Tartalomjegyzék

 

10. fejezet

 

A Fenséges Hölgy

 

A következő találkozás a gabonatáblák közötti nagy sík réten történt. Sok órára volt szükségünk, hogy autónkkal megtaláljuk a helyet. Mint mindig, most is kozmikus kapcsolatban kaptunk útmutatást. Az idő szép volt és meleg volt. A napot időnként egy sűrű felhő takarta el. Miután megérkeztünk a vidékre, ott hagytuk egy helyen az autót és gyalog mentünk be a gabonatáblák között a helyszínre. Az égbolt valahogy sokkal tágabbnak tűnt, mint amilyenhez szokva voltunk, ahol a korábbi találkozásaink voltak. Hirtelen repülő korongok különböző formációit láttuk elhúzni az égen, űrrepülőgépek akkora számát, hogy egész megdöbbentünk. Ezeknek a formációknak minden fölöttünk történt elrepülésekor egy szokatlanul markáns, de kellemes rezgő hang keletkezett, ami távoli, mennyei sztereo hangzásnak hallatszott.

Ezután azt láttuk, hogy az ég egy pontjáról elválik egy csillaghajó. Közeledett, majd megállt a levegőben néhány száz méterrel az aranyló kalászokkal takart föld felett. Egy repülő korong jött ki belőle, ami olyan nagy és szép volt, amilyent korábban még sose láttunk.

Tina mint mindig, most is örömkiáltásokban tört ki. A kozmikus repülő korong leereszkedett arra a kis rétre, amely két részre osztotta a gabonatáblát. Rafael, Firkon, Orthon, Kálna és Ilmuth szálltak ki, akiket egy különlegesen szép fiatal hölgy kísért, aki mély benyomást gyakorolt ránk. Mindannyian egyszerűen voltak öltözve bő „repülős” öltözékben vagy bokáig érő hosszú ruhákban. A szövet könnyűnek tűnt, varratok nem voltak rajta. A színek csillogtak. Drapptól égszínkékig és rózsaszíntől kékig. A hölgy gyöngéd égszínkékbe volt öltözve, gesztenyeszőke haja a válláig ért. Szandált viselt, melyek aranyszínűnek tűntek, de a színek csillogtak, és néhány szín olyan volt, amit nem tudok leírni. Külsőre a hölgy kb. 20 évesnek látszott. Kedves kék szemei kifejezhetetlen szépséget és jóságot fejeztek ki. Egész lényéből magasztos finomság és nagyság sugárzott. Kedves és természetes egyszerűséggel mozgott, és így közeledett felénk.

„Legyetek üdvözölve ezen velünk való találkozás alkalmából, melyre már régen vágytunk”, mondta puha hangon. Rafael azt javasolta, hogy üljünk le egy fa árnyékába, amely annak a kis rétnek a szélén állt, mely kettéválasztotta a gabonatáblákat.

A nagy korong néhány tucat méterre állt tőlünk, és csak állva láthattuk, mert ha ültünk, a kalászok szemeink fölé magaslottak.

Mindenki talált magának egy viszonylag kényelmes helyet. A vonzó szűz egy enyhén lejtő rézsűre ült, melyet fűcsomók borítottak. Rafael elmondta, hogy az a kozmikus sugárhajó, amelyet még legutoljára mozdulatlannak láttunk az égen, egy mágneses mező által van védve, amely az emberi szem számára láthatatlanná teszi azt.

A testvéreken látszott az az öröm, hogy közöttünk lehetnek, és mi is örültünk. Aztán csend lett, és a mindenségből jött végtelenül kedves hölgy elkezdett beszélni.

„Amint megadatik majd nektek, hogy csillaghajóinkkal utazzatok a mindenségben, más olyan dolgot is elmondunk nektek, melyek veletek való közlése szívügyünk.

A mostani küldetésnek az a célja, hogy ismereteket adjunk át nektek és olyan tapasztalatokban részesítsünk benneteket, amelyek képessé tesznek titeket arra, hogy átadjátok üzenetünket földi testvéreiteknek. A világegyetemben minden élet kölcsönös kapcsolatban áll egymással. Ha egy bolygó veszélyben van, és fenyegeti a békét és az Atya egész családjában az egyetértést, mi az Ő nevében gondoskodunk a megmentésről.”

