Ennek a sugárhajónak az alakja nem volt annyira kövér hasú, mint azé, amelyik Spotornónál leszállt a Földre; egy elbűvölő látvány volt.

Rafael bejelentette, hogy a repülő koronggal be fogunk lépni a sugárhajóba. Nem sokkal ezután kiszálltunk egy belső kikötőteremben, ahol megállt a korong. Egyfajta síneket láttam. Egy ajtón keresztül egy fogadószalonba vezettek bennünket. Ott fotelek és egy asztal volt található, látszólag mind ugyanabból az anyagból, mely enyhén fényáteresztően csillogott. A leüléskor úgy véltem, szilárd anyagról volt szó, de észrevettem, hogy az kellemesen puha volt.

Az a fény, amely ebben a sugárhajóban uralkodott, sajátos érzületeket és hatásokat váltott ki bennünk, melyeket nehezen tudnék elmagyarázni. Frissebbnek éreztük magunkat, mint valaha, és minden szellemi energiánk kimondhatatlan békességnek örvendett. Olyan üdvállapotban voltunk, amely mindannyiunkat egyformán átalakított, és felébresztette az összes bennünk szunnyadozó erőt. A lehető legéberebbnek éreztük magunkat, és mélyről készek voltunk mindennek a befogadására, ami szóban és képben elérhet bennünket.

Szívünk olyan szeretettől égett, amilyen a Földön nem ébred bennünk.

Ilmuth egy olyan férfival lépett be, akinek arcvonásai csodálatot keltettek; szép volt és szimpatikus. Félkörben leültünk a heverőre és a fotelekbe.

Ez a férfi szeretetteljesen nézett ránk, és a következőt mondta: „Immár a végéhez közeledik az a missziónk, melyet felülről akartak értetek. De e mostani alkalommal itt még szerezhettek olyan tapasztalatokat és ismereteket, amelyek kiegészítik felkészüléseteket. Sokkal több dologról kellene beszélnünk nektek, mint amennyire lehetőség volt a számunkra rendelkezésre álló rövid időt és egyéb problémákat tekintve, melyeket meg kellett oldanunk érdeketekben. Ez ne töltsön el benneteket gonddal, mert minden időben mellettetek leszünk, és meg is fogjuk nektek adni azt a világosságot (fényt) és segítséget, amely nélkülözhetetlen lesz számotokra.”

Most belépett Orthon és vele együtt Zuhl. Szó nélkül közénk ültek, míg a férfi folytatta üzenetét.

„A Földön”, mondta komoly arccal, „sok probléma van. Ezek komolyak és sürgetőek. Sok népnek az elmaradottsága éhséget és halált okoz az alultápláltság és a betegségek által, amelyek a szegénység következményei. Ez egy nagyon súlyos bűn, amely a virágzó gazdaságú népeket terheli. Olyan sok és jó segélyforrás van a Földön, hogy mindenki élhetne jól. Mégis az önzés és a meggazdagodás és hatalom utáni vágyakozás azt okozzák, hogy a legszegényebbek szörnyen szenvednek és tönkremennek.”

Tina kérdezve megszakította beszédét: „Miért nem avatkoztok be, hogy megmentsétek ezeket a népeket az éhség elől? Miért nem cselekedtek úgy, hogy azok, akiknek meg van a lehetősége és akarata, aktivizálhatnák magukat ennek az egész nyomornak az enyhítésére?”

A férfi összeráncolta homlokát és felsóhajtott.

„Nem tehetjük meg”, mondta, „és ez mély bánatot okoz nekünk. Ha így közvetlenül beleavatkoznánk bolygótok ügyeibe, még komolyabb és súlyosabb problémákat okoznánk. Már elmondtuk nektek, hogy ti a problémának csak egy részét ismeritek; ebben az esetben ténylegesen erőszakkal kellene beavatkoznunk, hogy a javak igazságos elosztása megvalósuljon, és be kellene kapcsolódnunk háborús összetűzéseitekbe is. Ekkor minden megváltozna: bevonnának minket a gyűlöletnek és az erőszaknak a Földön uralkodó forgatagába, és mi is erőszakot követnénk el. Ezzel szemben az Egyetemes Törvények képesek arra, hogy az emberekben lévő gonoszságot a türelem útján egyszer s mindenkorra véglegesen kiirtsák. Azok, akik igazságtalanul szenvednek, végtelenszer nagyobb jutalomban részesülnek majd, mint el tudják képzelni.

