Tartalomjegyzék

4. fejezet

A Találkozások Völgye

 

Mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, Tina, a menyasszonyom a legpontosabban leírta nekem a találkozás egész lefolyását. Elmesélte, hogy néhány barátjával együtt töltötte a vasárnap délutánt, és akkor egy adott pillanatban egy tiszta látomásban megmutatkoztak számára ezek az események. És egy hang elmagyarázta neki, hogy miről van szó, és bejelentette, hogy ő, Tina az elkövetkezendő találkozásoknál mellettem lesz. Ebből azok közül, akik mellette voltak, senki sem vett észre semmit.A mélységes béke érzete töltötte el a lelkét, és fölöttébb boldognak érezte magát. Leírta nekem a helyet, a várakozás menetét, a találkozást és a zivatar miatti lehangolódásomat. Nem hiányzott semmi. Nem tudtam hová lenni a csodálkozástól, és mindenekelőtt az a gyorsaság gyakorolt rám nagy hatást, amellyel ezek az események követték egymást. Mindenesetre örültem, hogy van egy "tanúm" mindarra, ami velem történt.

Tájékoztattam Tinát a mindenségből jött férfi személyéről. Elmondtam neki, hogy otthon egy nagy fényességben láttam őt, és ezért Tina is hozzálátott, hogy elolvassa Tóbiás történetét.

Tapasztalatainkat közöltük néhány barátunkkal. Éjszaka azonban kínzott a félelem, hogy nem tartottuk meg a titkot, mint ahogy Rafael kérte tőlem. Sokáig ide-oda hánykolódtam az ágyban és azt mondtam magamnak, hogy talán egy szép kis szerencsétlenséget okoztam, és hogy Rafael talán már nem mutatkozik meg többet számomra. Ebben a bánatban történt, hogy Rafael észlelhetővé tette magát.

"Semmi sem történik véletlenül", mondta nekem jóságosan. "Ne gyötrődj! Ami történt, be volt tervezve. A következő találkozáshoz elhozod Tinát és a barátokat is magaddal, és majd megteszed, amire kérni fogunk." Félelmeim átalakultak örömmé és nagy vigasztalássá. Az éjszaka közepén felhívtam Tinát és csak akkor aludtam el, amikor már reggel volt.

*Május elsején délután az autópályán voltunk Finale felé. Újból Calice Liguréhez vezettek bennünket. Onnan továbbhaladtunk fel a hegyre.

Egy adott pillanatban Rafael közölte velem, hogy az a négy barát. aki elkísért minket, várjon egyenlőre egy bizonyos helyen néhány kilométer távolságban attól a helytől, ahol a találkozásunk létre fog jönni. Megadtam tehát nekik, négyüknek azt a helyet, hogy hol álljanak meg, és Tinával továbbhajtottam. Odamentünk, ahol először láttam meg a korongot. Rafael kért, hogy menjünk még tovább és egy nagyon meredek utat jelölt ki nekünk.Fiat 500-asomnak nagy fáradságába került, hogy leküzdje ezt az emelkedőt. Akadozott ide-oda, mert ott már nem volt asztalt és a talaj viszont nagyon köves volt, így csak lépésben tudtunk előrehaladni.

Néha mondott valamit Rafael, de hallottuk más testvérek hangját is, akik vele voltak. "Ez a Találkozások Völgye", kiáltott fel Tina leírhatatlan örömmel." Úgy tűnik nekem, hogy mindenütt hallhatjuk őket." Tina a legcsekélyebb félelmet sem mutatta, hanem csak az a vágya volt, hogy találkozzon velük.

Giorgio Dibitono és Tina de Pasquale a Találkozások Völgyében

( Giorgio Dibitonto és Tina de Pasquale a Találkozások Völgyében 1980-ban )

 

Mint ahogy Rafael járt el velem az első alkalommal, úgy kértem most én is Tinát, hogy maradjon nyugodtan és várjon. Egy réthez értünk, ahonnan kocsival lehetetlen volt továbbjutni, így ott leállítottam az autómat. Ám csak most vettem észre, hogy az idő szeles volt, az ég pedig szürke. De nem tudtam ezen sokáig gondolkodni, mert hirtelen lépéseket hallottunk magunk mögött.

