Tartalomjegyzék

 

15. fejezet

 

Egy csodálatos bolygón

 

Beléptünk a nagy repülő korongba. Velünk jött Rafael, Firkon, Orthon, Kálna, Ilmuth, Zuhl és még három másik testvér, két férfi és egy nő. Ünnepi hangulat uralkodott; ennek a felderítő korongnak a belseje más volt, mint azoké, melyeket korábban láttunk. A kabin és a többi belső tér fallal el volt választva egymástól. Középen egy nagy fénycső állt, mely a padló közepétől a harang alakú test csúcsáig terjedt. Odaléptünk egy kerek ökörszem-ablakhoz.

„Istenem!” kiáltott fel Tina és egyet visszalépett, tán mert így könnyebben úrrá tudott lenni a látvány keltette izgalmon.

Paul viszont nem tudott elválni a kerek ablaktól, annyira elbűvölte az a látvány, ami a szemünk elé tárult. Épp azon voltunk, hogy finoman leszálljunk egy csodálatos föld felszínére. Zöldellő természet terült el síkságokon, hegyeken és dombokon. Egy nagy folyó futott kék vizével egy nagy tenger felé, benne elszórtan számos szigettel. Az ég tele volt szálló diszkosz-repülőgépekkel. Városokat, házakat vagy lakott településeket nem láttam. Ez meglepett, de Rafael, aki olvasott a gondolataimban, szólt hozzám: „Ezekben a Mindenség törvényeihez hű világokban természetbe ágyazva élnek az emberek.”

Azon az égen egy felmérhetetlen fény sugárzott, ami egy Naphoz hasonló égitestről származott, és finoman áradt szét; egy gyönyör volt ez a szemnek. Észrevettem, hogy ez a fény különbözött a nyilvánvalóan csodás földi Napétól. Elszórt felhők kedves fátyolcsíkot képeztek az égen, és elbűvölő alakzatok tükrözték vissza ennek az égitestnek a fényét, egyszer enyhébb, másszor erősebb színárnyalatokban.

Egy pillantás alatt egy domb dús növényvilágának a kellős közepén voltunk. Ott a tenger hullámainak zúgása jutott fülünkbe, amivel egy varázslatos szellő szelíden játszadozott. Kiszálltunk és egy olyan füves talajra léptünk, ami hasonlított a mi Földünkére, csak zöld színe különböző árnyalatú volt. A fák alakjai is díszesebbek voltak, leveleiket is beleértve, zöldjük pedig a korona szélei felé finomabb volt, befelé viszont erősebb. A dús növényzet olyan gyümölcsöket is tartalmazott, amelyek szintén hasonlóak voltak a mi Földünkéhez, ha nem is pontosan ugyanolyanok; almához, ananászhoz vagy banánhoz hasonlítottak, mások pirosak és kerekek voltak. Minden olyan változatosságot és harmóniát mutatott, amilyet szinte alig lehet elképzelni.

Bizakodóan és örömmel jött oda hozzánk néhány állat, akik a panda-mackókhoz voltak hasonlóak, kicsivel nagyobbak, mint a mi Földünkön élők, és szívesen megsimogattuk őket.

Ezután a testvérekkel együtt elindultunk egy mező felé, amelyre néhány felderítő repkorong ereszkedett, míg mások épp felszálltak. Mentünk a mező szélén és Ilmuth elmondta, hogy ez itt most sok világból származó testvéreknek az egyik legfontosabb találkozója. Megkerültünk egy fát, melynek törzskerülete hatalmas volt, és ágai egy pár tucat méter távolságra nyúltak ki. Levelei szélesek voltak markáns mintázattal, a zöldtől a vörösig terjedő gyengéd színárnyalatok finom fokozataival és variációival. Elbűvölve szemléltem a fát, míg Tina megérintve üdvözölte.

Majd Rafael által vezetve továbbmentünk a testvérekkel.

A domb lejtősebbé vált, és a tengerparton a növényzet dúsabb. Ott lent feltűnt egy építmény, ami egy óriási gombára vagy diszkoszra hasonlított, amely a talajon nyugszik. Nekem olyan benyomásom volt, mintha egy lakás lenne, vagy egy templom vagy egy épület, mint ahogy a Földön egy vendégház állhatott volna ott. Színét nem lehetett besorolni, a zöldtől kezdve a gesztenyebarnáig és égszínkéktől a homokszínig terjedtek rajta a színek. Nekem a természet, az ég és a talaj színeivel meglévő tökéletes összhang tűnt fel. A talaj helyenként zöld színű mohával volt beborulva, egyfajta természetes szőnyeggel.

