A fogalom-meghatározások jegyzéke

 

ALIF

Egy apui, aki 12. 000 éve látogatja a Földet. Ő volt az is, aki Ivánkát fogadta, amikor Apura vitték.

APU

Apu az idők kezdetén felrobbant. Ezáltal a robbanás által keletkeztek a csillagok és más galaxisok.

DEGRAVITÁCIÓ

Általában a dolgokra és élőlényekre ható nehézségi erő elvétele.

IVÁNKA

Földi leány, aki Dubrovnikban Jugoszláviában született a 20.század elején. Miután a szülei elhagyták, a testvérei túléléséért küzdött.

MACEDÓNIAI SÁNDOR

Amikor Nagy Sándor megszállta Ázsia és Afrika országait, mindenkit, aki ellenállt neki, Amerikába deportált, amely földrészt gúnyosan „földi paradicsom”-nak nevezett.

MÍNIUSZ

Az atom legkisebb része, az első részecske a semmi után. Az apuiak „természetfeletti” munkáiknál használják őket.

MUNKA AZ APU-n

Apu lakosságszáma néhány trillió. Minden felnőtt naponta csak néhány órát dolgozik műszakban; a munka sose áll le a bolygón.

„NEM FOGOM ELFELEJTENI”

A köszönetnek megfelelő kifejezés Apun.

PEDRO

Apui, aki a Földön Orleáni Johanna, valamint Robin Hood és Leonardo da Vinci alakjában élt. Ivánka Dubrovnikban ismerte őt meg, ahol mint matróz dolgozott; később elvitte Ivánkát Apura.

POZITÍV IONOK

Részecskék, amelyek kitöltik a teret és az univerzumot. Az apuiak szerint rájuk lehet visszavezetni a kémiát, a mozgást és az életet.

SZÍNEK

Apun a dolgok színe a szemlélő látószervéhez igazodik.

ZAY

Apui, aki a Földön Mózes, Protagorasz, Jézus, Marx Károly, Luther Márton és mások alakjában élt.

 

Kiemelt cikkek

Válasz az UFO-kutatás hét alapkérdésére 1. rész

Evukációs flották a Föld körül
Evukációs flották a Föld körül

 A kezdőlapon jó egy éve feltett hét alapkérdés megválaszolására eljött az idő :

1. Mik az ufók?

Olyan űrjárművek, melyeket a ( Földnél ) magasabban fejlett technikai civilizációk entitásai bolygók és/vagy naprendszerek közötti közlekedésre rutinszerűen használnak.

Azonban az „ufó” meghatározás természetesen nem pontos, sőt inkább cinizmusról és tudatlanságról tanúskodik, mivel ez a mozaikszó egyszerre tükrözi a mai ( bár már nem sokáig )  uralkodó, euro-amerikai típusú áltermészettudomány materialista szemléletét, másrészt azt is, hogy még a durvaanyagban észlelt jelenségeket is automatikusan letagadják, ha a mindennapi tapasztalat ellentmond a materialista elméleti rögeszméknek.

Bővebben ...

A kozmikus magyarság – a Mindenség kulcsa

A kozmikus magyarság – a Mindenség kulcsa

Most, hogy közeledünk a galaktikus együttállás sorsdöntő napjához, és az ezzel együtt járó kibírhatatlan lelki feszültségeket is megtapasztalva, melyet a remény és kétség szinte percenkénti váltakozása okoz a Fény után vágyakozó lélekben, eljött az ideje annak is, hogy beszéljünk a magyarság kozmikus küldetéséről, arról az örök és szent megbízatásról, melyet minden földi nép közül éppen a földi magyarság tagadott meg a legjobban!

Bővebben ...

Válasz az UFO-kutatás hét alapkérdésére 2. rész

Adamski találkozása Orthonnal
Adamski találkozása Orthonnal

2. Honnan jönnek?

 

Addig erre a kérdésre sem lehet kellő mélységben megadni a választ, amíg bizonyos tudati feltételekkel a kérdésfeltevő nem rendelkezik.

Mert ha az ilyen személy legalább elemi fokon nem alakított helyes képet az ufókról, hogy mik is lehetnek egyáltalán, addig a ’honnan jönnek?’ kérdésre adandó választ sem nagyon értheti meg.

Lássunk tisztán : az egész emberiség jelenlegi válságának a valódi oka magában a tudatban, az eddig évezredeken át kontrollált emberi tudatban keresendő, mely mai napig egy illúzió-világegyetemet érzékel maga körül, ami köszönő viszonyban sincs a világegyetemünkben lezajló valós folyamatokkal, a mindenséget irányító tényleges erőkkel és ezeknek a belső összefüggéseivel.

Bővebben ...

Idővonalunk csődje - és egy megoldás 1. rész

Idővonalunk csődje - és egy megoldás 1. rész

Elég furcsa idővonalon vagyunk - vagy inkább ebben rekedtünk, mivel az események itt még olyanok, mint amikor egy régi zenegép zsinórját lejátszás közben kihúzzák a konnektorból, így az utolsó, már senkit sem érdeklő zeneszám, egyre halkulva, egyre akadozva ugyan, de még továbbfolytatódik - viszont az új, korszerű lejátszó sehol sincs, így az új időknek új dalai sem hallhatóak még.

Ez a fő probléma.

Bővebben ...