Mindannyian felé fordultunk és legnagyobb figyelmünkkel hallgattuk. A nap vöröses fényt vetett arcára úgy, hogy a varázslatos színjáték kiemelte csodálatos szépségét, míg szavai és taglejtései nagy bölcsességet és tudást fejeztek ki.

„A jó”, folytatta, „jót eredményez, az öröm örömöt kelt. A szeretet szeretetet szül, a tudás további ismereteket. Az egész kozmikus élet mozgásban van. Ugyanez a törvény érvényes a gonoszságra is, ami másokban is gonoszságot szül, ha nem arra szolgál, hogy érthetővé tegye annak hasztalanságát és károsságát. A gonoszság a ti bolygótokon az utóbbi időben már annyi bajt okozott, halált és pusztulást, amennyit korábban sose látott a világ. Mi azonban azért vagyunk itt, hogy biztosítsunk benneteket, hogy megmentésetekre minden szükséges dolog meg lesz téve.”

Hallgatott, ami figyelmünket még fokozta volna, ha lehetett volna.

„Az Egyetemes Szeretet minden gyermeke dolgozik most a ti bolygótokért, amely komoly veszélyben van. A Föld gyermekei nemsokára olyan szenvedést fognak megélni, amilyent még sose ismertek történelmük folyamán.”

Ekkor a gyönyörű hölgy lelassította szavait és szomorúság fátyolozta be tekintetét, hangja fájdalmassá vált. Mégsem tűnt el belőle méltóságteljes lénye, ellenkezőleg, most az még jobban kitűnt.

„Mi”, folytatta, „elégedetlenek vagyunk a földi testvérek viselkedésével. Az idők folyamán különböző figyelmeztetéseket intéztünk hozzátok, és a jelek sem hiányoztak. A halál és pusztítás szerzői ennek ellenére mégis folytatták mesterkedéseiket szörnyű terveik valóra váltására, a többiek pedig csak élték a maguk életét, vigyázva arra, nehogy túl sok gondjuk keletkezzen, és csakis a saját üzleteikkel foglalkoztak. Az Atya nem tudja tovább elfogadni sok földi ember bolondos csökönyösségét, és az ilyenek nem sokára hatalmas büntetésben részesítik magukat, amely arra fog szolgálni, hogy megtisztítsák szíveiket, de arra is, hogy megállítsa az erre a bolygóra teremtett jó és szép dolgok megkezdett, helyrehozhatatlan pusztítását.”

Csodálatos pontossággal fejezte ki ez a mindenségből jött méltóságteljes hölgy azt, ami a szívét nyomta. „Utolsó meghívásunkat intézzük a Föld lakóihoz, hogy mindazok, akik szívből kívánják a jó győzelmét és a visszatérést az élet egyszerű, igazi értékeihez, együttműködjenek velünk megmentésükre tett fáradozásainkban.

Mindaddig, amíg a Föld gyermekei nem hagynak fel végleg mindazzal a gonoszsággal, ami bennük van, nem adhatunk át új ismereteket. De a Föld nem maradhat a jelenlegi állapotában; egy új korszakra van szükség ahhoz, hogy az egész emberiség addig jusson, hogy meg tudja tenni a fejlődés érdekében azt a helyes lépést, amely megváltja őt a vér és pusztítás évezredes történelméből.”

Aztán szomorú, lágy hanggal folytatta: „Meghívunk minden jóakaratú embert, hogy emelje fel szemeit az égre, legyen minden nap egy kicsivel jobb, még ha az csak néhány percet jelent is, adjon legalább egy résnyi teret a jóságnak és szerénységnek, hogy felnyílhasson a szeme és világosan felismerje a jelenlegi földi helyzet teljes veszélyességét. Akkor és csak akkor helyezhetjük mi a a reményről és megmentésről szóló üzenetünket az emberek szívébe. Nem kell sokat tenni, de annak a kevésnek meg kellene történnie minden szívben és a hétköznapok szokásos ügyeiben.”

