Tartalomjegyzék


8. fejezet

 

Égi sorompó és bölcsességek

 

Rafael újabb találkozóra hívott.

Akkor érkeztünk meg a találkozás helyszínére, amikor a Nap már lemenőben volt. A fény vándorai nem sokat várattak magukra. Megpillantottuk Rafaelt, és vele volt Firkon, Orthon, Kalna és Ilmuth is. Közelebb léptek, és nagyon melegen üdvözöltek bennünket. Leültünk a fűbe. Innen fentről láttuk az előttünk fekvő völgyet és a háttérben a tengert. Néhány méterrel mögöttünk kezdődtek az erdő fái.

Rafael ránézett Firkonra, és én megértettem, hogy ezzel kérte őt, hogy ragadja meg a szót. Ő pedig rögtön bele is kezdett sajátos élénkségével :

"Amikor arról beszélünk nektek, hogy csillaghajóink keresztülszelik a világmindenséget, akkor azzal nem akarjuk azt mondani, hogy csak az anyagi tereken haladunk keresztül. A tér mindenekelőtt végtelen anyagon túli univerzumot tartalmaz. A ti tudományotok megfigyelése alatt egyedül az anyag dimenziója áll. A kozmikus dimenziók azonban annyira számosak és különbözőek, hogy arról még halvány fogalmatok sincs. Sok tudás és idő szükséges annak felméréséhez, amit mi mondtunk nektek. Most még sok fantáziával sem érthettek meg akár egy keveset sem az ilyen valóságokból."

Firkon kivárt kicsit, amíg felfogóképességünk mégis valamit elraktározott az épp elhangzottakból. Láttam, hogy a körülöttünk ülő űrtestvérek nagyon figyelmesen hallgattak. "A kozmoszban - folytatta - nem csak az anyagi dimenzió létezik. Vannak anyagon túli dimenziók, amelyek nem csak szélességet, hosszúságot és mélységet foglalnak magukba, hanem egy sokkal nagyobb gyazdagságot és végtelen életvalóságot, miáltal mindaz, amit ti 'mögöttnek', 'előttnek', 'felettnek', 'alattnak', 'belülnek' és 'kívülnek' neveztek, túlhaladott fogalmakká válnak. Minél magasabb világról van szó, életereje annál újabb és szabadabb formákban fejeződik ki, és a tudat sokkal átfogóbb látószögévé tágul. Minden magasabb dimenziónak megfelel egy bizonyos fejlettségi fokú emberi test. Minden új világ, amelyre az ember fejlődő lelke jut, a magasabb egységre jutott érzékei számára olyan jelentőségben és új gondolkozásban nyilvánul meg, amilyenek a korábbi, túlhaladott dimenziókban ismeretlenek voltak. És így a világmindenség minden új fokozata új valóságokkal és az életerő új létformáival jár, és ezek mindig ugyanazokból az univerzális törvényekből jönnek létre, amelyek az egész Teremtést rendben tartják. Minél fejlettebbek és ezáltal tökéletesebbek a dimenziók, az azokat megélő tudata annál jobban ismeri azt a szeretetet, amellyel minden teremtve lett, és azt a szeretetet, ami bennünk érvényesül. A mindent átfogó szeretet az az életerő, amely minden létezést egyben tart.

Firkon ismét szünetet tartott. Hangjának élénk tónusa és kézmozdulata lelkes légkört kölcsönöztek az előadásának, melyet példákkal és hasonlatokkal szemléltetett.

"Amikor egy csillaghajó már a Földön áll", mondta, "akkor már teljes mértékben anyagivá vált. De kozmikus erőtérbe burkolva marad, amely függetlenné teszi a bolygó gravitációjától. Így tudunk könnyedséggel elemelkedni a Földtől, és egy pillanat alatt felülemelkedni a ti fizikátok szerinti minden törvényen.

Így gyorsulunk fel a Földről az anyagtalanodás ideális sebességére minden nehézség nélkül, mivel nem köt minket a nehézségi erő. Ha megemeljük az életritmusunk frekvenciáját, közvetlen összhangba kerülünk más dimenziók életével. Tetszés szerint fel tudunk emelkedni magasabb dimenziók egeibe vagy újra le tudunk ereszkedni alacsonyabb dimenziókba, egészen eddig az anyagi szintig."