Megfordultam és három férfialakot láttam. Attól féltem, hogy Tina pánikba eshet. De ő ezzel ellentétben kiszállt a kocsiból és elindult velük szembe, mintha régről ismert barátokkal találkozna. Én követtem Tinát és így közvetlenül Rafaellel találtam szembe magam, aki egy kicsit bő, ezüstös űrruhát viselt.

Vidáman üdvözölt engemet meg Tinát, de ugyanígy tett a másik két személy is, akik többé-kevésbé hasonlóan voltak öltözve, mint Rafael, csak szorosabb és sötétebb űröltönyt viseltek. Magasak voltak és szép arcaik nagy jóságot és mély szellemiséget fejeztek ki.

Bemutatkoztak, és elmondták, hogy a neveik fedőnevek, melyeket egykor egy földi testvér, George Adamski adott nekik, aki évekkel ezelőtt ( megj : az ötvenes években ) találkozott velük.

"Én Orthon vagyok", mondta kettőjük közül a nagyobbik.

"Az én nevem Firkon", mondta a másik.

Rafael nagyon kedvesen karon fogott engem és gyengéden továbbvezetett egy enyhe lejtőhöz. Ott leült a fűbe; én ugyanezt tettem, és helyet foglaltam mellette. A mindenség másik két testvére nem messze tőlünk állva maradt és Tinával beszélgetett. Láttam, hogy lengeti a szél a hajukat, úgy, mint Tina hosszú haját és ruháját. Nagy felhők úsztak tovasietve az égen, és úgy látszott, hogy Rafael és a két társa nem nagyon törődnek ezzel az erős széllel.

"Én is kaptam egy fedőnevet", mondta Rafael. "Engem Ramunak neveztek ( megj : Adamski Az űrhajók belsejében c. könyvében ), de most jó, hogy ismertté válik, hogy ki vagyok valójában. És amit a földi testvéreknek tudniuk kell, az a szerep, amit az Atya korszakokkal ezelőtt ránk bízott, abból a célból, hogy megmentsük ezen bolygó lakosait.

Meghatott engem az a nagyság és egyszerűség, ami ebből az emberből sugárzott; tökéletes egyensúly uralkodott minden megnyilvánulásában és benne minden bölcsességről és igaz tudásról tanúskodott. Finom, tapintatos kedvessége lénye természetéből következett.

"Az a négy testvér, akik ott lenn várnak rátok", fűzte hozzá,"jeleket fognak kapni, melyek lehetővé teszik számukra, hogy ők is részesülhessek ezen találkozás élményében.

Perfekt olaszul beszélt, bármilyen nyelvjárás halovány nyoma nélkül. Viszont tudtam, hogy neki nem kell beszélnie ahhoz, hogy közöljön valamit, de nagyon tetszett nekem, hogy mégis megtette ezt, mert ez még bizalmasabbá tette őt számomra.

"Az a kinyilatkozás, amelyet adni fogunk nektek", mondta,"a Föld minden jóakaratú emberének szól. De ez vele jár bizonyos következményekkel is; mert nem mindenki fog hinni nektek, épp úgy megérteni és szeretni sem fog mindenki. De mi segíteni fogunk nektek és mellettetek leszünk. Ez a szeretetünkből és a belső megbízásunkból fakadó feladatunk is."

Semmilyen kétségem nem volt szavainak becsületessége és jósága felől, annak ellenére sem, hogy szavai igazi jelentőségét még nem tudtam felfogni. Úgy találtam, hogy jogos volt szeretetről és megmentésről beszélnie, éppen ezért én is mindent meg akartam tenni, ha tőlem kérnének valamit, mindenki javára, akárki legyen is az.