Aztán sóhajtva fűzte hozzá: „Immár egyikőtök sem, valóban egyikőtök sem képes megmenteni a bolygót a pusztulástól, amelybe őrült emberek taszították. A megmentés az égből fog jönni, de szükség van mindenki együttműködésére és egy kis jóságra, jóra való hajlamra. Ezt valóban mindenki megvalósíthatja önmagában és környezetében; mindenki hozzá-tehet az egészhez egy kicsinyke követ. Sok követ mi hozunk, és aztán még gondoskodunk a maradék szükségesről is, hogy felépüljön a szeretet és a jövőbe történő átmentés háza. A mi veletek való törődésünk”, sóhajtott szomorúan, „csak egy kis része annak, amennyi gondja az Atyának van veletek. Egy olyan történelemnek a legutolsó idejéhez közeledtek, amely eljutott az Atya egyetemes törvényei által megengedett legvégső határig; és nem veszitek észre; olyanok vagytok, mint a vakok. Mi egyfolytában figyelmeztetéseket kiáltunk felétek, és nem hallgatjátok azokat meg, mintha süketek lennétek. Nem akartok többé imádkozni ahhoz, aki meg tud menteni benneteket, mert a szerénység hiánya akadályoz benne, és egy sose látott szakadék felé haladtok, és egyáltalán nem törődtök ezzel. Mi azt akarjuk, hogy felismerjétek ezt és meg tudjátok tenni azt, amit a Világmindenség igazságos törvényei megkövetelnek, hogy sok szenvedéstől megóvjunk benneteket. A szenvedést mindenesetre nem lehet majd elkerülni, hogy rátok köszönthessen a bolygón egy új nap, amely egyszer s mindenkorra legyőzi a gonoszságot és a fájdalmat. De lehetséges lenne elkerülni a legrosszabbat – talán még lehetséges. Ez a szeretet és megmentés utolsó nagyobb üzenete, amit mi küldünk, hogy felrázzuk lelkiismereteteket azok iránt a dolgok iránt, amelyek az ajtó előtt állnak.”

Szeme az enyémre irányult, majd a Tináéra. Meg voltam döbbenve; mert azt gondoltam, hogyha ez az utolsó figyelmeztetés volt, akkor a dolgok most egy óriási horderejű fordulóponthoz érkeztek. Egy pillanatra megzavarodtam, melyet azért csökkentett tekintetének az a kedvessége és magasztossága.

Sose fognak nekünk hinni az emberek”, mondtam. Senki sem akarja majd elhinni nekünk, hogy a veszélyben forgó Föld számára egy utolsó üzenetet adtatok át nekünk.”

 Erre a következőt felelte:

„A rövidesen bekövetkező események sokak büszkeségét meg fogják törni, és a lelkek érzékenyebbé válnak az odafigyelésre, mert egyre jobban látni fogják, hogy az események megfelelnek annak, amit mondotok nekik. Amikor Isten kérte Mózest, hogy vezesse ki népét a rabszolgaságból, és amikor Mózes képtelenségének adott hangot, hogy nem fog neki hinni a nép, az ÚR biztosította őt afelől, hogy majd hisznek neki, mert saját szemeikkel láthatják majd szavai beteljesedését. Az biztos, hogy nektek is vállalnotok kell, hogy sokan kinevetnek majd benneteket és ellenkeznek veletek, és szavaitok a szerénytelen embereket nem lesznek képesek megjavítani. Mégis el kell mindezt mondanotok, és mi mellettetek leszünk. Sürgősen szükséges, hogy a valóságos helyzet mindenki szeme elé legyen tárva és mindenkit felszólítsunk érzületének és saját életének a megváltoztatására a jámborság és jóság irányába, akkor is, ha ez minden nap csak egy kicsit sikerül. Tovább fogunk benneteket tanítani arra is, hogyan imádkozzatok, és mindenki be fogja látni, hogy az imádkozás a legszebb dolog, amit az Atya gyermekei tehetnek. Semmi sem egyszerűbb és magasztosabb, mint kapcsolatba lépni a Jó Atya és Teremtő, valamint gyermekei Egyetemes Szeretetének egész testvérközösségével. Ez egy további olyan dolog, amelyre a földi embereknek jóhiszemmel és jóakarattal törekedni kell, hogy megmentésben részesülhessenek.”