Ekkor feltettem egy kérdést : "Melyik dimenzióba tervezitek meg a csillaghajóitokat?

Firkon mosolygott, és a következőket mondta : "Megépíthetjük őket bármelyik dimenzióban, amelyikben épp akarjuk. Ez számunkra nagyon egyszerű. ( megj : mert egy pillanat alatt gondolatilag alkotják meg ) Ha mélyebb tudással rendelkezik valaki, és azáltal az egész Teremtéssel tökéletes összhangban van, és tudatosan engedelmeskedik Isten, az Atyánk egyetemes törvényeinek, akkor minden jótétemény lehetséges.

Az Írásokban többször is előfordul, hogy mindaz, amit az Atyaisten teremtett, az jó, sőt nagyon is jó volt; mert az az Ő kezeinek munkája révén jött létre. A nehézségek viszont csak azok számára kezdődtek, akik ki akarták próbálni a rosszat. Ők tudatlanságba estek az egyetemes törvényeket illetően és a tudatlanságuk túlkapásokra csábította őket. Az Atya minden jó gyermeke egyszerűen és bizalommal hagyatkozik Teremtője kezeire, aki semmit sem hagyott figyelmen kívül. Ő maga a teremtés által, és fejlettebb gyermekei által cselekszik. Az utóbbiak közelebb állnak Hozzá, és jobban ismerik az Ő szeretetének törvényeit. Ha azonban gyermekei, mint ahogy ez a Földön történik, felhagynak az abba vetett bizalmukkal az iránt, aki a mindenséget teremtette, ráadásul még büszkévé is váltak, akkor minden nehéz és bonyolult lesz."

Firkon kezével jelzett Orthon felé, hogy vegye át ő a szót. Orthon mosolyogni kezdett és azt mondta : "Jákobnak mutattunk egy létrát, amely a Földtől az égig ért. Ő azon angyalokat látott fel- és alá közlekedni.Nem gondoljátok" kérdezte, "hogy ez a létra az összes kozmikus dimenziót jelenti, amelyek elválasztják a Földet az Égtől? Mi végighaladunk az összes ilyen égi fokon, amíg hozzátok érünk, majd visszatérünk oda fel. Ennek a létrának a csúcsán található az égi sorompó."

Tina kérte ennek az Orthon által említett égi sorompónak a részletesebb magyarázatát.

"Az a kozmikus terület", magyarázta Orthon, "amelyet égi sorompónak nevezünk, gyakorlatilag az utolsó olyan dimenziókból áll, melyek formája még annak felel meg, amelyeket ti ismertek. Azon túl a tiszta Mindenség létezik, a tiszta életerő, az élet lényege, amelynek már nincs szüksége a külső formára, mint eszközre. Hogy valamilyen fogalmatok lehessen erről" - magyarázta tovább - " úgy mondhatnánk, hogy az égi sorompó alatt a kozmikus közegekben, azok univerzumaiban és világaiban sok-sok térsík létezik, de a sorompó fölött a tudatos személyiségek azok ( megj : forma nélküli Mindenség-energialények ) akik a teret alkotják. Minél magasabbra emelkedünk a Kozmoszban az égi sorompó felé, annál inkább megszabadulunk a formáktól, hogy egyre szabadabban fejezhessük ki az Egyetemes Tudatot; egyre magasabb szinten valósul meg a lét minden lehetősége, ami belénk van oltva, és tudatosan belépünk a teremtő Atya ölébe, a boldog istenségbe. A végtelen szemlélete egyre elmélyültebb és valóságosabb lesz. A fejlődés azonban sosem szűnik meg. A Teremtő Atya számára nem léteznek határok, és Ő azon gyermekei számára sem állított fel ilyeneket, akik az Ő isteni szeretetének végtelen útját akarják járni."

Ekkor Tina egy további kérdést tett fel : "Amikor az imában azt mondjuk, hogy Miatyánk, aki a mennyekben vagy, akkor a mennyek alatt az égi sorompó fölötti teret kell érteni, vagy a kozmikusat is?"