Ezért mondta AZ, aki a Földre jött és meghalt testvéreiért: ’Boldogok vagytok, ti szegények, mert a tiétek az Isten Országa! Boldogok vagytok ti, akik most éheztek, mert jól lesztek lakatva! Boldogok vagytok ti, akik most sírtok, mert nevetni fogtok!’ És Ő ezt is mondta: ’Örvendjetek majd azon a napon, és vigadjatok, mert jutalmatok nagy lesz a Mennyekben!’

„Így hát fontos és sok oka van annak, hogy miért működünk ügyeitek szellemi forrásánál; mi azok szíveinek mélyén működünk, akik szenvednek, és a vigasz angyalai vagyunk a szenvedők számára. Az Atya adta nekünk ezt a megbízatást a Föld számára, ezen bolygó számára, amely fölött őrködünk, amelyet szeretünk és amelyet minden látszat ellenére a boldogsághoz fogunk vezetni, hogy mindenki megtalálja azt, aki elviszi őt a megérdemelt mennyei lakóhelyre. Hisz mielőtt megölték, nem megmondta nektek: ’Ti lentről vagytok, és fentről, ti erről a világról valók vagytok, én nem ebből a világból való vagyok.’ Mielőtt eltávozott, még azt mondta: ’Majd ha én elmentem és helyet készítettem nektek, ismét eljövök és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én.’

Ő, akinek a bölcsessége messze meghaladja a miénket, és akinek a szeretete mindazt tökéletesen tartalmazza, amire mi együttvéve képesek lennénk, mindent előre látott és mindent tud. Ő tanított minket arra, hogy a türelem az Örök Élethez vezető egyik nagy út. A Gonosz ridegsége, amely átragadt sok lázadó testvérére, ellenállásra fog lelni: a jók türelme és szenvedése lesz szembeállítva vele. Ez le fogja győzni a tévedést. A kényszerrel kényszert, erőszakkal erőszakot, gonosszal gonoszt szembe állítva nem irtanánk ki az utóbbit, hanem csak kedvező körülményeket teremtenénk magának a Gonosznak az elterjedéséhez, mint ahogy az évezredek óta történik a Földön.

A mi tudásunk lehetővé teszi számunkra az ilyen tévedések elkerülését. Ezért mondja az Írás: ’Ebben áll a szentek türelme.’”

Elhallgatott, és látszott, hogy tudatában van annak, mennyi szenvedés van a Földön. Majd tekintete mosolyra derült, ami reményt sugallt, és folytatta:

„Elmondtuk nektek, hogy mostanában valóban a földi gonoszság végéről van szó. Már készen áll a hetedik harsona, hogy kihirdesse a megváltást. Már felbontotta a hetedik pecsétet AZ, aki nem hazudik. Az isteni harag kelyhe meg van telve azok számára, akik emberemlékezet óta örülnek mások kínjainak.”

Ezek az utolsó szavak szigorú hangon lettek kimondva, és ez csodálkozásra késztetett. Paul, aki mindig olyan keveset beszélt, ránézett és megkérdezte: „Hogy lehet összeegyeztetni az Atya és az Egyetemes Testvérközösség szeretetének valóságát azzal az isteni haraggal, amelyről most beszéltél?”

A férfi sóhajtott. „Ha egy apának vannak jó gyermekei és ellenkező gyermekei”, mondta halk hangon, „akkor a rosszakat megfontolásra figyelmezteti. Ha azonban ezek továbbra sem hallgatnak az apai szóra, és önfejűen veszélybe sodorják önmagukat és saját testvéreiket, akkor az apa figyelmeztetése szigorúbb lesz. De ennek az apának a szigora nem rosszindulatú. Ő egy jó apa, és egyetlen törekvése, hogy fiát magasabb szintű észre térítse annak saját javára. De ha az őrült dolgokat művel, és már azon van, hogy megöli magát, akkor az apa azt látja, hogy kénytelen minden hatalmában lévőt elkövetni azért, hogy megakadályozzon egy ilyen szerencsétlenséget. És ha az ellenkezők rosszindulatúsága átcsap ellene megnyilvánuló megvetésbe, és a testvérek szenvedése minden áron folyik tovább, csak azért, hogy az ellenkezők puszta önteltségből és erőszak alkalmazásának vágyából makacsul keresztül vigyék az ő akaratukat, akkor a megsértett és elárult apa szíve haragban fog fellángolni. Egy szigorú büntetés lesz akkor az utolsó lehetőség az ellenkezők teljes megromlásának megakadályozására, akik egyébként hatalmuk alá kényszerítenék azokat a jókat is, akik nem akarnak erőszakot alkalmazni. A földi embereknek meg kell gondolniuk, hogy az az isteni harag, amelyet az Írások többször bemutatnak, nem értelmetlenség, vagy semmitmondó költői jelkép, hanem az Atyaisten engedetlen gyermekei felé megnyilvánuló szeretetének legnagyobb megnyilvánulása.