Utolsó szavait nem egészen értettem. Kiolvasta gondolataimat és azt mondta: „Imádkozni annyit jelent, hogy szívünket felemeljük az éghez, a Teremtőhöz és hozzánk, hűséges gyermekeihez. Imádkozzatok, éspedig úgy, ahogy épp képesek vagytok rá, és ahogy akartok, csak imádkozzatok! Egy imához nem sok mindenre van szükség.”

Komolyan folytatta: „A Föld mai állapota évezredekkel ezelőtt meg lett jövendölve: Jelek lettek adva, hogy fel lehessen azt ismerni, és ezek a jelek nemcsak megvoltak, hanem még mindig megvannak. Az emberek azonban egoistán előnyeikre figyelnek túlzott mértékben, túlságosan eltöltik őket félelmeik, valamint az a szándékuk, hogy tovább haladjanak elhibázott útjukon. Erről akkor fogunk majd részletesebben beszélni nektek, ha majd csillaghajóink fedélzetén vagytok. Előzetesbe csak annyit mondok most nektek, hogy a Föld számára hamarosan egy csodálatos időszak kezdődik meg. Be fog következni az a megjövendölt korszak, amelyben a jók álmai mind megvalósulnak majd; halál nem lesz többé, sem betegség, sem szenvedés. Az igazságosság elevenen lesz jelen a Föld gyermekeinek szívében és életében. Az embereknek mindenesetre meg van a hatalmuk arra, hogy felesküdjenek a bolygó végleges felszámolására, ha addig akarják azt pusztítani, hogy azt már nem lehet jóvátenni. Ha beavatkozunk, azt azért fogjuk tenni, hogy előzetesen kimentsük egy ilyen nagy pusztításnak az ártatlan áldozatait. Mindannyiatokon személyesen múlik, hogy elkerültök-e egy ilyesfajta katasztrófát, és lehetővé teszitek-e, hogy a vihar után a béke és öröm időszaka következzen be a Földön a belátás útján és annak várásában, hogy felemelkedjetek magasabban fejlett bolygókra. A másik esetben is mégiscsak megvalósítjuk ezt a korszakot, de akkor az nagyon gyorsan megy majd végbe. Ebben az esetben azután teljesedne be minden olyan jövendölés, amely a dolgok jelenlegi rendszerének végére vonatkozik. Az Írásokban ezek az események valójában le lettek rögzítve, de az órát és az átmenet időtartamát csak az Atyaisten tudja, éspedig azért, mert az Alkotó összes gyermekének szabadsága valóban meglévő dolog, az nem csak kitalálás.”

Értelmem küzdelmet vívott szívemmel, amely teljességgel felfogta szavainak értelmét. A Mindenség fenséges asszonya mosolygott és ezzel bátorított.

„Ne akarjátok”, mondta, „azokat a dolgokat, melyekre később kaptok teljes magyarázatot, mindenáron most megérteni. Mi fokról fokra készítünk fel benneteket, hogy ne zavarodjon össze tudatotok az egyszerre túl sok információ súlya alatt. Mi abban is fogunk majd segíteni nektek, hogy befogadhassátok azokat a nagy dolgokat, amelyek megnyilvánulnak majd számotokra. Ez szükséges, és sosem kell attól félnetek, hogy elveszítenétek belső egyensúlyotokat; békével és nyugalommal, erővel és bátorsággal ajándékozunk meg benneteket a jövőben. Magatok is csodálkozni fogtok majd rajta.”

Hálát éreztem ezért, és láttam, hogy Tina arca is oldottabb lett. Amit én itt hallottam, az nagyobb dolognak tűnt ekkor számomra, mint addig gondoltam, és ijedt remegés kezdett volna hatalmába keríteni. De íme ismét szabadnak éreztem magam, és nem kételkedtem tovább a nekünk és földi testvéreinknek jutó segítségben, akik biztos nyitottak lesznek a körünkben lévő csodálatos élőlények és a magasságos asszony részéről felénk megnyilvánuló segítségről szóló üzenetre.

„Meg fog történni, amire szükség lesz”, mondta még, „de a próféták szavai hamarosan beteljesednek, és ezen az egész világ csodálkozni fog.”

