Ez a történet egy dél-olasz festőművészről szól, akinek 1981-ben, 29 éves korában egyik napról a másikra teljesen megváltozott az élete, az egész világnézete, mintha új lelket kapott volna.

Az újjászületésének a története úgy kezdődőtt, hogy 1981-ben, egy szeptemberi hétvégén baráti társasággal volt, és a pizzériázás után úgy döntöttek, hogy még kirándulnak egy kicsit a környező hegyekben.

Mikor a kocsijukkal az erdő szélén megálltak, egy nagy tűzgolyót vettek észre az égen, amely szinte a semmiből bukkant elő. Ekkor már nagyon sötét volt, és bár szerettek volna közelebb menni az erdőhöz, hogy a furcsa jelenséget alaposabb szemügyre vegyék, de nem láttak már az orruk hegyéig sem, ezért úgy döntöttek, hogy visszafordulnak.

Maurizio, mikor hazament, nagyon rosszul érezte magát: reszketett, izzad, émelygett, forgott vele az egész világ, Ekkor már elmúlt éjfél.

Mégis feltűnt neki, hogy most a házában és a környéken valamilyen kísérteties csend ereszkedik le, pedig hétvégén még éjfél körül is nagy volt a forgalom a környéken.

1 óra körül Maurizio érezte, hogy egy ismeretlen erő arra ösztökéli, hogy újra öltözzön fel, szálljon be a kocsijába és menjen vissza az erdő szélére, ahol korábban a barátaival volt.

Maurizio persze később megértette, hogy miért volt akkor rosszul: a tudatalattija, a régi énje állt ellen ennek a hívásnak. Ennek ellenére a jobbik énje legyőzte a rosszabbik énje félelmeit és elindult az erdő felé.

Az erdő szélére érve Mauriziót ugyanaz a kisérteties-titokzatos csend vette körül, mint amikor elindult. Ekkor fél három körül járhatott az idő. Aztán hirtelen megjelent az a nagy tűzgolyó a sötét égen, amit néhány órája itt láttak.

Maurizio pedig lassan kezdett felemelkedni a levegőbe, mely ellen képtelen volt bármit is tenni, csak regzináltan hagyta, hogy jöjjön, aminek jönnie kell.

Halk zümmögést hallott, és egyre nagyobb fényesség vette körül, amihez a szemének még alkalmazkodnia kellett.

Az egész jármű (melyről Maurizionak kezdetben fogalma sem volt, hogy micsoda, így az sem volt számára tudatos, hogy egy űrhajóba emeltetett fel) kapszulaszerű volt, és úgy tűnt neki, mintha üvegből lett volna, vagy valami kristályharanghoz hasonló szerkezet lenne.

Mikor belépett (beemeltetett) egy óriási belső terű helyiséget látott, melynek látványa már akkor szöget ütött a fejében, hogy hogyan lehet ekkora nagy, mikor kivülről ez a "harang" kb. 15-20 méter átmérőjű lehetett. (Ez is a szokásos dimenziótörés jelensége, amit annyian átéltek már, amikor egy ufóba beléptek.)

Ez a nagy helyiség vagy szoba teljesen dísztelennek látszott, kivéve, hogy a padló smaragzöld volt és a falakon bizonyos lemezszerű szerkezetek voltak, melyek erős fényt bocsátottak ki.

Ám Maurizio már akkor elég szenzitív módon megérezte, hogy ez az egész szerkezet, amiben van, valójában egy élőlény!

A körülötte a zümmögés egyre erősebb lett, de ez nem bántó gépi zümmögés volt, hanem mint a nádas susogása, és a lelkére hatott, mintha azt mondta volna:"Ne félj, minden rendben van!"

A legcsodálatosabb azonban az volt, hogy amikor Maurizio belebegett ebbe a helysége, a mindenütt jelenlevő fény hatására hirtelen mintha MINDENT TUDOTT VOLNA, mintha már nem lettek volna olyan titkok a Mindenségben, amelyek őelőtte el vannak zárva!

Ezért valójában Maurizio Cavallo ebben a fényhajóban egy kozmikus beavatást élt át, amelynek következményeként a tudat kozmikussá tágult. (megj: ilyen szintű beavatást egy közönséges ember csak a halál után élhet át, és annak is legutolsó fázisában, amikor a Fénybe emelkedik!)