Mi az Atyát jóságával, irgalmasságával és igazságosságával imádjuk, melyek végtelenek. De imádjuk Őt legszentebb isteni haragjával is, amely azon földi gyermekekkel kapcsolatban él benne, akik saját tudatuk és anyagilag bolygójuk önpusztítását is készítgetik.”

Kezével megtörölte homlokát, majd fogott egy poharat és ivott egy kicsit.

Itt Rafael vette át a szót, és ünnepélyes és mégis természetes módján a következőket mondta: „Igen, a Föld emberei a bolygó elpusztítására fegyverkeznek. Halált hozó fegyverek szörnyű mennyiségét halmozták fel, és ezt azzal próbálják jogossá nyilvánítani, hogy azt állítják, ha ők nem tennék ezt, a többiek tennék azt meg. Ez olyan, mintha mi állig felfegyvereznénk magunkat, hogy elpusztítsuk a földi embereket, és azt mondanánk Istennek, az Atyának, hogy ha nem mi tennénk ilyet, akkor ti gondoskodnátok ugyanerről. Ez egy bolondos filozófia, amellyel a Gonosz ősidők óta igazolja magát a Földön. Ez azonban nem fogja felmenteni az embereket az alól a bűntett alól, hogy előkészítették a teremtett tér és a Mindenható Atya háza egyik legszebb lakóhelyének elpusztítását!”

Rafael komoly és gondterhelt volt, és fájdalom látszott rajta, amely jól szemléltette ennek a lénynek a Földünk és lakói iránti szeretetét. Egy rövid szünet után folytatta: „Megismételjük nektek, hogy meg van írva, hogy Isten saját Teremtését fogja felfegyverezni! Akkor mindenki be fogja látni, mennyire igaza van az Írásnak; mert azok a szavak, amelyeket az Atya nyilatkoztat ki nekünk, és melyeket mi kezdettől fogva közvetítünk felétek, és mindaz, amit a nagy mesterek, mindenekelőtt Krisztus, az Uralkodó mondtak nektek, igazak és be fognak teljesedni, amit az eddig a pillanatig is így volt.”

Felemelte ujját, miközben észrevettem, milyen éberen figyelte szavait minden jelenlévő testvér.

„Ő megjövendölte nektek, hogy fogtok hallani háborús hírekről és nehéz eseményekről. Megmondta nektek, hogy az még nem a vég lesz, hanem a véget röviddel előtte ilyen események fogják megelőzni. Nektek nem az a benyomásotok, hogy a Föld azon mesterkedik, hogy felgyújtsa magát, mint egy sok kis tűzből álló mező egy hatalmas erdőtűz előjátékaként? Az önpusztítás tényleges lehetősége nem érteti meg veletek, hogy az Írások beteljesedése előtt álltok? Jézus azt is mondta nektek, hogy az időjárás előjeleit ugye felismeritek, de az Idők Jeleit nem tudjátok megkülönböztetni, és ezért képmutatók vagytok. Nem hiszitek, hogy ezeknek a nyilvánvaló igazságoknak a tagadása lehetetlen?”

Ekkor Firkon kapcsolódott be a beszélgetésbe, és arra kért bennünket, gondolkodjunk el azon, amit János hagyott ránk az Úr Jézus Krisztus szavaival kapcsolatban.

„János evangéliumában olvashatjátok a Mester szavait”, kezdte: ’Sok- mindent kellene még mondanom nektek, de most még nem tudnátok azokat felfogni. De majd ha eljön Ő, az Igazság Szelleme, ő fogja megismertetni veletek a jövőt; hisz nem önmagából fog beszélni, hanem azt fogja mondani, amit hall.’

A Föld mai embereinek megadatik, hogy sok mindent felismerjenek, feltéve, hogy meg akarják hallani az összefüggéseket. Ez képessé teszi majd őket arra, hogy helytálljanak azokban a nagy próbatételekben, amelyek a Földet fenyegetik, és ne féljenek a Gonosz erőszakától, amely az elkövetkező időben el fog szabadulni. Minél inkább nekifeszül a Gonosz ereje az Atya gyermekeinek, annál inkább segítség, fény és erő lesz az Atya válasza az Ő gyermekei számára, hogy a szeretet törvényei szerint övék legyen a győzelem.”

Kálna arra kért minket, hogy álljunk fel. Azok a komoly és prófétikus szavak, melyeket hallottunk, nem akadályoztak meg bennünket abban, hogy örömet érezzünk a csillaghajó ünnepi atmoszférájában. Tudtuk, hogy az nem állt az űrben, hanem számunkra, földi gyermekek számára felfoghatatlan sebességgel repült tova. Ennek tudata még növelte örömünket. Milyen jó dolgunk volt a testvéreknél! A szív békében volt, és az értelem folyamatosan nyitva állt új igazságok elsajátítására.