Orthon mosolygott. "Istent", mondta, "nem lehet bezárni egy térbe, sem kozmikus térbe, sem Kozmoszon túliba. De az égi sorompón kívüli, a tudat legnagyobb tisztaságában az isteni személyiség egyre közvetlenebb szemléletében vagyunk. Az isteni valóságban való részvétel egyre önállóbb lesz. Ezért a mennyeket maga az istenség képezi, amely a teret alkotja, de értjük alatta azt az összes térsíkot is, amelyet el kell érni ebben a Teremtőhöz való felemelkedésben. Ő minden ismeret és boldogság Forrása."

Firkon arcán megjelent egy olyan, mintha meg szeretne fogalmazni egy nehezen érthető gondolatot.

"Annál, amiről beszélünk", mondta, "valójában sok múlik a szakkifejezéseken és szavakon. A lényeg azonban nagy vonalakban elképzelhető úgy, ahogy elmondtuk. Ám minden, amit szavakkal fejezünk ki, nagyon korlátozott módon hat. A Kozmosz viszont egy határtalan csodavilág. A Mennyei Tér pedig a tudat felvirágzása a szeretet végtelen lehetőségeit illetően, amely mindennek az alapja és a világmindenség életet adományozó lényege. A szeretet maga az Istenség. Ez nyilvánul meg az életerők fejlődési fokoztában, a dimenziók, az életterek, a tudathordozók útjában, mert a Teremtésben nem ismeretes sem ugrás, sem üresjárat. Mindent az Atya teremtett meg végtelen gondossággal, finom átmenetekkel és felfoghatatlan szeretettel. A mindenség nagyszerű törvényei a gyermekei szolgálatára állnak, akik Ő végtelenül szeretet. Ezek a gyermekek ugyanakkor annyira szabadok és oly nagy méltóságúak, hogy megvan a lehetőségük arra, hogy ellenkezzenek e törvényekkel és megzavarják a Szeretetnek és az Örök Életnek ezt a tervét. Az embernek azonban be kell látnia, hogy ő egy olyan teremtmény, akinek az egyedüli korlátozottsága abban áll, hogy nem ő a Mindenség Atyja, éppen ezért lenne fontos, hogy az ember egyedül Neki tartozzon szeretettel és engedelmességgel. Ám mégis az Ellene elkövetett bűn volt a gonoszság megjelenésének a kezdete a Kozmoszban."

Én is épp arra gondoltam, hogy a földi ember úgy viselkedik, mintha csak ez az élet létezne. Így Rafaelnek feltettem a kérdést:" Nem lehetséges valami konkrétat tenni azért, hogy a Föld emberei számára nagyobb bizonyítékokat szolgáltassatok arra, hogy vannak más világok is, és hogy ti ott éltek? Ez sok ember lelkiismeretét indítaná gondolkozásra, mert az ilyenek abban a tévedésben élnek, hogy ez után a földi élet után nem lehet más."

Rafael jóságosan nézett rám, de szemeiben kendőzött szomorúság volt, amely majdhogynem szemrehányásnak tűnt szám.

"Még nem érted meg", mondta aztán,"hogy nem a külső bizonyítékok azok, amelyek sokakat arra fognak késztetni, hogy eltávolodjanak a tévedéseiktől és a rossztól. A vérnek és igazságtalanságnak e sokezer éves történelme folyamán annyi bizonyítékot kaptak már az emberek. De ezeket mind elutasították, és így sokak felelőssége és bűne egyre nőtt. Jézus földi élete alatt és akkor is, míg meghalt a kereszten, valamint halála után bizonyítékok ezreit szolgáltatta. Mégis keves fogadták azokat el. Ma sok ember lát olyan dolgokat, amelyek alapján megérthetné azokat a valóságokat, amelyeket alapján megérthetné azokat a valóságokat, amelyeket elmagyaráztunk nektek, és mégis félreértelmezik azokat. És amikor kénytelenek lennének elismerni a tudatlanságukat, azzal vigasztalják magukat, hogy egy napon majd az emberi tudomány is tud adni magyarázatot ezekre a tényekre. Nem a bizonyítékok fogják megmenteni a ti világotokat, hanem azoknak a szeretete, türelme és hite, akik a Földön szellemileg már előrehaladottabbak: a jóakartú emberek! A szeretet végtelen hatalma fog győzedelmeskedni a gonosz fölött, amelynek mégiscsak megvannak a nagy korlátai. Így lesz vége a halállal és erőszakkal telt utatoknak. Az Atyának és hűséges fiainak a szeretete lesz a meggyőző hatalom a konok szívekben, és akkor fog megnyílni értelmük az ismeret számára. Mire lenne jó az, ha igazságokat sajátítanának el előbb az emberek, anélkül, hogy kitörölnék előtte a saját tudatukból a tévedést? Csak arra, hogy a bűnöket növeljék!"