Hevesen elkezdett dobogni a szíve, és látomásában kezdte egynek érezni magát a bolygókkal és a csillagokkal, mintha velük együtt táncolt volna. És ahogy egyre inkább egynek érezte magát velük, annál inkább az egész Mindenséget egyetlen költeményként, egyetlen szimfóniaként élte át, amiben ő is egy fontos hangjegy.

Közben a susogás is folyamatosan mondta neki, hogy "ne félj, ne félj", mely mintha már a galaxis széléről hangzott volna, olyan távol került tőle.

Végül minden zaj és látomás annyira felfokozódott, hogy Maurizio elájult. (Megj: a régi atlantiszi és egyiptomi beavatásoknál ilyenkor cserélték ki az ember természetben született lelkét örök Fénylélekre, és egyben a rossz testi szerveket is újra cserélték - ilyen beavatást kapott eredetileg Mohamed is, melynek az eredeti tanait már csak a szufik őrizték meg!).

Aztán hirtelen minden véget ért és csend lett.

Majd Maurizio felnyitotta a szemét, de amit látott, az maga volt a csoda; egy hihetetlen, mesebeli táj tárult elé:

Furcsa, mesebeli épületeket látott végestelen végig, paradicsomi környezetben és mindent átható fényben. A levegőben furcsa járművek repültek.

Egy épület különösen mély benyomást tett rá: mintha egy fordított kagylóhéj lett volna, melyekre különös szimbólumok voltak vésve.

Közben űrhajója leállt. Izzása megszünt. Maurizio most már alaposabban szemügyre tudta venni.

Így, nyugalmi állapotban, egy kerek drágakőhöz hasonlított, amely a széleknél vékonyabbá vált és a higanyezüst színbe ment át (Megj: Maurizio tehát egy csészealj-formát írt le, amely valami kristályszerű anyagból készült.).

Az űrhajó valamilyen átlátszó anyagból készülhetett, mert be lehetett látni a belső részeibe. Közben még olykor kobaldkék elektromos lángok sültek ki körülötte.

Ahogy Maurizio megérkezett, minden félelme elszállt, és nagyon jó kedélyállapotba került. A levegő illata olyan volt körülötte, mint az embernemjárta hegyvidékek sós-édes abszolút tiszta légköre.

Majd a fejében megszólalt egy hang: "Szeretettel üdvözlünk Sahrahs gyermeke! Chamának hívnak és a Clairon bolygóról jöttem."

A hangnak egy kis fémes csengése is volt, de ahogy ezt később megtudta, egy szinkrontolmácsgép közvetítésével küldték folyamatosan a fejébe a hangokat.

A bemutatkozó hang után képek jelentek meg Maurizio fejében a Clarion bolygóról.

A Clariont először kívülről látta, mintha űrből közelednénk feléje. Először világoskéknek látta, majd sok sárga árnyalat jelent meg rajta.

A mentális képei dokumentumfilmszerűen végigfutottak Clarion különböző tájain: látott magas hegyeket és mély fjordokat, óceánokat, erdőket és városokat - természetesen olyan városokat, melyek mind köralaprajzúak voltak és paradicsomi természeti környezetbe voltak ágyazva.

Clarion óceánainak a színe hasonlított bizonyos mértékig a földiekhez, mivel ugyanolyan zöldeskékek voltak, bár a Clarionon fémes csillogásuk volt, ami miatt a hullámok gyöngyházszínben játszottak.

A Clarion bolygó neve maga is azt jelentte, hogy "ragyogás".

Clarion (természetesen!) egy bináris naprendszerben volt található, vagyis két csillag körül keringett, ahogy a mi naprendszerünk is egykor kettős csillagrendszer volt - világosították fel Mauriziót a clarioniak.

Mauriziónak külön kihangsúlyozták, hogy téves az emberiség felfogása a kozmikus életfeltételek kialakulásáról, mivel mindenhol a bináris naprendszerek a normális naprendszerek, és az a mi egy csillagos naprendszerünk pedig csak úgy alakulhatott ki, hogy egykori kétcsillagos rendszerünket kb. 180 millió évvel egy nagy katasztrófa érte.