A bolygót érintő nagy történés idejére megígért segítségnyújtásról esett utolsó szavak után egy másik terembe vezettek bennünket, ahol már néhány testvér össze volt gyűlve. Minket egy kicsit megemelt kis helyre irányítottak, melynek padlója úgy tűnt, hogy fából volt. Ott párnákra ültünk le, és velünk együtt Kálna és Firkon is helyet foglaltak. Rafael és a többiek üdvözöltek minket, és megjegyezték, hogy később még majd találkozunk.

Kíváncsian figyeltem a párnák színét, és Tinával és Paullal beszéltünk a huzatuk anyagáról, amelyen sem varrat, sem szövési toldás nem volt.

Kálna azt mondta: „A földi emberek hamarosan nagyon szomorú órákat fognak megélni, amely évezredes rossz életvezetésük gyümölcse lesz. Isten azonban szeretetének köszönhetően, amely mindig összeköti Őt gyerme-keivel, elkészítette megmentési tervét. Az Írások mindenre tanítottak benneteket, amit tudnotok kell, hogy ezek a napok ne lepjenek meg benneteket felkészületlenül és szívetek ne jöjjön ki sodrából, hanem világosságban és vigaszban maradjon. Amit Jézus nem tudott világossá tenni kortársai számára, mert még felkészületlenek voltak, képtelenek arra, hogy megértsék azt, hisz az idő akkor még nem érett meg rá, veletek ismertetve lesz az elkövetkezendő években, és ti teljességgel meg fogjátok azokat a dolgokat ismerni és érteni. Ez az ismeret nélkülözhetetlen lesz számotokra ahhoz, hogy szembenézzetek a közelgő eseményekkel.”

Ebben a pillanatban belépett Rafael, Orthon és még négy férfi és három nő. Miután üdvözöltek bennünket, leültek mellénk. Rafael kérte a figyelmünket néhány bemutatóhoz. Kálna hangja folytatta: „Most néhány jelenetet fogtok látni”, mondta, „melyek arra az eseményre vonatkoznak, amelyet ti ’halál’-nak neveztek, mi pedig ’átmenet’-nek mondunk.”

A most már ismert színes felhőcskéből olyan alakok formálódtak ki, amilyeneket az előző alkalommal is láttunk. Egy halálosan beteg férfi képe jelent meg, aki szobájában feküdt az ágyban. Nehezen lélegzett, és néhányan álltak az ágy mellett a feje oldalán, bizonyára a rokonai.

„Ez, amit itt mutatunk, egy földi jelenet”, mondta Kálna. „Ténylegesen ezekben a pillanatokban történik bolygótokon. Be tudunk nektek mutatni jeleneteket a múltból, a jelenből és néha a jövőből is. Figyeljétek hát, mi történik!”

Kíváncsian néztem a történést, és hirtelen úgy tűnt számomra, mintha a férfi megduplázódna. Egy hozzá pontosan hasonló, csak egészen könnyű alak emelkedett fel vízszintes helyzetben az ágyból, majd miután a szoba légterében megfordult, szép lassan lábaival a padlóra állt. Ezzel egy időben a másik alak, amely az ágyban feküdt, teljesen elnyugodott, és megszűnt nehézkesen lélegezni, majd a hozzátartozók lezárták az elhunyó szemhéjait és hangosan sírni és zokogni kezdtek.

A férfi mozdulatlan és élettelen teste íme behunyta szemeit az ágyban, míg másolata a meglepetés tekintetével nézett ágyban lévő testére és a síró hozzátartozókra. Megpróbálta vigasztalni az övéit, és értésükre adni, hogy valójában és véglegesen nem „halott”; de azok nem vettek erről tudomást és folytatták zokogásukat az ágyon fekvő test mellett. Kálna mindehhez a következő magyarázatot fűzte:

„Ez a férfi, ez a földi testvér most befejezte földi létét. Ő most egy új testtel egy új, magasabb frekvencián rezgő életritmusban él. Csodálkozik, hogy durva anyagú testét holtan látja az ágyban feküdni, és néhány percre volt szüksége ahhoz, hogy megértse a valóságos helyzetet. Szeretne fizikai halálát sirató rokonaival kapcsolatba lépni, de még nem fogta föl, hogy most már egy másik dimenzióban él, amely különbözik az anyagitól. Ez a testvér most két valóságot él meg magában. Egyrészt azt a csodálatos meglepetést, hogy a halál után tovább él, éspedig azon fizikai szenvedés nélkül, amely sújtotta őt az átmenetig, másrészt azt, hogy nem tud kommunikálni szeretteivel, akik még az anyagi életben vannak. Most megértette, hogy ő ugyan láthatja és hallhatja őket, de ezzel szemben nekik már nincs lehetőségük arra, hogy észleljék élő jelenlétét.”