Arca ekkor olyan kifejezést nyert, mint amikor valaki azon gondolkodik, milyen szavakba foglalja a szívébe írt gondolatokat.

„Nos”, mondta biztos hangon, „azon vagyok, hogy új Ég és új Föld szülessen. Az emberek nem az elmúlt dolgokra gondolnak majd; azok senkinek nem térnek vissza az eszébe. Hanem tartós örömben folyó élet következik.”

Ismét hallgatott, és arca varázslatos szeretetreméltóságban sugárzott. Jóságosan nézett rá Tinára, majd fejét mindenki felé fordítva, mintha az egész földi emberi fajhoz szeretne szólni, hozzátette: „A farkas és a bárány egymással legelnek majd, az oroszlán szalmát eszik, mint egy szelíd ökör. Nem lesz a Földön többé baj, és megszűnik a pusztítás. Íme ez az, ami hamarosan megvalósul a Földön azok után a dolgok után, melyek most nemsokára bekövetkeznek.”

„Szeretnénk” folytatta „beszélni nektek mindarról a szépségről, ami rátok vár, de nem hagyhatjuk el, hogy emlékeztessük a világot arra, hogy hogy állnak a dolgok körülötte. Sokak önző szenvedélye miatt háborúk lesznek és megsemmisülés, és egy fájdalmas tisztulást kell kibírnotok, míg valósággá válnak azok a szavak, amelyeket idéztem. Imádkozzatok, hogy a gonosz ideje lerövidüljön.”

Rafael tekintete szomorú volt, a többieké szintén. Nemes arcaikban a Mindenség Asszonyának szavaival való együttérzés tükröződött. Ő pillantásaikra szelíd mosollyal válaszolt. Aztán tovább beszélt:

„Szodoma és Gomorra valóban tűz által pusztult el, olyan mentő világért, amely magasabb rendű volt, mint az az anyagi, amivel visszaéltek. Mi minden földi gyermekért vagyunk itt, hogy bejelentsünk egy előttetek álló büntetést. Ha ma is ugyanúgy jelennénk meg, mint akkoriban, nem lenne jobb sorsunk, mint azoknak a testvéreinknek, akik akkor lettek küldve a közelgő vég bejelentésére. Annak a városnak a romlott emberei erőszakot akartak alkalmazni küldötteink ellen. Ma rosszabb dolgokkal szembesülnénk; a bestiák azonban közömbösen nevetnének.”

Rám nézett sugárzó szemeivel, amivel enyhítette a szívemben ébredt izgalmat, melyet szavai váltottak ki:

„Nem úgy fogunk eljárni, mint akkoriban”, fűzte hozzá, „amikor tűzzel avatkoztunk be, mert meg akarjuk akadályozni, hogy szakadék nyíljon lábaitok alatt; ma ti magatok készítitek elő a büntetést. Mi arra fogjuk használni a tüzet, hogy új életet adjunk annak a bolygónak, amelyet tönkretettetek és elpusztítotok. Semmit nem használna, ha elvennénk tőletek azokat a halálos fegyvereket, amelyeket készenlétben tartotok, azonnal gyártanátok magatoknak másikat. Az ezen fegyverek általi halál és pusztítás saját magatokat fog büntetni és észhez téríteni. A bolygó fel fog támadni azokkal, akik megérdemelték, hogy lakosai legyenek egy új korszakban. Akkor a Föld ismét Éden kertje lesz.”

Visszaemlékeztem az atomháború következményeinek bemutatására, ahogy azt megmutatták nekem a testvérek. Az én városom és mások is eltűntek a Föld színéről, helyükön a tűzben történt megtisztulás után fű és növények kezdtek újra nőni. Az elszórt házak és a földet megmunkáló emberek, az állatok és a fenséges és egyszerű képek örömmel és szeretettel töltötték el szívemet. Láttam, hogy jöttek a testvérek és társalogtak a Föld új embereivel. A testvérek és a földiek közötti egyik beszélgetésnek fültanúja is lehettem. Megértettem, hogy nem sok idő telik majd el, míg egy gyors fejlődés elvezeti bolygónkat a nagy kozmikus valóságokhoz.