Mivel a Clarion két csillag körül kering, ezért nincs meg nála az éjszakák és nappalok szokásos váltakozása, hanem a hosszú nappalokat rövid alkonyi órák követik.(Megj: figyeljük meg! pl. a korábban feltett Aenstria-történetben is: minden magasan fejlett bolygó - legalább - kettős naprendszerben van, és így náluk soha sincs sötétség, mivel a hosszú nappalokat mindig rövid alkonyi-hajnali órák követik!)

Maurizio megfigyelte, hogy így a Clarion pályája egyszerre ír le egy ellipszist és egy színuszhullámot.

Maga a clarioni év, vagyis az az idő, amelyet a bolygó két csillag körül megtesz, 425 földi napnak felel meg. Eközben van egy olyan időszak, amikor 45 napig soha sem megy le a nap, ezt clarioni nyelven "Amhutzar"-nak, vég nélküli napnak nevezik.

A Clarion távolsága a Földtől 150 millió fényév (egy meg nem nevezett galaxisban van).

Mauriziónak azt is elmondták, hogy ha egy földi személy az ő clarioni űrhajójukkal hagyományos módon jött volna el hozzájuk (és nem úgy, ahogy Maurizio, a fénytest-átalakuláson keresztül), akkor csak 72-73 nap akklimatizációs időszak után léphetett volna Clarion földjére, a magas fényrezgések miatt.

Miután Maurizio mentálisan minden szükséges információt megkapott a Clarionról, egy ember közeledett feléje.

Ám ezt még Maurizio bizonyos félelemmel élte meg, mivel a korábbi földi életében nem foglalkozott a földönkívüli témával, és csak annyit tudott erről, mint minden átlagos földi: ha vannak földönkívüliek, akkor biztosan valamilyen szörnynek néznek ki.

Ezért ahogy közeledett feléje, egyre nagyobb lett benne a félelem, ám végül egy normális ember alakja bontakozott ki előtte, akinek az arcvonásait a földi indiánokéhoz lehetett hasonlítan és akinek elég magas és atlétikus testalkata volt.

A közeledő ember üdvözlésként felemelte a jobb karját, majd telepatikusan azt mondta: "Ne aggódj, semmi rossz nem fog történni!" - ő volt Chama.

Majd Chama tudatta Maurizióval, hogy kövesse őt.

Bementek egy Maurizio számára elképesztően furcsa épületbe, ahol árnyék sehol nem volt található, mintha minden fényt sugárzott volna.

Majd egymás mellett sétáltak tovább a különböző épületeket összekötő folyosókon, melyek inkább kristályalagutakhoz hasonlítottak.

Maurizió felnézett az égre, de nem látott semmit, csak növényeket és fákat, annyira televoltak az épületek mindféle egzotikus növényekkel, pl. olyan lila páfrányokkal, amik a Földön nem ls ismertek.

Az egész Mauriziót arra emlékeztette, mintha a Föld őskorában járna, mikor mindenütt ilyen buja vegetáció volt. Ám ezekben a pálmaházszerű futurisztikus épületekben a fényviszonyok folyamatosan egy trópusi naplemente fényeire voltak beállítva.

Maurizio belső fesztültsége még nem szünt meg, mert ugyan elhatározta, hogy a józan gondolkodását megőrzi, de a folyamatosan érkező elképesztő érzéki benyomások miatt a régi tudati reflexei még most is megpróbálták megkérdőjelezni a tapasztalatát.

Ráadásul az épületek légköre olyan volt, mint egy templomé: annyira csend volt bennük, hogy saját lépteiket sem hallották.

Végül elértek egy kagylóformájú épülethez. Chama intett Mauriziónak, hogy lépjenek be.

Maurizio tudatalattijának belső ellenállása azonban nem szünt meg. Ezért Chamának újra biztatnia kellett: "Ne aggódj, nem kell félned, lépj be!"

Az a terem, ahova végül belépett - mint később kiderült - valami bölcsek tanácsterme vagy temploma lehetett, ám ezt Maurizio akkor nem fogta fel, mivel a tudatalattija közben is állandóan támadta, hogy mit akarnak még tőle, miért nem viszik már őt haza.