"Mi akartuk azt, hogy itt találkozunk veletek fenn," tette hozzá Rafael,"távol a város szennyeződéseitől, hogy elmondjuk nektek : azon vagyunk, hogy a földi emberek egyre nagyobb számával vegyük fel a kapcsolatot. Néhányan csak villámgyorsan tovaszállni látnak minket a ti egetekben, mások fényeket látnak, vagy jeleik, álmaik és látomásaik vannak. Egyeseknek megmutatkozunk úgy, ahogy most nektek. Ezek a tanúink tudósítóként szolgálnak számunkra azoknál, akik nem láttak minket. Nem veszíthetünk sok időt. Ha az emberek nem látják be a tévedéseiket, hamarosan nagyon súlyos dolgok fognak történni. Ezek az Írások megjövendölték, és néhány tudják is, de sajnos a legtöbben nem hiszik el és és azt gondolják, hogy ami leirattatott, az csak egy mese."

Elgondolkozva hallgatott, majd azt mondta : "Ma erős szél fúj, de hamarosan a Föld négy sarka felől sokkal viharosabb szél fog feltámadni ( Jel. 7:1 ), és minden felhőt el fog söpörni. Az a zűrzavar, ami most uralkodik a Földön, csak kevesek számára engedi meg azt, hogy teljesen megértsék : az összes jövendölés - melyeket azon embereknek adtunk, akik hűen képesek voltak azt továbbadni - közel van a beteljesedéshez. Őket gyakran kinevették, félreértették, üldözték, sőt még meg is ölték. Mégis minden alkalommal beteljesedtek a szavaik.

"Annyi fájdalomtól", folytatta enyhe sóhajtással, "sok fájdalomtól szabadulnak majd meg a földi emberek, amikor majd lemondanak a büszkeségükről és az erőszak alkalmazásáról. Majd amikor lemondanak az emberek arról, hogy rosszat használjanak a rossz legyőzéséhez, akkor megrövidül a ti utatok, és nagy lépéseket fogtok tenni a jó irányába."

A szél tovább viharzott dühében, és időnként elállította a lélegzetet is. Rázta a fákat és átsüvített a mezőkön. Az volt a benyomásom, mintha a természet is részt venne azokban a dolgokban, amelyeket Rafael bolygónk viharos jövőjéről kijelentett. A szemembe nézett és azt mondta : "Ha nem váltok egyszerűekké és jókká, és ha nem küzditek le a büszkeséget és az erőszakosságnak bennetek uralkodó szellemét, nem nyerhetitek el azt az igaz ismeretet, amely egy helyes fejlődést tesz lehetővé. Fontos, hogy mindenki megnyissa a saját szívét ennek az igazságnak a megértésére. Sokan megmosolyogják ezeket önhittségük és fennhéjázásuk alapján. Ilyen módon megváltásuk nem lesz lehetséges."

Erre én kifejeztem e mindenségből jött testvérnek az iránti kétségemet, hogy lehetséges-e a Földön ilyen kinyilatkoztatás elfogadása.

"Mindez", folytatta Rafael szavaimra válaszolva, "hosszú idő óta zajlik ennek a bolygónak a népei között. Szükséges azonban, hogy az igazságot hangosan hirdessük, hogy akik erre várnak és be akarják fogadni, azt meg is tudják tenni. Ám olyanoknak, akik nem hisznek, van más küldetés is, amit az Atya működésbe hoz, és megint másoknak még lényegesebbek fognak következni, hogy senki se váljon a gonosz áldozatává. Közülünk sokan a kezdetektől fogva leszálltak ide a Földre, és időről-időre megszületnek egy földi testben, hogy különösen nehéz feladatokat oldjanak meg, és szembeszálljanak a gonosszal. Mindenesetre először saját magunkat kell megmentenünk, és csak azután lehet véghez vinni azt a megbízatást, amelyre valaki megszületett a Földön."

Elcsodálkoztam azon, amit itt hallottam.

