Tartalomjegyzék

 

16. fejezet

 

Az utolsó találkozás

 

 1980. szeptember elején hívtak minket az utolsó találkozásra.

Genova területére mentünk. A megadott helyre érkezve megláttuk a repülő korongot, amely annak a napnak a szürkületében, mint egy csoda, olyan látványt nyújtott. Három emberi alak indult el felénk, mi meg a fűben állva vártunk rájuk. Szívem mocorgott és átfutott rajtam a gondolat, hogy ezután már többet nem látjuk majd őket így közelről, ki tudja meddig.

A Szűznek a látványa isteni lényével, mely abban, hogy csak így egyszerűen meglátogatja a földi embereket, annyi szeretetet hordozott, és az ő földöntúli szépsége annyira meghatottak, hogy csak nehezen tudtam könnyeimet visszatartani. A velem levő testvérek is láthatóan meg voltak illetődve, és tekintetüket a három látogatóra irányították. Nem úgy volt, mint korábban, amikor abban a világban voltunk, amelyet mi látogattunk meg. És a Szűz mégis előttünk állt, mint akkor, és szívünk égett a legnagyobb elragadtatástól és a legtisztább szeretettől.

A Szűz mosolygott, és teljes szeretettel nézett ránk. „Nos”, mondta, „minden megtörtént, amit szerettünk volna. Készek vagytok küldetésetekre, mint mindannak tanúi, amit láttatok és hallottatok. Isten szelleme segíteni fog nektek.”

Én olyan jelentéktelennek és tökéletlennek éreztem ekkor magamat ezelőtt a kedves lény előtt, hogy nem mertem megszólalni. Ő várt és újból mosolygott, így leküzdöttem minden félénkségemet.

„Mit kell tennünk?” kérdeztem, „és hogy járjunk el?

Ő kifejező és szeretetre méltó módján összeszedte magát, mintha csak időt szeretett volna hagyni nekünk arra, hogy mi is összegyűjtsük minden figyelmünket. Aztán a következőket mondta:

„Nem szükséges, hogy emberi terveket szőjetek. A Szellem fog rávezetni és megtanítani benneteket arra, hogy mit tegyetek és mondjatok. Most eleget tudtok. Láthattátok, hogy milyen egyszerűséggel vezettünk be benneteket abba a fajta tapasztalatba, amelyben részesültetek. Így hát az Égnek az a legnagyobb tanítása számotokra, gyermekek számára: legyetek egyszerűek, ami a szerénység!”

Nyomatékkal megismételte, és az úgy hangzott, mint egy dallam: „Egyszerűség és szerénység!”

Békesség hatolt mélyen a lényembe, és eloszlatott minden kétkedő kérdést annak a küldetésnek a jövője felől, melyet ránk bíztak és most majd véghez viendő. A Szűz más szavakat is intézett hozzánk; Rafael és Firkon figyelmesen követték beszédét, és elmosolyodtak.

„Többször beszéltetek nekünk arról a könyvről, amit meg kellene jelentetni. Mit tegyünk azzal kapcsolatban?”, kérdeztem.„Mit jelent most az a könyv?”, válaszolta jósággal. A kiadó meglesz, és a Szellem őt is vezetni fogja, hogy az Ég akarata szerint hozza azt nyilvánosságra. Bízzatok, hogy Isten minden időben irányíthassa lépteiteket!”

Nagyjából dél volt. Az eget eltakaró felhők kezdtek oszladozni és közöttük és a ködfoltok között kikandikált a sugárzó nap. A Szűz úgy nézett ki, mintha magára öltötte volna ezt az aranyos fényt. Csodálatosan, elragadóan szép volt. Önkéntelenül letérdeltünk. Firkon imádkozni kezdett: „Az Úr angyala a Szűz Máriának üzenetet vitt.”

„És ő megfogant a Szent Szellemtől”, társult hozzá Rafael hangja.

Mindannyian – mi, földi testvérek és a Mindenségből jött testvérek – ott térdeltünk a Szűz körül, aki egyenesen állt, összekulcsolt kezekkel, sugárzó szemeit az égre emelve. Ruhája olyannak tűnt, mintha a legfinomabb világoskék selyemből lett volna, és nem voltak rajta varratok. Csípőjén egy fehér övet viselt. A ruhának bő ujjai voltak, melyek a csuklónál össze voltak fogva. Aranybarna haja a vállára és a hátára omlott.

Rafaelen aranyszínű tunika volt, mely úgy látszott, mintha időnként valamilyen okkersárga és gesztenyebarna közötti színt vett volna fel. Firkon egy bő, keki színű hajózó öltözetet viselt. Lábukon mindketten rézárnyalatú szandált hordtak, míg a Szűz mezítláb volt.

Rafael elkezdte imádkozni az Ave Máriát. Mi is bekapcsolódtunk, és szívünk kimondhatatlan lelkiséggel telt meg. E gyönyörűséges lénnyel szemben legszívesebben úgy maradtam volna, hogy soha ne kelljen többé felemelkednem, olyan nagy öröm töltött el, és az az érzés, hogy vele együtt visszatérhetek az űrbe. Ő azonban gyengéd kézmozdulattal arra intett minket, hogy álljunk fel.

„Kevés egyetértésre fogtok találni az emberek között”, mondta, „de azok, akik meg akarnak benneteket érteni, odafigyelnek majd rátok. Sokan azok közül, akik hisznek Istenben, megszentségtelenítéssel vádolnak majd benneteket, amiért mertetek mennyei valóságokat és természet fölötti teremtményeket kozmikus alakban ábrázolni. Kérdezzétek meg őket, hogy miért akart maga Isten leszállni a Kozmoszba, és emberi alakot felvenni a Földön. Ne féljetek: a Szellem vezetni fog benneteket és mellettetek lesz, amiben azok is részesednek, akik Jézus szolgálatára és az Ő ügyének – azaz megmentésetekre – szentelik életüket.”

A Szűz aztán mondott még nekünk egynéhány dolgot az elkövetkező idővel, valamint a ránk szabott küldetéssel kapcsolatban, és felhívta a figyelmünket egyes problémákra, melyekkel tanúságtételünk során találkoznunk kell majd.

„Nem kell félnetek semmitől”, mondta, „meg fogjátok tenni tanúbizonyságotokat. Legyetek szerények és szolgáljátok testvéreiteket, mint ahogyan Isten szolgál minket és mi szolgálunk benneteket. Én mindig közel leszek hozzátok, és úgy fogok gondoskodni rólatok, mint egy anya.”

Ezután még további dolgokat ajánlott nekünk jóságosan és gondoskodással, mint anya és testvér, bölcsen és okosan. Majd megáldott bennünket, miközben mindannyiunkra rátette a kezét. Amíg még továbbra is a fűben térdeltünk, Rafaellel és Firkonnal együtt eltávolodott.

*

A korong villámgyorsan szállt el. Szívünkben nagy békességet éreztünk, de én legszívesebben sírtam volna, mert tudtam, hogy ez volt az utolsó találkozásunk.