"Lásd be", mondta jóságosan, hogy a fényt arra ajándékozzák, hogy használjon, nem arra, hogy fájdalmat keltsenek vele azoknak a szemeknek, akik a sötétséghez vannak szokva."

"Akkor tehát", mondtam én, "ez a felvilágosítás fokról fokra fog történni?"

"Helyes", válaszolta Rafael, aki derültebbé vált. "Isten senkit sem akar összetörni, és mi aszerint viselkedünk, amilyen az Ő szeretete megtévedt gyermekei iránt. Mégis fontos, hogy minden lehetségeset megtegyünk annak megakadályozására, hogy a gonosz útjai elérjék a megengedett határokat. Abban az esetben ugyanis a visszatérés annál fájdalmasabb lesz, minél messzebre ment a tévedés. A szenvedés az a nagy, univerzális hang, amely a megmentésre figyelmeztet. Ez annak a visszhangja, amit az Atyaisten szenved el, akinek fájdalma összemérhetetlenül nagyobb, mint a teremtményeinek összes szenvedése. Ő megengedi, hogy gyermekei, akik ki vannak téve a veszélynek, megkóstolják ezen szenvedésnek egy morzsáját, hogy megértsék, az igazi boldogság csak abban áll, hogy mellette maradunk az Ő igazságában és bölcsességében".                                                                                                      

Csend állt be. Én sose gondoltam arra, hogy az Atyaisten olyan lény, aki szenvedni is tudna. Úgy véltem, hogy az Ő boldogságát semmi sem zavarhatja meg. Firkon a szemeimbe nézett. Észrevettem. hogy olvassa a gondolataimat. Mosolygott. Aztán komolyabb lett, és azt mondta: "Az úgy igaz. kedvesem, hogy az Ő végtelen boldogságát semmi sem befolyásolhatja. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyidejűleg ne kellene szenvednie gyermekei ellenszegülése és szenvedése miatt. Ő anélkül szenved, hogy közben elveszítené a boldogságát."                                                                                                                                      

Ekkor elgondolkodva elhallgatott. Sóhajtott, majd komoly hangon hozzátette: "Ha tudnátok, hogy mit jelent Isten szenvedése!..."                                              

Többet aztán nem mondott; én csak annyit vettem észre, hogy nehéz fájdalom nyomasztotta. Benne az Atyának egy nagy fiát láttam, aki kifejezte minden szeretetét ez iránt a végtelen lény iránt, egy olyan lény iránt, aki nem érdemelte meg, hogy kihasználják abban a bizalmában, amelyet mint rendkívüli ajándékot adományozott a gyermekeinek, és amelyet csak egy ilyen Isten adhatott.                                                                                                                              

Én bocsánatot kértem nehézkes felfogásom és szívem keménysége miatt. Rafael mosolygott, és azt mondta, hogy az egész Teremtés a szeretet iskolája. Biztosította, hogy a tudást mindenki megkapja ajándékba, aki megnyitja szívét a jóság és az egyszerűség számára.