"Tehát", kérdeztem,"azért jön valaki a mindenségből a Földre, hogy megtanuljon jó lenni vagy azoknak segíteni, akiknek tanulniuk kell? Akkor ez olyan, mintha valaki lövészárokba menne; először ügyelnie kell arra a veszélyre, hogy nehogy saját maga semmisítessék meg, és azután engedheti magának az előrenyomulást az ellenség ellen, hogy segítségére legyen saját fegyvertársainak azok megmenekülése érdekében."

"Igen", mondta Rafael."De ebben a harcban a szeretet és a bölcsesség, a jóság és a türelem fegyverei használatosak, valamint annak a hite, hogy az Atya megmentési terve, ahogyan az Írásokban meg van jövendölve, tökéletesen be fog teljesedni, az emberek növekvő hitetlensége ellenére. Az Istent a Seregek Urának nevezték. A Biblia tudósít bennetek a mennyei seregek és a gonosz hatalmai között dúló harcról. És az jó, hogy az Úristen seregének hadereje a mindenségben van, amely buzgón fáradozik a Jónak a Földön való győzelméért - egy mozgósított sereg a szeretet és a gonosztól való megmentés "harcában". Leszállásaink a Földre ebben az időben egyre gyakoribbak ennek a küldetésnek az érdekében. Mi sokan vagyunk.

"És tudják, akik a Földre születnek, hogy ők olyanok?", kérdeztem.

"Sokan nem tudják", válaszolta, "mert felejtés lép fel náluk, hogy megakadályozza a származásukra való tiszta emlékezést. A felejtés azért szükséges, hogy a bolygón történő tartózkodás alatti élet ne legyen túlságosan nehéz. De aztán minden testvér, aki az Egyetemes Szeretethez tartozik és befejezte idejét a Földön, teljes ismeretet szerez arról, hogy ki ő, és fel tudja majd becsülni munkáját és a részünkről sohasem hiányzó segítséget."

Megkérdeztem : "Netán az Írás erről is beszél?"

"Bizony, mondta Rafael." A Teremtés Könyve említi, hogy az Isten gyermekei megszülettek a Földön, hogy annak az időnek a társadalmát, amely már nagyon meg volt rontva a gonosz által, újra meggyógyítsák, és ők feleségül vették az emberek lányait, akik tetszettek nekik. Nagy erőfeszítések történtek a tisztítás érdekében, hogy a Jó felülkerekedjék a gonoszon."

Ez a szokatlan lény most ott nekem olyan dolgokat mondott, amelyeket akkor nem egészen fogtam fel. Mindenesetre tudtam, hogy ő olvasott a gondolataimban és a szívemben. Immár biztos voltam, hogy az ő megértésében és jóságában. Hallgattam, és gondolkoztam a szavain és azon, amit elmondott nekem.

"Azt akarod kérdezni", mondta most Rafael újra,"hogy miért nem mutatkozunk meg nyíltan a Föld minden lakója számára, miért nem teszünk valami feltűnőt és nagyot, hogy az igazság mindenki számára ismeretessé váljék és mindenkinek egyszer 's mindenkorra megnyissa a szemeit? - Ezek olyan kérdések, melyeket a földi ember mindig is feltett, nevezetesen mióta a Föld a megváltás bolygója. És most ugyanazt mondom nektek, mint ami egykor már el lett mondva és fel lett tárva : nem lehetséges a megjelenés, és egészen addig nem is lesz lehetséges, amíg a Föld testvérei meg nem nyitják a szívüket az alázatosság és az Atya szeretete számára! Mi a ti legnagyobb javatokra működünk, és ismerünk olyan dolgokat, amelyeket a ti tévedések által elvakított vélekedésetek elkerül. Mi tudunk cselekedni és várni is.