Úgy látszott, a nagy korong ugyanabból az anyagból épült, mint a csillaghajók, amelyekkel utaztunk. De annak ellenére, hogy úgy tűnt, mintha átlátszó lenne, kívülről mégsem lehetett a belsejébe látni. Egy nyitott ajtón keresztül léptünk be. Az a látvány, amely itt elénk tárult, leírhatatlan. A nagy terem padlója a mezőtalaj füvéből állt és részben azzal a mohával is be volt fedve, melyről az imént írtam. Itt-ott volt leterítve néhány szőnyeg, melyek jól illettek a környezethez, amit itt gondosan figyelembe vettek.

Csoportokban elő voltak készítve székek és karosszékek ülőalkalma-tosságként, némelyek egyszerűen a talajon, mások a szőnyegeken. E nagy tér egyik oldalán párnás fotelek és pamlagok voltak elhelyezve a terem közepe felé fordítva, mint egy olyan gyülekezeti helyen, ahol a szónokoknak a hallgatóság felé kell fordulniuk. A talajból különböző vastagságú oszlopok emelkedtek ki, melyek áthatoltak a mennyezeten; ezek valójában fatörzsek voltak, amelyeket nem vágtak ki. Koronáik védtek az ottani nap elől, és egy kellemes fény- és árnyjátékot idéztek elő, ami oldottság és nyugalom jóleső hangulatát adta. És míg az átlátszóság ellenére kívülről nem lehetett belátni, belülről mégis lehetséges volt csodálni a környező természetet, és ezt a látványt a falak és a mennyezet szűrő hatása nyugalmat keltően tompította. Az oldalak mentén és a nagy terem hátsó terében kis ajtók nyíltak és zárultak kilincs nélkül, hangtalanul, hogy be- és kilépni engedjék a testvéreket. Nekem úgy tűnt, hogy ezeken a helyeken különböző célú szobák voltak. A testvérek pihenhettek, étkezhettek, olvashattak vagy társaloghattak ott.

Kiléptünk innen, és Rafael egy kis rétre vezetett bennünket, mely körös-körül bokrokkal volt körbevéve. Nagyobb növények árnyékot adtak, és fényt eresztettek át attól az égitesttől, amely az ottani világnak adta az életet. Azt mondták nekünk, hogy szeretnék, ha itt részesei lennénk egy olyan eseménynek, melyet a testvérek számunkra rendeztek.

Leültünk a fűbe. Időközben folyamatosan érkeztek további személyek, akikkel üdvözöltük egymást vagy híreket cseréltünk. Aztán csend lett. A rét tele volt nézőkkel. A háttérben, előttünk a cserje mellett színes felhők képződtek, és hamarosan egy nagyszerű szabadtéri színpad lett valahogy ’odavarázsolva’.

Ennek a rejtélyes energiának a fénye nagyon jól illeszkedett a természetes fénybe és valamivel erősebb volt annál.

Néhány testvér lépett a ’színpadra’, és egy beszédből és feleletből álló színdarab előadásába kezdett, ami olyan volt, mint egyfajta komédia, valami kabaré vagy operett, ahogy mi mondanánk a Földön.

Először sok humorral telt jelenetek zajlottak. Mindenki nevetett, és miközben néztük ezt a vidám játékot sok komikus részletével, melyet rendkívüli művészi érzékkel adtak elő, minket is magával ragadott a nevetés. Még a természet is közreműködött, és ráduplázott a humoros légkörre. Olyan hatásokat keltettek, amilyenek a Földön nem lehetségesek.