Kálna megszakította kommentárját, és engedte, hogy kövessük a jelenetet, melyben a férfi azon hasztalan fáradozásai látszottak, hogy elmondja a többi személynek, hogy még él, és hogy a testi halál nem oltja ki az életet.

„Most látni fogtok egy másik részletet”, jelezte előre Kálna, „nevezetesen az első találkozást más dimenziókból származó testvérekkel, akiket más világokból azért vittek oda, hogy fogadják azt a testvért, aki a durvaszövetű dimenzióból áttért egy másik létformára. Mondtuk már nektek, hogy az egész teremtett világban senki sem marad magára.”

Ekkor férfiakat és nőket láttunk erre a helyre jönni, mintha a falakon keresztül érkeztek volna. Koruk 15 és 40 év közöttinek látszott. Legfiatalabbikuk, aki kinézetre még fiú volt, odalépett az imént kimúlt férfihoz, - aki most kb. 40 évesnyi lehetett, bár az ágyban lévő teste lényegesen idősebbnek látszott – és átölelte. ’Papá’-nak nevezte, és a férfi a következő szavakkal kulcsolta át karjaival a fiú nyakát: ’Gyermek! Mennyire örülök, hogy viszontlátlak! Annyira hiányoztál nekem! Most honnan jössz?’ A fiú azt válaszolta, hogy nagyon jól van, és hogy már régen várt rá. A férfi és a fogadására jöttek megölelték egymást, és szavaikban megindultak voltak.

A férfi ismét ránézett ágyban fekvő élettelen testére, és beszélni akart az őt sírva körülvevő rokonaival; de a többiek kijelentették neki, hogy ez nem lehetséges, és hozzáfűzték, hogy később megmutatják neki, hogyan lehet valamit gondolatban és szeretetben a Földön maradottakkal közölni.

Meg voltam lepődve, és hallottam Tina hangját is, aki ismételten azt mondogatta: ’Ez hihetetlen, de csodálatos.’

Paul szólt néhány szót, melyekben kifejezésre jutott, milyen nagy benyomást gyakorolt rá ez az igazság. „Ha belegondolunk,” mondta, „hogy az emberek borzadással várják a halált, és elhunyt szeretteiket évekig siratják!”

Még a jelenet alatt megkérdeztem Kálnát, hogy egy ilyen igazságot miért nem ismertetnek valamilyen módon a földi emberekkel.

„Vannak olyan okok”, válaszolta, „amelyek miatt a földi embereket nem lehet informálni ezekről az összefüggésekről. A szenvedés és tudatlanság által ugyanis, melyek elsötétült és bukott tudatállapotuk következményei, belső értékekhez jutnak, és megszerzik tudatuk ahhoz szükséges felemelését, hogy energiaoldalról be tudjanak illeszkedni ebbe az élő valóságba.”

Időközben azok a testvérek, akik az elhunyt fogadására jöttek, továbbmentek vele egy olyan helyre, amely már más volt, mint az a ház és az a környezet, amelyben elhunyt.

„Itt most már az asztrális valóságot látjátok”, magyarázta Kálna. „Azaz most azt az eleven és energiával telt valóságot látjátok, amely egy olyan helynek felel meg, ahol a ritmikus rezgések finomabbak.”

Nem mentek messze, és nekem úgy tűnt, hogy nem is mentek, hanem kicsivel a padló/föld fölött lebegve haladtak előre. A férfi előbb tett egy pár lépést, de amint megfigyelte a többieket, neki is sikerült anélkül előrehaladnia, hogy tovább mozgatta volna a lábait. Csak úgy kicsivel a padló/föld fölött lassan suhanva.

A csoport egy kis felderítő repkoronghoz érkezett, melynek nyitva állt az ajtaja.

„Most itt bemegyünk”, mondta a fiú az apjának.

„Aztán oda megyünk, ahol lakunk.” Beléptek és a korong felemelkedett a földről, majd repülve eltávolodott és eltűnt a távolban.