Korábbi korszakokban, mikor a dolgok még másképp álltak, mint ma, megmutatkoztunk és teljesen nyíltan vezettük az embereket. Nem tehetünk erőszakot, azonban a szabad akarat ajándékával, amelyet Isten, az Atya minden gyermekének megadott, és ti azon akaratotoknak a hatalmával, hogy kipróbáljátok a rosszat, még rosszabb tettek végrehajtására vitt benneteket, annak tudása alapján, amit megszereztetek.

Az egész kozmoszban nincs megengedve a magasabban fejlett testvérek számára, hogy hozzányúljanak azoknak a szabadságához, akiknek még egy hosszú utat kell megtenniük. Az oly sok rosszat csak akkor lehet majd leküzdeni. ha ők maguk tapasztalták meg a szörnyű pusztító hatásukat, és ez az ő szívük keménysége miatt van, nem azért, mert a Jónak nem lenne meg a megváltó ereje; ellenkezőleg, ez az isten előtti behódolás lenne a rövidebb és az Atya részéről áldott út."

Rafael felállt. Én ugyanezt tettem.

"Most el kell válnunk egymástól", mondta.

Tina és a mindenség két testvére, akik vele beszélgettek, odajöttek hozzánk.

"Mi", mondta Rafael,"minden eszközzel azért dolgozunk. hogy a Jó végleg kiteljesedjék a Földön.

Ez részünkről olyan döntéseket feltételez, amelyek összhangban vannak azokkal a törvényekkel, amelyeket az Atyaisten akart. Néha ezek számotokra alig érthetőek, mert ti az emberi hatalom logikáját követitek, amely ellentétes az Egyetemes Szeretettel.

A ti ismereteitek emberi korlátozottságának megfelelően tévedtek, amikor rólunk mondtok ítéletet. Ezért lett megmondva és leírva, hogy ne ítélkezzetek. Ehelyett ítélkeztek Isten helyett, aki az Atya, és felettünk meg saját testvéreitek felett is. Mégpedig az előítéleteitek szerint ítélkeztek. Viszont amikor eljuttok az igaz ismeretre, nyilvánvaló lesz számotokra azon tévedésetek, mikor ítélkeztetek. Hiszen az igaz ismeret a szeretetben van. A Földbolygó most kevesebb a szeretettel rendelkezik, mint levegővel, melyet a lakói belélegeznek."

A szél ekkor viharossá vált és mindent megremegtetett. Azt gondoltam, hogy ha ezek az oly kedves és jó testvérek a mi bolygónk dolgai miatt ilyen gondban vannak, akkor a helyzetnek komolyabbnak kell lennie, mint amennyire azt az én tudatlanságom felismerni engedte. Végül szeretettel üdvözöltük egymást. Rafael biztosította, hogy hamarosan újra látni fogjuk egymást.

Ők útjukra indultak repülőjükhöz, ami a fák között volt elrejtve. Bennem késztetés volt arra, hogy kövessem őket. Rafael megfordult, és anélkül, hogy megmozdította volna az ajkát, azt mondta nekem : " Ne most! El fog jönni az idő, hogy felszállhattok az úrhajóink fedélzetére."

Állva maradtam. Aztán mégis tovább akartam menni, de egy erő visszatartott, ami miatt elálltam a szándékomtól. Tina integetett a kezével, és a testvérek megfordultak és még egyszer üdvözöltek bennünket. Aztán láttuk felszállni a diszkoszt a zöld táj fölött egyre gyorsuló sebességgel. Feltűzött a felhőkig, amelyek mögött végül eltűnt.

Amikor visszaereszkedtünk a völgybe, a négy barátunk, akik ott vártak ránk, azt mondták, hogy látták a repülő korongot, és a beszélgetések egyes részleteit is ismételték számunkra, azokat tehát, amelyeket az űrbeli testvérekkel folytattunk és amelyet ők telepatikus úton kaptak meg. Meghatottan tértünk vissza az országútra és Finalborgo egyik kis vendéglőjében zártuk az estét, ahol erről a találkozásról beszélgettünk.

Aztán visszatértünk Genovába.