Aztán váltás következett, és egy megható történet bemutatására került sor: Egy férfi és egy nő más űrtestvérekkel közösen kerestek egy gyermeket, aki el akart jutni az Atyaistenhez, és ennek érdekében egy űrutazásba kezdett, anélkül, hogy felszerelése lehetővé tette volna azt. Ismeretei korlátozottak voltak, de őszinte szíve és szeretete arra vitték a gyermeket, hogy minden mást figyelmen kívül hagyott, csakhogy olyan világokba juthasson, amelyekben lehetővé válna, hogy kendőzetlenül nézhesse a Teremtő isteni arcát. Ezt a történetet, mely így röviden elmondva banálisnak tűnhet, hihetetlenül életközelien és lebilincselően ábrázolták. Sok testvért láttam, akik meghatódtak, és Tina is törölgette a könnyeit. Paul a maga részéről azt mondta nekem, hogy ő azonosult annak az isteni teremtménynek a csodálatos gyermekiességével.

Erre néptáncszerű jelenetek következtek és egy zenei darab bemutatása.

Egy titokzatos energia hozta létre azt a jelenetet, mely fény-, szín- és alakjátékával minden résztvevőt lebilincselt. Annyira magával ragadott minket a történés, hogy inkább előadóknak éreztük magunkat, mint nézőknek. Számomra világos volt, hogy itt lehetőség volt arra, hogy a színpadon különböző hatásokat állítsanak elő. De arra már nem vagyok képes, hogy magyarázatot adjak arra a szoros, bensőséges kapcsolatra, amely itt a mi szemeink előtt lejátszódott.

A rét egy gyönyörű ünnep színtere volt, melyen megnyilvánulhatott mindenkinek az öröme. A sok világból itt összesereglett testvérek mind boldogok voltak, hogy viszontláthatják egymást, és kicserélhetik tapasztalataikat és világuk újdonságait. Nem tudnám megmondani, hogy mindez mennyi ideig tartott. Az a Nap olyan életerőt sugárzott és olyan fényt árasztott szét, amely minden elmét felvidított.

Ezután beléptünk a gomba alakú épületbe. Ott a testvéreknek egy nagy összejövetele zajlott. A levegőben finom illat terjengett, felséges tavaszi virágokra emlékeztetve. Itt volt a Mindenség Csodálatos Asszonya, mindenki szeme előtt. Mosolygott. Oldalán egy lenyűgöző szépségű úr volt. Benne felismertem azt a fényalakot, aki egy éjszaka meglátogatott, miután Rafael bejelentette. Mint akkor, most is fehérbe volt öltözve, kék szemei voltak, gesztenyebarna haja és szakálla, és kb. harmincévesnek látszott. Közelükben szép férfi- és női alakok voltak, kiknek tekintete feltűnően szelíd és tiszteletet keltő volt, miközben a mélyen szeretetreméltóság érzéseit ébresztették. Mindannyiunk szeme a Mindenség Méltóságteljes Asszonya és az úr felé fordult.

„Szeretet legyen az Atya minden gyermekével”, mondta az utóbbi, „és béke a Földről jött jóakaratú embereknek!”

Hosszú, kitartó taps hangzott fel az egész gyülekezettől. Észrevettem, láthatóan mennyire meghatottak voltak ezek a testvérek. A férfi tekintete leírhatatlanul szép és felséges volt. Az oldalán lévő csodálatos asszony annak teljes megkoronázása volt. Szeretetreméltóságuk és szépségük nem hagyott hátra semmi kivetnivalót ebben a látványban; Ő megtöltötte szívünket, és túláradó örömet és csodálatos érzéseket keltett benne.

„Én a Jó Pásztor vagyok”, mondta nagyon jó hangzású hangján, „és ismerem földi juhaimat, és ők ismernek engem, mint ahogy az Atya ismer engem és én ismerem az Atyát.”

Mindenki figyelmesen hallgatott.

„Földi juhocskáimért odaadtam az életemet”, folytatta szeretetteljes és szívhez szóló hangon. „Atyámtól hatalmat kaptam arra, hogy odaadjam az életemet majd újra magamhoz vegyem. Ez az a megbízatás, amit Atyámtól kaptam.

Ekkor isteni tekintetét az oldalán lévő asszonyra fordította, aki ránézett, és az egész gyülekezet hosszú, tiszteletteljes és lelkes tapsban tört ki, ami nem akart megszűnni.

„Hamarosan”, folytatta beszédét, miközben tekintetét újra mindenki felé fordította, „azt a hírt vihetjük a földi gyermekeknek, hogy az Írás minden szava beteljesedett. Nemsokára megújítok minden dolgot, és az ígéret szerint új lesz az Ég és új lesz a Föld. Ezt Atyám akarata szerint fogom elvégezni, aki a ti Atyátok is.”