A jelenet befejeződött és termünk – melyről úgy látszott, mintha finom színű puha fákkal lenne burkolva – újra kivilágosodott. A burkolat színárnyalatai a diófa és a bükk színei közöttiek voltak. Firkon vette át újra a szót:

„Elhozzuk hozzátok azokat a hozzátartozóitokat, barátaitokat és ismerőseiteket, akik magasabb világokban várnak rátok. Közöttük azok, akik már az égi sorompó fölötti bolygókon laknak, képesek arra, hogy akaratuk által jöjjenek a mindenségen keresztül. Akik azonban még annyira nem fejlett bolygón tartózkodnak, a tér átszeléséhez rá vannak utalva segítségünkre és űrrepülőgépeinkre. A fizikai halálkor az egyént más világokba viszik. A Földről való eltávolodás a durva szövetű test nélkül vagy a repülő koronghoz és csillaghajókhoz hasonló eszközök által történik, vagy kozmikus illetve misztikus erők segítségével, attól függően, mennyire fejlett volt az elhunyt tudata. A második esetben az egyén azáltal a törvény által kerül a mindenségbe egészen a rendeltetési helyéig, amely az azonosak vonzását eredményezi. Ennek elérésére az új asztrál- vagy szellemi test köré egy életerő-burkot helyezünk, amely elvezeti a testvért a céljához. Ezt a közlekedési eszközt mi is könnyedén használhatjuk, amikor csak akarjuk. Némely jelenség ténylegesen ilyen módon történik, mert egy más világból származó látogató a kapcsolatteremtéshez egészen a földi emberig juthat. Általános esetben azonban, amikor több mint két személy helyváltoztatására van szükség, az űrrepülőgép elengedhetetlen. Az ugyanis nagyobb biztonságot nyújt, és több lehetőséget az életenergia kozmikus törvényeihez való illeszkedéshez.”

„Némelykor”, magyarázta Rafael, „el tudunk emelni egy földlakót a bolygó felszínéről anélkül is, hogy leszállna a repülőgép és annak, akit felemelünk, be kellene lépnie a kis ajtón. A repülő korongból egy energiahengert bocsátunk le a testvérre, amely felemeli őt az űrrepülőgép belsejébe. Ilyenkor megnöveljük az életritmusának alapját képező rezgések frekvenciáját. Az az energia, amelyet lebocsátunk, körbeveszi a személyt, teljesen átjárja őt és felszabadítja a fizikai törvények alól és a bolygó nehézségi erejétől.”

Rafael megszakította beszédét. Egy nagyon kedves és dallamos zene töltötte meg a csillaghajó azon helyiségét, amelyben voltunk. Tina Kálnával beszélgetett, Paul pedig Orthonnal. Firkon felém szólt, hogy egy kis szünetet tartunk. Azt is közölte, hogy a csillaghajó e pillanatokban már nem messze van attól a helytől, ahova tartottunk. Én különböző kérdéseket tettem fel neki, földi magánéletemmel kapcsolatban is. Ő mindent olyan szeretettel válaszolt meg, hogy végül teljesen megilletődve azt kérdeztem tőle: „De miért szerettek minket annyira?” Firkon kezeit az Ég felé emelte és így válaszolt: „Isten szeret minket – mi is szeretünk benneteket.” Aztán még tovább beszélgettünk, míg csak Rafael vette ismét igénybe figyelmünket, amikor a következőket mondta:

 „Az Írások előrejelzik számotokra: amikor nagyon nehéz pillanatok törnek rá a Földre, minden földlakó látni fogja eljönni az Emberfiát az Ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel. És ahogy a Biblia szó szerint mondja: ’Ő elküldi angyalait nagy harsonaszóval, és összegyűjtik az Ő választottait a négy égtáj felől, az ég egyik sarkától a másik sarkáig.’ Továbbá: ’Ahogyan Noé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is. Mert amiképpen azokban a napokban, az özönvíz előtt, ettek, ittak az emberek, házasodtak és férjhez mentek egészen addig a napig, amelyen Noé bement a bárkába, és semmit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz, és mindnyájukat el nem sodorta, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is.’ Már említettük nektek az evangélium szavait”, folytatta Rafael, ’Akkor két férfi lesz a mezőn: az egyik felvétetik, a másik otthagyatik; két asszony őröl majd a kézimalommal: az egyik felvétetik, a másik otthagyatik.’ Most tudhatjátok, mit jelent az, hogy valaki felvétetik vagy felemeltetik vagy elragadtatik a Földről. Láttátok és mi elmagyaráztuk nektek, hogy milyen módon történhet ez meg.”

Visszaemlékeztem a bemutatott jelenetre és arra, amit Kálna mondott hozzá magyarázatul és amit végül Rafael tett hozzá szemléltetésül.