Néhányan azok közül, akik ott éltek, ahol egykor az én mostani városom létezett, csillaghajók fedélzetére szálltak. Ezek a nekem mutatott képek gyorsan megfordultak fejemben, és összekötődtek azokkal a szavakkal, amelyeket a Mindenség Asszonya mondott az imént. Újra láttam azt, amit röviddel azelőtt mutattak meg nekem: olyan embereket, akik menekültek a hegyekre, miközben a síkságon atombombák robbantak sorban fergeteges pusztításokat okozva.

Repülő korongok és csillaghajók ezreit láttam megérkezni. Férfiakat, nőket és gyermekeket hívtak belépni a nyitott ajtókon, másokat mintegy felszívtak és felemeltek a földről, mert a mentési akcióhoz szinte már annyi idő sem volt, hogy leszálljanak. Ismét láttam ezeket a dolgokat, és azt találtam, hogy ennek a Mindenségből jött csodálatos asszonynak a szavai a részletekig menően a legpontosabban írták le az eseményeket. Kivárt egy kicsit, amíg gondolataim és erős izgatottságom valamelyest lecsillapodtak, majd folytatta. „Sajnos a földi emberek ma úgy vélik, hogy az Írások csak mesék és mindent elkövetnek, hogy meggyőződjenek arról, hogy minden, ami meg van írva, csak szimbolikus. Ez egy nagy baj, ami csak még jobban elhomályosítja az embereket.”

Ekkor ismét halkabban kezdett beszélni: „Noét kinevették” mondta, „amikor megjövendölte a vízözönt, ami aztán tényleg bekövetkezett. Meg van írva, hogy az a lelkek megromlása miatt következett be. Ha megromolnak a saját szellemi erőink, akkor az anyagi és kozmikus élet, ami szellemünkkel szorosan összefügg, viseli annak minden következményét. Mindenféle szellemi elszennyeződés egyben szennyeződéseket okoz abban a többi dimenzióban, amelyek a szellemmel élő kapcsolatban állnak. Bolygótok azért szennyeződik el egyre jobban, mert szívetek tisztátalan. A Noé idejében élt emberek rosszasága és erkölcsi tisztátalansága okozta az akkori katasztrófát. Ma ugyanezzel – a következményeket tekintve – egy még sokkal nagyobbat idéztek elő. Még hozzátok intézzük ezeket az utolsó figyelmeztetéseket abban a reményben, hogy jó belátásra tértek. De már nincs olyan szándékunk, hogy testvéreinket veszélynek tegyük ki, mint ahogy megengedtük azt Szodomában és Gomorrában, amikor azon városok lakói megpróbáltak erőszakkal fellépni követeinkkel szemben.”

 Hangja szilárdabb lett, anélkül, hogy elvesztette volna szelíd hangzását. Egy kézmozdulattal támasztotta alá szavait, mikor emelt hangon a következőket mondta: „Ti ma egyre kevésbé hisztek azokban a jövendö-lésekben, amelyek mégis beteljesedtek minden időben. A Babilon fölötti siránkozás hamarosan valósággá válik a Földön. Az apokalipszis három angyala már megtette a megjövendöltet, figyelmeztette az embereket a bekövetkezendő dolgokra, de senki nem fogadta azt el, illetve csak kevesen hallgatták meg azt. Már régen meghallgatást nyert a mártírok imája a szenvedés és igazságtalanság mostani Földjének jó testvéreiért. A hetedik pecsétet már felbontotta az, akinek volt és van hatalma hozzá. Most a Föld a sokak esztelensége és önfejűsége miatt meg fogja hallani a hét mennydörgést és ki fogja inni a hét serleget, amelyek a hét csapást tartalmazzák. De ennek ideje nagyon megrövidíttetik az igazak imáira való tekintetből, ahogyan meg van írva.”

Láttuk, hogy a szépséges úrnő szemei könnyekkel teltek meg. Azok csillogtak a szemeiben és a szempilláin, mint fénylő vízcseppek. Tina is sírt, és azt mondta felé, hogy meg szeretné vigasztalni mélységes fájdalmában. Én zavarban voltam és bevallottam magamnak, hogy sose érthettem volna meg, miért szálltak annyira síkra ezek a magasztos teremtmények a mi ügyeinkért. Bennük csak szeretet volt, semmiféle erőszak nem, még ennek a Földnek azon nagy bajaival szemben sem, amelyek a Kozmosznak ilyen bánatot okoztak. Az Atya szenvedésére gondoltam, és így megalapozottnak találtam, hogy ezek a gyermekei, akik Őt annyira szeretik, ennyire szomorúak. Sajnos mégis továbbra is összevissza jártak a gondolataim. Volt amit megértettem, aztán mégse. Nagy megrázkódtatásban voltam.