„Ti az én barátaim és testvéreim vagytok”, mondta csengő, barátságos hangon. „Veletek fogom összegyűjteni gyermekeimet minden időkből, és minden be fog teljesedni az Atya Egyetemes Szeretetének törvényei szerint. Minden igazságosság végbe fog menni, és mindenki meg fogja látni és fel fogja ismerni az igazságot. Az Atya által a minden gyermekének adott szabadság tiszteletben tartása érdekében csak szeretetet adtunk, jótetteket és a szavunkat, azoknak is, akik el akarták fojtani szívünk örömét és az igazság boldogságát és sok szenvedést okoztak nekünk. Mi magunkra vállaltuk ezt a szenvedést, mint ahogy jelenleg is még szívesen elviseljük, amennyiben részt vállalunk Istennek, az Atyának a fájdalmában. Mindenekelőtt azonban kiálltunk azért, hogy megadjuk az Igét, ami a helyes utat kell, hogy megmutassa és ereje által ismeretet és örök életet ajándékoz. Az Atyaisten sok gyermeke adta tovább a Föld embereihez intézett szavaimat; ők a Teremtő gondolatait és szívét nyilatkoztatták ki. Ezért nem mindig szerették és tartották őket tiszteletben azok, akik nem kedvelték az Atya igazságait. Az én érkezésemet számos próféta előzte meg. Aztán eljöttem én is a földi gyermekek világába, és az enyéim, akik felismertek engem, Igének neveztek. Elmondtam, hogy ki voltam én, és a halálba küldtek. Megmutatkoztam ezzel a testemmel, amely átment a földlakók házainak falán, és ettem velük, hogy aztán tetszésem szerint egy másik dimenzióba és egy másik állapotba térjek át. Ti, testvérek, elém mentetek és követtetek engem. Most is ugyanazt teszitek, amit én tettem, és ugyanazt akarjátok, amit én akarok, mert ez a mennyei Atya akarata, aki összefűz bennünket mindent átfogó szeretetében. Ez az Ige azonban, amit a Föld sok követe továbbított, és amit én adtam, néhány ellenkezőt mégsem volt képes a szeretet és az Egyetemes Igazság útjára segíteni. Volt türelmünk és lesz is türelmünk mindig, mert a mennyei Atya türelmes. De az a fájdalom, melyet Ő kinyilatkoztatott, és annak a sok testvérnek a fájdalma, akik igazságtalanul szenvednek és minden időben szenvedtek a Földön, a mártírok imáját az égig segítette, amit János testvér hallott és leírt a Jelenések Könyvében. Lássátok, hogy az Atya ezért kérte minden földi dolog megújítását és azt, hogy ellenségeimet, a testvérek boldogságának és az egyetemes szeretetnek az ellenségeit tegyem lábainak zsámolyává. El van határozva, hogy hamarosan vissza lesz adva a béke a Föld bolygónak és azon gyermekeinek, akik éheznek és szomjaznak és a szeretetet és igazságosságot akarják. Lássátok, hogy mi – az Atya, én, az anyám, és az Egyetemes Testvérközösség minden gyermeke – hamarosan jelen leszünk a Föld hazatérésén, ami a béke szeretetközösségébe való hazatérést jelenti, amely mindannyiunkat egyesít Istenben, az Atyában. Azok, akik szembeszegülnek, és akik gyászt és pusztítást vetnek el a Földön, más helyen és időben kell, hogy az Atya figyelmének tárgyai legyenek. A Föld újra édeni paradicsomkert lesz. A csillaghajókon az ünnepek ünnepe és túláradó öröm fog bekövetkezni, ha átadjuk az Atyának, végtelen szeretetének, irgalmasságának és igazságosságának, megbocsátásra hajlandó és haragra lassú isteni kezeinek azokat az ellenkezőket, akik a gonoszok évezredes tapasztalatát nem akarták elfogadni, és ahelyett inkább süketek maradtak a szeretet és igazság azon szavaival szemben, amelyek nekik adattak és megpecsételtettek a mártírok vérével.”

Fájdalommal telt taps hallatszott fel, még mielőtt a férfi befejezte volna ezen utolsó szavait.