„Képzeljétek el”, folytatta Rafael, „hogy bekövetkeznének a bolygón egy atomháborúnak azok a közvetlen következményei, amilyeneket ismertettünk veletek egy kozmikus kapcsolatban. Ebben az esetben haladéktalanul ki fogjuk ragadni a Földről a testvéreket, mindenesetre a szeretet ellenségeivel nem tehetjük meg ugyanezt, még ha akarnánk sem. Mert az ő rossz tudatállapotuk által rendezetlen és szennyezett finomszövetű testük energiái nem engednék meg, hogy felemeljük őket a Földről, és ha sikerülne is ez nekünk, az nagyobb baj lenne számukra, mint visszamaradni a Földön. Ezért beszélt Jézus is a gyehenna tüzéről meg egy pokolról (gör.: hadész), melyben a gonoszság, a halál és minden rossz gondolat és tett szerzőinek lesz része, ha nem tisztulnak meg mély és őszinte megbánás által, melynek a tisztítás a feladata, és az egyensúly helyreállítása, úgy, hogy az élettér rendeltetésszerű átalakításához megteremti az életerő-feltételeket. Az ilyen testvérek szörnyeknek tekintenének minket, mert tudatuk el van torzulva, ráadásul még kárt szenvednének repkorongjaink és csillaghajóink energiái által, mert életszövetül összezavarodott és nem lenne összhangba hozható a nálunk uralkodó harmonikus és megváltoztathatatlan renddel. Egy olyan ember számára, aki nem ért egyet az Atya egyetemes törvényeivel, egy ilyen kín lehet még a megmentés és a figyelmeztetés eszköze minden konokság ellenére, hogy az Atya minden gyermeke belássa: az igazi szabadság a Jóban és a Teremtő, s a testvérek iránti szeretetben van.

Mindenesetre még akkor is, ha a Teremtő jósága és közbeavatkozásunk által – amely nélkül az Írásokban megjövendölt dolgok rettenetesen következnének be – a földi emberiség elkerül bizonyos tragikus pillanatokat, akkor is mindenféleképpen el fog jönni az Úr, és vele együtt jövünk mi is, hogy véget vessünk a Földön a gonoszságnak, és a kimentendőknek ez a Földről való elragadtatása meg fog történni, mielőtt eljön a vég.”

 Rafael megállt, és észrevettem, hogy befejezte mondanivalóját. Így merészkedtem feltenni egy kérdést:

„Azt mondtátok, hogy a harmadik fatimai titok beteljesedése arra az időre esik, amelyik be fogja vezetni az Ezeréves Királyságot a Földön. Valóban nem lehet majd elkerülni, hogy hirtelen kitörjön egy harmadik világháború, egy atomháború, ahhoz, hogy vége legyen a gonoszságnak és bevezetésre kerüljön egy új korszak, amely sose múlik aztán majd el?”

Orthon felsóhajtott. Összekulcsolta kezeit, és látszott, hogy a legmélyebb gondolatait keresi.

„Jézus testi anyja”, mondta, „az Úr után a legbölcsebb, legszeretetreméltóbb mennyei lény. Az ő Atya, Jézus és mindnyájunk iránti szeretete felmérhetetlen. Neki nagyobb tudása van, mint az Atya bármely más gyermekének. Mi úgy tekintjük Őt, mint Nagy Testvérnőnket, de még inkább, mint Anyát: az ’Omniverzum Anyját’.”

Az Univerzum ezen csodálatos, gyönyörű asszonya kitörölhetetlenül be van vésve lelkembe, és a legtisztább és végtelen szeretetre gyújtja szívemet.

Tina gyakrabban beszélt Róla, és mindig azt mondta, hogy kimondhatatlanul szereti Őt. Mi mindig körünkben éreztük Őt.

 Rafael folytatta a gondolatmenetet ott, ahol Orthon abbahagyta:

„Ő sokkal gyakrabban jelent meg a Földön, mint a legtöbben gondolják. Néhány alkalommal egészen feltűnést keltően jelent meg, mint pl. Fatimában, ahol az a Nap-csoda, amit mutatott, értésre adta és igazolta, hogy a János által az Apokalipszisben megjövendölt időben éltek. Az a két első rész, melyet nyilvánosságra hoztak, beteljesedett. És az a nagy világítás is a Föld egén (északi-fény), amely a második világháborút, ezt a hatalmas mértékű apokaliptikus pillanatot jelezte előre, bekövetkezett, úgy, ahogy Ő megjövendölte. Most pedig közel van a harmadik jövendölés igazságának időpontja, mely csak nem hivatalosan terjedt a köztudatban. Mi fáradozunk azért, hogy a földi emberek mentesüljenek egy szörnyű tragédia alól.

A Földön a gyűlöletnek és a testvérháborúknak egyre több tűzfészke lobban fel. A tűz végül lobogva fog égni, és a gyűlölet és halál előidézőinek esztelensége nyíltan színre fog lépni, abban a holokausztáldozatban, amely végbe fog menni. Könyörgünk az Atyához, óvjon meg benneteket egy ilyen nagy szerencsétlenségtől.