A tanácsterem köralakú volt és kékes fény világította meg. Az egész helyiségben furcsa tárgyak voltak láthatóak, pl. rózsaszínű gömbök, melyek miatt Maurizio a lényeget elég későn vette észre: emberek ültek ott, és őt figyelték átható pillantással.

Ezek az emberek kortalanoknak látszottak, fehér bőrűek voltak és hosszú, fehér hajuk volt. Hosszú, tarka, rómaiszerű tunikát viseltek.

Ezek a bölcsek megkérték Mauriziót, hogy figyeljen arra a piramis-monolitra, ami a tanácskozó asztalukon állt.

Ahogy rápillantott, Maurizionak az egész élete képekben és hangokban újra megjelent előtte - minden, a legrejtettebb esemény is gyermekkorától kezdve.

Aztán a monolit további információkat adott első kézből képek és hangok útján: Maurizio látta. hogy a clarioniaknak egy nagy bázisuk van a Földön az Amazonas-medence alatt, és hogy az emberiséget már az ősidők óta figyelik.

A Bölcsek Tanácsa úgy mutatkozott be neki, mint a Világok Őrzői, akik egy intergalaktikus konföderációhoz tartoznak. Majd elmagyarázták Mauriziónak (aki ekkor még földönkívüli ügyben teljesen tudatlan volt), hogy velük együtt sok más földönkívüli civilizáció is jelen van most a Földön, mint pl. alfa centauriak, orioniak vagy a plejádiak.

Ezen földönkívüli fajok közül néhány a földi ember teremtőjévé vált - magyarázták tovább Mauriziónak - mivel egyrészt ők alakították ki az eredeti földi genotípust, másrészt menetközben is sokat módosítottak az ember biológiai szerkezetén.

Közben Maurizio azon gondolkodott, hogy miért pont neki mondják ezt (megj: ez először majdnem mindegyik fizikai-kontakt fejében megfordul), miért pont őt hozták ide, ilyen mérhetetlen távolságra, hogy ezt közöljék?

Csak feltételezte, hogy ha mindent tudnak róla, és látta, hogy a gondolataiban is tudnak olvasni, akkor valószínűleg már gyermek kora óta figyelemmel kísérik őt, és azóta tervezgetik, hogy elhozzák őt erre a bolygóra.

Ám morfondírozását megzavarta egy furcsa esemény: szinte a semmiből egy gyönyörűséges hölgy jelent meg mellette: Dhara.

Így Dhara a egyik, Chama a másik oldalán állt, míg Maurizio a 12 tagú Bölcsek Tanácsával beszélgetett.

Dharának kék, enyhén mandulavágású szeme volt; haja rézvörös, mely egyrész fonott, másrészt szabadon lógó volt. Sötétkék, hosszú ruhát viselt, melynek középkorias kivágása és furcsa, selyemszerű anyaga volt.

Dhara hirtelen elmosolyodott, és mintha ez egy jel lett volna, a 12 Bölcs azonnal dematerializálódott, eltűnt a teremből.

Maurizio oktatása végetért.

Majd Dhara és Chama elindult, őket Mauriziónak követni kellett.

Kimenetek a tanácsteremből, és megint egy folyosón mentek tovább. Ám ez a folyosó egy zsákutca volt.

A folyosó végén a falon egy furcsa nagy alakzat volt látható, ami mintha mozgott volna, és amelyből lángnyelvek és milliónyi lila szikrák pattantak ki. Chama és Dhara - akiről később kiderült, hogy szakmája szerint kozmobiológus - arra kérték Mauriziót, hogy lépjen be bátran az alakzatba (megj: Maurizio itt még természetesen nem ismerhette fel a csillagkaput!!!)

Maurizio persze nagyon megijedt, és csak csukott szemmel mert belépni a lángoló alakzatba.

Azután csak millió kis tűszúrást érzett a testében, majd végigszáguldott egy szines alagúton. Többre nem emlékezett.

Mire magához tért, a települése közeli réten talála magát. A Nap vidáman sütött, könnyű szellő lengedezett, és hallotta a közeli települése zaját.

Hazaérkezett.

 

Vége