„Hamarosan”, mondta, „meg fogok érkezni, földi testvérek, igen, meg fogunk érkezni azokba az egekbe, hogy legyűrjük a halált és a gyűlöletet, és akkor fel fog ragyogni az alázatosak és az egyszerűek nagysága. A szeretetben és tudásban történő szolgálat fel fogja váltani a hatalom mindenféle tobzódását. Ez annak a vadállatnak a vége lesz, amely Isten helyére akart ülni. Az ember a 6-os számmal van jellemezve, míg Isten a 3-assal. 666 azaz háromszor 6, vagyis az az ember, aki Istennek, az Atyának a helyébe akart ülni. Ez a száma annak a vadállatnak, amely meg fog semmisülni, és vele együtt a hamis próféta is, aki saját – nem igaz – szavát adta, nem a mi szavunkat, nem az enyémet, nem a miénket és nem az egyetlen és igaz Egyetemes Atya szavát.

Amikor minden be lesz teljesítve, akkor ti, az Írások kerubjai befejezitek őrszolgálatotokat, és meg fogjátok engedni, hogy minden földi testvérünk utazhasson a végtelen, az Atya szeretete által teremtett világmindenségben. Én tanúja vagyok ezen Atya szívvel teremtő szeretetének. Senki nem ismeri az Atyát úgy és jobban, mint én. Az Ő gyermekeinek Tőle volt meg a joga arra, hogy utazzanak a végtelen egekben, időzhessenek végtelenül sok teremtett világban és élvezhessék szeretetének végtelen gyümölcseit, de arra már nem volt joguk, hogy visszaéljenek az Ő szuverén szeretetével és elárulják saját magukat, saját és testvéreik életét.

Elküldtük Noét, Mózest, Illést, Énókot és még sokan másokat. Illés testvér, az Atya egyik nagy fia úgy kiáltott fel: ’Felemésztődöm az Istenért, a Seregek Uráért való igyekezetben.’ És hozzáhasonlóan mindenki, akit kiküldtünk, imádta azt, aki előre felállította mennyei seregeit a Földön. Elvittük Illést és még sokan másokat csillaghajóinkra, és ennél ők már átélték a testből való első feltámadást, amelyről minden próféta beszélt, János is a Jelenések Könyvében az 1000 éves Országgal kapcsolatban.

Mi mindig is a földi emberek segítő kísérői voltunk, mint ahogy Rafael is azt tette egykor a fiatal Tóbiással. Sohasem hagytuk őket magukra. Szavunk menedék s igaz ismeret volt mindazok számára, akik el akarták azt fogadni, mint az igazság világosságát. A prófétáknak megmutattuk a vég idejét, valamint a seregek Istenének sok gyermeke balga lázadása fölötti végső győzelmét. Ezékielnek olyan dolgokat mutattunk meg, amelyek épp most játszódnak le a Földön, illetve a közeljövőben történnek meg. Nem az van megírva, hogy Isten megteremtette a sötétséget, hanem hogy megalkotta a világosságot, és elválasztotta azt a sötétségtől. Mert utóbbit az hozta létre, akinek hatalma volt ahhoz, hogy azt megtegye. Mindaz, amit az Atya tett, jó volt, éspedig kivétel nélkül jó, úgy, ahogy a Teremtésről szóló Írások ismételve megerősítik. Az után a kivonulás után, amely a Földön meg fog történni, és amelynek nincs párja a világ és az egyházak történetében, minden emberi törvény átadja helyét a Mennyei Atya isteni és univerzális törvényének. A Mindent Átfogó Szeretet gyermekeit többé nem csábítják el, hogy megbecstelenítsék magukat; minden elleplezett sír fel fogja tárni a belsejét. A Gonosz története be fog fejeződni, és a Sötétség Hercegének minden csalása érvénytelenítve lesz. A Szajha hamarosan meghallja azt a hét mennydörgést, ami el volt pecsételve. Készüljetek fel, Ti, akik az igazságtalanság következtében éheztek és szomjaztok, a Mennyei Birodalom közel van, és mindenki meg fogja azt látni. Szívetek egyetlen kívánsága sem fog elveszni.”

Ekkor mindenki felállt és kórusban hangzott fel:

                        „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,

                        szenteltessék meg a Te neved,

                        jelenjen meg a Te országod!

                        Legyen meg a Te akaratod

                        miképpen a Mennyben, úgy a Földön is!