Az előkelő asszony a síró Tinához fordult és vigasztalta: „Az összes olyan földi embernek, aki vágyakozik a valódi igazságosságra és a szeretetnek és a Mindenható Atyának a győzedelmeskedésére ezen a Földön, nem kell félnie semmitől. Ha segítséget nyújtottunk egy sivatagban levő népnek, akkor képzeljétek el, milyen nagy lesz most az a segítség és támogatás, amiben azt az egész emberi nemet részesítjük, amely a Mindenható Isten lobogója alatt gyülekezik majd ennek a sorsdöntő történelmi pillanatnak a még sose látott sivatagában. Fölöttetek és közöttetek leszünk. Egy pillanatra sem hagyunk el benneteket, és általatok fog sikerülni, hogy biztonságba helyezzünk sok olyan testvért is, akik különben elvesznének.”

Tina kitörölte a könnyeket a szemeiből.

„Abban az időben” folytatta a Mindenség Csodálatos Asszonya „Mózes volt az, aki vezette azt a népet, amelyet ki akartunk menekíteni a rabszolgaságból. Nagyon fontos okaink voltak, melyek alapján elhatároztuk annak megtételét. Ma számotokra ütött az egyetemes igazság órája, és egy új Mózes biztonságba fog vinni mindenkit, aki azt akarja, fajra és népre vonatkozó különbségtétel nélkül. Ő képes lesz arra, hogy minden szívben felismerje a jó és az igazságosság iránti legcsekélyebb vágyakozást is, amelyek az Egyetemes Szeretettel egyjelentésűek.”

Az asszony elhallgatott, és Rafael szerette volna átvenni a szót. „Meg van írva”, mondta, „hogy abban a pillanatban két ember közül, akik a mezőn vannak, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik; két asszony fog őrölni a malomban, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik. Akinél megvan annak feltétele, hogy megmentessék, azt ki fogjuk menteni. Senkivel szemben nem lehetünk erőszakosak, még a kimentés céljából sem. Testvéreket nem lehet olyan világokba vinni, amelyeket ők nem szeretnének. Az Atya senkit sem kényszerít arra, hogy jöjjön hozzá. Ezt mindenki szabad akaratból teszi meg vagy fogja majd megtenni. Mivel most elközelgett az óra, szükséges, hogy elgondolkodjunk ezen, hogy az az idő, amit az emberi téboly készít elő, senkit ne érjen meglepetésként.”

Firkon emelte fel kezét, jelezve, hogy ő is szót kér. „Az Írás óvott benneteket attól, hogy álszentek legyetek. El lett mondva nektek, hogy égi jelek fogják előre jelezni számotokra a szeretetnek a Földön való megvalósulásának új korszakát, mielőtt azonban szörnyű dolgok fognak megtörténni. Nem tűnik fel nektek, hogy ezek a megjövendölt jelek? Csillaghajóink és repülő korongjaink egyre nagyobb számban mutatkoznak meg a földi embereknek. Az égen mozgásban lévő fényeket mutatunk meg nektek, valamint jeleket a napon, holdon és a csillagoknál. Sok földi ember tanúja szokatlan jelenségeknek. Nincs olyan benyomásotok, hogy már jó ideje előjelzéseket adunk nektek a próféciák közelgő beteljesedésére? A jelek már ott vannak magasan fenn az égen. Különös, János által megjövendölt dolgok bekövetkeztek, például azok a vizek, amelyek vörössé váltak a tengerekben és folyókban. A hatalmasok számára már megvan annak eszköze, hogy a Föld embereit megöljék, de az anyagi tárgyakat sértetlenül hagyják. Ezek és más tények – ha jól meggondoljátok – igazolják számotokra, hogy már a megjövendölt időben vagytok.”