Kérjük a Mestert és a Mindenség Anyját, tegyék meg a lehetséges maximumot egy ilyen nagy szenvedés elhárítására. Mi tudjuk, hogy be fog az következni, de kérjük és megnyugvás nélkül fáradozunk azon, hogy mégis hamar a szeretet kerekedjen felül, és ráköszöntsön a Földre a megjövendölt Új Nap. A veszély a vizek, az ég és a bolygó minden elemének elszennyeződése miatt is növekszik. A földlakók hamis utakon járnak és az anyagi nyereségre törekszenek egészségük és életenergiáik kárára. A tévelygés és a szellemi rendetlenség anyagi elszennyeződést és rendetlenséget okozhat.

Nem volt megtiltva a haladás, sőt ez megfelelt az Atya akaratának, aki olyan gazdag adományokkal halmozta el gyermekeit. Csak a földi gyermekek elvesztegették lakóhelyüknek, ennek az Ő szeretetéből teremtett bolygónak az örökségét. Most megbünteti őket, de még inkább a tévelygők saját maguk büntetik önmagukat. Már hamarosan beigazolódnak az Apokalipszis szavai: ’És láttam, hogy egy angyal leszállt a mennyből; az alvilág kulcsa volt nála, és egy nagy lánc a kezében. Megragadta a sárkányt, az ősi kígyót, aki az Ördög, Sátán – megkötözte ezer esztendőre, levetette a mélységbe, bezárta és pecsétet tett rá, hogy meg ne tévessze többé a népeket, amíg el nem telik az ezer esztendő’.”

„Az is meg van írva”, mondta Kálna, „hogy ez az első feltámadás lesz. Valóban azok, akik elragadtatnak a Földről, az anyagi testükkel fogják megtapasztalni, amely anyagiatlanosításnak lesz alávetve, és olyan lesz, mint a miénk, rendelkezvén azzal a képességgel, hogy szükség szerint bármikor újra felvegyék az anyagi testet. Az Írás továbbmegy, amikor azt mondja: ’Boldog és szent az, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak, hanem az Isten és a Krisztus papjai lesznek és vele fognak uralkodni ezer esztendeig.’ Tehát – magyarázta Kálna -, „aki elragadtatik a Földről, az egy lesz a közülünk valókból, mint pl. Illés, akit egyik csillaghajónk vitt el, és aki tíz évvel később visszatérhetett, hogy átadjon egy üzenetet az akkori emberiségnek. Azok, akik Krisztussal fognak uralkodni ezer évig, élhetnek majd a Földön, és Ő közöttük lesz, és mi is ott leszünk. És ők Vele és velünk fel tudnak majd szállni a Mindenségbe. A Föld újra be lesz csatolva az Egyetemes Szeretet Testvérközösségébe, és újra, mint már kijelentettük, Éden kertje lesz. Többé nem kell majd meggátolnunk számotokra az Édenbe, a szeplőtelen térbe való belépést, amely hű maradt az Atyához és az Ő törvényeihez. Mi, a kivont lángoló kardos kerubok közöttetek leszünk és ti pedig velünk lesztek. Ti is Azzal fogjátok intézni a dolgokat, akinek hatalma van az Égben és a Földön, éspedig az Atya akarata szerint, és az Ő javaival való bánás egész tevékenysége mindenki feladata lesz. Bizony, a feltámadók Isten és Krisztus papjai lesznek, - ez egy olyan papság lesz, amely közvetlenül belőle indul ki aszerint az ígéret szerint, amely egyik földi küldetésünkkor lett kimondva, nevezetesen a nagy pap-király, Melkisédek útján. Akkor már nem fogtok ismerni többé halált. Az a prófétai szó, amely az igazság szerint adatott nektek, minden esetre be fog teljesedni.”

Fel lettünk szólítva, hogy pihenjük ki magunkat kis, hangulatosan megvilágított szobákban lévő kényelmes ágyakon. Tina, Paul és én mindannyian beléptünk szobácskáinkba. Nem voltunk fáradtak, de megértettük, hogy ez a pihenés új erőt ad majd nekünk, és szellemünket tovább nyitja azokra a dolgokra, amelyek előttünk álltak. Kálna és Rafael elkísértek minket, a többiek pedig barátsággal elbúcsúztak és jó pihenést kívántak. Szívem tele volt hálával ezek iránt a testvérek iránt, és mélységes öröm töltött el. Védelmet éreztem, és visszagondoltam azokra a szavakra, amelyeket hallottam. Jóleső alvásba merültem, és Tina és Paul is jót aludtak.