Ekkor Kálna kapcsolódott be a beszélgetésbe édes hangjával; tekintete sugárzóvá vált. "Az írások", mondta,"gyakran említik a szívnek azt a mélységét, amelyből Isten szól gyermekeihez. Ez a szellemnek egy dimenziója, mely az emberi lény azon része, amelyik a tudat mélységének felel meg. A szív és a szellem az írásokban ugyanazt jelentik. A szív nem ismeri az értelem nehézségeit, hanem megvan az a képessége, hogy elmélyedjen Isten szemléletében, az Ő lényének szeretetében, jóságában és igazságában. Ha az Atya gyermekei átlépik az égi sorompót, és belépnek a tiszta Mindenségbe, az Istenség és végtelen csodáinak közvetlen látására, akkor az Örök Életben vesznek részt, mégpedig többé nem az értelem körülményes törvényeivel, hanem a szívnek vagy a szellemnek a világos és tiszta képességeivel. A Föld emberei a legnagyobb hangsúlyt helyezték az értelem mélyenszántó építkezésére. és rabságba helyezték a szívet. Elvesztek a gondolatok labirintusában és megengedték a büszkeségnek, hogy felüsse székhelyét ezekben a mindent felforgató gondolatmenetekben. A tévedésbe esett értelem előbb megkezdte a szív fogságba ejtését, majd pusztító tevékenységét a saját legbelső lénye ellen fordította. De a szív dimenziójának elpusztítása az ember saját örök halálára való felesküvését jelenti, a szellem halálát, az elkárhozást. Jézus feltárta nektek ezzel kapcsolatban az igazságot.

"Ti rossz sorsotok amiatt van", folytatta Kálna", hogy bennetek az értelem és a szív állandó konfliktusban áll egymással. Vagy még inkább: az anyagot és a szellemet egymás ellen lázítottátok. Ez a háborús állapot abból a büszkeségból fakad, amely bennetek lakozik. Minden szenvedély a büszkeségből származik. Minden szívdimenzióból származó pusztító szenvedélyetek a büszkeséggel átitatott értelmetekből tőr elő. Ha megszabadítanátok az értelmeteket a nagyképűségtől és szerénnyé, egyszerűvé, jóvá és tisztává válnátok, ahogy az Atyaisten teremtett benneteket, akkor megoldottátok volna magatoknak a gonoszság és boldogtalanság egész problémáját.

Ezután Ilmuth vette át a szót. Szemei szikráztak. „Ti meg vagytok győződve”, mondta, „hogy a büszkeséget nehéz levetkőzni. Igazat mondtok, hisz már csak arra vagytok képesek, hogy mindent ugyanazon a szemüvegen keresztül lássatok, a saját megtisztulásotokat is. Ehhez jön még, hogy egy perfekcionista tisztítást tanítottak nektek, amire nem vagytok képesek, és így juttok végül arra a meggyőződésre, hogy a Jó útja számotokra a Földön nem lehetséges. Ez azért történt így, mert tanítóitok és pásztoraitok is tele voltak büszkeséggel és perfekcionizmussal. Ezzel szemben a tisztulás és a büszkeségtől való megszabadulás útja kis lépésekből áll, fokozatos, fokról fokra történő tisztulásból. Olyan ez, mint amikor a tüdőbe lassan egyre több oxigént engedünk, míg végül megszűnik a mérgezés. A ti Szellemeteknek meg van minden képessége arra, hogy fokozatosan átalakítson benneteket. Annyi kellene csak hozzá, hogy tudatotoknak naponta adjatok egy kis egyszerűséget és alázatot, és akkor azt is felfedeznétek, hogy valaki más vagytok, mint akinek addig hittétek magatokat. De ha minden nap egy kicsit járatjátok magatokat a rosszban és a büszkeségben, akkor szívetek dimenziója el fog halni, megfullad, anélkül, hogy észrevennétek.

Isten jó. Ő szeretettel tekint szívetek jó, kicsiny dolgaira. Nem követel sokat elveszett gyermekei megmentéséhez. De bizony a büszkeségből való kigyógyuláshoz nem szabad büszkének lenni. A szerénység és egyszerűség szerénységhez és egyszerűséghez vezet. Szeretet és türelem szeretethez és belső békéhez vezet. Ne foglalkozzatok gondolataitokban túl sokat a ti rosszaságotokkal, hanem inkább az Atya jóságára gondoljatok és azon hűséges gyermekeinek a jóságára, akik az Ő nevében dolgoznak a ti jólétetekért.”