Orthon felsóhajtott és azt mondta: „A háborús hírek, és hogy nép nép ellen volt, még sosem történtek olyan körülmények között, mint manapság, hogy lehetséges az egész bolygó elpusztítása. A realitás nem látása vakság, nem meghallása süketség! Az, aki eljött, hogy bejelentse nektek ezeket a dolgokat, arra kért benneteket, hogy legyetek megértőek és ne kétszínűsködjetek. Ami az emberi síkon érdekel benneteket, azt ugye megértitek. Tárjátok hát szélesre szíveteket és nyissátok meg értelmeteket azon dolgok számára, amelyek tovább visznek benneteket és az igaz boldogságotokat jelenthetik.”

Orthon elcsendesedett és észrevettem, hogy befejezte beszédét.

A Mindenség Szép Asszonya felemelkedett, és mi is mindannyian ezt tettük. A nap már alacsonyabban állt, enyhén elkendőzte az a párás köd, amely vöröses árnyékkal festette be az eget. A gabonatáblához mentünk, és a Fenséges Hölgy kezével végigsimított néhány kalászon. Majd megállt és felénk fordult:

„Ne féljetek semmitől! Egyetlen jóakaratú ember se engedje, hogy félelem vagy ijedtség merüljön fel szívében. Aki szereti a békét és az igazságot, az hamarosan egy nagy ünnepnek részese lesz. Egyetlen hajszálatok sem fog meggörbülni valóságos ok nélkül, amit csak a Mindenható Atya tud. Éljetek abban a bizonyosságban, és engedjétek, hogy reménység és béke töltse ki szíveteket.”

Még tett néhány lépést a repülő korong felé, melyet a kalászokon túl lehetett látni. Az űrhajó méltóságteljesen állt ott, kerek kupolájának oldalfelülete visszatükrözte az ég vörösét. Nem tudtam, vajon fémből és üvegből volt-e összeolvasztva az a kupola. Nem égett benne lámpa, mégis olyan fénynek tűnt, amely minden pillanatban világosan fel szeretett volna ragyogni. Állva maradtunk. A méltóságos asszony szeretetteljes szemeivel rám szegezte tekintetét; szemeiből olyan fény jött elő, amely mélyen érzéseimbe hatolt és kimondhatatlan örömmel és bensőséges érintéssel ajándékozott meg.

„Fatimában” mondta, „ezrek nézték meg a nagy apokaliptikus Nap-jelet. Két nagy háború félreérthetetlen bizonyítéka volt azon üzenet igazságának, amelyet adtam nektek, és ami semmi más nem volt, mint az Írásoknak a magyarázata a ti időtökben. Most épp azt az időt élitek, amely közvetlenül megelőzi a János által megjövendölt 1000 éves Királyságot. Hamarosan meg fogjátok érteni,mit akart nektek prófétálni, amikor erről a királyságról beszélt és amelynek idejébe helyezte az első feltámadást. Meg fogjátok tapasztalni, hogy a túlélők számára mit jelent a felhőkben történő elragadtatás az Úr elé járulván a levegőben. Már hamar ránk fog köszönteni az az új nap”, fűzte hozzá határozott hangon, „amelyen egy új emberiség fog élni a Földön. Az állatok többé nem lesznek vadak, mérgesek sem és kártékonyak sem. A benneteket ért szomorú események miatti szorongás mindnyájatoknál felfoghatatlan gyönyörré fog alakulni. Veletek leszünk végig e szavak beteljesedéséig, és utána még inkább, az Egyetemes Szeretet bolygótokon megvalósuló új korszakában.”

Én bizonyos voltam benne, hogy viszont fogom majd látni. Rafael szólt, hogy eljött a búcsú ideje.

A repülő korong felvette ezeket a magasztos személyiségeket, akik a mindenségből lejöttek hozzánk, és felemelkedett a levegőbe a vörösen fénylő esti égbolt felé szállva. Majd tett egy könnyed fordulatot és berepült a gabonatábla fölött lebegő anyahajóba. Az aztán hihetetlen sebességgel távolodott el onnan a Nap felé, miközben színe kék és világos narancssárga között váltakozott.

Mi ott álltunk, és csodáltuk a lemenő napot, amely izzóan állt a síkság fölött.