                        Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma is!

                        Bocsásd meg a mi vétkeinket,

                        miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek!

                        És vezess minket a kísértésben,

                        és szabadíts meg a bajtól, Ámen.”

Az Úr és a csodálatos Asszony teste fényleni kezdtek, mert egy nagy adag fényt bocsátottak ki magukból. Az Úr aranyfényben sugárzott, míg az Asszony hófehér fényben, és ezek a fények betöltötték az egész termet. Előbb a Szűz hófehér fénye dominált, mintha egy máshoz nem hasonlítható ragyogású nap kelt volna fel ebben a templomban. Fénye kiáradt minden sarokba, és egy csodálatos valóságot hozott létre, amely mindent és mindenkit áthatott. Észrevettem, hogy testem és az összes többi testvér teste is fokozatosan átváltozott ilyen fénnyé. Kezdtem érzékelni és megélni magamban mindenkinek a teljes belső valóságát, és részese lettem az Asszony belső lényegének is, és mindenki más is ezt tapasztalta.

Az összes gondolat, az összes érzés, az összes rezzenés és lehetséges felismerés együttesen úgy hangzott, mint egy nagyszerű és kellemes szimfónia, és a gondolkozásnak és a szívnek a harmóniáját eredményezte. Mindannyian eggyé váltunk; az az eksztázis, amit a Mindenségből jött Asszony és az Ő fénye kiváltott, mindenkit és mindent egyesített és kitöltött.

Világokat érzékeltem és más világokban élő testvéreket, akik nem voltak jelen, és megrázó szeretetet és emésztő vágyakozást éreztem, amelyek minden erőmet az Atyára irányították. Fentről fényeső zuhogott, és mindent áthatott a tisztaság és felszabadulás mély érzését teremtve meg.

Ekkor az Úr teste kezdett sugározni: fényesebb lett, mint egy nap, és aranyló és nagyon finom fénye mindenhova behatolt, és elragadtatással és belső megelégedettséggel ajándékozott meg mindenkit. Az egybeolvadó fényeknek ebben a házában egész univerzumokat érzékeltem. Úgy sejtettem, hogy az embernek szellemében nincsenek határai, és egyben finoman elragadó szellemi mélységekbe olvadva is éreztem magam.

Amikor minden a tetőpontján volt és minden testvér szeretetében éreztem magam, az Asszonynak abban a legtisztább és bensőséges szeretetében és az Isten-embernek abban a magával ragadó szeretetében, egy magasztos tűz kerekedett és behatolt minden élőlénybe. Olyan volt, mintha mélységről mélységre vittek volna minket, világból világba, az egyik égből a másikba és az egyik eksztázisból a másikba. Abban a tűzben minden nyilvánvaló volt, és minden ismeret világos. Hallottam ismét azokat a szavakat, amelyek számunkra hangzottak el, és tudatára ébredtem, hogy ez a tűz mindazt volt hivatva kifejezni. A magasból valamiféle felfoghatatlan szépségű isteni arcot láttam leereszkedni; azért szállt alá, hogy magáévá tegye lényünknek minden porcikáját és minden testvérét, a Szűzét és az Úrét ugyanúgy. Egy másik isteni arc a mélységből jött, és felbukkant minden élőlényben.

Végül jött egy harmadik is, amely mintha minden pontból és minden részletből tűnt volna elő, ez mindent egy béke és szeretet iránti vágyakozásba fogott, tüzelt össze, ami egyetlen akaratot szült: feloldódni az Istenségben.

Aztán mindez véget ért, és a hely ilyen események után olyannak tűnt, mintha kihunyt volna, mígnem az erők újra természetes voltukat vették fel, amely azoknak az életfeltételeknek felelt meg, melyek egy olyan nap alatt abban a természetben lehetségesek voltak.

Mi visszatértünk a repkoronghoz. A búcsú egy nagy ünnep volt, és a testvérek szeretetének és testvériességének a feltétlen bizonyítéka. Rafael, Firkon, Kálna és Ilmuth szálltak fel a fedélzetre, valamint Zuhl, aki a kormányzást végezte. A repülő korong alig hangzott fel, és már szálltunk is fel a nagy fényes égbe, az anya- és csillaghajó felé, amely nyugalomban állt a térben. Megkezdődött a Földhöz való visszautazás.