Ekkor Rafael ragadta újra magához a szót: „Az értelemnek”, mondta, „meg van az a képessége, hogy rögzítse, feldolgozza és megváltoztassa a szív dimenziójának tartalmait. A fejlett értelem képességei azonban, ha jól használják őket, nem a szellem hangjával ellentétben, hozzásegíthetik a szívet tartalmának kifejezéséhez. Az intellektus azonban hóhérkötéllé válik, ha eltorzítja és elnyomja a szív tartalmait. Akkor a szív és az értelem ellenségek, bajok és betegségek ütik fel fejüket, amelyek oly sok fájdalmat jelentenek a ti életetekben.

Megismétlem nektek: az értelem Isten mindent átfogó szeretetének és törvényeinek ellenségévé válhat, és kiölheti az ember szívéből a szeretetet. Az út, amelyik be lett mutatva nektek – megismételjük – az egyszerűség, az alázat, szerénység és jóság útja. Törekedjetek ezekre a dolgokra, hogy biztosítsa azokat számotokra az Atya. Kérjétek Őt ezekre, és meglátjátok a megmentés eljöttét.”

Ilmuth folytatta: „Aki szereti a Jót, az olyan számára nincs halál, semmilyen vonatkozásban. Hatalmas tévedés azt gondolni, hogy az anyagi test halálával mindennek vége. Ez a gondolat a belső vakság és tudatlanság gyümölcse. Meghalni annyit jelent, mint más bolygón új testtel megszületni, egyben új, burkoltan már bennetek lévő életformáknak teret engedni. Új világokban életre kelni azt jelenti, hogy egy fejlettebb tudatot hozunk működésbe, boldogabbak vagyunk egy magasabb tudatban és egy gazdagabb lehetőségeket tartalmazó élettérben.

Jézus figyelmeztette a Föld embereit, hogy vigyázzanak, értelmük büszkeségével és álszentségével ki ne öljék a szeretetet a szívükből; mert ez azt is jelenthetné, hogy nem születhetnének újra magasabb bolygókon, hanem annak a veszélynek tennék ki magukat, hogy olyan zavart helyzetbe kerülnek, amely állapot a halálhoz hasonlítható. Az Atya fájdalma ezek miatt az elveszett gyermekek miatt olyan nagy, hogy azok észreveszik azt, és az ő szenvedésük is csak növekszik, mert akaratuk makacsul vonakodik szabadon engedni őket a gonosz fogva tartó szorításából. Vannak önfejű testvérek, akik annyira esztelenül cselekszenek, hogy magukat is és testvéreiket is elrontják, és a következőkben valóságos démonokká válnak; hogyne lehetne az ilyeneknél a halálról beszélni? Mindig van remény és megmentés, de igazságtalan dolog visszaélni egy ilyen imádatra méltó Atya bőkezűségével és nagyvonalú jóságával. Az ilyen nagy szenvedéssel járhat; mert Ő igazságos is. Jaj lenne nekünk, ha nem így lenne!”

Ekkor hallgatás következett, ami számomra figyelmeztetésnek tűnt. A nap időközben lement, és a hegyek sötétkékbe burkolóztak. A völgy sokkal otthonosabbá vált.

Rafael azt mondta, hogy eljött az ideje, hogy elbúcsúzzanak, de azt is megígérte, hogy hamarosan újra találkoznak velünk.„Még sok mindent el kell mondanunk nektek”, jegyezte meg.

Az este elközelgett, és a sötétedés az egész vidékre kiterjedt. Úgy búcsúztunk el egymástól, mint régi barátok, szomorkodva amiatt, hogy el kellett válnunk egymástól.

Kért minket Rafael, hogy távolodjunk el néhány tucat méterre. Láttuk, hogy kinyílt a repülő korong ajtócskája, és hófehér fény tört elő, amely bevilágította az egész környező növényzetet. Mindenki bement, majd végül kézintéssel barátságosan üdvözöltek bennünket. Aztán megint zajtalanul bezárult az ajtó, és a korong azonnal megindult hihetetlen sebességgel felfelé. Nem sokra rá el is tűnt. A réten a fű laposra volt nyomva, és enyhén borzolta a szellő.